Régóta
ismerjük egymást. A pártját még előbb ismertem, mint őt.
Magyarország miniszterelnöke voltam, amikor Wolfgang Schüssel úgy
döntött, hogy az FPÖ-vel alakít kormányt. Ekkor indult egy
visszataszító nemzetközi kampány Ausztria ellen, és én voltam
a bajorok mellett az egyetlen miniszterelnök, aki akkor nyíltan
kiállt Ausztria mellett. Budapesten fogadtam Schüssel kancellárt,
miközben Európában bezárultak az ajtók. És ekkor elkezdtem
érdeklődni az FPÖ iránt. Vajon mit tudhatnak, ha ennyire félnek
tőlük? Strache később került a képbe. Ő kitűnik az európai
politikai mezőnyből. A
hagyományos európai elit ugyanis dekadens.
Mit
ért Ön dekadensen?
Dekadens
abban az értelemben, hogy az elit nem hisz a politikai cselekvés
erejében. Egyszerűen tovább akarnak tekerni, mint eddig, és
ellenállnak, ha jön valami új.
Talán,
mert az új régi ruhákat hord.
Az
európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a
vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a
vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.
Ez
a szkeptikusság vélhetően történelmi tapasztalatokkal függ
össze.
Egy
olyan bürokratikus politikáról van szó, amely elterjedt
Európában. Strache nem illik ebbe a sorba. Ő sok minden, de nem
dekadens. Nem ezt a politikailag korrektnek elkeresztelt nyelvet
beszéli. Ő azt mondja, amit gondol, és ki is áll mellette. Ennek
során néha veszít, néha nyer.
Strache
közelebb áll Önhöz, mint Kurz?
Életkorban.
Ön
és Kurz már álltak egymáshoz közelebb. A kancellár
eltávolodott Öntől. Budapesten „egy barátság elárulásáról”
beszélnek. Ezt Ön is így érezte?
Ha
az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták. Közép-Európa
az európai világ bonyolult területe. Itt sok érdek
találkozik. Nekünk,
magyaroknak pedig romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá
tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van. És gyakran a
szívből és nem az értelemből indulnak ki. A politikában ez
csalóka lehet. Meglepődnek, ha valaki, akivel baráti volt a
viszonyuk, kezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni.
Úgy
érti, hogy Kurz azért távolodott el, mert úgy gondolta, hogy
érdekében áll?
Osztráknak
sem könnyű lenni. Ezt meg tudom érteni. Az egyik legbonyolultabb
állás az osztrák kancelláré. Nem könnyű az ő helyét
meghatározni. Közép-Európa? A német ajkúak világa? Vagy
inkább egy kicsit Olaszország? Katolikus vagy inkább modern,
posztkatolikus, liberális világ? Ez mind egyszerre létezik
Ausztriában. Az osztrák kancellárok tapasztalatom szerint ezért
mindig nagyon kifinomultak. Figyelem őket – vannak, akiktől
sokat tanultam. Amúgy is szívesen tanulok.
Kitől
tanult?
Schüsseltől.
Helmut Kohltól.
Nem
a történelem poénja, hogy most Schüsselnek kell Önt
ellenőriznie és eldöntenie, hogy az Európai Néppárt tagja
maradhat-e?
Schüssel
iránti érzéseim barátiak. És a barátság korrektséget követel
meg. Biztos vagyok tehát abban, hogy ezt a vonalat fogja követni.
De ahogy nálunk, Magyarországon mondják: egyszer fent, egyszer
lent. Az, hogy Schüsselt egyszer ellenőrizték, azt a reményt
táplálja bennem, hogy tíz év múlva mi ellenőrizzük azokat,
akik most bennünket kritizálnak.
Ausztriától
több kiegyensúlyozó hálát várt volna?
