„Barátom ne nézz le engem.”, stb...
– Ha például Krisztus és Mohamed (két szakrális) egymásnak énekli, akkor alakulhat ki egy dinamikus-szakrális „földi Édenkert” helyzet, ami természeténél fogva antiglobalista (vö.: Hagakure, Taiko, rakamazi Turul, Hunor és Magor, stb.).
– Ha beszáll a kórusba Kajafás (modernizmus), akkor két lehetőség van:
1.) Ha komolyan veszi a dalt – tehát a „Tudás” (Éva, ergo az Ég-alatti) Isten szolgája – akkor ez azzal jár, hogy őt „nyeli be” Krisztus, illetve Mohamed, tehát kvázi a pszichológiai ego „fölszámolja” önmagát, tehát az önérvényesítés indíttatása hátrébb sorolódik.
vagy a „Tudás” (Éva, ergo az Ég-alatti) önistenítővé válik, akkor viszont „én versengek, míg a másik együttműködik, így a versengő maximalizálja a hasznot” alapon – a pszichológiai ego nyeli be Krisztust, illetve Mohamedet, tehát Krisztus és Mohamed számolódik föl (vö.: a modernista „földi Édenkert”„The house of One”- amikor a pszichológiai ego fölcseréli magát egy még nagyobb pszichológiai egóra és ezt a műveletet pszichológiai ego önfelszámolásának kereszteli el (vö.: „fordítottság” szabály, Madách, Orwell, stb.). Tehát, amivel ilyen módon érintkezésbe lép, azt magába szívja, „modernizálja”, mivel nem ő azonosul a tanítással, hanem a tanítást formálja a maga képére.
"The house of One"-Berlin. A kollaboráns, a laboráns és a hasznos idióta.
A korlátlan önérvényesítés tanítása egyrészt boldogtalanná tesz, mert beleragaszt a mulandó énbe. Másrészt kiszolgáltatottá, mert kikezdi a természetes védőgyűrűket alkotó közösségeket, a családot, a nemzetet, a vallást. Ez a mérgezőnek tűnő "fordítottság" tanítás voltaképp arra szeretné rávenni a sejtet, hogy számolja föl a saját falát. Alighanem a félig-áteresztő sejtfal a legegészségesebb.
A szellemi (spirituális) szomjúság meséje a "Kisgömböc".
„A
tradíció embere és a mai ember között gyakorlatilag
áthidalhatatlan szakadék tátong. Az utóbbi szinte orvosolhatatlan
spirituális megbetegedettségét semmi sem mutatja jobban, mint az,
hogy amikor egy olyan metafizikai és spirituális tanítással
találkozik, mint amilyen a szúfizmus is, nem önmagát akarja
asszimilálni ahhoz, hanem azt akarja asszimilálni
önmagához”.
Al-Arabí
ad-Darqáwí: „Az
emlékezés rózsakertje”.
Buji
Ferenc Előszavából
részlet.
Budapest. Kairosz Kiadó. 2005.
– A Mindenség rendje Mozgás arc törvényének megfelelően (dialektika), mindkét oldal (a szakrális és a modernista) Alapállásánál fogva a másik minimalizálására törekszik, de valójában, hol a Rend (szakralitás), hol a Zűrzavar (modernizmus) uralma köszönt be az Ég alattiban, kint és bent.
– Ezt tanítja nekünk 1200 év távlatából Emese édesapja, Álmos napkirályunk nagyapja, a Nagy Edubeli, a tiszteletreméltó bölcs (Anonymus Eun-Edubeli-ani-t ír).
Asyk Veysel: Barátom.
Barátom ne nézz le engem,
Arany lehetsz, de én bronz nem!
Egy a lélek benned, bennem,
Lehetsz ezüst, de én vas nem!
Ami benned, az van bennem,
Lélek lakik minden testben.
S ha majd üt a végső óra,
Számít e, hogy jól vagy lakva?
Ki tantó, ki meg dervis,
Isten adta azt is, ezt is.
Van, ki mézért száll virágra,
Tán méh vagy és én fullánkja?
Minden test földből van gyúrva,
Testednek légy mindig ura!
Ez a Teremtő parancsa,
Toll vagy e, és én hegy rajta?
AsíkVeysel-é ez ének,
Porból lettünk mi testvérek.
Egy irányba megyünk régen,
Te tán úton, én út szélen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése