René Guénon: A szimbólumok megfordítása

Némelyek számára meglepő lehet, hogy egy és ugyanazon szimbólum két olyan jelentést is hordozhat, amelyek - legalábbis látszólagosan - közvetlenül szemben állnak egymással. Itt nem egyszerűen azoknak a jelentéseknek a sokféleségéről van szó, amelyeket nézőpontjainak és szintjeinek megfelelően általában minden szimbólum magában foglalhat (csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a szimbólumoknak éppen ezért semmiféle "rendszerezése" nem lehetséges), hanem elsősorban két olyan aspektusról, amelyek korrelatív módon kapcsolódnak egymáshoz, éspedig olyan oppozíciót alkotva, amelyben az egyik úgymond fordítottja avagy "negatívja" a másiknak. Hogy ezt megérthessük, észre kell vennünk azt, hogy a tulajdonképpeni kettősség minden megnyilvánulásnak előfeltétele, következésképpen pedig a megnyilvánulás minden formájában meghatározó módon jelen van; vagyis így vagy úgy, de a kettősségnek a megnyilvánulásban mindig tetten érhetőnek kell lennie (1); kétségtelen, hogy minden ilyen kettősség valójában a komplementaritás, nem pedig az oppozíció jele; azonban a kettősség voltaképpen komplementer elemei egy viszonylag külső és esetleges szempontból nézve úgy jelennek meg, mint amik szemben állnak egymással (2). Minden szembenállás mint olyan csak bizonyos szinten létezik, minthogy nem lehetséges visszavezethetetlen oppozíció; az oppozíció ugyanis magasabb szinten mindig feloldódik a komplementaritásban, amelyben a két elem összebékül és harmonizál, míg csak végül vissza nem térnek közös princípiumuk egységébe, melyből mindketten származnak. Ezért lehet azt mondani, hogy az oppozíció és az egyesítés szempontjai között bizonyos értelemben a komplementaritás szempontja a közvetítő; e szempontok mindegyike abban a rendben leli adekvát alapját és tulajdonképpen értékét, amelyhez kapcsolódik, s nyilvánvalóan e három nézőpont a valóságnak nem ugyanazon a szintjén helyezkedik el; azért ami lényeges, az annak felismerése, hogy hogyan helyezhetők e nézőpontok a nekik hierarchikusan megfelelő helyre, valamint, hogy ne próbálkozzunk átültetésükkel olyan területekre, amelyekben nem rendelkeznek semmiféle érvényes jelentőséggel.
          Vagyis mindebből az következik, hogy semmiképpen sem jogtalan egy szimbólumon belül két ellentétes jelentést figyelembe venni, és egyik aspektus figyelembe vétele sem zárja ki a másikat, mivel egy partikuláris relációban mindkettő egyaránt igaz, sőt végül is korrelatív viszonyuk folytán egyetlen létet alkotnak. Ezért tévedés, éspedig meglehetősen általános tévedés azt képzelni, hogy az egyik vagy a másik oldal figyelembe vétele egymással szemben álló iskolákra avagy tanításokra jellemző (3). Az ilyen esetekben mindig arról van szó, hogy vagy az egyiknek vagy a másiknak jut uralkodó szerep, vagy időnként esetleg arról a szándékról, amellyel az adott szimbólumot használják akár bizonyos rítusokban alkalmazott elemként, akár olyan jelként, amelynek révén bizonyos organizációk tagjai felismerik egymást;  de erre a pontra még vissza fogunk térni. Az a tény, hogy a két aspektus egy és ugyanazon komplex szimbolikus ábrázolásban egyesíthető, tisztán mutatja, hogy nem zárják ki egymást, hanem egyidejűleg is figyelembe vehetők; s ebben az összefüggésben nem lesz érdektelen megjegyezni (habár itt nem lehet szó e kérdés alaposabb vizsgálatáról), hogy az a kettősség, amely az éppen alkalmazott szempont szerint lehet oppozíció, de lehet komplementaritás is, két tagjának relatív helyzetét figyelembe véve vagy vertikálisan értelmezendő, vagy horizontálisan; egyenes következménye ez a négyesség kereszt alakú elrendeződésének, mely ilyen módon két kettősségre bontható fel: egy vertikálisra és egy horizontálisra. A vertikális kettősség egy tengely két végpontjához, illetve ahhoz a két ellentétes irányhoz kapcsolható, amelyekben a tengely folytatódhat; a horizontális kettősség pedig annak a két elemnek a dualitását képviseli, amelyek szimmetrikusan helyezkednek el ugyanennek a tengelynek a két oldalán. Az első esetre példaként felhozható Salamon pecsétjének két háromszöge (valamint az összes olyan szimbólum, amely hasonló geometriai elrendezéssel bír), míg a második esetre példa gyanánt említhető a kaduceus két kígyója; és itt kell megjegyeznünk, hogy csupán a vertikális kettősségben van két, egymástól fordított pozíciójuk révén megkülönböztethető elem, míg a horizontális kettősség tagjai hasonlóak vagy egyenértékűek, habár jelentésük ebben az esetben sem kevésbé ellentétes, mint a másikban. Azt lehet mondani, hogy a térbeliségben a vertikális kettősség a fent és a lent kettőssége, míg a horizontális kettősség a jobbé és a balé; és habár e megjegyzés túlzottan is kézenfekvőnek tűnhet, mindazonáltal mégis megvan a maga fontossága, ugyanis (és ez vezet vissza a tér irányainak alapvetően kvalitatív értékéhez) szimbolikusan az elemeknek ez a két párja számtalan módon alkalmazható, és alkalmazásaiknak nyomai minden nehézség nélkül fellelhetők még a mai köznyelvben is, ami azt mutatja, hogy itt egy nagyon elterjedt dologról van szó.
