(Attraktor Kiadó. Máriabesnyő-Gödöllő. 2006.)
Értekezés Walicki könyvéről.
"A hamis spiritualitás a spirituális megújulással azonosítható valamint hamis spiritualitás az az "új kor" amibe minden eszközzel hajtják az emberiséget." (René Guénon)
A kortárs lengyel, Amerikában élő és tanító - római katolikus - egyetemi professzor írása lényegileg egy nagyon fontos szellemi vonulatot elemez, az orosz isten-központú választ a modernizmus XIX. századi, világiasság-központú nyomulására. A könyv másik erénye, hogy lebilincselő stílusban és komoly tárgyi felkészültséggel tárja elénk fontos bölcselők munkásságát, bizonyos értelemben elősegítve a tájékozódást ebben az izgalmas ellentétben, amelynek jelentősége az eltelt évszázadok során szerintünk csak fokozódott (1).
Azonban a könyv gondolatiságát talán legmarkánsabban kifejező megállapítás, amennyiben Szolovjovot nyugatos, római katolikus barátnak, míg Dosztojevszkijt Nyugat és római katolikus ellenesnek állítja be, hamis törésvonalnak tűnik, mivel Vlagyimir Szolovjov "minden-egység" elve a római katolicizmus egyetemes szakralitás látásmódjával harmonizál, míg Dosztojevszkij a Nyugat (és a nyugati római katolicizmus) világiasság-központú, modernista jellegét bírálta, abban torzulást, egyenesen antikrisztusi veszélyt sejtett és ez ellen hirdetett harcot (1), tehát egymásnak nem mondanak ellent, annál kevésbé mivel a két említett szerző spirituális alapállása tulajdonképpen megegyezik (2).
A valódi törésvonal - úgy tűnik - nem köztük, hanem inkább a nyugatias római katolicizmuson belül sejlik fel. Ezt a problémát - benyomásunk szerint - Walicki nem érzékeli, így azonban szándékolatlanul értelmezési zűrzavart, mintegy gondolati kakofóniát állít elő, amivel érezhetően nem tud megbirkózni és amely problémát a bevezető sorokban említett erények sem képesek orvosolni.
Emellett - szakrális látásmódból nézve - az is a könyv szemléleti esetlegességét támasztja alá, hogy többször hitet tesz a fejlődés-elmélet, a vallásbölcselet evolúciójának tana mellett (3), továbbá krisztusi szemszögből vállalhatónak gondolja a judaista "vallási materializmust" (4) illetve etalonként használja a "liberalizmus" és "vallási reneszánsz" kifejezéseket, mely felvetések egyfajta modernista látásmódra, evilágiság-központúságra, tulajdonképpen a jézusi Ég-központúság profanizálódására, az irányultság mintegy 180 fokos megfordulására utalnak, hiszen a Középpontban a mozdulatlan-mozgató mellé nem rendelhetjük oda a mozgást anélkül, hogy ezzel egyszersmind "végzetesen" el ne homályosítanánk azt, önmagunk számára. Tulajdonképpen ezért vagyunk kevésbé hívei az ún.: "gitáros misének", hiszen szerintünk a templomban kevésbé a "nagy-én"-t eltakaró "kis-én"-nek kellene "jól éreznie magát", hanem éppen azt lenne szükséges felfelé meghaladni, de Isten jobban tudja, mert minden Ő.
Mindennek betetőződéseként Szolovjov felekezetek fölötti misztikáját St. Martin szabadkőműves vonalából eredezteti, holott súlyos zavart képezhet, ha nem láttatjuk világosan a felekezetek fölötti Isten illetve a felekezetek fölötti felekezet felfogások közötti lényegi különbséget, amely úgy is megközelíthető, hogy az orosz vallásbölcselő az őseredeti (primordiális) hagyomány talaján áll, míg az utóbbi jellemző példája annak, hogy egy eredetileg szakrális beavató társaság, miként válhat a Legfelsőbb Kettősségben (principális dualizmusban) hívő modernizmus világhódító törekvéseinek egyik fő letéteményesévé és amely szervezet - egyfajta "fordítottság" jellegű - átlényegülése tanulságos lehetne akár a római katolicizmus jelenlegi "korszerűsítői", magyarán elvilágiasítói számára is.
