Szent János Babilonról, a Nagy Parázna asszony összeomlásáról.

 BABILON BUKÁSA

A kelyhek angyalainak egyike ekkor így szólt Jánoshoz:

– Jöjj, és megmutatom néked a Nagy Parázna ítéletét. Vele bujálkodtak a föld királyai, és a földnek lakói megrészegedtek kéjeinek borától.

Lélekben elragadta őt a pusztába, és ott János meglátott egy asszonyt nagy veres fenevadon ülve, amelynek hét feje és tíz szarva volt, mind teleírva káromló nevekkel. Az asszony bíborba és skarlátba volt öltözve, arany, gyémánt és gyöngy ékítették, kezében kelyhet tartott telve az ő undokságával és kéjeinek tisztátalanságával. Látszott rajta, hogy részeg a szenteknek és Jézus bizonyságtevőinek vérétől. János felette álmélkodott, az angyal pedig így szólt hozzá:

– Megvilágosítlak e látás titka felől. A vadállat, amelyet láttál, volt és nincs. A mélységből jő, és vesztébe siet. Volt, nincs, de ismét lesz. A hét fej hét halom, az asszony ezeken ül, de a királyok száma is hét, öt már volt, egy van, és még egy eljő, de kevés időre lesz maradása. Maga a vadállat lesz a nyolcadik, és ő is ítéletre siet. A tíz szarv, amelyet láttál, tíz király, akik még birodalmat nem kaptak, de ha hatalomra jutnak egy órára, azt a Fenevadnak engedik át, és harcba szállnak a Báránnyal. Az asszony tehát, akit láttál, ama nagy város, amely úr a föld királyai felett.

Akkor másik angyal szállt alá a mennyből, és hirdette fennszóval:

– Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, és minden undokságos állat odúja. Siratják a föld királyai, akik vele tobzódtak, és füstjét látva biztonságos távolból mondják: „Hatalmas város, hogy egy órában beteljesedett a te ítéleted!” És a föld kalmárai jajgatva sírnak, mert az ő áruikat immár senki sem veszi, s akik belőle gazdagodtak meg, biztonságos távolból siratják: „Jaj, jaj a nagy város, mely öltözött skarlátba és bíborba, és arannyal, gyémánttal meg gyönggyel ékítette magát, hogy egy óra alatt betelt ítélete!” És minden hajós és kormányos és révész megáll, amikor füstjét látta, és port hányván fejükre, fennszóval sírnak: „Jaj, te nagy város, kihez nincsen hasonlatos, és kitől meggazdagodott minden, akinek hajói a tengert járták, hogy elpusztultál egyetlen órában!” Hallotta pedig János, hogy a mennyekben nagy sokaság zeng öröméneket:

– Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak az ő ítéletei! Betelt ítélete a Nagy Paráznán, és számon kérte rajta szolgáinak vérét! Alleluja! Füstje felszáll mindörökké!