Csiba Zsolt: Modernizmus és Reszakralizáció - Szétdobálás és Rendbehozás: Szellemi tusakodás az Ég-alattiban.

„Isten igazságát hamissággal cserélték fel, s inkább a teremtmény előtt hódoltak, mint a Teremtő előtt, aki mindörökké áldott. Ámen” (Szent Pál, „A Rómabeliekhez”.1.25.).

A Szakrális látásmódról:

• A Szakrális látásmódban minden ember bűnös és kizárólag az igaz hit által üdvözülhet.

• Ennek oka, hogy ettünk a Tudás gyümölcséből, amiért kiűzettünk a Paradicsomból, még azelőtt, hogy a Halhatatlanság gyümölcséből fogyaszthattunk volna.

• Emiatt a kezdő lépéseket az Ég-alattiban egyfajta modernista zűrzavarban (spirituális vakságban) tesszük meg.

• Ebből egyetlen kiút van, a reszakralizáció, ami a felfelé emelkedés belső igényéből nő ki. Ez – a Föld vonatkoztatási rendszerében – egy eszményi értékhierarchiára épülő, renormalizáló működést tételez. Ennek jelképes kifejezője a Piramis, tetején a Világkirályt jelképező Nappal, ami/aki közvetít Ég és Föld között. A Mindenség a háttér.

• Ezt az is alátámasztja, hogy az Ég-alatti vonatkoztatási rendszerére vonatkozó kozmikus törvénynek megfelelően, ha esetleg ki is alakulhat egy látszat egység, az rögtön több felé bomlik, mivel a sokféleség, az ellentét nélkül nincs Élet (Mozgás). Ebből kifolyólag, minden valamely végső földi „Egység” elérésére vonatkozó célkitűzés valójában utópia, mely csak a szenvedést fokozza.

• Az Ég-alattiban elérhető legmagasabb szint tehát alighanem a külső-belső ellentétek megfelelő kezelésének az erénye, melynek közösség szervező csúcsmintája a Világkirály eszményből fakadó, igazság elvű patrióta vezetési gyakorlat, az ebből kivirágzó lovagi eszmény, a szaktudás megbecsülése, „a hála és a kötelesség”, „az élni és élni hagyni” rendtartásának kultúrája. Manapság ezt úgy mondanánk, hogy az „Isten-haza-család” elv követése.

• Ebből az is következik, hogy a helyes és helytelen megkülönböztetésének képessége, majd a rosszal (a lehúzó erővel) való – elsősorban belső – szembefordulás nélkül nem lehet emelkedni. Szeretet és Kard nélkül nincs vallás.

• A szakralitás számára a tükör túloldala ellenfél (Ég-központú látásmód).

• A szakrális ember legfőbb boldogságának forrása, ha Isten mosolyog amikor reá néz. Mint a „Turul-harcos feltámadása” (Ressurection Ertugrul) című filmsorozat címadó főhőse mondja: „Addig amíg követedet Isten óhaját, az sem baj ha egyedül vagy” („As long as you follow God's will, no matter if you are alone”).

• Végül attól függően, hogy milyen életet élünk az árnyékvilágban, a halál nyomán mérlegre kerülünk.

• A szakralitás Teremtő központú szemlélet, amelyben az ember Isten szolgája.

A Modernista látásmódról:

„A Szemfényvesztő Messiás vizet és tüzet hoz magával, ám ami tűznek látszik majd, az hideg víz lesz, ami pedig víznek látszik, tűz lesz.” – Sahih Al-Bukhári.

• A Modernista világkép szerint a Tudás gyümölcsből való evés (a prométheuszi tett) végső soron nem Bűn, hanem inkább erény, mivel ezzel valójában az isteni teremtés képességének a birtokába kerülünk, ugyanis ha valaki nem ismerné föl a világról, hogy van, akkor az valójában nem létezne. Ezen önistenítő Ész-kultusz (szolipszizmus) bírálatául írja a nagy orosz XIX.-XX. századi antiglobalista szerző, Jevgenyij Trubeckoj herceg: „Isten a világfejlődés kezdete és vége, de nem a szubjektuma”.

• Mindebből az is következik, hogy modernista látásmód szerint igazából egy édenkerti gyümölcs van. Ezt jelenségvilág istenítésnek is nevezhetnénk, így bármely ateizmus is modernizmus.

• „Hazánk a Föld. Törvényünk a szabadság!”- hirdeti az anarchista jelmondat. A „Föld” vagy az „Emberiség” globalista istenítése kapcsán említhető, hogy az Ég nélküli Földet Pokolnak hívják. A „nemzetköziség” szabadság fogalmával kapcsolatban pedig a következőket írja Dosztojevszkij az „Ördögök” című művében: „Ha nincs Bűn, ha mindent szabad, akkor a leghitványabb győz”. Úgy tűnik tehát, hogy nem lekvár van az anarchizmus hamis törésvonalakat fölvázoló, fordítottság palacsintájában.

• A Tudás-gyümölcs kizárólagosság látásmódjának azonban nem pusztán hitetlen, hanem ál-vallásos, eretnek értelmezése is van. Ezen tanítás szerint a legmagasabb szellemi (spirituális) szint – amely egyben a halhatatlanságot is biztosítja – annak fölismerése, hogy „minden Egy”. Ám mivel összemossa az Ég és az Ég-alatti területeit, ezért valójában a gőg (hübrisz) vétkébe esik. Mindez oda vezet, hogy az én (ego) Mindenség előtti háttérbe szorításának a fordítottja áll elő és ez óhatatlanul „a spiritualitást parodizáló káoszban való konfúzióba” torkollik (René Guénon: „A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás”).

• Ennek egyik megnyilvánulása, hogy egyfajta szivárványos „földi Édenkert” eljöveteléért küzd, ahol mindenki megvilágosodott, felébredett („woke”). Ezen a kívánatos helyen nincs bűn, nincs múlt, nincs jövő, a nemek viszonylagosak-folyékonyak és olyan megosztó dolgok sem léteznek, mint a család, a különféle népek, vagy vallások, ergo mindenki aranyos, békés, szabad, egyenlő és testvéri. Azok pedig, akik ezzel kapcsolatban a fenntartásaikat hangoztatják, ők a nem aranyosak, az alacsonyabbrendű, kiiktatandó kerékkötők, akik akadályai az „emberiség” végső boldogságának. Ez a szemlélet napjainkban lényegében, mint „nemzetköziség elv” tételezi önmagát.

• Mindebből következik, hogy a globalizmus – szándékoktól függetlenül – igazából ellentmond a természet rendjének, ezért merőben „csinálva van”, aminek működtetéséhez kettős mérce, egyfajta rejtett, fordított hierarchia szükséges. Ennek jelképe az istenített fordított Háromszög, illetve a lefejezett Piramis (principális dualizmus).

• Ezen a szinten az igazság valójában nézőpont kérdése, a lényeg voltaképp a Jelenségvilágban való minél teljesebb kibontakozás, a „győzelem bármi áron” és a földi élvezetek messzemenő kiaknázása.

• „A názáreti mester „lúzer”, de „lúzer” minden tanítványa és apostola is, mert megölték őket.” – véli Vekerdy Tamás pszichológus, a Waldorf iskolák hazai atyja. Vele ellentétben David Eberhard skandináv pszichiáter a „Hogyan vették át a gyerekek a hatalmat?” („How Children Took Power”) című könyvében így ír: „Miért veszélyes az „önmegvalósítás” kultúrája? A liberális – engedékeny, fegyelmezés-mentes – nevelési módszerek miatt Svédországban felnevelkedett egy generációnyi lelkileg kiégett, empátiára képtelen, személyiségzavaros fiatal.” (mandiner.hu.).

• Eme önellentmondásos, szétdobáló jellegű, feje tetejére állított világ csúcsán a Szemfényvesztő Messiás diszkrét bája sejlik föl, akinek közelsége abban is érződik, hogy például a világuralmisták szekértolói, a „görögdinnye" zöldek lépten-nyomon a „természevédelemre” hivatkoznak, holott valójában szembemennek a természet rendjével, például a nemek kérdésében (vö.: „fordított árnyék módjára történő utánzás”).

• A modernizmus számára a tükör túloldala ellenség (principális dualizmus).

• Mindebből fakadóan a modernista (globalista) világszemlélet magvában mintha mindig ott lenne valami csillapíthatatlan hiányérzet, egyfajta – elsősorban önmagunk elől – álcázni vágyott szomorúság. Ezt az ellentmondásos életérzést Francois de la Rochefoucauld herceg megjegyzése a következőképpen érinti: „A képmutatás, a bűn tisztelgése az erény előtt”.

• A modernizmus önigazolásra sóvárgó, ám – soha célt nem érő – üstökösszerű fölizzásokra és apokaliptikus összeomlásokra ítélt lényegiségét mintha a Sziszifusz mítosz is megjelenítené.

• A modernizmus Teremtés központú látásmód, amelyben az ember önjelölt Isten.

• A Mindenség azon Mozgás arca, amit Életnek nevezünk:

  „A mulandóban, a folyton változóban keresni megalapozott harmóniát. Kevés ennél elhibázottabb gondolat van”. – Simone Weil.

  • Az Ég-alattit a szakrális (rendbehozó) és a modernista (szétdobáló) szemléletekben megnyilvánuló két kozmikus erő egymásra-hatásából következő dialektikus küzdelem jellemzi. Ebből kifolyólag, hol az egyik, hol a másik látásmód kerül hatalomra. Az inga leng, az óra körbejár. A kettő viszonyát hosszasan elemezhetnénk például a Napbaöltözött Jin-Jang alapján. Most azt pendítenénk meg, hogy minden jóban van valami rossz és minden rosszban van valami jó, ám összekeverésük súlyos szemléleti hiba. „Két úrnak szolgálni lehetetlen” (Szent Lukács, 16.).

