„De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére”
(Pál első levele a korinthusiakhoz XI:5)
„Krisztusban tehát…nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban”
(Pál levele a galatákhoz III:28)
Még az úgynevezett tradicionális katolikusok között is számottevő ellenállás mutatkozik azzal szemben, hogy a nők a templomban fedjék be fejüket, vagy még általánosabb kifejezéssel élve, viseljék fátylaikat. Ám a nők elfátyolozása apostoli parancsolat (1Kor XI:4–16), és ennél fogva egy hithű katolikusnak kérdés nélkül el kell fogadnia e parancsolatokat.
Már az elején tisztázni kell, hogy az olyan elképzelés, miszerint Pál csak a zsidó vagy közel-keleti szokásokat követte, és emiatt e megkötések már nem érvényesek, teljesen modernista álláspont. Tertullianus kifejezetten hangsúlyozza, hogy ez a parancs „mindig és mindenhol” érvényes.
Szent Pál két okot szolgáltat számunkra e gyakorlathoz. Az első, miszerint „Minden férfi feje Krisztus, és a nő feje a férfi… a férfinak valóban nem szükséges elfednie fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége, de a nő a férfi dicsősége, mivel a férfi nem az asszonyból származik, de az asszony a férfiből”. A második, kevéssé explicit ok szerint egy nőnek „az angyalok miatt” kell elfednie a fejét.
Az első ok látszólag a nő alárendelt helyzetéről szól. De Pál nem a nemekkel mint olyanokkal foglalkozik, hanem a magasabb realitásokkal, amelyeknek a férfiak és a nők csupán tükröződései. Amint Claude Chavasse magyarázza: „A nemek örökkévaló változatokat fejeznek ki,s emiatt az irányítás és az engedelmesség minőségeit kell ábrázolniuk. Pál nem amiatt mondja, hogy »a nő feje a férfi«, mert »tipikus keleti«, hanem mert a nő az Egyház típusa, a férfi pedig Krisztusé… ahogy az Egyháznak nem lehet más Feje, mint Krisztus, ekként az asszonynak sem lehet más feje, mint a férje”. 1 A kérdés megvitatásakor az egyházatyák leszögezik, hogy ez az „alávetés” nem jelenti azt, hogy a nők alacsonyabb rendűek lennének a férfiaknál, vagy hogy bármilyen módon korlátozva lennének Istennel való kapcsolatukban. Pál maga jelenti ki, hogy „Jézus Krisztusban nincsen férfi vagy nő”. Ám a társadalmi kapcsolatok terén visszatükrözve az Egyház Krisztushoz való viszonyát, a nő mégis alárendeltségben van. Ambrosius kijelenti: „Ámbár a férfi és a nő ugyanabból a szubsztanciából való, a férfielsőbbséget élvez, mivel ő az asszony feje. Nem a szubsztancia, hanem a rend által előre valóbb. Az asszony a férfi dicsősége, de hatalmas a távolság aközött, ha valaki e dicsőségben vagy Isten dicsőségében részesül”. Egy másik korai egyházatya, gabalai Severianus még nyíltabban fogalmaz: „Itt nem a természetről, hanem a kapcsolatról értekezünk”.