Mindezek alapján erről a szakrális érdeklődésűnek tűnő műről, az mondható el, hogy valójában egy modernista szemléleti keveredést, kedvezőtlenebb esetben "ellentradícionalitást" (5), egyfajta magas színvonalon interpretált, ámde hamis vallási látásmód képét mutatja, amelytől például Szolovjov is óvott, így a könyv lényegében a római katolicizmus spirituális önsorsrontásnak újabb megnyilvánulásaként is értékelhető, amit súlyosbít az a tény, hogy a témaválasztás és az elemzett jobbnál-jobb szerzők önmagukban valós alkalmat nyújtanának a látásmód "hazatérésére".
Mindez azért is kitüntetett fontosságú, mert alapvetően még mindig a Római Katolikus Egyház az a szerveződés, amelyre alapozva a hőn óhajtott amerópai spirituális helyreállítás épülhetne, azonban ezzel a hozzáállással a Nyugat tulajdonképpen a további szellemi ellaposodást, kiüresedést, önfelbomlasztást kockáztatja.
Jegyzetek-irodalom:
(1): Vö.: Czakó Gábor: "A Nagy Semmi terv." Ökotáj. 41-42. szám. 2009.
(2): Vö.: F. M. Dosztojevszkij: "Karamazov testvérek." illetve "Ördögök", valamint Szolovjov: "Az Antikrisztus története.". Századvég Kiadó. Budapest.1993.
(3): Ha abszolút értelemben nincs halál (tehát abszolút értelemben van Isten), akkor abszolút értelemben nincs evolúció.
A II. vatikáni zsinat kritikáját lásd, Rama P. Coomaraswamy: "A Szent hagyomány evolúciója? A tanítás fejlődése?" - című írásában. /Internet/
(4): Vö.: Buji Ferenc: "Egy meghiúsult vita tanulságai." /internet/
(5): Vö.: 38. fejezet: "A tradícióellenességtől az ellentradícionalitásig." In.: René Guénon: "A mennyiség uralma és az idők jelei." Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006.
Értekezés Walicki könyvéről.
"A hamis spiritualitás a spirituális megújulással azonosítható valamint hamis spiritualitás az az "új kor" amibe minden eszközzel hajtják az emberiséget." (René Guénon)
A kortárs lengyel, Amerikában élő és tanító - római katolikus - egyetemi professzor írása lényegileg egy nagyon fontos szellemi vonulatot elemez, az orosz isten-központú választ a modernizmus XIX. századi, világiasság-központú nyomulására. A könyv másik erénye, hogy lebilincselő stílusban és komoly tárgyi felkészültséggel tárja elénk fontos bölcselők munkásságát, bizonyos értelemben elősegítve a tájékozódást ebben az izgalmas ellentétben, amelynek jelentősége az eltelt évszázadok során szerintünk csak fokozódott (1).
Azonban a könyv gondolatiságát talán legmarkánsabban kifejező megállapítás, amennyiben Szolovjovot nyugatos, római katolikus barátnak, míg Dosztojevszkijt Nyugat és római katolikus ellenesnek állítja be, hamis törésvonalnak tűnik, mivel Vlagyimir Szolovjov "minden-egység" elve a római katolicizmus egyetemes szakralitás látásmódjával harmonizál, míg Dosztojevszkij a Nyugat (és a nyugati római katolicizmus) világiasság-központú, modernista jellegét bírálta, abban torzulást, egyenesen antikrisztusi veszélyt sejtett és ez ellen hirdetett harcot (1), tehát egymásnak nem mondanak ellent, annál kevésbé mivel a két említett szerző spirituális alapállása tulajdonképpen megegyezik (2).
A valódi törésvonal - úgy tűnik - nem köztük, hanem inkább a nyugatias római katolicizmuson belül sejlik fel. Ezt a problémát - benyomásunk szerint - Walicki nem érzékeli, így azonban szándékolatlanul értelmezési zűrzavart, mintegy gondolati kakofóniát állít elő, amivel érezhetően nem tud megbirkózni és amely problémát a bevezető sorokban említett erények sem képesek orvosolni.