A
hála erre nem jó szó. Úgy gondoltam, hogy miután Ausztria
bizonyos mértékig Közép-Európához tartozik, ebből egyfajta
regionális összetartozási érzés következik. Hiszen az ilyen
európai konfliktusok jönnek, mennek. Ausztria azonban marad, ahol
van, és Magyarország is. Úgy gondolom, hogy a két ország
kapcsolata különleges minőséget jelent. A történelem ad neki
különleges értéket. Ezt semmilyen európai konfliktusért nem
szabad feláldozni. De vak sem vagyok. Tudom, hogy az Osztrák
Néppárt, a kancellár pártja nagy párt. Különböző irányzatok
élnek együtt benne. Ezek az irányzatok nem egyformán
gondolkodnak Magyarországról. Én vagyok a kancellár egyik
legnagyobb híve. Ilyen fiatalon ekkora bizalmat szerezni és a
választásokon ilyen bátor huszárvágást tenni szakmailag
mestermű volt, ez bekerül a kormányfők tankönyvébe.
Noha
sok közös pont van a migráció kérdésében, Kurz nem akarja
feladni a konzervatív centrumot. Ön igen. Ön a nacionalistákkal
keresi a szövetséget. Ezzel nem kockáztat végleges szakítást
az európai kereszténydemokratákkal?
A
kockázat fennáll. A történet végződhet így. Ezt azonban nem
akarjuk. Mi is történik? A
kereszténydemokraták Európában, különösen Németországban
balra tolódnak. Ha ez így megy tovább, és folyamatosan a
baloldallal, a szocialistákkal kötnek koalíciót, akkor
kompromisszumokat kell vállalniuk és elveszítik identitásukat,
értékeiket. A kereszténydemokratáknak mégiscsak kereszténynek
kell lenniük. A család és a nemzeti identitás vonatkozásában
is a keresztény felfogást kell képviselniük. Ettől
sok kereszténydemokrata párt messzire sodródott, messze balra.
Azokban az új pártokban, amelyek, ahogy Önök mondják, a
széleken erősödnek, nagy lehetőségeket látok. Ők ugyanis
keresztény értékeket képviselnek, noha nem nevezik magukat
kereszténydemokratának.
Ön
csakugyan úgy véli, hogy egy Le Pen asszony számára keresztény
értékekről van szó?
Franciaország
laicista állam, ilyen Le Pen politikája is. Nem akarják, hogy
előretörjön az iszlám. Prioritást látnak a keresztény
kultúrában, védik a családot és a nemzetállamot. Én ezzel
szimpatizálok, de a néppártban ez kritikát vált ki, mert az
EPP balra szeretne menni. Ennek két következménye lesz: először
is az identitás elvesztése, másodszor pedig az, hogy gazdaságilag
egy olyan szocialista Európát építenek majd, ahol elvész a
nemzetközi versenyképesség. Itt,
Magyarországon 45 évig éltünk szocialista gazdaságban. Nem
működött. Nem érdemes megkísérelni. A Macronnal és a
baloldallal folytatott együttműködés egyre több szocialista
elemet importál. Adóemelések, túlszabályozás, bürokraták
siserahada és az adósságok közösségivé tétele. Az osztrákok
és a németek fogják ennek az árát megfizetni.
És
attól nem tart, hogy a jobboldali pártokkal kötött szövetségben
a kereszténydemokraták elveszíthetik a maguk identitását?
Nézzük,
mi történik Ausztriában. Nem látom, hogy ez megtörtént volna.
Én azt javaslom Európának, ami Ausztriában történik. Európának
át kellene vennie az osztrák modellt. A jobbközép a jobboldallal
működik együtt. Budapestről nézve ez sikeresnek tűnik.
Stabilitás van, látom a gazdasági célokat, az adócsökkentést,
és úgy tűnik, hogy Ausztriában jó dolgok történnek.
A
kancellárnak hetente kell magyarázkodnia az FPÖ rasszista és
neonáci őrültségei miatt.
Mondtam,
hogy Ausztria nehéz hely. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy egész
Európát átszövi egy hálózat. Én ezt liberális hálózatnak
nevezem.
Mi
volna ez?
Ez
egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából,
baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból
álló hálózat.
És
ha ezek rászállnak egy politikusra, akkor nagyon megnehezítik az
életét.