  • A „demokrácia” nevezetű politikai berendezkedés energetikailag egy vízszintest képez, mely hol a felfelé, hol a lefelé vonzó erőtér hatása alá kerül. Ebben a felállásban az értékhierarchia-párti patrióta „jobboldaliság” hordozza inkább az emelkedés esélyét. A hierarchia-ellenes „baloldaliság” pedig jobbára a „nem létező” fordított hierarchia – a „Wall Street” világuralmista hálózat – trójai falovának szerepét tölti be. 

A „demokrácia” nevezetű politikai berendezkedés 

energetikailag egy vízszintest képez, mely hol a felfelé, hol a lefelé vonzó erőtér hatása alá kerül. 

• A jelenlegi kis „párbeszéd” – a felemelő és a lehúzó erő között – voltaképpen már 2500 éve, Babilón bukása óta zajlik. A nagy „párbeszéd” pedig a Bűnbeesés óta. Jobbára az időszerű erőviszonyok és kevésbé a – sajnálatos módon általában hasznos idiótaként fölhasznált – széplelkek döntik el, hogy a zűrzavar
  erő menyire együttműködő, mennyire fogja vissza magát.

• Dógen mester kóanja szerint: „A virágok lehullanak, akkor is ha szeretjük őket. A gyomok elszaporodnak, akkor is ha nem szeretjük őket.” A csoda, hogy mégis van virág. Deus ex machina.

• Létezett többek között turano-sumér, sémita-akkád, óegyiptomi, óperzsa, római modernista „haladás”, mint ahogy mindig volt helyreállító jellegű rendbehozatal is. Egy ideig szembe lehet ugyan masírozni a természet-rendjével, de visszaüt. Az Ég-alatti kozmikus rendje megingathatatlanul antiglobalista, ami előbb-utóbb fölülírja az emberi esendőségbe vetett globalista reményeket.

• Mindebből kifolyólag azt a következtetést sem érezzük túl nagy merészségnek, hogy a modernista szétdobáló erő egyre kétségbeesettebb tüsténkedése most már inkább a szabadságharcot vívó patrióta ellenerőknek kedvez és nem a „nemzetköziségnek”. Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert (1908-1998) írja az „Üzenet haza” című versében: „Valahol fenn a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok, s a víz szalad, és csak a kő marad, a kő marad”.

Dr.Makoldi Miklós - SZKÍTA ŐSEINK ÖRÖKÉBEN - Magyarságkutató Intézet - 2021.

"Az archeogenetika legújabb eredményei a szkítáktól és hunoktól a magyarokig érő sztyeppei kulturális folytonosságot igazolnak."

• Ágoston Balázs:

Melyik korszak áll a kutatóközpont érdeklődésének középpontjában?

• Dr.Makoldi Miklós:

Intézetünk megalakulásakor, 2019-ben hároméves vállalkozásba kezdtünk a késő avar kor és a magyarság hatalmi központjai közötti folyamatosság vizsgálatára. Fókuszunkban a VIII. századtól a tatárjárásig terjedő időszak áll, de nagy figyelmet fordítunk a sztyeppei lovas népek régészeti anyagának kutatására is, hiszen egyértelmű, hogy a honfoglaló magyarság kulturális kapcsolatban állt velük.

– Melyek ezek?

• Lényegében a lovas, majd lovas­íjász-népek, elsősorban a szkíták és a hunok. Munkánk során együttműködünk a Magyarságkutató Intézet többi kutatóközpontjával, legfőképpen az archeogenetikaival, amelynek számunkra legizgalmasabb eredménye annak bizonyítása, hogy a honfoglaló magyarság genetikája meghatározó százalékban Belső-Ázsia felé, az ázsiai hunok irányába mutat. Ez azért fontos, mert régészeti eredmények alapján mi is arra a megállapításra jutottunk, hogy a magyarság valószínűleg a Déli-Urál keleti oldalán alakult ki, ahol a leletek azt mutatják, hogy a magyar jellegű kultúra gyökerei egészen a vaskorig, a szkítákig nyúlnak vissza. Viszont jelentős hatást gyakorolt itt ránk a keletről nyugat felé induló ázsiai hun népesség is, amelyről a kínai források alapján tudjuk, hogy Krisztus születése táján hagyta el Belső-Ázsiát, a római forrásokból pedig az derül ki, hogy nyugat felé 370-ben lépte át a Volgát. A két időpont között tehát az említett térségben kellett tartózkodnia, és ez ugyanaz a terület, ahol a magyarok is éltek. Ezt mind a régészeti, mind a genetikai kutatások igazolják.

• – Hát ez messze esik a finnugor felfogás szerinti északi-uráli őshazától.

– Egy neves orosz régész, Szergej Gennagyjevics Botalov több mint tíz éve kutatja az Urál keleti területeit, legjelentősebb feltárása az ujelgi ásatás, ahol tömegével kerültek elő a honfoglaló sírok ismert anyagával teljesen megegyező és azokkal egyidős leletek. Ez azt bizonyítja, hogy a honfoglalás néven ismert folyamat nem több évszázados kóborlás a pusztán, más népek előterében történő sodródás mintegy véletlenszerű eredménye, hanem  néhány év alatt megvalósított tudatos, tervezett és jól szervezett katonai akció. És ez a 150 éves kazár fennhatóság elméletét is cáfolja, mivel jól látszik, hogy őseink nem a kazár birodalom területén éltek a VIII–X. században.

-  Jól értjük, a régészet és az archeogenetika legújabb eredményei a szkítáktól és hunoktól a magyarokig érő sztyeppei kulturális folytonosságot igazolnak?

– Igen, erről van szó, a magyarok mindig is a sztyeppén éltek a szkíták és a hunok között. Úgy tűnik, a krónikáinknak sokkal több dologban van igazuk, mint eddig sokan gondolták. Népmeséink, mondáink, népzenénk is inkább kelet felé mutat. Őseink nem az Urál északi térségéből vándoroltak le dél felé, hanem eleve az Urál délkeleti térségében éltek a vaskor óta, a magyar őstörténet ázsiai hun ága pedig Belső-Ázsiából, a Sárga-folyó nagy kanyarulatától, a ma Belső-Mongólia néven kínai fennhatóság alatt lévő Ordosz vidékéről ered. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az ázsiai hunok, bár a neolitikum óta fellelhetők ott a nyomaik, nem őshonosak azon a vidéken, a genetikájuk europid eredetet bizonyít.

– Mi következik ebből?

– Az ázsiai hunok nagy valószínűséggel a neolitikum végén, esetleg a rézkor elején, vagyis nagyjából Krisztus előtt 4500 évvel vándoroltak keletre, ahonnan több ezer év után elindultak visszafelé.

– Mindezt figyelembe véve mondhatjuk, hogy a sztyeppei kultúra népei előbb kelet felé mentek, a magyar honfoglalás pedig ellenkező irányú mozgásaik sorában mintegy visszatérésként értelmezhető?

– Igen, ez így volt. Továbbá arra hívnám fel a figyelmet, hogy a lovas népeket nem szabad mereven elhatárolni egymástól. Az ősi szkíta és a honfoglaló magyar harcmodor például lényegileg azonos, akárcsak a viseletek, a lószerszámok mintakincse, az életmód és így tovább. Tény, hogy a szkíták a mai Kínától a Kárpát-medencéig érő eurázsiai birodalmat, mondjuk divatosan, Eurázsiai Uniót építettek ki. Őket megelőzték a történelem színpadán az úgynevezett preszkíta népek, akik Krisztus előtt 1000 körül tűntek fel, száz évvel később pedig már jelen voltak a Kárpát-medencében. De már előttük is, mintegy 6000 évvel ezelőtt nyomot hagytak itt a lovas népek. A középső rézkor időszakából származnak a bodrogkeresztúri kultúrával egyidős gödörsíros (kurgán-földpiramis) temetkezési helyek. Ekkor jelenik meg a Kárpát-medencében a kocsi, az aranyművesség, az első alföldi kurgánok, halomsírok, az úgynevezett Jamnaja-kultúra. Ennek őshazája a Fekete-tenger vidékétől az Urál déli előteréig tart, onnan terjedt el nyugat és kelet felé egyaránt. És ez előtt, a neolitikumban, Krisztus előtt 5500 körül egész Európa korabeli civilizációja a Kárpát-medencéből sugárzott ki. Innen származott az az újítás, ami a Közel-Kelet gabonafajtáit, egyéb növényeit az itteni klímára nemesítette, és elterjesztette egészen az Atlanti-óceánig. Nem csoda tehát, hogy a sztyeppéket uraló lovasoknak is fontos volt a magyar Alföld, hiszen nekik is szükségük volt gabonára.

– Ez új megvilágításba helyezi a nomadizmus fogalmát, hiszen a földművelés letelepedettséget feltételez.

– Pontosan. Ezért nem is szeretem a lovas nomád jelzőt, hiszen a lovas népek ugyanúgy műveltek földet vagy jeleskedtek a bronz-, majd vasművességben, amihez bányászatra és öntödére van szükség, mint szomszédaik, tehát egyáltalán nem voltak nomádok. Ez magával vonja a korabeli állam- és társadalomszerkezetről alkotott nézetek felülvizsgálatának szükségességét is. A nomád elnevezés helyett helyesebb lovasíjász- vagy költőibben íjfeszítő népekről beszélni. Ez a kultúra tehát, amelynek része és örököse a magyarság is, mintegy 6000 éve igazolhatóan jelen van a sztyeppetérségben.

– Kifejezetten magyarságról beszélhetünk már abban az időben?

– Személyes véleményem szerint ha a több mint 4500 évvel ezelőtt virágzott minószi kultúrát lehet görögnek nevezni, akkor a hasonló korban a sztyeppén élő őseinket is nevezhetjük korai magyarnak. Az minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy ennek a folyamatnak a kezdete a neolitikumban mutatható ki, a vége pedig a magyar jelenlét a Kárpát-medencében. Ilyen értelemben a honfoglalásként ismert eseménysorozat valóban visszatérés vagy visszafoglalás, hiszen ennek a lovas kultúrának egy-egy népe mindig akkor érkezett ide, fenntartandó a folyamatosságot, amikor ugyanezen kultúra már itt lévő közössége meggyengült. Vegyük sorra csak a vaskortól! A Krisztus előtti VI.-tól a Krisztus utáni I. századig a Kárpát-medencében élő szkítákat legyőzték a kelták, de nem véres hódoltatással, hanem folyamatos együttéléssel, kulturális dominanciával, ugyanis a két nép az archeogenetikai vizsgálatok szerint összeolvadt. Ezt a sajátos kevert kultúrát igázták le a rómaiak a Dunántúl megszállásával. Emiatt érkezett egy újabb sztyeppei lovas nép, a szkítaörökös szarmaták, akik el- vagy visszafoglalták az Alföldet. Amikor őket fenyegették a vandálok és egyéb germán törzsek, jöttek a hunok, fennhatóságuk alá hajtották a teljes Kárpát-medencét, és meghódoltatták, segédnépekké tették a germánokat. Attila halála után ők kivonulnak, de száz év múltán az avarok megjelenésével helyreállt a sztyeppei rend. Amikor pedig a frankok támadásai nyomán meggyengült az Avar Birodalom, megjöttek a magyarok. És minden gyengítési kísérlet ellenére több mint ezer esztendeje itt vagyunk…

– Így hát László Gyulának igaza volt, amikor azt feltételezte, hogy a kései avarok valójában magyarok voltak?

– Nagyon jó meglátásai voltak, lényegében igaza volt, az avarok a honfoglalókkal együtt élhettek, semmiképp sem voltak ellenségek. Másként mivel magyarázható, hogy a terjeszkedő avarok a VIII. században a Kárpát-medence minden szegletét birtokba veszik, kivéve a Hernádtól a Felső-Tiszáig terjedő vidéket? Csakis az lehetett az oka László Gyula szerint, hogy ott már akkor is honfoglaló magyarok éltek. És valóban, az a térség tele van gazdag leletanyagot adó honfoglaló vezéri sírokkal, míg avar sírt egyet sem találunk. A Bodrogköz szélén, Zalkodon épp most fogunk feltárni egy honfoglalónak gondolt temetőt, reményeim szerint néhány hónapon belül, ami az archeo­genetikusok munkájához is újabb emberi maradványokat szolgáltat majd.

– Mikorra várható mindezekből egy olyan erőteljes, cáfolhatatlan tudományos összeállítás megszületése, ami kikényszeríti az őstörténeti paradigmaváltást?

– Szerintem ez a folyamat már elkezdődött. Én nem is egy nagy átfogó publikációt tartok igazán fontosnak, a kérdés inkább az, hogy az egyre-másra előkerülő és bebizonyosodó új tudományos fölfedezések mikor kerülnek be a tankönyvekbe. A paradigmaváltásnak ugyanis nemcsak a viszonylag szűk tudományosságban, hanem a széles közgondolkodásban is be kell következnie.

Demokrata.hu

"Nyugat: a férfiasság elvesztése zajlik" - Fricz Tamás

 "Mert igen, a férfipotencia megszűnése nem más, mint a pusztulás, a kihalás, hogy utánunk olyan népek és civilizációk jöjjenek, amelyek – mint az iszlám – a férfiasságot elsőrendű létfeltételnek tartják. Ez lenne hát az „ő” jövőjük: a férfiasságától megfosztott világ. Egy impotens világ."

Ezerféle súlyos, visszafordíthatatlan következménnyel jár a nyugati világban egyre jobban eluralkodó kulturális marxizmus vagy még pontosabban kommunista liberalizmus: tönkreteszi az európai szellemi hagyományokat, a létmódot, az erkölcsi normákat és a kulturális alapzatokat – erről írtam például az április 3-án megjelent, A Nyugat már meghalt? című cikkemben.

Ám ha túltekintünk az értékalapú, szellemi és kulturális hatásokon, és a jelenlegi romboló folyamatokat a maga pőreségében tekintjük, akkor megláthatjuk a mindezek mögött álló legfélelmetesebb következményt, ez pedig nem más, mint a természetes férfiasság elvesztése.