Emellett - szakrális látásmódból nézve - az is a könyv szemléleti esetlegességét támasztja alá, hogy többször hitet tesz a fejlődés-elmélet, a vallásbölcselet evolúciójának tana mellett (3), továbbá krisztusi szemszögből vállalhatónak gondolja a judaista "vallási materializmust" (4) illetve etalonként használja a "liberalizmus" és "vallási reneszánsz" kifejezéseket, mely felvetések egyfajta modernista látásmódra, evilágiság-központúságra, tulajdonképpen a jézusi Ég-központúság profanizálódására, az irányultság mintegy 180 fokos megfordulására utalnak, hiszen a Középpontban a mozdulatlan-mozgató mellé nem rendelhetjük oda a mozgást anélkül, hogy ezzel egyszersmind "végzetesen" el ne homályosítanánk azt, önmagunk számára. Tulajdonképpen ezért vagyunk kevésbé hívei az ún.: "gitáros misének", hiszen szerintünk a templomban kevésbé a "nagy-én"-t eltakaró "kis-én"-nek kellene "jól éreznie magát", hanem éppen azt lenne szükséges felfelé meghaladni, de Isten jobban tudja, mert minden Ő.
Mindennek betetőződéseként Szolovjov felekezetek fölötti misztikáját St. Martin szabadkőműves vonalából eredezteti, holott súlyos zavart képezhet, ha nem láttatjuk világosan a felekezetek fölötti Isten illetve a felekezetek fölötti felekezet felfogások közötti lényegi különbséget, amely úgy is megközelíthető, hogy az orosz vallásbölcselő az őseredeti (primordiális) hagyomány talaján áll, míg az utóbbi jellemző példája annak, hogy egy eredetileg szakrális beavató társaság, miként válhat a Legfelsőbb Kettősségben (principális dualizmusban) hívő modernizmus világhódító törekvéseinek egyik fő letéteményesévé és amely szervezet - egyfajta "fordítottság" jellegű - átlényegülése tanulságos lehetne akár a római katolicizmus jelenlegi "korszerűsítői", magyarán elvilágiasítói számára is.
Mindezek alapján erről a szakrális érdeklődésűnek tűnő műről, az mondható el, hogy valójában egy modernista szemléleti keveredést, kedvezőtlenebb esetben "ellentradícionalitást" (5), egyfajta magas színvonalon interpretált, ámde hamis vallási látásmód képét mutatja, amelytől például Szolovjov is óvott, így a könyv lényegében a római katolicizmus spirituális önsorsrontásnak újabb megnyilvánulásaként is értékelhető, amit súlyosbít az a tény, hogy a témaválasztás és az elemzett jobbnál-jobb szerzők önmagukban valós alkalmat nyújtanának a látásmód "hazatérésére".
Mindez azért is kitüntetett fontosságú, mert alapvetően még mindig a Római Katolikus Egyház az a szerveződés, amelyre alapozva a hőn óhajtott amerópai spirituális helyreállítás épülhetne, azonban ezzel a hozzáállással a Nyugat tulajdonképpen a további szellemi ellaposodást, kiüresedést, önfelbomlasztást kockáztatja.
Jegyzetek-irodalom:
(1): Vö.: Czakó Gábor: "A Nagy Semmi terv." Ökotáj. 41-42. szám. 2009.
(2): Vö.: F. M. Dosztojevszkij: "Karamazov testvérek." illetve "Ördögök", valamint Szolovjov: "Az Antikrisztus története.". Századvég Kiadó. Budapest.1993.
(3): Ha abszolút értelemben nincs halál (tehát abszolút értelemben van Isten), akkor abszolút értelemben nincs evolúció.
A II. vatikáni zsinat kritikáját lásd, Rama P. Coomaraswamy: "A Szent hagyomány evolúciója? A tanítás fejlődése?" - című írásában. /Internet/
(4): Vö.: Buji Ferenc: "Egy meghiúsult vita tanulságai." /internet/
(5): Vö.: 38. fejezet: "A tradícióellenességtől az ellentradícionalitásig." In.: René Guénon: "A mennyiség uralma és az idők jelei." Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2006.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése