A sztyeppei lovasíjász népek kialakulása - Dr. Makoldi Miklós régész (Magyarságkutató Intézet)

 

Az "Új Kor" ("New Age") "földi Édenkert" anarchizmusának diszkrét bája a szétdobáló erő szolgálatában.

"A válság másik figyelemre méltó jele a hadsereg, a rendőrség fokozatos, és azt kell mondjam, tudatos lejáratása, bomlasztása."

Horváth József biztonságpolitikai szakértő: 

Elgyengíteni, káoszba fullasztani

 „Emezek meg az öngyilkosság újliberális válfaját akarják, akkor nagy egy ország, amikor szétmarja önmagát.” (Faludy: A hetvennegyedik szonett)

Faludy György 1970-ben New Yorkban vetette papírra ezeket a sorokat. Pont ötven évvel ezelőtt. Az Amerikai Egyesült Államok súlyos válságban van. Mondhatnánk azt, hogy ez az Egyesült Államok belügye, ha nem a világ legerősebb katonai és talán még legerősebb ipari hatalmáról lenne szó. Ráadásul a NATO meghatározó erejeként a II. világháború óta földrészünk biztonságát is szavatolja. Aktív közreműködésével lehetett csak legyőzni a német nácizmust, majd a hidegháború lezárultával a szovjet kommunizmust.

Napjainkban sajnos azt kell látnunk, hogy ez a hatalmas, sikeres, gazdag ország egyre nagyobb bajban van. Látszólag elég volt egy szakszerűtlen, brutális rendőri intézkedés a lavina elindításához. De nem hihetjük azt, hogy George Floyd tragikus halála volt ennek a folyamatnak az elindítója. Ez csak az indok volt, ahogy Ferenc Ferdinánd szarajevói meggyilkolása az I. világháború előtt. Az elmúlt években már egyre több figyelmeztető jelet láthattunk, amelyek rendszerét akkor még nem lehetett egyértelműen beazonosítani.

Ronald Reagan elnök, aki a hidegháborút megnyerte, még a gonosz birodalmának nevezte a Szovjetuniót és a kommunista rendszert a ’80-as években. A 2016-os elnökválasztási kampányban már hajszál híján demokrata elnökjelölt lett az a Bernie Sanders, aki demokratikus szocializmust hirdetett. Nap­jainkban pedig Bill de Blasio, New York polgármestere a Kommunista kiáltványból idézve állt ki az erőszakos tüntetők mellett. Harminc év alatt az Egyesült Államok eljutott oda, hogy trendi dolog Marxot idézni, nyíltan szélsőbaloldali nézetekkel kampányolni.

A válság másik figyelemre méltó jele a hadsereg, a rendőrség fokozatos, és azt kell mondjam, tudatos lejáratása, bomlasztása. Ez oda vezetett, hogy már évtizedes probléma a hadseregben a létszámhiány. Nem tudják megfelelő számú és képességű jelentkezővel feltölteni a soraikat. Márpedig az Egyesült Államok világhatalmi státusának első számú garanciája lassan száz éve a hadsereg. Ma már nem példaértékű a katonai pálya. Amíg választani, sőt legálisan alkoholt fogyasztani csak 21 éves kortól lehet, a hadseregbe már 17 évesen be lehet lépni. Az elmúlt hetek zavargásai pedig tovább nehezítik a fegyveres életpályára toborzást. Akkor, amikor New York városa egymilliárd dollárral csökkenti a rendőrség költségvetését, amikor a rendőrségen dolgozókat szinte kollektíven rasszistának, erőszakosnak bélyegzik, akkor a rendvédelem ellehetetlenítése már nemzetbiztonsági kockázattá válik.

Ezt erősíti az amerikai demokrata elit és a liberális média is, amikor egységesen és tudatosan rohamosztagosnak nevezik a szövetségi kormány által kivezényelt erőket. A megnevezés teljesen tudatos – még ha sok fiatal tüntető nem is tudja –, hogy a német náci párt paramilitáris szervezetének, a Sturmabteilung (SA) egységeit nevezték először rohamosztagnak. A képlet egyszerű, és egyben félelmetes is. A republikánus Donald Trump elnök által a rend helyreállítására kivezényelt szövetségi erők fasiszta rohamosztagok. A demokrácia élharcosai pedig az erőszakos tüntetők. A demokraták által irányított nagyvárosok legyengített, elbizonytalanított és megbélyegzett rendőrei pedig nem mernek intézkedni. A liberális média a szövetségi erőket álltja be bűnbaknak, mondván, az ő fellépésük miatt váltak agresszívvá a békés tüntetések. Máskor pedig egyszerűen elhallgatják a polgárháborús képet mutató városi ütközeteket. Vagy találnak állítólagos szélsőjobboldali provokátorokat, mint Minnesotában a Pokol Angyalai motoros banda egyik tagját. Sőt, ha ez nem lenne elég, akkor még az Árja Cowboyok Testvérisége nevű szervezet tagja is provokátor, aki amerikai muszlim nőket is szokott inzultálni. Kicsit sok a „jóból”. Persze nem zárhatjuk ki, hogy szélsőjobboldali csoportok is akcióba lendülnek. Ám pillanatnyilag az ultraradikális Fekete Párducok fegyveres felvonulásai és nyílt rasszista kinyilatkozásai teszik még megosztottabbá az amerikai társadalmat.

A történteket lehet a közelgő elnökválasztási kampány részeként is vizsgálni. Trump elnököt minden eszközzel, könyörtelenül el akarják távolítani a hatalomból. De ez már messze nem a demokraták és republikánusok küzdelme. Itt már az Egyesült Államok alapértékei körül folyik a harc, sajnos sok esetben a szó valódi értelmében is. Egy sikeres, gazdag és erős birodalom jövője a tét. Az eredménytől függetlenül a novemberi választás után is lesz még Amerika. A kérdés az, hogy milyen formában, milyen értékek mentén. Képes lesz-e a nyugati világ biztonságának garantálására, vagy önmaga belső problémáival lesz elfoglalva a következő időszakban. Továbbra is a problémák megoldója vagy maga a probléma lesz ez a hatalmas ország. A szélsőbaloldali eszmék, az iszlám radikalizmus, az agresszív liberalizmus, a genderideológiák sajnos elérhetik azt, amit eddig egyetlen külső ellenfele sem volt képes. Elgyengíteni, szétzilálni, majd káoszba fullasztani az országot. Ez a hibrid polgárháború végső soron már erről szól.

A katonai, gazdasági és politikai kockázat pedig az egész világ biztonságára közvetlenül hatással van. A feltörekvő, trónkövetelő nagyhatalmak – főként Kína és Oroszország – nyilván minden eszközzel és módszerrel figyeli, elemzi a történéseket. Sajnos súlyos biztonsági kockázatot jelent az Európai Uniónak, ami Amerikában történik. Itt állunk önálló elrettentő katonai erő nélkül, radikális iszlamista inváziótól sújtva, gazdasági és politikai problémákkal küszködve.

Ebben a geostratégiai helyzetben, amikor az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt súlyos kérdésekkel néz szembe, Magyarországnak még inkább törekednie kell a belső stabilitásának, biztonságának a megőrzésére. Figyelmeztető jelként kell tekintenünk az Amerikában történtekre. Aki most több Európát, sőt Európai Egyesült Államokat vizionál, az vagy nem érti az eseményeket, vagy az egész nemzet jövőjét teszi kockára. Magyarország egy stabil, keresztény értékeken alapuló, szabad és erős nemzetek uniójában lehet csak érdekelt. Minden más csupán üres, felelőtlen lázálom. Szurkoljunk, hogy az Egyesült Államok visszataláljon önmagához, alapértékeihez.

Nemzetközi kutatások is a hun-magyar rokonságot erősítik

A Human Genetics nemzetközi tudományos folyóiratban a vaskori ázsiai hunok genetikáját vizsgáló publikáció szerzőinek megállapítása alapján az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – tudatta a Magyarságkutató Intézet kedden az MTI-vel.

A közlemény a július 30-án megjelent tanulmány kapcsán kiemelte, hogy a nemzetközi eredmények erősítik a Magyarságkutató Intézet kutatóinak téziseit.

A részletekről közölték, hogy a publikációt jegyző Christine Keyser és kutatótársai 52 csontmaradványt vizsgáltak a Közép-Mongóliában feltárt Tamir Ulaan Khoshuu temetőből.A temetőt – folytatták – az ázsiai hun korban használták Krisztus születésének ideje környékén. A publikációban a genetikusok leírják a temetőben kimutatható rokoni viszonyokat, amelyekből a társadalmi szerveződésekre következtetnek.

A kommüniké szerint a szerzők a kutatásukat kiterjesztik arra, hogy az ázsiai hun minták, mely más archaikus mintákkal mutatnak genetikai kapcsolatot.

Az adatbázisban való keresés alapján közös férfi ágú haplotípust írnak le két ázsiai hun minta és III. Béla (1172-1196) örökítőanyagával

– írták.

Mint hozzátették, két másik ázsiai hun lelet a székesfehérvári bazilikában feltárt II/54 jelzésű mintával mutat genetikai kapcsolatot. Négy ázsiai hun minta esetében a honfoglaláskori magyarokkal mutatnak ki hasonló haplotípust a szerzők.

Ezek alapján a szerzők kiemelik – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató Intézet -, hogy az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal.

A Neparáczki Endre és munkatársai által korábban kimutatott hun, avar, honfoglaló magyar férfi ágú genetikai vonal nagy valószínűséggel az ázsiai hunokra vezethető vissza.

A közlemény megállapította, hogy ezen adatok megerősítik a 18. század óta vitatott tézist, miszerint az európai hunok az ázsiai hunok leszármazottjai. Tehát néhány ázsiai hun apai és anyai vonal is visszavezethető egy közös ősre, amely megtalálható az európai hunokban, az avarokban, a mongolokban, a honfoglaló magyarokban és a Turul-dinasztiában (Árpád-házi dinasztiában).

Ez a megállapítás támogatja, hogy ezen népeknek közös szkíta-szibériai őseik lehettek – zárták a közleményüket.

Horváth Tamás,888.hu

Médiaklikk (Kossuth rádio)

8.41
-nemzetközi kutatások is a hun-magyar rokonságot erősítik – Dr. Neparáczki Endre, Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója

IDE KATTINTVA a teljes adást visszahallgathatja

Az őrület ellen: középkori bölcsességek modern időkre - Szilvay Gergely

Mandiner:
Az őrület ellen: középkori bölcsességek modern időkre

Mivel „a modernitás projektje téves”, ezért „új középkorra van szükségünk”,  s vissza kell adnunk az erényeknek a bölcsességét és tisztességét, amit a premodern időkben élveztek. A „sötét középkorról” szóló propaganda ugyanis nem más, mint a modernitás kommunikációs trükkje a saját maga megalapozása érdekében. 

Az emberi autonómiát és szabadságot kiteljesítő modernitás nem tudja megmagyarázni, miért is jó, hogy van ember a Földön – figyelmeztet Rémi Brague francia filozófus, aki szerint minden materiális jólétünk ellenére tévúton járunk. Az emberi autonómiát és szabadságot kiteljesítő modernitás nem tudja megmagyarázni, miért is jó, hogy van ember a Földön – figyelmeztet Rémi Brague francia filozófus. Szerinte rehabilitálni kell a modernitás által eltorzított ókori és középkori alapelveket, mert minden materiális jólétünk ellenére tévúton járunk.

Középkori bölcsesség modern időkre – ez az alcíme Rémi Brague francia filozófus angolul 2019-ben megjelent, legfrissebb kötetének. 

Mi rejtőzhet a provokatív cím mögött? Be akarja vezetni Brague az istenítéletet, mint az igazságszolgáltatás módját? A válogatott kínzásokkal tarkított kivégzési módszereket? Újjépítené a várakat, és leváltaná a kapitalizmust a feudalizmussal? Támogatja az inkvizíció újraindítását és a boszorkánypereket? Eltörölné az elektromosságot?

Szó sincs ilyesmikről. Brague nem egy adott technikai állapot, de nem is a középkori társadalom felépítése mellett érvel, és egyértelműen kijelenti, hogy a középkor számos jelensége és meggyőződése nyilvánvalóan meghaladott a modern ember számára. 

Valójában Brague olyan filozófiai alapelvek mellett érvel, amelyek már az emberi gondolkodás kezdetei (a közmondásos „ókori görögök”) óta jelen vannak a filozófiában, és amelyeket gyakran a középkor fejtett ki teljes részletességgel.

E meggyőződéseket a modernitás kezdte ki a felvilágosodástól kezdve, de nem tűntek el, csak már nem meghatározóak, de nem is marginálisak. 

De miért is lenne szüksége a modern világnak középkori alapelvekre? 

Brague szerint azért, mert a modernitás ugyan sikeres projekt, de mégis kudarcos – sikeres az ember jólétének fokozásában mind anyagilag, mind a szabadságát és mozgásterét illetően; de eközben, mivel mindent az emberből kíván levezetni, nem tudja megalapozni az ember létét – azaz nem tud amellett érvelni, miért is jó, hogy van ember a Földön, és miért jó dolog az emberiség. Így aztán elterjednek azok a nézetek, amelyek szerint nem érdemes gyermeket szülni a Földre, vagy egyszerűen csak elkényelmesedünk és nem szülünk gyermeket, vagy radikálisabb felfogásban: az emberiség rák lesz Gaia testén, ami jobb lenne, ha nem lenne. 

Brague Chestertont idézi: a modern világ tele van keresztény erényekkel, amelyek elszakadtak egymástól és megbolondultak. A modernitás ráadásul nem az erényekkel, hanem eszmékkel és igazságokkal van elfoglalva. Brague szerint a modern morális elképzelések két jellemzője, hogy egyrészt ókori vagy középkori találmányok (azaz premodernek), másrészt hogy a modern kezekben nagyon hamar elhervadnak – vagy épp ámokfutásba kezdenek.

Modern torzulások

Brague röviden ismertet is három ilyen elferdülő elképzelést, mely modern formájában ámokfutást rendez. 

Az első a teremtés eszméje, mely szerint a Teremtő úgy teremtette meg a világot, hogy a világban is van értelem, az emberben is van értelem, az ember a világ része, és a két értelem nem független egymástól. A modernitás azonban elfeledkezett a Teremtőről, az embert pedig idegenként értelmezte egy vulgárdarwinista, kaotikus világban. 

A második a Gondviselés elképzelése, amely szekularizálódott, és a felvette a haladás nevét, mely persze állítólag elkerülhetetlen, viszont a haladás rossz következményeinek elkerülésében azért reménykedünk. 

Harmadrészt a bűn és megbocsátás eszméje torzult és szabadult el. A megbocsátást elfelejtettük,

a bűn elképzelése pedig a nyugati világ perverz öngyűlöletébe csapott át.

Büntetés van, megbocsátás viszont nincs. 

Mivel „a modernitás projektje téves”, ezért „új középkorra van szükségünk”,  s vissza kell adnunk az erényeknek a bölcsességét és tisztességét, amit a premodern időkben élveztek. A „sötét középkorról” szóló propaganda ugyanis nem más, mint a modernitás kommunikációs trükkje a saját maga megalapozása érdekében. 

De miben áll a modernitás sajátossága?

A modernitás a múlttal szemben az új kezdetben gondolkodik és a felejtésben; a jelent tekintve az önmegvalósítás a jelszava; a jövőre pedig úgy tekint, mint amiben még több lehetőség áll majd rendelkezésre a kibontakozásunkhoz, és ezt fejlődésnek hívja.

Ezzel szemben a premodern időkben, ha volt is olyan, hogy életprojekt, az akkor is valami magasabb hatalom, legfőképpen Isten akaratának megvalósításaként értelmeződött.

A modernitás alapja, hogy az ember emancipálja saját magát a külső erőktől és hatalmaktől,

függetlenné válik nem csak Istentől, hanem a kozmosztól, azaz a világegyetemtől (és egymástól is). A modern ember „értéket teremt”, és „projektekben” gondolkodik. 

A modernitás alapmeggyőződései azonban bibliai eredetűek (csak eltorzítottak és kontextusukból kiragadottak): a természet uralásának elképzelése a Teremtés könyvéből van, az autonóm felnőttség eszméje pedig Szent Páltól származik. Az igazság többé nem etikai és metafizikai, hanem tudományos, és kísérletezés eredménye. A tudomány és kísérletezés persze önmagában jó dolog, de az már túlzás, amikor saját területükön kívül is alkalmazzák őket; az élet egészére. A modernitás az ember önkiteljesítésének projektje,

ami azonban lehetővé tette az emberiség önmegsemmisítését is,

akár atomháború által, akár a környezet tönkretétele által, vagy egyszerűen úgy, hogy nem vállalunk gyermekeket és kihalunk. Így aztán égetővé válik a modernitás által fel nem tett kérdés: miért kellene, hogy legyenek egyáltalán emberek a Földön? Mi értelme az ember létének? Miért jobb, ha van ember, mintha nincs vagy eltűnik? 

Jó nélkül nincs semmi

A modernitás előtt az emberi társadalmak mindig kerestek a maguk számára külső legitimációt, legyen az Isten vagy a Természet, esetleg mindkettő. A modernitás azonban nem tud válaszolni az ember legitimációjára vonatkozó kérdésre, csak akkor, ha feladja a saját projektjét – saját magát. Ezért mondja Brague, hogy az egyébként sikeres modernitás mégis kudarcos. 

Ugyanezért kudarcos a modern ateizmus: mert sikeres, és megteremtette az ember autonómiáját. S mivel ez az autonómia nem engedi elismerni az emberen kívüli, magasabb tekintélyeket, ezért nem tud ítéletet mondani az ember értékéről. 

Az első dolog, amit rehabilitálni kell, az a Jó eszméje,

platóni értelemben. Ma ugyanis úgy tartjuk, hogy a gazdaság a fontos, a jót pedig mi tesszük, mit csináljuk – legfontosabb alapelvünk viszont a szabadság. Jó angyalnak képzeljük magunkat, holott a Bukott Angyal is szabadsága, szabad választása lévén lett az, aki. Brague szerint azonban a jó lehet, hogy egyszerűen az élet feltétele.

A Jó nem pusztán erkölcs fogalom, hanem lételméleti, ontológiai, a lét ugyanis eleve jó;a jó pedig megelőzi a szabadságot, és irányba állítja azt. Emellett a modern embernek el kellene ismernie, hogy az őt körülvevő világ, a rendezett kozmosz, a világegyetem nem valami semleges dolog, hanem jó és értelemmel teli.

A lét, a létezés tehát eleve jó, az igazi szabadság pedig a jót valósítja meg. Mindezek adott dolgok, melyeket nem tudunk megváltoztatni – az embernek el kell ismernie magában a passzivitás alapelvét is (mely idegen a modernitástól), hiszen például „az ember nem tudja letagadni biológiai alapjait”, és születésünk felől sem mi döntünk. 

A dolgok értelme

A második dolog, amit el kell ismernie az embernek, az az, hogy létezik természet, a természet értelmes, azaz a világegyetem rendezett egész:

nem káosz, hanem kozmosz.

Brague szerint nemes egyszerűséggel a modernitásnak szüksége volna egy kozmológiára – a kozmosz értelmezésére.

Ez nem azonos a kozmográfiával, a világegyetem leírásával, és a kozmogóniával, ami a világegyetem eredetét vizsgálja. Kozmográfiája ugyanis van a modenitásnak, akárcsak kozmogóniája – az ősrobbanás-elmélet (ami egy belga pap elmélete); bár Brague arra is figyelmeztet, hogy „mivel a tudományos tudás lényegében időleges, senki sem tudja, meddig él még az ősrobbanás-elmélet”. A kozmológia logoszt visz a kozmoszba, azaz megmagyarázza az értelmét. 

Ilyennel szolgálhatna a causa finis, a végső okok avagy a célszerűség, célra orientáltság elmélete: az a premodern, görögöktől a modernitás hajnaláig bevett vélekedés (mely ma is egy iskola a sok közül), hogy a világban megtalálható létezők létének, beleértve az embert, az élőlényeket, de akár a köveket is,

célra irányult értelme van; azaz, ha tetszik, rendeltetése.

Ezt az elképzelést Francis Bacon dobta ki az ablakon. 

Ez annyit tesz – hogy magyarázzuk Brague gondolatait –, hogy a dolgok működnek valahogy, van „működési normalitásuk”. Ha valaminek van rendeltetése, akkor van rendeltetésszerű használata is, illetve rendetlen használata.

Ahogy egy kávéautomatának is van rendeltetésszerű használata, s ha elromlik, akkor az nem rendeltetésszerű, ugyanígy valamiképp működik az ember és minden létező – s léte irányul valamilyen cél felé. A világ így eleve értelmes, a világban lévő értelmet pedig az ember felfedezi, nem pedig megalkotja (mindez gyökeres ellentéte a posztmodern szemléletnek). Az ember egy létező a világban, ezért képes azt értelmezni. A modern tudomány azonban az embert idegenként értelmezi a kozmoszban. Ennek következtében a gnoszticizmus ül tort a modern világban. 

A szerencsés majom és jogai

Brague szerint a modern ember a 22-es, sőt a 44-es csapdájába került, ugyanis úgy értelmezzük magunkat, ahogy a természetet értelmezzük. Ennek következtében a modern tudomány ideologikus értelmezése arra jutott, hogy az ember nem több, mint „szerencsés majom”, de azért mégis elidegeníthetetlen

emberi méltóságot, belső értéket és emberi jogokat követelünk ennek a „szerencsés majomnak”.

De ha az ember állatként, majomként értelmezi magát, akkor miért is járnak neki szentként értelmezett emberi jogok? 

A modern ember két szélsőség közt ingadozik: vagy benzinkútnak, energiatanknak nézi a természetet, amit korlátlanul ki lehet használni; vagy istennőként tiszteli, mint Gaia, és ekkor az emberiség csak eltávolítandó kinövés Gaia testén. A premodern elképzelés a természetről azonban kiváló középút, melyhez vissza lehetne térni. A dolgoknak állandó természete van, és létüknek van értelme, nem csak úgy vannak. Ezt a rendeltetést kell tisztelni, de nem úgy, mintha istenség lenne.

Brague szerint a szabadság elképzelhetetlen teremtés nélkül, mely az értelemmel teli világot („Isten szőlőskertjét”) létrehozza; és az átlagember számára élhetetlen megbocsátás nélkül. 

Ha a világot egy jó Isten teremtette, és így a világ alapvetően értelmes és jó, akkor a rossz nem lényegi összetevője a világnak, még akkor sem, ha sok van belőle: a világ és az ember, így az emberi társadalom sem rossz a gyökerétől kezdve. Ez nem azt jelenti, hogy a rossz kiiktatható a világból, de azt igenis jelenti, hogy nem érdemes elvetni a világot és az embert úgy, ahogy van. Viszont a jóért való felelősség is a mi vállunkon van, azaz a jó és a rossz nem pusztán a világ strukturális tényezőinek függvénye, hanem emberi döntéseké –

felelősek vagyunk azért, hogy a jót tegyük és a rosszat elkerüljük. 

Persze az ember nem földre szállt angyal (szemben a felvilágosodás elképzelésével), és sok rosszat tesz, s ezért is van szükség megbocsátásra. „Alapvető keresztény tapasztalat, hogy nem azt tesszük, amit akarunk; és nem azt akarjuk, amit teszünk.” Ez az emberi akarat gyengesége. 

A kultúra, mint melléktermék

Ezután Rémi Brague arról értekezik, hogy a kultúra valójában melléktermék. A korai középkori szerzetesek például csak Istent akarták dicsőíteni, de ennek érdekében lemásolták és tovább örökítették az ókori szerzőket, az ókori tudást. A keresztény kultúra tehát nagyrészt nem-keresztény elemekből épül fel, és nem azért jött létre, mert bárkik is kultúrát vagy értéket akartak volna teremteni. Magasabb értékű céljuk volt, melynek eredménye mellékesen egy keresztény kultúra lett. Azaz: a kultúrának – legalábbis a nyugaton – „szüksége van a kereszténységre, mint alapra”. 

Mindenesetre a kultúra melléktermék, valamint „túlcsordulás”, és „dicséret”, Isten és a Jó dícsérete. A premodern időkben a legfőbb pszichológiai érték – írja Brague – az öröm volt. A szomorúságnak nem volt értéke, sőt a megrögzött szomorkodó bűnt követett el. (Ennyit a modernitás középkor-képéről, miszerint akkoriban emberek csak szenvedtek és aszketizáltak a „siralomvölgyben”.) Azonban

a romantikával az „öröm és derű” átadta helyét a „melankóliának és világfájdalomnak”. 

Sőt: az igazságot felváltotta az „intellektuális tisztesség”, s ez vált „utolsó erényünkké” (Nietzsche szavajárása). 

Brague szerint azonban nem elég az ego kultusza, ahogy elégtelen az „állítólagos emberi kreativitás” is, mivel „ha van olyan, hogy kultúra”, akkor „azzal együtt jár valami olyasmi, mint a hit Isten teremtésében”. Vagy épp feltehető a kérdés, hogy a Lét a kultúra célja és tárgya; vagy épp annak eredete és alapja, „termőföldje”? A kérdés azért fontos, mert kultúra csak akkor létezhet, ha meg vagyunk győződve róla, hogy a létezés eleve jó dolog – amely felől a modernitás, úgy tűnik, kétkedik. 

Értékek helyett erények

Brague további, talán provokatívnak tűnő állítása, hogy „nincs olyan, hogy keresztény erkölcs”. Ami létezik, az egy „közös morál”, egy bevett moralitás, amit osztottak és osztanak a nagy világvallások és mások is, és ennek létezik egy „keresztény értelmezése”. A Tízparancsolat például „alig több, mint emlékeztető a természet törvényére”. 

Következő lépésként Brague az erények vagy értékek kérdését feszegeti, leszögezve: „nincs olyasmi, hogy morál, bármiféle jelzővel. Nincs »pogány« vagy »zsidó«, »iszlám« vagy »buddhista«, és az ég szerelmére, nincs »keresztény« morál. Viszont, másrészről, kétségtelenül különböző értelmezései vannak annak, hogy az erkölcs miről szól.”

Az ókori görög és római gondolkodás azonban azt, ami a jóra vezet minket, „erényeknek” nevezi. Az erények a dolgok természetében gyökereznek.

Az ember esetében az erény tehát az emberi kiteljesedést szolgálja,

az emberi mivolt legmélyebb lényegének megvalósítását.

A középkorban inkább parancsokról beszéltek. A modern ember értékekről beszél, ami a kettő, az ókori pogány és a középkori biblikus szemlélet közti középútnak tűnik, és kijátssza a kettőt egymás ellen – és elutasítja mindkettőt, a jó isteni bölcsességből és a dolgok természetéből való eredeztetését is, hiszen mindkettő korlátozza a modern ember autonómiáját önmegvalósítását. Csakhogy ennek következtében a modern ember megtagadja az ember természetét, azaz az embert. 

Brague szerint azonban restaurálni kell a premodern elképzeléseket, amelyek egyébként összhangba hozhatóak és kiegészítik egymást; s el kell vetni a modern beszédmódot. A két premodern elképzelés, az ókori és a középkori szintézise nem új dolog, mivel már létezett a középkorban, három vallásban is. Az erények az emberi kiteljesedésről szólnak, arról, miként tudjuk elérni azt, függetlenül a kultúrák és vallások sokszínűségétől. Ebből azonban az következik, amit ma sokan nem akarnak megtenni: az állandó emberi természet létezésének elismerése. Az erényeket parancsként kell felfogni. „A nyugati embernek nagy szüksége erre a kettős felfedezésre és helyreállításra: egyrészt az erényekére, amelyek minden egyes emberi lény számára jók; másrészt annak a parancsnak való engedelmeskedésre, amely szerint annak kell lennünk, akik vagyunk.”

A család

Az első hely, az első közösség, ahol az ember az erényességet tanulja és ahol ráparancsolnak, hogy engedelmeskedjen, az a család. A családot azonban ma egymást erősítő egyéni és intézményes tévedések rombolják, többek közt a piac és a modern állam, mivel az embereket pusztán egyénekként, individuumként értelmezik. Az ember a családba jön világra, létezésének pedig van egy biológiai és egy kulturális dimenziója. Az első adott és lerombolhatatlan. A család a feltétlen szeretet terepe, s ilyen feltétlen szeretetet nem tud nyújtani sem az állam, sem a piac: családunkban nem csak azért szeretnek minket, amit csinálunk, hanem elsősorban azért, akik vagyunk.

A családban jönnek létre a személyek; de nem a család hozza létre a gyermeket. Ugyan kötelességünk a legjobb oktatást nyújtani neki, amit csak tudunk, de a végső döntés az övé.  

A cél a gyermekeink „végső üdvössége”, régimódi nyelven szólva „a lelkek üdvössége”.

Brague leszögezi: direkt nem „boldogságot” (happiness) írt, hanem „üdvösséget” (beatitude). 

A szerző arra is figyelmeztet: a család nagyon jó dolog, de mégse a végső jó. Viszont van egy tágabb konfliktus a család és a társadalom közt. A societas kifejezés a középkorban vállalkozást jelentett. Arisztotelész pedig arra figyelmeztet, hogy a politika nem létrehozza az embert, hanem készen kapja a természettől. A társadalom és a politika világa azonban alá tudja ásni a családot, az ember létének biztosítóját. 

Brague szerint a modernitásnak szüksége van arra, hogy magáévá tegye a régi, stabilitáson, arisztokrácián alapuló monarchikus társadalmak azon tulajdonságát, hogy nem négyéves választási ciklusokban, hanem hosszú távon gondolkodtak – nem azért, mert a király vagy a társadalom tagjai ilyen erényesek voltak, hanem mert ez volt az érdekük. A szerző ma sajnos a demokráciákban az egyén megelőzi a közösséget, így – tegyük hozzá – lassan erodálódik az egyéni kiteljesülést biztosító közeg, a közösség. Ez is jó példa a modernitás önmegsemmisítő tendenciáira. 

A folyamatosság mint emberi jog

A hosszú táv pedig a civilizáció tovább élését jelenti: azt, hogy nem hal ki.

A civilizáció pedig egyrészt társalgás, másrészt megőrzés

(conversation and conservation). 

Rémi Brague könyvének ismertetését három hosszabb idézettel zárnám a munka utolsó lapjairól. Ezek jól rímelnek a világban zajló mai eseményekre is. 

A francia filozófus szerint ugyanis „a kommunikáció elutasítása – azaz a barbarizmus – a részét alkotja a Léthez való egyfajta hozzáállásnak, ami lényegében a folyamatosság elutasítása. Ez főleg a múlthoz való hozzáállásunkban mutatkozik meg. A múlttal való tudatos szakítás civilizációs veszteség, egyben a barbarizmus valamilyen formájának előjele, a fogalom alatt a bevett jelentését is értve, azaz mint ostobaság és kegyetlenség. Erre a tényre számos történelmi példa van. Köztük a francia forradalom kiemelkedően büszke lehet magára (vagy épp kiemelkedően szégyelhetné magát).”

Mindebből kifolyólag „az emberiség legalapvetőbb jogai között van egy, ami lehetne a legelső, habár viszonylag később fedezték fel és fogalmazták meg, és azóta is marginális. Ez a folyamatossághoz való jog. Nagyszerűen fejtette ki ezt a spanyol filozófus, José Ortega y Gasset A tömegek lázadásában, amely nemzetközi hírnevet hozott neki. Központi fogalmát azonban – s ezt teljes őszinteséggel fel is vállalta – egy mára elfeledett franciától kölcsönözte, kinek neve Charles Dupont-White (1807–1878) volt. Dupont-White a John Stuart Mill A szabadságról című műve fordításához írt előszavában úgy fogalmaz: »La continuité est due à l’homme.« A második kiadásban merészebben, s szerintem sokkal szerencsésebben fogalmazott: »La continuité est un droit de l’homme«.”

Azaz:

a folyamatosság emberi jog.

Az utolsó bekezdést pedig az egész kis könyvecske mondanivalójának és a középkori bölcsességek sűrítménye: „a logos (értelem) jelenlétének elismerése a dolgokban lehetővé teszi számunkra, hogy tágabban értelmezzük azt, hogy miről is szól a konzervativizmus, s egyben azt is, hogy válaszoljunk olyan bevett fenntartásokra, melyek a konzervativizmussal kapcsolatban forgalomban vannak. A kritika a következő: »A rendet és jogot szeretnéd védeni, vagy bármi mást, amit értékesnek tartasz; valójában csak meghátrálsz, amikor reformokkal és társadalmi megrázkódtatásokkal találkozol, amelyek veszélyeztetik a privilegizált pozíciódat az elit részeként, stb stb.« Ugyanezt a kritikát meg lehet fogalmazni a nyugati civilizáció megvédése ellen. Ugyanis ugyanilyen könnyedén megkérdőjelezhetjük, hogy ez a kultúra egyáltalán megőrzésre méltó-e. A nyugati civilizáció története nem márványszobrokból áll, hanem »élő kövekből«, mely élő kövek bűnös lelkek is lehetnek. »A civilizáció általad megfogalmazott, állítólagos védelme provinciális vállalkozás, ami kevesek javát szolgálja.« Azonban amit meg kell védelmezni, az már rég nem egy sajátos politikai rendszer, és nem is egy adott civilizáció. Hanem az emberiség, mint egész, a beszélő állat, a beszélgető állat, ami kétségbe vonja saját legitimitását, és aminek szüksége van rá, hogy újra megalapozza, miért is jó dolog folytatni az emberi kalandot.”

Rémi Brague tehát nem amellett érvel, hogy a modernitást néhány középkori gondolattal ki kell javítani. De nem is amellett, hogy társadalmi vagy technikai értelemben úgymond vissza kellene térnünk a középkorba. Hanem azt mondja, hogy a világról és az emberről alkotott modern elképzelések alapjaiban tévesek, így azokat le kell cserélni; ami egyáltalán nem jelenti az előző háromszáz év kitörlését a történelemkönyvekből, ahogy a modernitás számos eredményének elvetését sem jelenti. Azt viszont igenis jelenti, hogy minden nyugati jólét ellenére tévúton

(nem pusztán egyenértékű narratívák), s a tévútról át kell térni az igaz útra. vagyunk, azaz

létezik igaz út és léteznek tévutak

Dr. Kásler Miklós: Az Árpád-ház szittya-hun-magyar uralkodóház

Dr. Kásler Miklós: Kiderült, hogy pontosan hol és mikor alakult ki az Árpád-ház

Az archeogenetikai vizsgálatok alapján az Árpád-házi királyok dinasztiája 
a mai Afganisztán északi részén, az ókori Baktria területén, a Turáni Alföld szélén alakult ki 4500 évvel ezelőtt. 
(mno.: Újra kell értelmezni az ókori írásokat és a magyar népi hagyományt:
Baktria területét, ami a turáni alföld pereme, tehát a jelenlegi Észak-Afganisztán, illetve a különböző „isztánok”, Türkmenisztán, Üzbegisztán, Kazahsztán déli területe. Ott helyezkedtek el 4500 évvel ezelőtt, pontosan az ókori Baktriában Kr. e. 2500 és 2000 között. Vagyis durván félezer évig éltek ezen a területen, amit többé-kevésbé a turáni alföldnek nevezhetünk. Majd 2000 évvel ezelőtt, tehát Krisztus korában, vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy amikor a Kr. e. 200 körül keleti birodalmat alapító ázsiai hunok elindultak nyugati irányba, Európa felé, útba esett az Uráltól délre és nyugatra fekvő terület, ahol akkor megtalálható volt ez a gén. Ott, amit az ókori történetírók Szkítiának írtak le. Erről a területről írták, hogy szarmaták, alánok lakták, a mai „isztánok” területét pedig szakák, masszagéták és más népek.) 
Elindult tehát egy lassú mozgás, és körülbelül kétezer évvel ezelőtt az Urálig jutott a család és a rokonsága.
– közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken (2020. július 10).
(Baktria (Belső-Ázsia). Üzbegisztán-Afganisztán és Tádzsikisztán közti rész).

              Kásler Miklós, arra is kitérve, hogy a tizenegy tudományos igazgatósággal működő Magyarságkutató Intézet összegyűjtötte mindazt, ami a magyar eredettel kapcsolatos.
            Kásler Miklós a vizsgálatok módszertanáról a többi között elmondta: sikerült meghatározni az „Árpádokra” jellemző DNS-szakaszt a III. Bélaként meghatározott férficsontvázból vett mintában. Mások mellett sikerült beazonosítani II. (Vak) Béla csontvázát is a Mátyás-templom altemplomi szarkofágjában eltemetett maradványok között – tette hozzá.

         Tevékenységüket méltatva azzal zárta szavait, hogy az intézet rendkívül magas tudományos színvonalon, mindenféle prekoncepció nélkül, csak a tudományos eredményekre alapozva korrekt véleményeket, elképzeléseket fogalmaz meg.

A kutatásban többek között a publikációt jegyző Nagy Péter orvos humángenetikus, a Praxis Genomics LLC igazgatója, Szentirmay Zoltán patológus, az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrumának korábbi vezetője, Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője és Melegh Béla, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Genetikai Intézetének professzora is részt vett. A miniszter köszönetét fejezte ki Erdő Péter bíborosnak, aki engedélyezte a mintavételt és a vizsgálatok elvégzését.
https://magyarnemzet.hu/belfold/sikerult-meghatarozni-az-arpad-hazi-dns-t-8360391/
https://888.hu/century-on/kiderult-hogy-pontosan-hol-es-mikor-alakult-ki-az-arpad-haz-4260527/

Átírhatjuk a történelemkönyveket.

Buji Ferenc: A farizeusok.

Keresési eredmények

Internetes találatok

Buji Ferenc • A farizeusok

A Turul harcos feltámadása: As long as you follow God's will, no matter if you are alone...

5:54MOST JÁTSZOTT

MEGNÉZENDŐ VIDEÓK

HOZZÁADÁS A LEJÁTSZÁSI