A
jobboldali politikusok egy része éppen ezért mindig ügyel arra,
hogy ne váltsa ki ennek a hálózatnak az ellenszenvét. Az ilyen
taktikázás miatt tűnt el az európai politikából az a képesség,
hogy szívből beszéljenek.
A
nem korrekt beszéd szabadságára gondol.
Minden
szót patikamérlegre kell tenni. Ezzel szemben én a politikai
szabadság luxusában élek. Azt mondom, amit gondolok, mert erős
támogatást kapok a magyar néptől. Nem tudtak bennünket
Brüsszelből megbuktatni, noha szerették volna. Fasizmus,
nacionalizmus, populizmus, ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a
liberális hálózat politikai bunkósbotként használ.
Lehetetlenné teszik, hogy a haza szeretetére vagy Jézus tanainak
követéséről beszéljenek.
Karel
Schwarzenberg azt mondja, hogy nem az iszlámtól fél, hanem a
saját üres templomainktól.
Ennek
ellenére bizonyára Ön is érzi, hogy az európai politikusok nagy
része ennek a légkörnek a foglya. Már
nem lehet hagyományos európai értékekről beszélni, csak
kínosan, magyarázkodva és óvatosan. És így elvész a lényeg.
Az összeurópai politika lopakodva a liberális politika irányába
tolódik el.
Megtanuljuk,
hogy az Ön számára a liberális szitokszó.
Nem
olyan rossz szó, voltak nagy korszakai. Magyarországon is.
1867-től 1914-ig, sőt már 1848/49-ben volt a liberálisoknak egy
nagy korszaka. Ez Magyarországot felfelé vitte. A
liberálisok azonban mára megtámadták a szabadságot. Meg akarják
határozni azt, hogy miről és hogyan lehet beszélni.
Ifjú
éveiben Ön liberális polgárjogi harcosként kezdte. Ma az
„illiberális demokrácia” híve. Mi történt Önnel?
Tartom
a vonalat. 1990-ben is szabadságot akartunk. 1990-ben ez
liberalizmust jelentett. Most, 30 évvel később a liberálisok
nekiesnek a szabadságnak.
Mi
volna ez az illiberális demokrácia?
Három
dolog van, ami a liberálisoktól megkülönböztet:
Az
első az a meggyőződés, hogy a család alapvető. A család
alapja pedig egy férfi, egy nő. És ezt védeni is kell. A
liberálisok azt mondják, hogy nem. A család számukra egy hol
ilyen, hol olyan társasjáték. Második: a kultúrában azt
mondjuk, hogy ugyan minden ország kulturális élete sokszínű,
mindenütt van azonban egy vezető kulturális hagyomány. Erre van
egy német szó: Leitkultur. Magyarországon ez a keresztény
kultúra. A többi kultúrát tiszteljük. De a sajátunknak
számunkra kiemelkedő szerepe van, és a mi felelősségünk, hogy
ezt megőrizzük.
A
liberálisok nem ezt teszik?
A
liberális demokraták valami mást mondanak. Ők azt mondják, hogy
minden kultúra egyenértékű, és nem létezhet különbség.
Kiindulási alapjuk a kulturális relativizmus. És a harmadik
dolog, ami fontos: a liberális demokraták a bevándorlás mellett
vannak. Mi, illiberálisok a bevándorlás ellen vagyunk. Az
illiberálisokat kereszténydemokratának is lehetne nevezni. De ez
egy ilyen harci nyelv. A
liberális és az illiberális olyan, mint a szkanderezés.
Ön
tehát azt mondja, hogy a demokrácia egy vitán felül álló
eljárási mód, és a liberális az egy ideológia.
Igen,
egy ideológia és egy arra épülő kormányzati gyakorlat. Öreg
róka vagyok a szakmában, én még emlékszem arra, hogy milyen
volt harminc évvel ezelőtt. Akkor egy szociáldemokrata felállt
és azt mondta, hogy én szociáldemokrata vagyok, és
szociáldemokráciát akarok. És aztán felállt egy keresztény,
és azt mondta, hogy én keresztény vagyok, és
kereszténydemokráciát akarok. És aztán szólásra emelkedett
egy liberális, és azt mondta, hogy én liberális vagyok, és
liberális demokráciát akarok. Harminc évvel ezelőtt még ezt a
nyelvet beszéltük. A
liberális hálózat új képletet állított fel, és erre
hadjáratot épített. Aki demokrata, annak liberálisnak kell
lennie. Nyugaton ezért mind a szociáldemokrata, mind a
kereszténydemokrata azt mondja, hogy én demokrata vagyok és
liberális. Ez a nyelvezetek küzdelme volt, amelyet a liberálisok
nyertek meg. A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták
veszítettek. És ha az ember nem nyeri meg a saját nyelvért
vívott harcot, akkor nem nyer a tartalmakról szóló birkózásban
sem. Ha a kereszténydemokraták úgy tesznek, mintha liberálisok
volnának, akkor ez fából vaskarika.
A
mi felfogásunk szerint a liberális jogállamit, az illiberális
pedig autoritert jelent. Az autoriter pedig azt jelenti: a szabad
médiát, a független igazságszolgáltatást és a szabad
tudományt a politika befolyása alá vonják. Erre gondol?
Igen.
Ausztriában is a liberálisok nyerték meg ezt a nyelvi harcot. A
szabadság, a sajtószabadság, a média szabadsága nem liberális
kategóriák. Ezek a demokrácia előfeltételei. Ezek
mindannyiunké. A liberálisok megkaparintották őket. Ez itt még
sokkal brutálisabban történik, mint Önöknél. Ha a liberálisok
Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon elveszítik a
választásokat, akkor rögtön azt mondják, hogy ez a demokrácia
vége. Itt csak akkor lehetsz demokrata, ha liberális vagy. Ez a
szellem megerőszakolása.
Milyen
Európát akar Ön tulajdonképpen?
Nagyon
ébernek kell lennünk, van egy komoly veszély. Ha most nem
vigyázunk, akkor elválhat egymástól Nyugat- és Közép-Európa
sorsa. Ez a migráció és annak következményei miatt történhet
meg, nem holnap reggel, de tíz-tizenöt év múlva. Azok a
gyerekek, keresztények vagy muzulmánok, akik most jönnek a
világra, 18 év múlva felnőttek lesznek. És a nyugatiak 18 év
múlva nem olyanok lesznek, mint mi. Ezek nem egyszerűen politikai,
hanem civilizációs különbségek lesznek. Így nagyon nehéz lesz
Európát egyben tartani. Folyamatosan azon gondolkodom, hogyan
hidalhatók át ezek a mély különbségek. Ismét meg kell
találnunk az európai egység útját. Olyan Európáról álmodom,
ahol a nyugat- és közép-európaiak egyaránt jól érzik magukat.
Miközben az életük nem távolodik egymástól, hanem összenő.
Ne kérdezze tőlem, hogy ez hogyan oldható meg. Még nem találtam
erre választ.
Miért
silányítja a kereszténydemokrata Jean-Claude Junckert
karikatúrává?
Személy
szerint jó viszonyban vagyok Jean-Claude-dal. Elismerem a
teljesítményét. Hivatali idejéhez azonban kötődik két komoly
hiba. Az egyik a migráció. Folyamatosan európai megoldásokat
ígértek, ebből semmit nem váltottak be. A második hiba az, hogy
Juncker a britek akarata ellenére választatta magát a bizottság
elnökévé. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az angolok úgy érezték,
hogy figyelmen kívül hagyták őket.
Ezzel
azt akarja mondani, hogy a Brexit Juncker hibája?
Is.
Ezt
kell mondania, hogy otthon megőrizze a népszerűségét?
Paradox
módon ennek az ellenkezője igaz. Az EU a legnagyobb
támogatottságot élvezi Magyarországom. Ennek nem gazdasági okai
vannak, hanem lelki természetűek. A
magyarok szerelmesek abba szóba, hogy Európa. A
szovjet megszállást úgy értették, hogy kiszakítottak bennünket
a családból. Amikor beléptünk az Európai Unióba, mindenki azt
gondolta, hogy ismét otthon vagyunk, a családban. Magyarországon
ez nagyon erős lelki elköteleződés. Ezért itt nincs esélye
Európa-ellenes politikának. A magyarok gyógyíthatatlanul
Európa-pártiak.
Miért
nem érződik ez?
Nem
kedvelik az EU-t vezető politikusokat. Úgy érzik, Brüsszel nem
adja meg a tiszteletet a nemzetállamoknak. Különbséget tesznek
Európa és a brüsszeli eurokraták között. Azt mondják, hogy
Európa jobb vezető politikusokat érdemel. És Brüsszel
migrációs politikáját kimondottan Európa-ellenesnek tartják.
Látják, hogy a brüsszeli migrációs politika elpusztítja azt az
Európát, amelybe beleszerettünk.
De
hiszen Európa a külső határok erőltetett biztosításával már
régen iránymódosítást hajtott végre a bevándorlás
kérdésében. Miért áll Ön ennek mégis útjába?
Látok
és elismerek ilyen jeleket, de ellentéteseket is. A magyar nyelv
erőteljes. Mi árulást látunk, látjuk, hogy Brüsszelben vannak
vezető politikusok, akik nem akadályozzák meg, sőt ösztönzik a
migrációt. Ha az EU-csúcsokon olyan dokumentumot fogadunk el,
amelyben a migrációról van szó, akkor mi, közép-európaiak
mindig javasoljuk beleírni, hogy a migrációt meg kell állítani.
Kik
a brüsszeliek?
A
bizottság és néhány EU-állam. A franciák, a németek, a
skandinávok, a Benelux-államok. Ők kezelni akarják a migrációt.
Mi, közép-európaiak pedig meg akarjuk állítani.
A
kritikusok azt mondják, hogy ez nem megy. Hacsak nem erőszakkal.
Ez
egy fontos kérdés. Mi nem vagyunk történelmi materialisták. Nem
hiszem azt, hogy eleve kinyilatkoztatható, hogy mi az, ami megy, és
mi az, ami nem. Nem lehet ebből kivonni az emberi akaratot. Ha
akarunk valamit, akkor van esély. Magyarország feltartóztatta a
szárazföldi migrációt, Salvini pedig megállította a tengerit.
A magyar felfogás szerint ez tehát nagyon is lehetséges. Nekünk
más magyarázatunk van. Azért nem akarják megállítani a
migrációt, mert a baloldal valójában választókat importál.
Mert azok, akiket migránsként hoznak be, sohasem fognak
kereszténydemokrata pártokra szavazni, és előbb-utóbb úgyis
megkapják az állampolgárságot, előbb-utóbb lesz szavazójoguk.
A baloldal így további nagy importált szavazóközösséghez jut.
Ön
azt mondja, hogy Salvini az Ön szemében egy hős és a
legfontosabb személy Európában. Ezt nem egészen értjük. Az
olasz miniszterelnök-helyettes egész mást akar, mint Ön.
Egyfelől támogatja a menekültek elosztását, másrészt
hátráltatja az EU azon fáradozásait, hogy a külső határokat
délen megerősített európai egységekkel biztosítsák.
Nézzük,
miben értünk egyet. Egyetértünk abban, hogy a határokat meg
kell védeni, és a migrációt nullára kell csökkenteni. Abban is
egyetértünk, hogy a határokat azoknak kell megvédeniük, akik
erre képesek. Mi, magyarok megvédtük a saját határainkat, és
most az olaszok is ezt teszik. Mi ezt a jogot nem akarjuk átruházni,
mert ezt jól csináljuk. És ha segítségre van szükség, mint
ahogy Magyarországnak is szüksége volt rá, akkor nem Brüsszelbe
telefonáltam, hanem Varsóba, Prágába, Pozsonyba és Bécsbe. És
onnan kaptam katonákat és rendőröket is. Brüsszelben még
mindig azon vitatkoznának, hogy jöhetnek-e.
Ön
el akarja szakítani a migráció témáját Brüsszeltől. És
azután?
Önök,
az olaszok és mindenki tőlük nyugatra más helyzetben van, mint
mi. Nekik sok migránsuk van, nekünk nem. A mi kérdésünk nem az
együttélés, hanem, hogy hogyan akadályozzuk meg azt, hogy ez a
kérdés egyáltalán kérdéssé váljon. A migrációról szóló
vita éppen ezért nyugatra és keletre oszlik. Nyugaton
már úgy merül fel a kérdés, hogyan lehet a következményekkel
együtt élni. Mi pedig arról beszélünk, hogy nem akarjuk, hogy
nálunk is az történjen, ami Önöknél. Ez teljesen más
gondolkodásmód. Azok,
akik az Önök oldalán vannak, mint az olaszok, meg akarnak
szabadulni a migránsoktól. Ezt meg tudom érteni. Nem jó megoldás
azonban, ha egymás között elosztjuk őket, és ide is hoznak,
ahol egyáltalán nincsenek. Mi azt mondjuk, ha meg akartok
szabadulni az illegális migránsoktól, akkor vigyük őket haza,
segítünk nektek. Ne osszuk el őket, hanem állítsuk helyre a
városaikat és a régiókat, ahol éltek. És akkor haza kell és
lehet is őket vinnünk. Ez egy bátor terv, de lehetséges. Ez nem
osztaná meg Európát.
Lehet,
hogy bátor, de keresztény is? A pápa azt mondja, hogy nem. Ezt a
kérdést egy egykori karmelita kolostorban tesszük fel.
Tegyük
félre azt, hogy Magyarország protestáns ország is, és ezért a
pápa véleménye itt nem annyira meghatározó, mint egy katolikus
országban. Ennek ellenére tiszteljük a Szentatyát, és
fontos számunkra, amit mond. De mit is mond tulajdonképpen?
Azt mondja, mentsétek meg az embereket. Miért kell őket
megmenteni? Mert vízbe fulladnak. A kérdés az, hogyan tudjuk a
vízbe fulladók számát csökkenteni. Két eljárás van a szemünk
előtt, össze tudjuk őket hasonlítani. A migráció barátai
folyamatosan hívták a bevándorlókat, és sokan vízbe fulladtak.
Mióta jött Salvini, radikálisan csökkent az érkezők száma, és
sokkal kevesebb ember halt meg. Salvini többet tett a Szentatya
által követelt politika érdekében, mint azok, akik támogatják
a bevándorlást.
Ön
hideg logikával érvel.
De
emberéletekről beszélünk. És a migráció olyan ellenzői, mint
mi, olyan politikát folytatnak, amely jóval kevesebb emberéletbe
kerül. Nem
elég a jó ember szerepében tetszelegni, úgy is kell
cselekednünk, hogy az jó legyen.
Nem
fosztja-e meg magát a magát elszigetelő társadalom ugyanakkor a
sokszínűség potenciálja általi továbbfejlődéstől és
nemesedéstől? A történelmi tapasztalat azt tanítja, hogy a
bezárkózás a gyengébb koncepció.
A
világnak ebben a részében nem fenyeget ez a veszély, hiszen mi
itt hatalmas kulturális sokszínűségben élünk szerbekkel,
szlovákokkal, horvátokkal, ukránokkal, zsidókkal, románokkal és
magyarokkal. Itt nincs hiány kulturális sokszínűségből. Vannak
latinjaink, vannak kálvinistáink és ortodoxaink. Ez egy lelkileg
és kulturálisan fantasztikus sokszínűség, amely azonban
egyetlen, keresztény civilizáción belül jelenik meg. Ezt nem
érezzük elkülönülésnek és bezárkózásnak sem.
Szenved
attól, hogy kitaszított, vagy tetszik ez Önnek?
Ezt
a magyar sors részének tartom. Ez nem újdonság. Lelkileg a
magyarok századok óta szenvednek ettől a problémától.
Támadások elhárításában nem vagyunk elég tehetségesek. Az
ábrázolás játékának modern formái, a PR, a kommunikáció, a
branding nekünk, magyaroknak nem sikerülnek elég jól. Van egy
magyar mentalitás: ha nem értenek bennünket, akkor nem értenek
bennünket, ez az ő problémájuk.
Tetszik
Önnek ez a gesztus?
Nem.
Ez egy rövidlátó gondolkodásmód, még akkor is, ha van benne
egy bizonyos hősiesség, ami csábító, de veszélyes. Végső
soron tehát nem örülök ennek a helyzetnek, és azt szeretném,
hogy mi, magyarok legyünk tehetségesebbek abban, hogy bemutassuk
mindazt, amit és amiért teszünk. Hiszen
ez egy sikertörténet. Megvédtük az országot a migrációtól,
nem fenyeget kulturális összeütközés. Stabilizáló szerepet
játszunk a régióban. Jószomszédi kapcsolatokat ápolunk a
szerbekkel, a szlovákokkal és a románokkal. Majdnem teljes a
foglalkoztatottság, és minden évben legalább 2 százalékkal
nagyobb a növekedés, mint az unióban. Mindezt EU-tagként értük
el. Ez európai sikertörténet lehetne.
Miért
nem meséli Ön ezt el, és hagyja másoknak?
Mert
Brüsszelben ezt a sikert ideológiai megfontolásokból nem akarják
elismerni. Van egy régi és nyelvileg brutális vicc, amely jól
leírja ezt a helyzetet, és így hangzik. Mi a különbség a mókus
és a görény között? A válasz: a mókusnak jobb a píárja.
Magyarország
EU-tagsága 15. évét ünnepli. Az ország erősen profitált, mit
ad vissza?
Van
valami, amit nem is kell adnunk, mert úgyis elveszik. Én szigorúan
számolok, falusi ember vagyok, szeretem tudni, mi van a kasszában.
Évente körülbelül a GDP 4 százalékának megfelelő pénz
érkezik Magyarországra, és évente a GDP 7 százalékának
megfelelő pénzt visznek ki nálunk tevékenykedő nagyvállalatok
osztalékként. Ez azt jelenti, hogy mi valóban profitálunk, de a
nyugatiak is. Mi fejlődünk, ők pedig keresnek ezen. Mi egy piacot
adunk, amit mindenekelőtt az osztrákok és a németek
hasznosítanak jól. Ezt win-win helyzetnek tekintem.
Másodszor pedig átvállaltuk a határ szerepét. A
kelet-nyugati határ már nem Ausztria és Magyarország között,
hanem Magyarországtól keletre és délre húzódik. Migrációs
időkben ez értékes dolog. A schengeni határt nem az osztrák
határon, hanem Magyarország déli határán kell
védeni. Biztonságot
adunk Európának. És kultúrát adunk Európának. Ha már
vendégeink osztrákok, emlékeztetek a zenére, Lisztre, Bartókra,
Ligetire és Kurtágra.
Ön
populista?
Amerikában
erre büszkék szoktak lenni, Európa ezt elítélendőnek tekinti.
Egy amerikai mondat talaján állok, amely megragadja a lényegét
annak, amit Európában populizmusnak neveznek. Abraham Lincolnnak
tulajdonítják, és angolul jobban hangzik, mint németül. From
the people, by the people, for the people.
Mit
értékel Ön Trumpban?
A
rendíthetetlenséget. Ez a legfontosabb hasonlóság. Azt kell
csináljuk, amiben hiszünk, és így az emberek támogatását is
megtartjuk.
Kedveli
Bécset?
Tisztelem
Bécset.
Mi
hiányzik a kedveléshez?
Tisztelem,
értékelem, de soha nem költöznék Budapestről Bécsbe. Nem
azért, mert Budapest magyar és Bécs osztrák város, hanem mert
Bécs a magyar temperamentum számára túl hűvös.
Budapest
nem válhat Béccsé?
A
multikulturális Bécs nem vonz bennünket, ha erre gondol. Ezt nem
soroljuk a látnivalók közé. Megnézzük, de nem akarjuk
bevezetni. Budapest nem lehet Bécs, és nem kell Béccsel
versenyeznie, hiszen abban a kérdésben, hogy ki a jobb Bécs, csak
Bécs nyerhet. Budapestnek más a kultúrája, nyüzsgőbb,
harsányabb, kreatívabb. Budapestnek Budapestnek kell lennie.