"A klímahisztéria globális szektája" - írta Megadja Gábor.

A klímahisztéria szektájának ügye nem a környezetvédelemről szól. Ez egy politikai mozgalom, aminek éppúgy megvannak a "todományos" alapjai, mint a történelmi és dialektikus materializmusnak vagy a felvilágosodás észkultuszának.

Zöldi László kolléga már rámutatott arra itt, a 888.hu -n, hogy kissé kilóg a zöldborsók balos lólába.

Vegyük először is a dolog politikai kontextusát.

Mi is történt az elmúlt néhány évben? A baloldal elveszítette a bevándorlásról szóló vitát. Pedig minden erejükkel, pénzükkel, kapcsolatukkal igyekeztek előmozdítani a Willkommenskulturüzenetét, azt, hogy az egész világ mindenki hazája, és szívtelen, önző senkiházi az, aki nem adna állami támogatást az embercsempészeknek. Sajnos a keretezésért folyó küzdelemben a legnagyobb ellenségük a valóság volt, és noha egész hatékonyak szoktak lenni a valósággal szembeni harcban, ezen most rajtavesztettek.

Kellett tehát egy új ügy, amire ráülhettek, mint nem bináris hallgató a menstruációs kanapéra. Ez lett a klímakatasztrófaügye. Nem véletlenül a katasztrófa kifejezést szereti használni a hálózat leginkább, minden bizonnyal eltanulták a sokat átkozott reakciós propagandamédiától a kattintásvonzó kontextusteremtést.

A baloldal által generált morális pánikok története gyakorlatilag áttekinthetetlen, de csak a klímával összefüggően az elmúlt egy évszázad során volt már szó globális lehűlésről és új jégkorszakról, a savas esők okozta közelgő végről, globális felmelegedésről, azaz Al Gore azon jóslatáról, hogy legkésőbb 2000-re belezuhanunk a Napba (ez pontosan úgy teljesült, mint Orbán 2011-es bukása). Ezen a folyton-folyvást változó üzeneten hangoltak egy kicsit most azzal, hogy – biztos, ami biztos – akár melegszik, akár hűl, a klíma változik. Csakhogy a klímaváltozás kifejezés kevéssé alkalmas arra, hogy a globális emancipáció ügyét forradalmi vérrel töltse meg, úgyhogy nyakunkon a katasztrófa, meneküljön ki merre lát, és leginkább zárjuk be a komplett autóipart.

Jobb, ha elfelejtjük azt, hogy itt feltétlenül csak tudósok felismeréseiről van szó – bár a legitimáció miatt a brittudósokmellett érdemes több milliárd tudósra hivatkozni, mert a vég közeledtét kizárólag a tudomány tudja igazolni. A klímakatasztrófa ügyét újságírók, politikusok, bürokraták és politikai aktivisták tolják ész nélkül. És persze azt tudjuk, hogy a haladók a racionalitásukra büszkék, de talán legkevésbé az játszik szerepet a Mozgalomban.

A Mozgalom, mint annyiszor már a baloldal történetében, valláspótlékként működik. A racionalitásukra oly büszke haladók feltalálták a meleg vizet a klímakatasztrófa új haladó maja jóslatában. Van itt minden, apokalipszis, tanítás a végidőkről, megváltástan, sőt még prófétát is kreáltak a profi politikai marketingesek Greta Thunberggel. A gyülekezet kollektív áldozást végez a földgömbös transzparenseivel, valamint prédikációiban figyelmezteti az eltévelyedett nyájat, hogy közel a vég, bánja meg bűneit, fogadja el Gaia Földanyát, valamint leányát, Greta Thunberget, aki az Út, az Igazság és az Élet, aki megmenti az emberiséget, ha az megtér és teljesen bezöldül. Néhány évvel ezelőtt még a hollywoodi liberálisok örök gúnyának tárgyai voltak az utcákon a közeli véget és Isten büntetését kilátásba helyező táblákkal hadonászó világvégét hirdető fundamentalista futóbolondok, ám ugyanez a mutatvány glóbuszt ábrázoló transzparensekkel teljesen rendben van.

Az igazhívők biciklivel járnak, Woodstockot csinálnának a Ligetből, korholják a pogányokat, akik autóval járnak és szívószállal isszák a bálnát meg a delfint. Persze ők maguk fapadossal röppennek Rómába a G20 elleni tüntetésre, majd onnan megint olcsóbb járattal Barcelonába, ahol még elcsípik a Pride utolsó hetét. A kipufogógáz a dolgozó nép ellensége, a repülőgépek üzemanyaga és a félévente eldobott aksik nem.

Persze sok újdonság ebben sincs. A korszellemmel haladó szovjetek is áttértek a kapitalizmus kritikájának méregzöld csomagolására, amikor már a Központi Bizottság ülésein is sanda mosolyok övezték az osztályharcos megfejtéseket. A Nyugaton tevékenykedő zöldek a világ leghaladóbb birodalma szponzori tevékenységének köszönhetően átkokat szórtak a bűnös Nyugatra, amiért a tőkés társadalmak tönkreteszik a földtányért. Eközben persze biztosan ennek a bűnös Nyugatnak a számlájára írhattuk a galvániszapot meg az Aral-tó kiszáradását is.

Ma meglepő módon ismét a Nyugatnak kéne vezekelnie a világ összes környezetszennyezéséért, Európa építse le az iparát, tegye tönkre a gazdaságát, mert nyilvánvalóan nem Ázsia szemeteli tele a világot. Orbán és bűntársai is megerőszakolják a tányért, mert nem kívánják önszántukból tönkretenni a gazdaságukat a legújabb balnyik agymenés miatt. Végtelen bölcsességükben a germánok – azért emlegetjük őket ilyen sokszor, mert valóban végtelen a bölcsességük – leépítették az atomenergiát, hogy aztán a zöldebb jövő érdekében szénnel pöfékeljék feketére a kupolát.

És ha már germánok, azaz zárójel.

Itt van ez a besült EU-s klímacél is. Ugye, ott sem az a fontos, mennyi erdője van egy országnak, ami elnyeli a CO2-t, mint Gyurcsány a baloldalt, hanem megy a „csökkentsük a felére“ szöveg – de mit? A miénknél nagyjából háromszor nagyobb a germán szennyezés, szóval ráérünk még ezen gondolkodni. Arról van szó, hogy a hasznos idióták parancsba kapták, hogy ha ők elba888ák az életüket, tegyük mi is ezt a sajátunkkal. Gondolták, az állandó moralizálással sikeresen megzsarolnak minket, csak sajnos nem sikerült, ezért megy most a visítás szünet nélkül. Ha pedig felére akarjuk csökkenteni a kibocsátást, akkor megújulóra van szükség – hopp, csak nem épp a germánoknál akad lehetőség ilyesmire? Persze nem mindig jó, hogy hol működik, hol nem, de germán logikával gondolhatják azt is, hogy nem feltétlenül baj, ha nem világítunk hetekig, hiszen a földtányér ama rideg és embertelen szegletében (gyk. Germániában) úgyis elő szokott fordulni, miért ne szívjanak mások is? Szóval vásároljunk dinamóval működő energiatakarékos izzókat a germánoktól, mert attól ők egálba jönnek. A hülyének is megéri.

A klímahisztéria szektájának ügye nem a környezetvédelemről szól. Ez egy politikai mozgalom, aminek éppúgy megvannak a "todományos" alapjai, mint a történelmi és dialektikus materializmusnak vagy a felvilágosodás észkultuszának.

A környezetet védenünk kell, de magunkat is a fundamentalista Mozgalom hivatásos hülyéitől.