       Most, hogy kifejtettük mondanivalónkat elvi síkon, bizonyos következtetések minden további nélkül levonhatók azzal összefüggésben, amit a szimbólumok gyakorlati alkalmazásának lehet nevezni; azonban e területen először is egy speciális esetet kell megvizsgálnunk, nevezetesen azt, amikor két szemben álló oldal "jótékonynak" illetve "ártalmasnak" tekinthető. Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy e két kifejezés csak jobb híján alkalmazható, ugyanis többé-kevésbé "morális" értelmezésekhez vezethetnek, holott itt szó sincs ilyesmiről, és ezúttal e szavak csak merőben "technikai" értelemben fogandók fel. Továbbá azt is meg kell értenünk, hogy a "jótékony" vagy "ártalmas" minőség abszolút értelemben a két oldalnak sem az egyikéhez, sem a másikához nem kapcsolódik, mivel ezek csak egy speciális alkalmazással állnak összefüggésben, amelynek nem vonható hatáskörén belülre bármiféle oppozíció, és mivel ha az oppozíció szempontját a komplementaritás szempontjával helyettesítenénk (amelytől az efféle megfontolások tökéletesen távol állnak), e minőségek szükségképpen eltűnnének. Csak e határokon belül, és csak ezeket a megszorításokat figyelembe véve nyerhet legitimációt a "jótékony" és "ártalmas" szempont; de e szempontokra, helyesebben az e szempontok által indukált visszaélésekre vezethető vissza az is, hogy a szimbólumok értelmezésének és használatának imént említett felforgatása egyáltalán megjelenhetett, és ez a felforgatás azoknak a dolgoknak az egyik jellegzetessége, amelyek - tudatosan vagy öntudatlanul - az "ellenbeavatás" területéről erednek, vagy amelyek az "ellenbeavatás" befolyásának többé-kevésbé alá vannak vetve.
        A felforgatásnak ez a változata vagy abban áll, hogy az "ártalmas" aspektusnak - továbbra is "ártalmasnak" tekintve azt - olyan helyet tulajdonítanak, amely rendesen a "jótékony" aspektust illetné meg (sőt egészen addig a pontig is elmehetnek, hogy egyfajta fennhatóságot biztosítanak számára az utóbbi fölött), vagy pedig abban, hogy - "jótékonyként" kezelve azt az aspektust, ami "ártalmas" - olyan értelmet tulajdonítanak a szimbólumoknak, amely legitim jelentésükkel ellentétes, noha egyéb formációk is előfordulhatnak. Meg kell jegyeznünk továbbá azt is, hogy a - fentebb mondottakkal összhangban - az ilyen jellegű felforgatás korántsem érhető tetten mindig a szimbólumok megjelenítésében, mert vannak olyan szimbólumok is, amelyekben a két ellentétes oldalt nem különíti el semmilyen, első pillantásra észrevehető különbség. Így például azokkal az alakzatokkal kapcsolatban, amelyek a rendszerint - ám igen helytelenül - "kígyóimádásnak" nevezett rituálékhoz kapcsolódnak, gyakran lehetetlen lenne a priori megállapítani azt, hogy az agathodamión-t ("jó démont") vagy a kakodaimón-t ("rossz démont") szimbolizálják-e; sok félreértés származik ebből, éspedig különösen azoknak a részéről, akik nincsenek tisztában a kígyó kettős jelentésével, és - mint ahogy azt a nyugatiak már igen hosszú ideje teszik - hajlamosak abban csakis "ártalmas" szimbólumot látni (4); és amit most a kígyóról mondtunk, az egyaránt vonatkoztatható más szimbolikus állatokra is, mert az állatszimbolizmusok esetében különféle okok miatt szokássá vált a két szemben álló oldalnak csupán az egyikét  venni figyelembe. Azt lehetne gondolni, hogy azokkal a szimbólumokkal kapcsolatban, amelyek két ellentétes helyzetben jelenhetnek meg, különösen pedig amelyek geometrikus formákra vezethetők vissza, a különbségek sokkal tisztábban jelennek meg; mindazonáltal ez egyáltalán nem így van, mivel ugyanannak a szimbólumnak mindkét pozíciója alkalmas arra, hogy legitim jelentést hordozzon, és mivel kapcsolatuk nem feltétlenül a "jótékony" és az "ártalmas" kapcsolata, minthogy - szögezzük le késlekedés nélkül - e kapcsolat csak egy a sok közül. Amit ebben az esetben jó tudni, az az, hogy vajon szándékosan történt-e az adott szimbólumnak az a fajta megfordítása, amelynek következtében az már ellentmond normális és legitim jelentésének; ez az amiért a fordított háromszög használata távolról sem mindig a „fekete mágia” jele, mint ahogy azt némelyek képzelik (5), habár bizonyos esetekben kétségtelenül erről  van szó, tudniillik akkor, mikor szándékosan olyan beállítottságot kívánnak ábrázolni vele, amely szemben áll a csúcsával felfelé néző háromszög által szimbolizált beállítottsággal; mellesleg megjegyezhető, hogy efféle szándékos megfordítások szavakkal és formulákkal kapcsolatban is elképzelhetők, méghozzá annak érdekében, hogy azok a bizonyos értelemben fordított mantrákként funkcionáljanak - mint ahogy az jól látható bizonyos varázslási praktikák, sőt a Nyugaton még mind a mai napig létező egyszerű "vidéki boszorkányság" esetében is.  
         Látható tehát, hogy a szimbólumok megfordításának a kérdése meglehetősen bonyolult, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy meglehetősen kényes kérdés; mert hogy egy adott esetben felmérhessük a helyzetet, ahhoz nem annyira a szimbólum "anyagszerűségének" nevezhető szimbolikus alakzat vizsgálatára van szükség, mint inkább azoknak az értelmezéseknek az elemzésére, amelyek a szimbólumok alkalmazása mögötti szándékot fejezik ki. Sőt, a felforgatás legügyesebb és legveszélyesebb formája nem az, amely nagyon is szembeötlő, bárki számára könnyűszerrel felismerhető furcsaságokkal hívja fel magára a figyelmet, hanem amelyik deformálja a szimbólum értelmét, vagy pedig egyenesen megfordítja jelentését, éspedig anélkül,  hogy külső megjelenésén bármit is változtatna. De az összes közül a leginkább diabolikus eljárás az, amely a tradicionális, különösen pedig a támadásoknak leginkább kitett beavatási szervezetekben élő ortodox szimbolizmusnak tulajdonít fordított értelmet - ez ugyanis már jellegzetesen az "ellenbeavatás" sajátossága; és az "ellenbeavatás" - hacsak némi hasznot is remél - sosem mulasztja el a maga javára fordítani a zavarkeltés és az elbizonytalanítás e módszerét. Valójában ez minden titkuk azoknak a mozgalmaknak, amelyek a jelen periódust meghatározzák, és vagy általában az ezotéria ellen, vagy bármelyik partikuláris beavatási forma ellen irányulnak, mégpedig azoknak az embereknek az öntudatlan közreműködésével, akik roppantul meg lennének lepődve, sőt meg lennének döbbenve, ha tudomást szereznének arról, miként használják fel őket; sajnos azonban néha az történik, hogy akik úgy vélik, az ördög ellen hadakoznak - bárhogyan is képzeljék el ezt az ördögöt -, ilyen módon éppen a leghatékonyabb szolgáivá válnak, éspedig természetesen anélkül, hogy e tényt akárcsak a legkisebb mértékben is gyanítanák.





Jegyzetek:

(1)
Az általános és nem minden komoly következmény nélküli nyelvi tévedések egyike a "dualitás" és a "dualizmus" összetévesztése, noha itt két különböző dologról van szó:
a dualizmus (amelynek talán leginkább közismert példája a karteziánus koncepció "szelleme" és "anyaga") a dualitást tulajdonképpen visszavezethetetlennek tartja, és azon túl nem vesz figyelembe semmit, miáltal visszautasítja azt a közös princípiumot, amelyből a dualitás két tagja a "polarizálódás" révén ered.

(2)
Lásd A kereszt szimbolikája, 7. fejezet.

(3)
A karjaival forgásirányához képest visszafelé mutató szvasztikával kapcsolatban már máshol is felhívtuk a figyelmet ehhez hasonló tévedésekre. (vö. A kereszt szimbolikája, 10. fejezet).  

(4)
Emiatt például a távol-keleti Sárkányt is "diabolikus" szimbólumnak tekinti a nyugati tudatlanság, holott az voltaképpen a Logos-t szimbolizálja.

(5)
Az elemek alkímiai szimbólumai között is előfordulnak olyan példák, amelyekben a fordított háromszög hasonlóképpen értelmezhető.



In. :
René Guénon: A mennyiség uralma és az idők jelei.
30. fejezet.
Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006.
Fordította: Buji Ferenc