2018. április 10., kedd

Bírálat a finn oktatási modell és a PISA teszt kapcsán...

Lovas István interjúja a Finnországban 30 éve tanító Kádár Györggyel.
 
- Miután a finnországi oktatást belülről látom, kissé kételkedem a PISA-tesztekben, hogy azok mennyiben tükrözik egy ország oktatási rendszerének eredményét és hatékonyságát.
– Egy magyar ember számára teljesen hihetetlen és elképzelhetetlen, amit mondani fogok. Nem ismerik a finn szerzőket, a költőket, a világirodalmat. Amikor azt hozzák ki e tesztekből, hogy a finn gyerekek szövegértése nagyszerű, akkor nekem mindig az jut eszembe, hogy a magyar diákokkal hetente olvastatnak és elemeznek verseket. A versekről azt kell tudni, hogy szövegelméleti szempontból az egyik leginformációdúsabb, legnehezebben megfejthető szövegtípusok. Nagyon nehéz megérteni, hogy egy finn diáknak a szövegértése hogyan lehet jobb a magyarénál akkor, amikor a finn diákkal Donald kacsa-képeket nézegetnek, és ehhez hasonló szövegeket, képregényeket olvastatnak.
– A liberális ördög ügyvédjeként hadd szakítsam félbe: a „háp-háp-háp” a liberális kreativitás mintaképe, és nyilván felsőrendűbb egy szélsőjobboldali „lakosság” Arany Jánosánál.
– Igen. És hangsúlyozom még egyszer: irodalmi oktatás nincs. Nem olvasnak regényt, verset, és nem is elemzik azokat.
(...)
- A másik nagy probléma, hogy a diákoknak igen nagy befolyásuk van arra, hogy mit tanulnak. Pár éve kezdtek el arról beszélni, hogy a diákokat úgy kell felfogni, mint ügyfelet, vevőt. Az iskolai dolgozók pedig a szolgáltatók, azaz nekünk ki kell őket szolgálnunk. Ez meglátásom szerint rendkívül káros. A felsős diák mondja meg, hogy mit akar tanulni tíz órában a kötelező harmincból. Nyilvánvaló, hogy egy gyerek nem a számtant választja, ha megengedik neki, hanem – ha van olyan tantárgy – a sütőkurzust, mert annak a végén habos tortát ehet. Ami szellemileg egészséges választás egy diák részéről. De ha netán a finn téli háború fogja érdekelni, az nem fog menni, mert van egy minimális jelentkezői létszám ahhoz, hogy egy ilyen tantárgy megindulhasson. Az itteni tanárok télen bejelentik, milyen kurzusválasztékot javasolnak. Amiben benne van a golfozás és a sminkelés is. De például a „társadalomtudományi” kurzusok alatt megjelenhet mondjuk a kisállattenyésztés. Aztán tavasszal összehívják a diákokat és a szülőket, ahol minden tanár megpróbálhatja eladni a portékáját, az általa felkínált kurzust. Vagyis – talán ha némi túlzással is, de – egy magyar diákhoz képest a finn iskolásoknak az iskolában töltött idejük mintegy harmada kiesik. Olyan korban, amelyről a pszichológusok azt mondják, hogy a gyerekek a hallottakat szivacsként szívják magukba. Ennél már csak az nagyobb baj, hogy emiatt megváltozik a tanár-diák viszony. Mert a diák a tanárra a megrendelés teljesítőjeként tekint. Vannak más problémák is. Bevezették a hatodik osztályban a fizikát és a kémiát, olyan tárgyakat, amiket a tanítóképzőn nem tanítottak. És így olyanok tanítják a tantárgyat, akik nem értenek hozzá. Az én iskolámban például ugyanez a helyzet az irodalomoktatással is. Olyanok tanítják, akiket nem tanítottak irodalomra és irodalomoktatási módszertanra.
(...)
- A másik, ami miatt igen dicséretes a finn iskolarendszer, az a gyerekszeretet. Csak, mint ahogyan arról beszéltünk, e téren kicsit túllőnek a célon, és tulajdonképpen hatalmat adnak a gyerekeknek olyan dolgokban, amelyekben nincs illetékességük. Ami azt eredményezi, hogy az iskola alaphangulata egyfajta tanár-diák szembenállás. Amikor olykor ellátogatok egy-egy magyar iskolába finn diákjaimmal, akkor szinte megkönnyebbülve érzem magam mindennek az ellenkezőjétől. A magyar iskolákban nincs eleve szembenállás. Magyarországon a gyerekek szeméből látszik, hogy hisznek a tanárjaiknak. Egy finn diák minden teketória nélkül megkérdezi például a tanárnőjét, hogy „azért sminkelted ki magad, mert fel akarsz csípni valakit?”. Egy gyerek mindig szét akarja feszíteni a határokat. Finnországban viszont nem húznak határokat. Én azt mondom, hogy minden gondunk és bajunk mellett legyünk büszkék a magyar oktatásra.