És ha az elvész, nos akkor van tényleg vége a nyugati, európai civilizációnak. Mert akkor nem lesznek férfiak, akik gyermeket nemzenek. Mert már nem érzik magukat igazán férfinak, akik méltók arra, hogy asszonyaikat, nőiket teherbe ejtsék. Mert elhitetik velük, a valaha volt férfiakkal, hogy ők bűnösök, mert fehérek, bűnösök, mert agresszívak a nőkkel szemben, mert elnyomók a színes bőrűekkel és így tovább. Módszeresen és tudatosan elveszik a férfi „bátorságát” ahhoz, hogy elhiggye magáról, hogy olyan, mint a grizzly medve, aki vasoldallal megüti a titkos fát, és meghódítja a nőket, akik erre a meghódításra vártak és várnak az idők végezetéig.

Túl a szellemi és kulturális hanyatláson, a végső hanyatlási fokozat mégiscsak az, amikor a férfi már nem tud, nem akar, nem mer férfi lenni. Nos, az valóban a pusztulás ideje.

És minden jel arra mutat, hogy az európai-nyugati ember férfiasságát tudatos és jól megfontolt szándékkal zúzzák szét a globalista, liberális hálózatok, amelyek egy szépséges világtársadalmat vizionálnak, amelyben a nemi különbségek is megszűnnek az emberek között (lásd a legutóbbi uniós kísérletet a „gender equality” fogalom használatára a portói közleményben, amit csak Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki hathatós ellenállása hiúsított meg).

A jelek világosak és jól láthatók.

Egyfelől közvetett módon erről szól a globalisták által tudatosan generált klímahisztéria, az a világ közvéleményére kényszerített fenyegetés, hogy a szén-dioxid-kibocsátás az egyetlen és meghatározó oka a globális felmelegedésnek, s ezért brutális módon és eszközökkel kell csökkenteni, majd végül gyakorlatilag nullára redukálni a karbonkibocsátást. Így született meg a karbonsemlegesség fogalma mint dörgedelmes liberális hívószó vagy inkább követelés.

Nem kívánok a kérdés részleteibe belemenni, mert a legkevésbé sem vagyok szakértő, ám arra a jelenségre felhívom a figyelmet, hogy a globális felmelegedésnek kizárólag a szén-dioxid-kibocsátásra való visszavezetése döntően a fősodratú liberális-globalista szakemberhálózat véleménye, amellyel szemben állnak legalább olyan fontos szakemberek állásfoglalásai, akik már számos alkalommal tiltakoztak aláírásokkal, nyilatkozatokkal ezzel a hegemón, sőt monopolhelyzetbe került klímaideológiával szemben.

Mindhiába: a klímahisztéria hirdetői globális hálózatot hoztak létre a pénzügyi elit támogatásával, az ENSZ és annak mindenható globális klímakutató központja, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület már régen a markukban van, miként más, nemzetközileg meghatározó agytrösztök és tudományos intézetek is.

De igazi vita nem alakulhat ki, s közben divatos fogalommá vált az ökológiai lábnyom, ami azt fejezi ki, hogy mi, emberek a karbonkibocsátásunkkal szélsőséges módon tönkretesszük a környezetünket és fokozzuk a globális felmelegedést. A liberális őrületnek megfelelően pedig megjelent a következtetés, hogy ha egy megszületett ember súlyos ökológiai lábnyomot hagy maga után, akkor az a legjobb megoldás, ha nem születnek gyermekek, de legalábbis csak minimális számban. Az „igazi” megoldás tehát: az embertől mentesített klíma és környezet.

És ebből egyenesen következik, hogy nincs szükség a férfiakra és a férfiasságra sem.

Másfelől az LMBTQI-mozgalom elképesztő mértékű felerősödése, az ehhez kapcsolódó, ezt alátámasztó genderelmélet az, amelyik már direkt módon veszi célkeresztbe a férfit és a férfiasságot. Az egész kezdődött a feministákkal, akik a nők egyenjogúságáért harcoltak az előző század elejének szüfrazsettmozgalmaitól kezdve napjainkig – ami még teljesen rendben is volt. A hatvanas évektől, megtámogatva a frankfurti iskola kultúrmarxista szellemiségével, Herbert Marcuse szexuális szabadosságot hirdető könyveivel már a homoszexualitás elfogadtatása került előtérbe, s követelte a diszkrimináció megszüntetését. Ezek a mozgalmak tolerálhatók voltak addig, amíg nem szóltak másról, mint az esetleges jogi-intézményi hátrányok megszüntetéséről.

A fordulat a kétezres évektől kezdődött el, amikor a korábban az egyenrangúságukért küzdő szexuális mozgalmak összehangolt támadásba mentek át, s az Istentől eredeztethető, biológiailag természetes férfi-nő viszony és az erre épülő család évezredes normáját kérdőjelezték meg, és egyre agresszívabb kampányok keretében már arról beszéltek, hogy a fehér keresztény férfiak egyszerre elnyomják a nőket, a színes bőrűeket, a más vallásúakat, de elnyomják a szexuális kisebbségeket, az LMBTQI-csoportokat is. Vagyis a céljuk immáron nem más, mint a fehér, keresztény, heteroszexuális elnyomó, ha tetszik, szexista és „macsó” férfi elleni támadás, a férfi állítólagos hatalmának megszüntetése.

A szélsőséges liberális mozgalmak tehát a fehér férfiakkal kapcsolatban egy törlendő „csomagot” képeztek, amely arról szólt, hogy törölni kell a fehér férfiak történelmét, a szokásait, a családmodelljét, a hagyományos nemi szerepét, mert ezek egytől egyig a fehér férfi brutális és szégyentelen uralmát testesítik meg, egyik nem választható el a másiktól, ezért az uralom mindegyik eleme „kiiktatandó”.
Jól látjuk, hogy a gender- és LMBTQI-mozgalom az utóbbi években turbófokozatra kapcsolt, évről évre, hónapról hónapra egyre több szexuális identitásformát fedeznek fel, jelenleg immáron száz felé közelít ezek száma. A szexuális identitások számának növekedésével egyre több a fiatalságnak „felkínált” minta, amit a médiumok, az irányított közvélemény, az oktatás, a „tudomány” segítségével óriásivá nagyítanak fel, és lassan már nemhogy egészen kis csoportok, hanem az egyének külön-külön rendelkezhetnek egyfajta eltérő szexuális identitással. Felturbósított jelenlétük miatt az a látszat keletkezik – teljesen tudatos szándékok alapján –, hogy az általuk képviselt százféle nemi identitás a „természetes” immár, s nem a heteroszexuális nemi szerep és az arra épülő család.

A ma ismeretessé vált „Acsaládazcsalád” jelszavuk már önmagában rejti azt a következtetést, hogy a mondjuk három férfiból, két nőből és öt gyerekből álló társulat is természetes módon család, s itt már a nyelvpolitikai küzdelem terepén vagyunk: ha ez utóbbi, szexuálisan kavart társulások is fogalmilag „családok”, akkor nyilvánvaló, hogy a hagyományos család fogalma elveszti évezredes értelmét, jelentőségét, az elsöprő többség számára iránymutató, normatív jelentőségét. Sőt mivel sokak számára mindig az új az, ami vonzó és kíváncsivá tesz, ezért ezek az „új családok” lesznek az érdekesek, vonzók, követendők – és itt van vége az európai civilizációnak. Nem szellemileg, hanem bio­lógiailag – s végső soron ez a meghatározó.

Ugyanis, nem is annyira burkoltan, a gender- és LMBTQI-mozgalmak – megtámogatva a globális pénzügyi elit (többek között Soros Gyögy hálózata) által – a férfiasságot állították célkeresztbe, amit egyfajta brutális, macsó szexizmussal azonosítanak, s így megfosztják eredeti, biológiai rendeltetésétől, a nő mindenkori meghódításának alapvető vágyától. A férfiakat, pontosabban a mai fiatalembereket elbizonytalanítják hagyományos szerepükben, amihez a nőkkel szembeni udvariasság, az előzékenység és a finomság ugyanúgy hozzátartozik, mint a rámenősség, a bátorság, az erő, ami a nő számára mindig vonzó marad, s ami nélkül nő aligha hódítható meg.

A globalisták tudatosan felkínálnak nekik mindenféle másságot, kitalált nemi identitásokat, ezt nyomják ma már ezerrel a reklámokban, a hollywoodi filmekben, az olyan, aljasul manipulatív médiaszolgáltatóknál, mint például a Netflix, de ezentúl a BigTech- (Facebook, Twitter, YouTube, Google stb.) platformokon is és így tovább. Nehéz ez alól a hatásmechanizmus alól kivonniuk magukat a fiataloknak, nehéz és egyre nehezebb megőrizni a normális szexuális mentalitást és identitást.

Van-e olyan férfi, aki nem hallott már fia­tal lányokat, középkorú nőket arra panaszkodni, hogy már nem találnak maguk körül „igazi” férfiakat, csak – bocsánat – bénákat, tehetetleneket és impotenseket? Mert igen, a férfiasság elvesztésének végeredménye – mondjuk ki bátran – az impotencia, a szexre és gyermeknemzésre való képtelenség. S ne gondoljuk, hogy ez jó a nőknek: a nők, az igazi nők szenvednek ezektől a változásoktól – talán már nekik is fel kellene lázadni a jelenkor pusztító folyamataival szemben.

Mert igen, a férfipotencia megszűnése nem más, mint a pusztulás, a kihalás, hogy utánunk olyan népek és civilizációk jöjjenek, amelyek – mint az iszlám – a férfiasságot elsőrendű létfeltételnek tartják. Ez lenne hát az „ő” jövőjük: a férfiasságától megfosztott világ. Egy impotens világ.

Legyen bátorságunk nekünk, férfiaknak, hogy megüssük a titkos fát vasoldallal. Mint a grizzly medve!

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója

József Attila: Nem én kiáltok...(Latinovits Zoltán)

 

Sir David Attenborough a globalista "minden Egy" paródia szolgálatában...

A műsor második felének eleje szól a témáról. 

- Ennek során kiemelődik a szakrális Óegyiptom és a Turulházi Árpádház rendbehozó jellegű érték-piramisának lényegisége, mely egy igazságos és felelős "jó gazda, illetve patriarchális jó családfő" ethoszát üzeni a mába.

- "The House of One in Berlin": 

1. Ha két szakrális (farkasbőrbe bújt bárány) és egy modernista (báránybőrbe bújt farkas) kultuszt nem különböztetünk meg, hanem "egységesítünk", ki nevet a végén? 

2. Szeretet (tolerancia) igazság nélkül. Ez nem Krisztus tanítása, tehát ez is hamisítvány.

- A modernista antitézisnek amúgy természetesen van helye az Ég-alattiban. Az Istenhiányból fakadó teljesítmény kényszere végül is egyfajta kovász, ami mozgásban tartja a dolgokat. Ha nem lett volna Bűnbeesés (önistenítés, Isten utánzása), nem volna élet (és halál sem). Úgy lehet fogalmazni, hogy kis mértékben orvosság, nagy mértékben ön- és köz-rombolás.

- Mint Szent Máté írja a 7. fejezetben:

A hamis próféták.

15Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. 16Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? 17Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. 18Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. 19Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. 20Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. 21Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: 22Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöket? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? – 23Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!"

Szent János Babilonról, a Nagy Parázna asszony összeomlásáról.

 BABILON BUKÁSA

A kelyhek angyalainak egyike ekkor így szólt Jánoshoz:

– Jöjj, és megmutatom néked a Nagy Parázna ítéletét. Vele bujálkodtak a föld királyai, és a földnek lakói megrészegedtek kéjeinek borától.

Lélekben elragadta őt a pusztába, és ott János meglátott egy asszonyt nagy veres fenevadon ülve, amelynek hét feje és tíz szarva volt, mind teleírva káromló nevekkel. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arany, gyémánt és gyöngy ékítették, kezében kelyhet tartott telve az ő undokságával és kéjeinek tisztátalanságával. Látszott rajta, hogy részeg a szenteknek és Jézus bizonyságtevőinek vérétől. János felette álmélkodott, az angyal pedig így szólt hozzá:

– Megvilágosítlak e látás titka felől. A vadállat, amelyet láttál, volt és nincs. A mélységből jő, és vesztébe siet. Volt, nincs, de ismét lesz. A hét fej hét halom, az asszony ezeken ül, de a királyok száma is hét, öt már volt, egy van, és még egy eljő, de kevés időre lesz maradása. Maga a vadállat lesz a nyolcadik, és ő is ítéletre siet. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még birodalmat nem kaptak, de ha hatalomra jutnak egy órára, azt a Fenevadnak engedik át, és harcba szállnak a Báránnyal. Az asszony tehát, akit láttál, ama nagy város, amely úr a föld királyai felett.

Akkor másik angyal szállt alá a mennyből, és hirdette fennszóval:

– Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, és minden undokságos állat odúja. Siratják a föld királyai, akik vele tobzódtak, és füstjét látva biztonságos távolból mondják: „Hatalmas város, hogy egy órában beteljesedett a te ítéleted!” És a föld kalmárai jajgatva sírnak, mert az ő áruikat immár senki sem veszi, s akik belőle gazdagodtak meg, biztonságos távolból siratják: „Jaj, jaj a nagy város, mely öltözött skarlátba és bíborba, és arannyal, gyémánttal meg gyönggyel ékítette magát, hogy egy óra alatt betelt ítélete!” És minden hajós és kormányos és révész megáll, amikor füstjét látta, és port hányván fejükre, fennszóval sírnak: „Jaj, te nagy város, kihez nincsen hasonlatos, és kitől meggazdagodott minden, akinek hajói a tengert járták, hogy elpusztultál egyetlen órában!” Hallotta pedig János, hogy a mennyekben nagy sokaság zeng öröméneket:

– Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak az ő ítéletei! Betelt ítélete a Nagy Paráznán, és számon kérte rajta szolgáinak vérét! Alleluja! Füstje felszáll mindörökké!

Bogár László: A szabadság terrorja, a terror szabadsága (Az önistenítő káosz erő diszkrét bája).

 Ma a szabadság-terrorja a terror szabadságát hozza el, brutálisan büntetik, kiközösítik azt, aki nem fogadja el engedelmesen a totális káoszt, ahol tehát minden abszolút szabad, kivéve a rendet, mert az viszont abszolút nem szabad. Homofóbiának bélyegzi a nemi önazonosságot, nacionalizmusnak nemzethez való ragaszkodást, rasszizmusnak, keresztény európai fehér ember kultúráját. Pedig Weöres Sándor Birkaiskola című miniatűrje négy mondatban foglalja ezt az önfelszámolást.