Czakó Gábor a szabír-magyarokról

Ismerős ismeretlen

A Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor származásunk igazolása előbb biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült

Czakó Gábor2019. JÚNIUS 26. SZERDA. 4:26

ă36ć

Hajdanában-danában az akkoriban szabirnak vagy szabarnak nevezett őseink – nem tudjuk, milyen okból, az sem biztos, hogy Dél-Ázsiából vagy máshonnan, valószínűleg a Krisztus előtti harmadik évezred végén – megérkeztek az újabb négyezer év múlva andronovóinak keresztelt magaskultúra vidékére, a Dél-Urál térségébe. Mindannyian emberek voltak, Homo sapiens sapiensek, mégis erősen különböztek a környéken csatangoló finnugor csoportoktól, amelyek maradékai sokáig, még a tizenkilencedik század végén is felsőbbrendű lényekként, félistenekként emlékeztek rájuk Szerhij Patkanov orosz néprajztudós helyszíni kutatásai szerint. (Ethnographia, 1900 október–november.) Nem csoda, hiszen a hantik, manysik meg a többiek gyalog jártak, nehéz, késő kőkori élet nyűtte őket, miközben a jövevények földvárakat, mai szemmel is kényelmes házakat építettek, fémfegyvereket és -szerszámokat használtak, amelyekkel csudálatos dolgokat műveltek. Ráadásul ha éppen nem fürge lovakon nyargaltak, akkor a kocsi nevű csodán szállítottak gyönyörű és titokzatos holmikat. Ezért is kizárható, hogy kézműipari szókincsünk a finnugoroktól eredt.

Közülük rajzott ki – körülbelül a 9. század elején – Álmos és Árpád népe, és vonult délnyugatra, a Kárpát-medencébe. Az északi tatárjárás végzett a maradék szabir világgal a 13. században. Mi a muhi vereség – 1241 – után talpra álltunk.

A 20. században, a szovjet korszak idején Andronovó területét a Vörös Hadsereg kebelezte be, ezzel az minden kívülálló számára tiltott térség lett. Ez bizonyára sok kártétellel járt, ugyanakkor ásatás vagy más kutatás sem folyhatott a vidéken.

Patkanov szerint az őslakók a szabirokat, illetve településeiket ilyen nevekkel illették: Šabar, Saber, Šoper, Sabir, Tapar, Sibir, Sivir, Sever, Saper, Soper, szamojéd Sürtje, Sabrei-pai, Savri pai (pai osztjákul: domb, magaslat). Saprai a neve egy fenyőkkel borított dombnak a temljacsevi volosztban (tobolszki kerület), ahová a tartomány hajdani lakosai a halottaikat temették. A vogulok számára kerülendő hely.

Seber, Tabar, Tbar – föltehetően a szabiroktól kölcsönzött vogul fejedelemnevek. A nevek a finnugor szájakban alakultak így s úgy, saját beszédük változása szerint.

Bíborbanszületett Konstantin tiszta forrásból, Bulcsú és Tormás herceg követségétől tanulta ősi szabar nevünket. Művében – De Administrando Imperio (DAI) – írja: a madzsarok, avagy magyarok neve tourkoi, illetve régebben szabartoi aszfaloi.

A Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor származásunk igazolása előbb biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült. Ennek ellenére a nyelvrokonság dogmáját a mai napig tartják, noha nincs a világtörténelemben példa arra, hogy egy magas kultúrájú nép bármikor átvette volna egy nálánál lényegesen kevésbé művelt szomszédjának az övénél értelemszerűen szegényebb, tehát saját életére nehezen használható nyelvét.

Vas szavunk első fennmaradt írott említése 8. századi. A szarvasi tűtartó első mondata: „Üngür démon ellen ím a vas.” A vas szót a hivatalos nyelvészet ősi, uráli korinak, tehát körülbelül hatezer évesnek mondja, ami azért is megmosolyogtató, mert finnugriában akkor még a kőkor dívott. A szabirok viszont a bronzkorban érkeztek északra, ezért valószínűtlen, hogy kőkori kultúráktól kölcsönöztek volna munkájukhoz nélkülözhetetlen fémipari fogalmakat. A Kalevalában a finn kovács, Ilmarinen még varázslónak számított. A varázsló nem ő volt, hanem Élias Lönnrot...

Itt érdemes beiktatni Kodály Zoltán felfedezését: „zenénk egyidős nyelvünkkel”, ami kultúránk szerves egységét és óriási időtávlatát jelenti.

Tanulságos összevetni a magyar-finnugor nyelvi és földrajzi távolságokat: minél messzebb élt egy úgynevezett finnugor nép Andronovó térségétől, annál gyöngébb magyar hatás érte, annál távolabbi nyelvrokon lett. Nyilván nem csupán a szomszédok, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett élők is az átlagnál több „magyarórát” kaptak. No persze a rokonnyelvi ökörnyálak szanaszét eregeltek a Baltikumban és Szibériában, és miként az angol ma, úgy ragadtak bele a helybéliek beszédébe.

A szabir hatás befogadása összefüggött az érintett népcsoport műveltségével, készségeivel. Nyilván senki sem jegyzi meg előtte ismeretlen, tehát számára nem létező cselekvések, dolgok nevét. Érdemes figyelni a szabir, vagy ha úgy tetszik, a magyar mesék, mondák sorsát, amelyek átkerültek a finnugorokhoz. Rögtön szembeötlik, hogy ami nálunk egész estét betölt, az a kinevezett atyafiságnál pár perc alatt elmondható, mert az általuk felfoghatatlan részeket kihagyják.

Ugyanakkor gyakoribb és mélyebb nyelvi hatás érhette a Baltikum és az Urál közt forgolódó finnségieket, akik találkozhattak, sőt üzletelhettek a Bizáncba igyekvő (Jordanes) meg a borostyánútra kanyarodó szabir kereskedőkkel, akik a sabariai, azaz savariai, mai nevén szombathelyi vásárba igyekeztek...

Mindent egybevetve a magyar-finnugor nyelvrokonság leginkább a vázolt sorrend szerint formálódhatott.

Jamamoto Cunetomo. Hagakure. A szamurájok kódexe .....

- Dióhéjban csak annyit kell elhatároznia, hogy egyedül is felvállalja az uradalom (a Haza) sorsát.

- Bár egyesek azt mondják: „Micsoda hiábavaló halál, ha az ember anélkül hal meg, hogy célját elérte volna” – az ilyen számító gondolkodásmód az öntelt, elvárosiasodott Busidoból fakad.

- „Hajlamosak vagyunk arra, hogy csekély bölcsességünkre támaszkodva, minden erőnket összeszedve ítélkezzünk, és bármilyen helyzettel megbirkózzunk. Ez gonosz, önközpontú gondolatokat állít a sors útjába, és bűnné válik.
Kívülálló szemével nézve, ez a fajta bölcsességünk hitvány, gyenge, szűklátókörű, mi több, túl tompa ahhoz, hogy szabadon cselekedjünk. Ha nem jut eszünkbe valami igazán fontos gondolat, jobb, ha egy bölcs emberrel tanácskozunk. A bölcs, akinek nem a saját ügye az eset, önzetlen és őszinte ítéletet hozhat, amely mindenképpen elfogadható. Az ilyen ítélet szilárd és meggyőző hatással van másokra; olyan hatalmas fához hasonlatos, amely számtalan erős gyökérrel kapaszkodik a talajba. Míg az olyan ítélet, amelyet az ember korlátozott bölcsessége hozott, a csupasz mező végtelen ürességében magányosan álló fához hasonlítható.„

- "A bushido a halálban gyökerezik."

A környezetvédelem és a globalizmus kizárja egymást.

A Zöldek "antiglobalista" változatát is, természetesen a hiper-milliárdos globalisták fizetik.

Csurka István döbbenetes próféciája az EU-ról.