Normális körülmények között a nők többsége házasságban él. 2 A család minden egészséges társadalom építőeleme. A szocialista idealizációval telítettek – tudatosan vagy tudat alatt – nem tekintik többé normának a családot, és hűségük sokkal inkább a kormányzat felé orientálódik, amely támogatja az egyszülős „családokat”, az azonos nemmel való „házasságot”, a homoszexualitást és egy sereg hasonló viselkedésmódot. Ám a katolikusok számára a családi egység marad a norma, és hogy megértsük a házastársi viszonyban élőnők megfelelő helyzetét, ismét Szent Pálhoz kell fordulnunk, aki az Efezusiakhoz írott levelének ötödik fejezetében erről ír: „De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje… Hasonlóképpen a férfiak is szeressék feleségüket,mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti… Nagy titok ez.” Tisztában vagyok vele, hogy a feministák nem kedvelik ezt a passzust,mivel az engedelmességről szól. Ám normális körülmények között az apa a családfeje. Ily módon testesíti meg a papot, aki a közösség „atyja”, és Istent, aki„a mi Atyánk a Mennyben”. A családapa spirituálisan felelős a gondjaira bízottakért, és a Mi Urunk tanítását követve mondja: „ha szeretsz engem,engedelmeskedsz parancsolataimnak”. Természetesen ő maga is alá van vetve a Krisztusnak való engedelmesség kötelezettségének. Isteni jogon uralja a családot. Ha ez nem így történik, ha a saját szabályait vezeti be Istenszabályai helyett, zsarnokká válik. Ha a család feje valóban Krisztus mintájára viselkedik, a nőnek könnyű dolga van az engedelmesség terén. 3 Egy ilyen kapcsolat végeredménye az, hogy a család maga egyfajta kis-Egyházzá vagy -Názáretté válik, ahol a gyermekek a szüleiknek való oly „alárendeltségben” nőhetnek fel, mint Jézus Mária és József számára. Szent Pál következő mondatában kijelenti, hogy a gyermekeknek engedelmeskedniük kell szüleiknek. Vitatható, ez vajon idealizált kép-e, ám ha korunkban a normális egy idealizált kép, az csakugyan tragédia – mindannak a gyümölcse, amit magunk körül látunk. 4
A feminista álláspont szerint a nők és a férfiak egyenlőek. 5 Az alávetett szerep az, ami minősíti a modernista nőt. Valóban igazság van abban, hogy a dolgozó nőket a munkahelyen egyenlőség illeti meg. Semmilyen indok nincs arra, hogy egy nő miért kapjon kevesebb fizetést vagy több munkaidőért miért kapjon ugyanannyi fizetést, mintegy férfi. De ez semmilyen módon nem cáfolja Szent Pál állítását. A feminista hozzáállás nem teljesen modern. Aranyszájú Szent János magyarázta a IV.században, hogy „egy asszony nem nyeri el egy férfi méltóságát, ha nem fedi be fejét, ám elveszti sajátját. Szégyene abból származik, hogy olyan akar lenni,és úgy akar viselkedni, mint egy férfi” (Homíliák Pálnak a Korinthusiakhoz írott leveléről, 25. 4). A szituációt ahhoz hasonlítja, mikor egy kormányzóhivatalának szimbóluma nélkül járul a király elé, de úgy tartja, hogy egy nő a templomban fejét befedve hivatalának szimbólumával járul Isten elé. A hívők számára ugyanezen alárendelt szerep kívánja meg az engedelmességet a spirituálisan szólónak, Krisztusnak. Ha „lázadás” van a családban, még nagyobb lázadás van a rendben, és ez sokszor a feljebbvalókkal kezdődik, akik maguk tagadják meg a Krisztusnak való engedelmességet. 6
Mindezek nem tagadják, hogy a nők ugyanabból a szubsztanciából származnak, mint a férfiak, csak kifejezik a köztük lévő kapcsolatrendszert. Ahogy Ambrosius mondja: „A férfi a nő feje. Előre valóbb nála a társadalmi rend, de nem a szubsztancia által. A nő a férfi dicsősége, de nagy a különbség aközött, ha valaki ebben a dicsőségben vagy Isten dicsőségében részesül”. (Kommentár Szent Pál leveleihez). Ágoston kijelenti továbbá: „Nem úgy áll a dolog, hogy az emberiség egy része Istenhez, mint a Teremtőjéhez tartozik, a másik pedig a sötétséghez, ahogy néhányan állítják. Mindkét rész, a vezető és a vezetett is Istentől származik” (A manicheusok ellen, 3. 26. 40).
Az engedelmesség gondolata nem minden nehézség nélküli. Pál hangsúlyozza ezt a házasság kapcsán. Gyakran elfelejtik, hogy amennyiben az engedelmesség a feleségre hárul, a férjnek viszont Krisztus módjára kell viselkednie. Mint isteni jogon uralkodó király,aki betartja Isten törvényeit, ekképp a férjnek is alter Christusként kell cselekednie. Ha a saját törvényei szerint uralkodna, valójában despotává válna. Ha csakugyan Krisztus módjára él, az engedelmesség áldássá válik. 7
Sokan fogják fel úgy, hogy sokkal jobb, miként Szent Bernát mondja, engedelmességben élni, mint uralmi helyzetbe csöppenni. Természetesen mindannyian engedelmességgel tartozunk Krisztusnak, de ez bármilyen szerveződésre nézve igaz, az engedelmesség felülről lefelé áramlik egy hierarchián keresztül alulra. Az engedelmesség sohasem vak, és sohasem lehet bűnös parancsokra felhasználni. Meg kell érteni, minek is engedelmeskedünk.
A feministák szeretik azt állítani, hogy Isten nőnemű. Ezen állításkor rámutatnak egy fontos tényre, nevezetesen, hogy a férfi–nő polaritás Istenben, és nem a férfiban gyökerezik. Miért van az, hogy Isten, aki nem nélküli Abszolútum, a teremtés során maszkulin formában mutatkozik, míg a Természet, mint Natura naturans creatrix nőnemű. Vegyük sorra a teremtés aktusát. Istenben egyesült az Esszencia és a Természet. A teremtés során Esszencia és Természet, Menny és Föld, alany és tárgy megoszlik. A Természet „ekkor visszahúzódik Istenhez való hasonlatosságából, de még így is részesül bölcsességéből, és megtartja Istenhez való bizonyos hasonlóságát” (Summa Theologica, 1. 14. 11 ad 3). Ennélfogva az Esszencia a Teremtő és az aktív erő, a Természet a teremtés eszköze és a forma passzívbefogadója. „A Természeten mint létezőn keresztül az alkotó alkot” (Damascene: De fide orthodoxa, 1. 18). A férfi és a nő közötti kapcsolat olyan, mint az Esszencia és a Természet kapcsolata, és a házasság az Esszencia és a Természet in divinis azonosságának szimbóluma és tükröződése. Ugyanez a kapcsolat ismétlődik mindennapi életünk során. Isten tehát, aki Esszenciájában se nem férfi, se nem nő, magában foglalja a Teljességet és a Végtelenséget. A megnyilvánulás során ezek az archetípusok elkülönülnek (ez a taoizmus yin és yangja). 8 Teljessége a maszkulin vagy „aktív” pólussá, Végtelensége pedig, a feminin vagy „passzív” pólussá válik. A Genezisben olvassuk, hogy „A Szellem lebegett a vizek felett” – a víz a teremtés „minden lehetőségét” szimbolizálja, és metafizikailag a Szent Anyát jelenti, akiről azt mondják: „Az örökkévalóság óta létezem, mielőtt a Föld megszületett volna”. 9 Vagy ahogyan egy keleti szövegben áll: „Minden teremtés feminin Istenhez képest”. A maszkulin oldal fejezi ki Isten abszolút természetét, és ennél fogva az igazságot, szigort és magasztosságot. A feminin oldal Isten végtelen természetét tükrözi, ami magában foglalja a könyörületesség, nagylelkűség és a szépség minőségeit, mint minden teremtésvégtelensége. Pontosan a nagylelkűség és a könyörület, mint a végtelenségminősége mutatkozik meg a nő életet adó és tápláló funkciójában, amely központi szerepet tölt be kiteljesedésében. Akik ezt tagadják, figyeljék meg a változáskora felé haladó egyedül álló nők belső küzdelmeit – ez egyfajta felismerése annak, hogy hagyták női természetük egyik legfontosabb aspektusát elillanni.Sokan átadták magukat a karrier ideájának anélkül, hogy rájöttek volna,többségük nem jelent sokkal többet, mint gyári munkásnak vagy titkárnőnek lenni – amelyek nem éppen kreatív képességekre épülő hivatások. (Természetesen a férfiak számára éppolyan limitált az igazán elhivatottságot igénylő alkalmazási forma.)
Minden emberi lény esetében, legyen biológiailag férfi vagy nő, létezik egy másik szint, mely ezt a kapcsolatot tükrözi. Minden ember három összetevőből áll: szellem, lélek (mely gondolkodásunkat és véleményalkotásunkat is magában foglalja) és test. A szellem maszkulin, a lélek és a test (amit gyakran „pszicho-fizikainak”tartanak) feminin. Az utóbbi természetesen a magasabb rendűnek van alávetve, Isten szellemének, amely minden személyben lakozik. Ez így szerepel minden nemzet mitológiájában. Szent György csak azután volt képes kiszabadítani a hercegnőt vagy lelket, miután legyőzte a sárkányt. És a herceg csókja ébresztette fel Hófehérkét az álomból, amit a mérgezett alma okozott. 10 A Hős és a Hősnő két külön én – duo suntin homine –, immanens lélek és individuális lélek vagy én: Erósz és Pszükhé, vagy metafizikai értelemben szólva, a Férfi és Nő. Ez a kettő, amely együtt lakozik a Belső és Külső emberben, s harcban állnak egymással, és csak agyőzelem után lehet köztük béke. Nem véletlen, hogy a Hősnőt gyakran gőgősnek,dölyfösnek ábrázolják. Philón és Rúmí ezt a lelket vagy alacsonyabb ént folyamatosan a Sárkányhoz hasonlítják. A Gyűlöletes Menyasszony legendája Szent Bonaventura Krisztus Egyházzal való házasságának jövendölésében él tovább: Krisztus bemutatja Menyasszonyát, akit hitványságában és tisztátalanságában ismert meg, mégis saját dicsőségében él, folt és ránc nélkül.
Eckhart Mester a következő intést adja spirituális leánya szájába: „Jól tudom, hogy a nők sohasem juthatnak a Mennybe; először férfivá kell válniuk. Férfias tetteket kell véghezvinniük, és erős férfiszívvel kell rendelkezniük, hogy ellen tudjanak állni a bűnös dolgoknak.” 11
Matthias Scheeben szerint a házasság szentség, mivel Isten és az Egyház egységét, következésképpen Isten és a lélekegységét szimbolizálja. 12 E kapcsolatfontosságát Scotus Eurigena magyarázza meg: „A nő a racionális lélek (anima), akinek férjét (szó szerint vir vagy férfi, az »aktív erő« értelmében;aki nem maritus vagy conjunx) animusnak kell tekinteni,akit intellektusnak (intellectus), elmének (mens), animusnak és szellemnek (spiritus) neveznek. Ez az a férj, akiről az Apostol beszél: »az asszony feje a férfi, a férfi feje Krisztus, Krisztus feje.« Más szavakkal az anima feje az intellectus, az intellectus feje Krisztus. Ez az emberi természet természetes rendje. A léleknek az elmeuralma alatt kell állnia, az elmének Krisztus alatt, és ennélfogva az egész lény Krisztuson keresztül az atya alatt áll… A szellem örökké Isten körülforog, ennélfogva helyesen neveztetik a lélek többi része urának és vezetőjének, mivel közte és a Teremtő között nincs más teremtmény. Az értelem a tudás és a teremtett dolgok oka körül forog, és bármely tudás is árad az örökkévaló kontemplációból, az értelemhez kerül, majd az emlékezethez. A lélek harmadik része a belső érzék, mely alávetett az értelemnek, de a tehetség előre valóbb, amely által az értelem szintén alávetett a szellemnek. Végül, a természet rendje szerint a belső érzék alatt a külső érzék található, amelyen keresztül az egész lélek felfrissül, és amely az öt érzékszervet uralja és az egész testet mozgatja. Ezért az értelem csakis a férjén, a szellemen keresztülrészesülhet a magasabb kegyelmekből, amely minden megnyilvánulás fő helyét foglalja el, a nő vagy anima jogosan nevezi őt férjének vagy intellectusnak, amely nélkül nem részesülhetne a magasabb adományokból. Ezért mondja Jézus:»Szólítsd urad, jöjjön ide«. Ne jöjj hozzám férjed nélkül. Mivel ha az intellektus hiányzik, senki sem emelkedhet a teológia szintjére, és nem részesülhet a spirituális adományokból.” 13
Hasonlóképpen „Boldog az az ember,aki bölcsességben lakozik” kezdetű Szentírás magyarázatában Eckhart Mester azt tanítja:
„Gyakran mondottam, hogy két erő lakozik a lélekben: az egyik a férfi, a másik a nő. A férfinek hívott lélekerő a lélek leghatalmasabb ereje, amelyben Isten tisztán ragyog, mert ebbe az erőbe Istenen kívül más nem lép be, s ez az erő folyamatosan Istenben van. És ha valaki mindent ebben az erőben összpontosít, ezek nem önmagukban, hanem Istenben vannak. Emiatt ajánlatos folyamatosan ebben az erőben élni, mert itt minden dolog egyenértékű. Ezért boldog az ember, aki folyamatosan ebben az erőben él, mivel ő Istenben él. Éljünk mindannyian folyamatosan Istenben, hogy megkaphassuk Urunk, Jézus Krisztus áldását. Ámen”. 14
Egy másik oka a nők elfátyolozásának az, hogy minden lélek, ha potenciálisan is, Krisztus jegyese. „Istent szeretni– mondja Szent Bernát – olyan, mint házasságra lépni Vele. Boldog az a lélek,amely ezt a tiszta és áldott ölelést élvezi, mely nem más, mint tiszta és szentszeretet.” 15 Míg ez ugyanúgy igaz a férfiakra, mint a nőkre, a köztük lévő kapcsolatban a nő felel meg jobban ennek a potencialitásnak. És mint arát, el kell fátyolozni.
A szépség, mint a nő megjelenésének minősége, misztikus természetű, mivel ez annak a szuper-esszenciális minőségnek a tükröződése, amely legtisztábban a Szent Szűzben jelenik meg és végső forrása Istenben van. De ennek megfelelően a Szépség elfátyolozott, mivel valódi természete rejtett, és a nőben ennek csak távoli visszatükröződését láthatjuk. Ezért a nők elfátyolozása nem a férfiak által rájuk kényszerített lealacsonyítószokás, hanem saját, önmagukból anyákként, lányokként és Krisztus jegyeseiként fakadó dicsőségük visszatükröződése.
A példakép ez esetben a Szent Szűz, aki ezeket a minőségeket minden szinten a legmagasabb fokon testesíti meg. Bár meglehetősen művelt volt (három és tizenkét éves kora között a Templomban tanult), s gyakran megfordult otthonán kívül, mégis „rejtett” maradt. Csak hétszer szólalt meg a Szentírásban, s mindig oly módon, amely alázatról és szerepében való odaadásról tanúskodott. Ebben olyan misztikus minőség mutatkozik meg, amely valójában minden nőben benne rejlik – egy minőség, mely megkívánja az elfátyolozást, mely megvéd és elrejt. Ezért ábrázolják őt a tradicionális ikonográfiában fedett fejjel. Mivel a Szent Szűz Krisztus anyja, lánya és jegyese, minden nő potenciálisan ugyanolyan. És a jegyeseket elfátyolozzák a nyilvánosság előtt. 16 Miasszonyunkat tradicionálisan csaknem mindig fátyollal ábrázolják. Azok az asszonyok, akik elfogadják a fátyol viselését, a Szent Szűz erényeit veszik magukra, aki természetesen a Mi Urunk lánya, felesége és anyja. Ezt megtagadni, tudatosan vagy öntudatlanul, egyet jelent Miasszonyunk példájának elvetésével. 17
Pál szerint a fátyolviselés második oka „az angyalok miatt” van. Cornelius Lapidus így ír erről: „Ezt szó szerint úgy kell értelmezni, hogy a nők az angyalok iráni tiszteletükből fedjék el fejüket, nem mintha az angyalok testtel rendelkeznének, és emiatt kéjvágy élne bennük, ahogy Justinianus, Clementius és Tertullianus gondolta – ez tévedés –, hanem mert az angyalok a nők szerénységének vagy szerénytelenségének, engedelmességüknek vagy engedetlenségüknek tanúi. Karthauzi Dénes továbbá rámutat arra, hogy a templomban, különösen mise alkalmával, angyalok vannak jelen, s mivel a fátyol viselése a megfelelő magatartás Isten előtt egy nőszámára, hiszen ők potenciálisan Krisztus jegyesei, így Isten angyalai előtt is illő fátylat viselniük. Aranyszájú Szent János, Theophülaktosz, Theodórosz, Szent Tamás, Anselm és Kelemen „angyalok” alatt jó és szent embereket ért. Ambrosius, Anselm és Szent Tamás papokat és püspököket ért alattuk, akiket a Jelenések Könyve angyaloknak nevez, „akiket kéjre csábíthat a fedetlen fejű asszonyok szépsége”.
Ennél a pontnál vizsgáljuk meg, mit is mondott Pál pontosan: „Minden férfi, aki fedett fővel imádkozik vagy prófétál, szégyent hoz a fejére. De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére, mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le ahaját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkorfedje be a fejét. Mert a férfinak nem kell befednie a fejét, mivel ő az Istenképe és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is. De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül. Mert ahogyan az asszony a férfiból van, úgy a férfi is az asszony által van. Ítéljétek meg magatokban: illik-e az asszonynak fedetlen fővel imádkozni az Istenhez? Vajon maga a természet is nem arra tanít-e titeket, hogy szégyen, ha a férfi megnöveszti a haját, az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott a haj. Ha pedig valaki ebben a dologban vitatkozni akar: nekünk nincsen ilyen szokásunk, sem Isten gyülekezeteinek.” (Pál első levele a korinthusiakhoz, XI:4–16.)
E passzus értelmezésében nagy segítségünkre lehet az Ancient Christian Commentary on Scripture (Őskeresztény kommentár a Szentíráshoz) című kötet: „Férfi és nő közötti különbség nem természetükben, hanem kapcsolatukban rejlik” (Aranyszájú, gabalai Severianus). A nő a férfi dicsősége, de nagy a különbség e dicsőség és Isten dicsősége között (Ambrosius). Isten trónusához közeledő férfi viselje hivatala szimbólumait, mely az ő esetében feje fedetlensége (Aranyszájú). Ahogy a teremtésben senki sem áll Isten fölött, ekképp a férfi fölött sem áll senki a teremtett világban. De az asszony a férfi védelme alatt él (Severianus). A férfi és a nő Istenhez való kapcsolatában rejlik egymáshoz való viszonyuk megértése (Ambrosius, Aranyszájú). Az elfedés az önkéntes alávetés jele (Ambrosius), amelyben a nő alázatos és erényeit őrző (Tertullianus, Aranyszájú). Mivel a nő a férfi dicsősége, szégyenletes számára, ha olyan akar lenni, mint egy férfi (Aranyszájú). A Genezisben a férfi teremtése megelőzi a nőét (Epiphanius, küroszi Theodórosz). A nő a szolgálatadományával, a férfi a parancsolás adományával teremtetett (küroszi Theodórosz). Pál a hajviseletre vonatkozó utasításait nem szűkíti le egy adott helyre és időre (Tertullianus). Az egyházi tradíciót, a természetet tartotta szem előtt (Ambrosius), és az emberek általános ítélőképességét ezekben a dolgokban (Aranyszájú). Mivel a hajviselet potenciálisan erotikus, kísértésbe vihet (Pelagius). A természetes haj előnyt élvez a megtévesztő parókával szemben (alexandriai Kelemen). 18
Hogy elkerüljük a „prófétálás” kifejezés okozta félreértéseket, meg kell jegyezzük, hogy a kifejezés több helyen is előfordul a Szentírásban (Krón XXX:1, Sám X:10), mint „hálát adni Istennek”. Szent Pál megtiltotta a nőknek, hogy közszereplést vállaljanak a gyülekezetben, így vajon milyen módon „prófétálhatnának”? Az atyák úgy értelmezik ezt, hogy a nők a szertartás azon részeit énekeljék, melyeket mindenki énekel. És azokban a passzusokban, ahol előírják a nők fátyolviseletét az angyalok miatt, az atyák többsége angyalok alatt a papokat és püspököket érti.
Az egyházatyák közül jó néhányan rámutatnak arra a tényre, hogy a férfinak elsőbbsége van a teremtésben: csakugyan, „a nő a férfi után teremtetett, hogy segítőtársa legyen, hogy semmiképpen sem fordítva szolgálatára legyen” (küroszi Theodórosz). Cornelius Lapidus tovább fejtegeti az „asszony a férfi dicsősége” állítást: a nő a férfiból teremtetett az ő dicsőségére, mint az ő műve és képmása; ezért alávetett neki, és le kell fátyolozni engedelmessége jeleként. A nő, hasonlóan a férfihoz, racionális lélekkel, intellektussal, akarattal, emlékezettel,szabadsággal megáldott, és egyenlőként részesülhet a bölcsességből, kegyelemből és dicsőségből. A nő a férfi képmása, de nem mindenben; racionális lélektekintetében a férfival egyenlő, mivel mind a férfi, mind a nő Isten mására teremtetett, de a nő a férfiból származik, utána teremtetett, s ezért alárendeltebb nála. Ezért nem az mondja az Apostol, hogy a »nő a férfiképmása«, hanem hogy a »nő a férfi dicsősége«” (Kommentár a korinthusiakhoz írt levélhez).
A zsidóknál még mindig szokás, hogy a férfiak fedett fővel imádkoznak, de Pál ezt a szokást semmilyen módon nem követte. Az egyházatyák azzal magyarázzák a férfiak fejének fedetlenségét, hogy az Ószövetség idejében Krisztus rejtett volt, de ma már tisztán látható. Mások rámutatnak arra, hogy Krisztus a kereszten csak a töviskoronát viselte, minden más nélkül. „A férfi ne fedje be fejét, mivel ő Isten képmása és dicsősége”. A férfiban, Isten képmása és dicsősége lévén, vagy aki így Isten dicsőséges képmása, ragyog Isten fensége és hatalma a legtisztábban. Ő helyeztetett a természet legmagasabb lépcsőfokára, s mint Isten kormányzója, ural mindent, beleértve természetesen családtagjait is. Ezért nevezi Tertullianus a fátylat „az alázatosság terhének”, Aranyszájú Szent János pedig „az alávetés jelének”. Most már világos tehát, hogy a fátyol lehet az alázat és az alávetés jele, de egyben a becsület jelvénye is.
Végül érdemes megjegyezni, hogy a tradicionális társadalmak többségében, ahol a nőknek kötelességük férjük kedvére tenni, nem nézik jó szemmel, ha mások számára is vonzók szeretnének lenni. A fej befedése fontos aspektusa a szerénységnek, és Krisztus maga mondta: „Légy szerény az emberek előtt” (Phil. IV:5). Csak az otthon meghittségében, a családtagok és a közeli barátok előtt lehet a fej fedetlen. Jóval Krisztus jövetele előtt Júdea, Trója, Róma, Arábia és Spárta asszonyai is fátylat viseltek. Valerius Maximustól értesülünk arról a szigorú büntetésről,amit C. Sulpicius rótt ki feleségére: elvált tőle azért, mert fedetlen fővel ment az emberek közé Tertullianus azt mondja: „Arábia nem zsidó asszonyai megítélnek minket, mert ők nemcsak a fejüket, hanem egész arcukat elfedik”. Hasonlóképpen, „a zsidó asszonyok között oly szokás a fátyolviselés, hogy erről lehet őket megismerni” (de Vel Virg.). Az iszlám társadalomban a fátyolviselése szintén a szerénység parancsolatával függ össze. Nem minden iszlám országban viselik a burkát, sokan használják a hidzsabot, az egyszerű fejfedőt, melyet gyakran látni Nyugaton is. Végezetül a keresztény kultúrkörön belül is ugyanez az elv tapasztalható a házassági szertartásban,ahol a menyasszonynak lefátyolozva kell maradnia, amíg a pap házas asszonynak nem nyilvánítja. Csak ezután emelheti fel a fátylát férje előtt. A nő szépségének misztériuma otthonában a férje számára van fenntartva.
E magatartás maradványa sok éven át volt jellemző a Nyugaton is, és negyven évvel korábban ritkán ment egy nő az utcára kalap nélkül – s a kalapra olykor még rövid fátyol is volt erősítve. A jelen korban, főleg a fiatal generáció számára, az öltözködésben megnyilvánuló szerénység a múlt emléke csupán, és sokan így tekintenek a templomban való fátyolviselés szokására is.
Tóth András fordítása - Feminizmus és a nők elfátyolozása. [Feminism and the Veiling of Women.] Ford. Tóth András. Északi Korona, 17. sz. (Budapest, 2005) 19-24. o.
Jegyzetek
1 Claude Chavasse: The Bride of Christ (Krisztus jegyese). London, 1939, Faber and Faber.
2 A „normális” terminus az emberiség többségének gyakorlatára vonatkozik a legkorábbi időktől fogva. Hogy manapság mit tekintenek normálisnak, az más kérdés.
3 Aranyszájú: „A férfi dicsőségéről beszélve Pál helyreállítja az egyensúlyt, hogy ne magasztaljuk fel a férfit azon túl, ami őt megilleti, és ne nyomjuk el a nőket. Az Úrban a nő nem független a férfitól, és a férfi sem a nőtől… Mindegyik a másik oka, és Isten mindenek oka.”(Homíliák a Korinthusiakhoz írt levélről)
4 Ezt gyakran úgy értelmezik félre, hogy a nők szó szerint foglyok saját otthonukban. Egy családban, ahol a férj sokáig dolgozik, előfordulhat, hogy a gyermekein kívül nincs mással kontaktusa. Más esetben a nőket azért éri kritika, ha a körülmények miatt dolgozni kényszerülnek. Ami lényeges, hogy életük az otthon köré szerveződjön. Ugyanakkor az is fontos, hogy legyenek külső érdekeltségeik vagy kötelezettségeik.
5 Sajnálatos módon bizonyos szemináriumokon kötelezővé tették Simone de Beauvoir könyvét, A második nemet. Az ő álláspontja az, hogy a nők addig nem lehetnek boldogok, amíg fel nem szabadulnak az őket bebörtönző társadalmi struktúra bilincsei alól, amelyek a házasság, az anyaság és a család. A szerző szerint a nőknek dolgozniuk kell, hogy szabaddá váljanak.
6 Tertullianus mondja a vallásos emberről: „Ha a fejedet elfátyolozod, s a házasságot elítéled, helyesen teszed; nem tévedsz, mert Krisztushoz mentél hozzá: odaadtad neki testedet; úgy teszel, mint a Férj szolgálója. Ha ő mások nőinek megtiltja a fátyolt, a sajátjának még inkább.”
7 „ A lélek megváltása az alávetésen, a beletörődésen múlik, mindaddig, amíg ellenállás mutatkozik, nem lehetséges. E büszkeséget, öntömjénezést, gőgöt, a szabadság sátáni meggyőződését, ki kell ölni a lélekből; ezt a büszkeséget nevezik el »önbecsülésnek«, és sokan inkább meghalnak, minthogy levessék magukról. De a halál nem pusztulás, hanem transzformáció. A házasság beavatási halál és integráció.” (Ananda Coomaraswamy: Who is Satan and Where is Hell? (Kicsoda a Sátán és hol a Pokol?). In uő: Selected Papers. (Válogatott írások.) Szerk: Roger Lipsey. II. köt. Princeton, 1977.
8 Vagy ahogy a Korán írja, a toll ás az írótábla.
9 Ez a szentbeszéd a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén hangzik el.
10 Aquinói Szent Tamás így magyarázza: „Mindannyian a tökéletes férfiban találkozunk”, és itt nem a férfi nemre utal, hanem a lélekerejére, amely mind a férfiban, mind a nőben megtalálható (q81, art3, 1.válasz). Hermészt első látomásában arra utasítják, hogy „viselkedjen férfiként”. Avillai Szent Teréz arra utasította apácáit, „Nem akarom, hogy bármiben is asszonyként viselkedjetek, vagy hogy nők legyetek, hanem erős férfiak” (7. fejezet: A tökéletesség útja). Sára nővér azt szokta mondani felebarátainak: „Én vagyok az, akik férfiként viselkedik, s ti, akik asszonyként” (Wit and Wisdom of the Holy Fathers).
11 Meister Eckhart: Teacher and Preacher (Tanító és prédikátor). N.Y., 1986, Paulest Press, 351. o.
12 Matthias Scheeben: The Mysteries of Christianity (A kereszténység misztériumai). N.Y., 1954, B. Herder.
13 Christopher Bamford fordítása, in The Voice ofthe Eagle (A sas hangja). H. n., 1986, Lindisfarne Press, 302. o. Ez nem átvitt tanítás. Tekintsd Órigenészt: „Nézzük allegorikusan, hogy az Isten hasonlatosságára teremtett ember miként férfi és nő. A benső ember szellem és lélek. A szellemet férfinak mondják; a lélek nőnek nevezhető. Ha ezek egyetértésben és összhangban vannak, szaporodnak és sokasodnak, éppen összhangjuk révén, és fiakat, jóravaló hajlamokat és felfogást nemzenek… A lélek egy a szellemmel, és úgymond a házasság kötelékében egyesül…”
14 Eckhart Mester: I. m. 302. o.
15 LXXXIV. prédikáció az Énekek Énekében,5–6. vers.
16 Jól mondja George Gill: „Az Egyházon belüli liberálisok több kárt okoztak asszonyainknak mint a nemi erőszakot elkövetők, a nőgyűlölők és a hímsoviniszták együtt véve. Megfosztották őket nőiségüktől. A nőiség Isten ajándéka a nők számára, amely boldoggá teszi őket. Ezt minden áron meg kell őrizni, mert ha egy nő elveszíti nőiségét, elveszíti önmagát”.
17 Néhány mai képen a Miasszonyunkat egyszerű leányként ábrázolják, akinek hajfürtjei kilátszanak a rendkívül kisméretű fejfedő alól. A tradicionális ikonográfia, sem Keleten, sem Nyugaton, sohasem engedte meg ezt.
18 Ancient Christian Commentary on Scripture (Őskeresztény kommentár a Szentíráshoz). Szerk. Gerald Bray. H. n., 1999, Intervarsity Press.