Picassoról, Csontváryról és a modern katyvasz művészetről, Czakó Gábor...

z

Pablo Picasso 1962-ben bombát robbanott a művészetipar milliárdos pocsolyájában

Czakó Gábor: Picasso és a katyvasz

ă41ć

Éppen Jugoszláviában, ahol kiállítása volt. A hírt hozzánk a jugoszláviai „Magyar Szó” 1962. november 18-i száma hozta el. A múlt század leghíresebb kortárs képzőművészének a nyilatkozatát ugyanis a korabeli magyar sajtó nem közölte…

Szóljon a mester: „Mikor még fia­tal voltam, szívvel-lélekkel hittem az igaz művészet magasztos küldetésében. Később rájöttem, hogy a művészet abban az értelemben, ahogyan 1800-ig fogták fel, idejét múlta, halálos beteg és menthetetlen. Az úgynevezett művészi alkotás pedig a maga céltalanságával nem egyéb, mint ennek a haláltusának a megnyilvánulása. Az emberek hátat fordítanak a festészetnek és napról-napra közömbösebbek iránta, éppúgy, mint a szobrászat vagy a költészet iránt.” – A változás tehát nem csak a képzőművészetet sújtotta, hanem az összes művészeti ágat, sőt az embert magát!

„A látszattal ellentétben kortársaink szíve, lelke ma másé: a gépé, a tudományos felfedezéseké, a gazdaságé, a természeti erők feletti uralomé és a hatalomért való törekvésé. Mi a művészetet már nem érezzük életszükségletnek és lelki tápláléknak, mint a letűnt századok emberei.”

Tartsa föl a kezét, aki annak érzi!

„Sokakat közülünk olyan indíték késztet arra, hogy a művészettel foglalkozzék, aminek kevés köze van az igazi művészethez. Inkább utánzási készségről, hagyománytiszteletről, a nagy dolgok iránti vonzalomról, fényűzésről, egyszerű intellektuális kíváncsiságról, divatról, vagy puszta számításról van szó.” Oly mélyen belülről beszélt a nyilatkozó, hogy amit mondott, az szinte izzott. Különösen nálunk, az elmaradott és szocreál által sújtott Magyarországon, ahol Csontváry székesfehérvári kiállítása egy év múlva zúzta szét a szocreált: Csontváry épp akkora művész volt, amekkorának láttuk, tehát hozzá képest a szocreálmeg a sok izmus mind csalás. ’49-ben Csontváry párizsi kiállítását Picasso Chagall, meg néhány fontos ember társaságában, a termekbe zárkózva tanulmányozta, majd így szólt Chagallhoz: „Nem is tudtam, hogy volt ebben a században még egy festő rajtam kívül.”

Milyen jól eshetett ez Chagallnak!

Térjünk vissza a ’62-es Picassóhoz: „Abban a pillanatban, amint a művészet többé nem nélkülözhetetlen lelki táplálék, a művész tehetségét az új formákkal való kísérletezésnek szenteli, ami végső fokon nem egyéb, mint intellektuális csalás. Az emberek többé nem várnak vigaszt és felemelkedést a művészettől. A kifinomult és gazdag kvint­esszencia desztillálók inkább csak az újdonságot, a különlegességet, a feltűnő és meghökkentő hatásokat vadásszák.

A kubizmustól kezdve, ezeket a kifinomult ízlésű urakat és műbírálókat én is kiszolgáltam különféle furcsaságokkal, amelyek éppen eszembe jutottak, és az igazság az, hogy minél kevésbé értettek, annál inkább el voltak tőlem ragadtatva. Minél jobban komédiáztam és játszadoztam a legkülönfélébb talányokkal, rébuszokkal és cikornyás arabeszkszerű motívumokkal, annál nagyobb volt a hírnevem és dicsőségem. Persze ez egyúttal azt is jelentette, hogy mind gyorsabban dolgoztam.”

1974-ben láttam a Mester kiállítását Antibes-ban – kb. ötven kép öt ötletből. A gyűjteményt hamarosan ellopták… Ha e művek üveg és keret nélkül, koszosan hevernének az utcán, vajon hazavinné őket valaki?

„A dicsőséget egy felkapott festő számára ma képeinek eladása, a nyereség és gazdagság jelenti. Ma, mint mindenki tudja, óriási a hírnevem és dúsgazdag vagyok. De amikor egyedül maradok, nincs hozzá bátorságom, hogy magamat a szó régi és igazi értelmében művésznek tekintsem. Giotto, Tiziano, Rembrandt, Goya voltak az igazi halhatatlan művészek. Én csak hivatásos komédiás vagyok, aki megértette korának szellemét, és kiszolgálja minden szeszélyét. Beismerésem keserű és fájdalmas ugyan, de úgy érzem, érdemes volt elmondani, mert mindenképpen őszinte.”

A művészetipar minden ágára igazak Picasso megállapításai, és persze a korai avantgárdtól a kubizmuson vagy akár a szocreálon át a posztmodernen túl a mai katyvasz­ig: „a szó régi és igazi értelmében” egyik sem művészet. Nem az az érdekes, hogy a piac az éppen hatályos ISO-n keresztül milyen izmust rendel a „művészektől” – tudjuk, bármilyent – hanem a művészet szellemvesztése, az ember szellemi-lelki rombolódása.

A katyvaszművészet és a katyvaszember a létvesztés két nézete.

A Zöld mozgalom bírálata.

Zöld szilva, piros szilva

Az egyre nagyobb politikai teret ellenőrző zöldek hamis értelmezési kerete következtében narratívájuk szerint az emberi lét válsága néhány nagyon egyszerű, ráadásul javarészt hamis teendőre egyszerűsödik le

Bogár László

ă39ć

Apa, milyen színű a szilva, kérdezi a viccben a kisgyerek. Hát kék, feleli az apa. De akkor miért piros, kérdez vissza a gyerek. Hát, mert még zöld, válaszolja az apa. A zöld önazonossága tehát bizonytalan sávban mozog még a viccben is, ahogy a „zöldséget beszél” fordulat is az éretlenség nyomán előálló identitászavarra utal. Ám a zöld, és a globális „zöldség” hihetetlenül gyors felemelkedése drámai módon hívja fel a figyelmet arra, hogy a kavargó jelenségvilág mögött meghúzódó lényeg megértése most már elodázhatatlannak látszik.

A legújabb közvélemény-kutatási adatok alapján a Zöldek pártja, először a háború óta Németország történetében, a legerő­sebb párttá vált, megelőzve a kormányon lévő CDU-t, Angela Merkel kancellár pártját.

A most megválasztott Európai Parlamentben a legdinamikusabban növekvő pártcsalád szintén a Zöldeké, akik negyven százalékkal növelték arányukat, vagyis az eddigi ötven helyett ezentúl hetven képviselői helyük lesz az EP-ben. Számos jel utal arra, hogy a szellemileg napjainkra teljesen kiürült, korrupt, széteső, már a szó szoros értelmében „semmit mondó” szocialista, szociáldemokrata pártok helyét rövid időn belül a zöldek veszik át. Érdekes tehát kicsit eltöprengeni azon, hogy vajon mi lehet e példátlan erejű növekedés oka, s mik lehetnek a következményei.

Az alapvető ok viszonylag egyszerű. A világ valóban a permanens környezeti válság egyre mélyülő örvényeiben látszik elsüllyedni, így, nagyon helyesen, egyre több embert érint meg a környezetvédelem ügye. Van tehát világméretű figyelem és szimpátia, sőt empátia is, így a környezeti kérdések egyre magasabb szintre kerülnek. Ám nem először fordulna elő a történelem során, hogy egy  vitathatatlanul jó ügy hamis értelmezési keretbe ágyazva, hamis fogalomkészlettel elbeszélve éppen azt a jószándékú többséget zárja a hamis tematizáció ketrecébe, amely többség így önmaga ellenségévé, önfelszámolójává válik.

A hihetetlen dinamikával egyre nagyobb politikai hatalmi teret ellenőrző zöldek hamis értelmezési kerete kettős következménnyel jár. Az egyik, hogy az emberi lét válsága a zöldek narratívájában néhány nagyon egyszerű, ráadásul javarészt hamis teendőre egyszerűsödik le. Egyébként is eleve önellentmondás az, hogy a Föld ökoszisztémája esetében a lehető legkomplexebb rendszerről van szó, ahol a komplexitás eleve kizárja a „gyors, könnyű, olcsó” megoldásokat. A zöldek mégis a legjövedelmezőbb planetáris business-t állították elő a „globális felmelegedés ipar” megteremtésével.
Sőt még e végzetesen veszélyes leegyszerűsítésen belül is számukra az általuk eleve az ember által okozottnak feltételezett klímaváltozás, és azon belül is a fosszilis tüzelőanyagok totális likvidálása tűnik a gyors, könnyű és olcsó „megoldásnak”. Mindez egy roppant erejű globális médiatámogatással végbemenő folyamat, és e diktátum axió­máinak bármilyen megkérdőjelezése ma már a globális liberális kánonból való azonnali „kiközösítéssel” és megbélyegzéssel egyenértékű. Pedig a zöldek globális ideo­lógiája nemcsak, hogy nem leplezi le az emberiség legmélyebb létválsága mögött meghúzódó lényeget, hanem éppen hogy elleplezni segíti azt.

Nem azt sugallja tehát, hogy a globális pénzhatalmi szuperstruktúra mértéktelensége által szított hisztérikus túlfogyasztás, és e fogyasztás végzetesen eltorzított szerkezete a válság fő oka, hanem azt, hogy néhány energia-technológiai beavatkozás nyomán pillanatok alatt jóra fordul majd minden.

Ennek egyébként eleve ellentmond az a tény, hogy az elmúlt évszázad során a világ népességnövekedését sokszorosan meghaladta az energia-felhasználás növekedése, ami egyértelműen jelzi, hogy a probléma lényege a mesterségesen gerjesztett hamis „szükségletekre” vezethető vissza. Ám e hamis tematizációs és értelmező hatalmi fegyveren kívül van egy másik, némileg rejtettebb, de legalább ekkora erejű fegyvere is a gyorsan növekvő zöldhatalmi komplexumnak. Ennek lényege az, hogy a lélegzetelállítóan gyors figyelmet és támogatottságot kihasználva olyan tartalmakat is „feltölt” a zöld-ügy globális platformjára, amelynek a környezetvédelem ügyéhez vagy semmi köze, vagy egyenesen szembemegy annak stratégiai céljaival.

Így vált a feljövő zöldhatalom a korlátlan globális migráció, a homoszexualitás és egyáltalán minden nemi és egyéb kulturális aberráció, valamint a teljes drogliberalizáció élharcosává. Egyre gyakrabban nyíltan is kimondja, hogy minden eszközzel támogatandó bármilyen születésszámot csökkenteni képes intézkedés, hisz ha kevesebb ember él a Földön, akkor csökken a környezetre gyakorolt nyomás is. Ami logikailag akár igaz is lehetne, de akkor az egyetlen valóban következetes „sötétzöld” követelés az emberiség azonnali betiltása s teljes felszámolása volna. Amúgy éppen ez zajlik mindenféle zöld rásegítés nélkül is.

Végül az egész kérdéskörnek van egy olyan eleme is, ami a mai európai politikai beszédtér egésze szempontjából igen lényeges lehet. Annak az Európa hagyományos önazonosságát helyreállítani törekvő politikai törekvésnyalábnak, amelyet az uralkodó megközelítés populista szélsőjobbként bélyegez meg, egyelőre nincs koherens elbeszélési módja a környezetvédelmi kérdéskör értelmezését illetően. Ma még persze nehéz megjósolni, hogy a diskurzusteret milyen mértékben uralja majd a jövőben ez a kérdéskör, de joggal feltételezzük, hogy jelentősége növekedni fog. Ezért időben neki kell látni e koherens narratíva kidolgozásának, mert egyébként a hamis zöld narratíva hatalmi megafonjai minket vádolnak majd „semmitmondással”.