Csurka István döbbenetes próféciája az EU-ról.

Picassoról, Csontváryról és a modern katyvasz művészetről, Czakó Gábor...

z

Pablo Picasso 1962-ben bombát robbanott a művészetipar milliárdos pocsolyájában

Czakó Gábor: Picasso és a katyvasz

ă41ć

Éppen Jugoszláviában, ahol kiállítása volt. A hírt hozzánk a jugoszláviai „Magyar Szó” 1962. november 18-i száma hozta el. A múlt század leghíresebb kortárs képzőművészének a nyilatkozatát ugyanis a korabeli magyar sajtó nem közölte…

Szóljon a mester: „Mikor még fia­tal voltam, szívvel-lélekkel hittem az igaz művészet magasztos küldetésében. Később rájöttem, hogy a művészet abban az értelemben, ahogyan 1800-ig fogták fel, idejét múlta, halálos beteg és menthetetlen. Az úgynevezett művészi alkotás pedig a maga céltalanságával nem egyéb, mint ennek a haláltusának a megnyilvánulása. Az emberek hátat fordítanak a festészetnek és napról-napra közömbösebbek iránta, éppúgy, mint a szobrászat vagy a költészet iránt.” – A változás tehát nem csak a képzőművészetet sújtotta, hanem az összes művészeti ágat, sőt az embert magát!

„A látszattal ellentétben kortársaink szíve, lelke ma másé: a gépé, a tudományos felfedezéseké, a gazdaságé, a természeti erők feletti uralomé és a hatalomért való törekvésé. Mi a művészetet már nem érezzük életszükségletnek és lelki tápláléknak, mint a letűnt századok emberei.”

Tartsa föl a kezét, aki annak érzi!

„Sokakat közülünk olyan indíték késztet arra, hogy a művészettel foglalkozzék, aminek kevés köze van az igazi művészethez. Inkább utánzási készségről, hagyománytiszteletről, a nagy dolgok iránti vonzalomról, fényűzésről, egyszerű intellektuális kíváncsiságról, divatról, vagy puszta számításról van szó.” Oly mélyen belülről beszélt a nyilatkozó, hogy amit mondott, az szinte izzott. Különösen nálunk, az elmaradott és szocreál által sújtott Magyarországon, ahol Csontváry székesfehérvári kiállítása egy év múlva zúzta szét a szocreált: Csontváry épp akkora művész volt, amekkorának láttuk, tehát hozzá képest a szocreálmeg a sok izmus mind csalás. ’49-ben Csontváry párizsi kiállítását Picasso Chagall, meg néhány fontos ember társaságában, a termekbe zárkózva tanulmányozta, majd így szólt Chagallhoz: „Nem is tudtam, hogy volt ebben a században még egy festő rajtam kívül.”

Milyen jól eshetett ez Chagallnak!

Térjünk vissza a ’62-es Picassóhoz: „Abban a pillanatban, amint a művészet többé nem nélkülözhetetlen lelki táplálék, a művész tehetségét az új formákkal való kísérletezésnek szenteli, ami végső fokon nem egyéb, mint intellektuális csalás. Az emberek többé nem várnak vigaszt és felemelkedést a művészettől. A kifinomult és gazdag kvint­esszencia desztillálók inkább csak az újdonságot, a különlegességet, a feltűnő és meghökkentő hatásokat vadásszák.

A kubizmustól kezdve, ezeket a kifinomult ízlésű urakat és műbírálókat én is kiszolgáltam különféle furcsaságokkal, amelyek éppen eszembe jutottak, és az igazság az, hogy minél kevésbé értettek, annál inkább el voltak tőlem ragadtatva. Minél jobban komédiáztam és játszadoztam a legkülönfélébb talányokkal, rébuszokkal és cikornyás arabeszkszerű motívumokkal, annál nagyobb volt a hírnevem és dicsőségem. Persze ez egyúttal azt is jelentette, hogy mind gyorsabban dolgoztam.”

1974-ben láttam a Mester kiállítását Antibes-ban – kb. ötven kép öt ötletből. A gyűjteményt hamarosan ellopták… Ha e művek üveg és keret nélkül, koszosan hevernének az utcán, vajon hazavinné őket valaki?

„A dicsőséget egy felkapott festő számára ma képeinek eladása, a nyereség és gazdagság jelenti. Ma, mint mindenki tudja, óriási a hírnevem és dúsgazdag vagyok. De amikor egyedül maradok, nincs hozzá bátorságom, hogy magamat a szó régi és igazi értelmében művésznek tekintsem. Giotto, Tiziano, Rembrandt, Goya voltak az igazi halhatatlan művészek. Én csak hivatásos komédiás vagyok, aki megértette korának szellemét, és kiszolgálja minden szeszélyét. Beismerésem keserű és fájdalmas ugyan, de úgy érzem, érdemes volt elmondani, mert mindenképpen őszinte.”

A művészetipar minden ágára igazak Picasso megállapításai, és persze a korai avantgárdtól a kubizmuson vagy akár a szocreálon át a posztmodernen túl a mai katyvasz­ig: „a szó régi és igazi értelmében” egyik sem művészet. Nem az az érdekes, hogy a piac az éppen hatályos ISO-n keresztül milyen izmust rendel a „művészektől” – tudjuk, bármilyent – hanem a művészet szellemvesztése, az ember szellemi-lelki rombolódása.

A katyvaszművészet és a katyvaszember a létvesztés két nézete.

A Zöld mozgalom bírálata.

Zöld szilva, piros szilva

Az egyre nagyobb politikai teret ellenőrző zöldek hamis értelmezési kerete következtében narratívájuk szerint az emberi lét válsága néhány nagyon egyszerű, ráadásul javarészt hamis teendőre egyszerűsödik le

Bogár László

ă39ć

Apa, milyen színű a szilva, kérdezi a viccben a kisgyerek. Hát kék, feleli az apa. De akkor miért piros, kérdez vissza a gyerek. Hát, mert még zöld, válaszolja az apa. A zöld önazonossága tehát bizonytalan sávban mozog még a viccben is, ahogy a „zöldséget beszél” fordulat is az éretlenség nyomán előálló identitászavarra utal. Ám a zöld, és a globális „zöldség” hihetetlenül gyors felemelkedése drámai módon hívja fel a figyelmet arra, hogy a kavargó jelenségvilág mögött meghúzódó lényeg megértése most már elodázhatatlannak látszik.

A legújabb közvélemény-kutatási adatok alapján a Zöldek pártja, először a háború óta Németország történetében, a legerő­sebb párttá vált, megelőzve a kormányon lévő CDU-t, Angela Merkel kancellár pártját.

A most megválasztott Európai Parlamentben a legdinamikusabban növekvő pártcsalád szintén a Zöldeké, akik negyven százalékkal növelték arányukat, vagyis az eddigi ötven helyett ezentúl hetven képviselői helyük lesz az EP-ben. Számos jel utal arra, hogy a szellemileg napjainkra teljesen kiürült, korrupt, széteső, már a szó szoros értelmében „semmit mondó” szocialista, szociáldemokrata pártok helyét rövid időn belül a zöldek veszik át. Érdekes tehát kicsit eltöprengeni azon, hogy vajon mi lehet e példátlan erejű növekedés oka, s mik lehetnek a következményei.

Az alapvető ok viszonylag egyszerű. A világ valóban a permanens környezeti válság egyre mélyülő örvényeiben látszik elsüllyedni, így, nagyon helyesen, egyre több embert érint meg a környezetvédelem ügye. Van tehát világméretű figyelem és szimpátia, sőt empátia is, így a környezeti kérdések egyre magasabb szintre kerülnek. Ám nem először fordulna elő a történelem során, hogy egy  vitathatatlanul jó ügy hamis értelmezési keretbe ágyazva, hamis fogalomkészlettel elbeszélve éppen azt a jószándékú többséget zárja a hamis tematizáció ketrecébe, amely többség így önmaga ellenségévé, önfelszámolójává válik.

A hihetetlen dinamikával egyre nagyobb politikai hatalmi teret ellenőrző zöldek hamis értelmezési kerete kettős következménnyel jár. Az egyik, hogy az emberi lét válsága a zöldek narratívájában néhány nagyon egyszerű, ráadásul javarészt hamis teendőre egyszerűsödik le. Egyébként is eleve önellentmondás az, hogy a Föld ökoszisztémája esetében a lehető legkomplexebb rendszerről van szó, ahol a komplexitás eleve kizárja a „gyors, könnyű, olcsó” megoldásokat. A zöldek mégis a legjövedelmezőbb planetáris business-t állították elő a „globális felmelegedés ipar” megteremtésével.
Sőt még e végzetesen veszélyes leegyszerűsítésen belül is számukra az általuk eleve az ember által okozottnak feltételezett klímaváltozás, és azon belül is a fosszilis tüzelőanyagok totális likvidálása tűnik a gyors, könnyű és olcsó „megoldásnak”. Mindez egy roppant erejű globális médiatámogatással végbemenő folyamat, és e diktátum axió­máinak bármilyen megkérdőjelezése ma már a globális liberális kánonból való azonnali „kiközösítéssel” és megbélyegzéssel egyenértékű. Pedig a zöldek globális ideo­lógiája nemcsak, hogy nem leplezi le az emberiség legmélyebb létválsága mögött meghúzódó lényeget, hanem éppen hogy elleplezni segíti azt.

Nem azt sugallja tehát, hogy a globális pénzhatalmi szuperstruktúra mértéktelensége által szított hisztérikus túlfogyasztás, és e fogyasztás végzetesen eltorzított szerkezete a válság fő oka, hanem azt, hogy néhány energia-technológiai beavatkozás nyomán pillanatok alatt jóra fordul majd minden.

Ennek egyébként eleve ellentmond az a tény, hogy az elmúlt évszázad során a világ népességnövekedését sokszorosan meghaladta az energia-felhasználás növekedése, ami egyértelműen jelzi, hogy a probléma lényege a mesterségesen gerjesztett hamis „szükségletekre” vezethető vissza. Ám e hamis tematizációs és értelmező hatalmi fegyveren kívül van egy másik, némileg rejtettebb, de legalább ekkora erejű fegyvere is a gyorsan növekvő zöldhatalmi komplexumnak. Ennek lényege az, hogy a lélegzetelállítóan gyors figyelmet és támogatottságot kihasználva olyan tartalmakat is „feltölt” a zöld-ügy globális platformjára, amelynek a környezetvédelem ügyéhez vagy semmi köze, vagy egyenesen szembemegy annak stratégiai céljaival.

Így vált a feljövő zöldhatalom a korlátlan globális migráció, a homoszexualitás és egyáltalán minden nemi és egyéb kulturális aberráció, valamint a teljes drogliberalizáció élharcosává. Egyre gyakrabban nyíltan is kimondja, hogy minden eszközzel támogatandó bármilyen születésszámot csökkenteni képes intézkedés, hisz ha kevesebb ember él a Földön, akkor csökken a környezetre gyakorolt nyomás is. Ami logikailag akár igaz is lehetne, de akkor az egyetlen valóban következetes „sötétzöld” követelés az emberiség azonnali betiltása s teljes felszámolása volna. Amúgy éppen ez zajlik mindenféle zöld rásegítés nélkül is.

Végül az egész kérdéskörnek van egy olyan eleme is, ami a mai európai politikai beszédtér egésze szempontjából igen lényeges lehet. Annak az Európa hagyományos önazonosságát helyreállítani törekvő politikai törekvésnyalábnak, amelyet az uralkodó megközelítés populista szélsőjobbként bélyegez meg, egyelőre nincs koherens elbeszélési módja a környezetvédelmi kérdéskör értelmezését illetően. Ma még persze nehéz megjósolni, hogy a diskurzusteret milyen mértékben uralja majd a jövőben ez a kérdéskör, de joggal feltételezzük, hogy jelentősége növekedni fog. Ezért időben neki kell látni e koherens narratíva kidolgozásának, mert egyébként a hamis zöld narratíva hatalmi megafonjai minket vádolnak majd „semmitmondással”.

Honfoglaló vezéreink vegyes szkíta-hun és kelet-ázsiai származásúak voltak - Neparáczki Endre.

A bodrogközi Karos falu mellett tártak fel – az egyik leggazdagabb leletanyaggal – egy honfoglaláskori sírt, ahol két hajdani vezérünk és szolgáik nyugszanak. Azt nem tudjuk, hogy kik ők, nevüket nem ismerjük, de az biztos, hogy a haláluk ideje a 900-as évek elejére tehető. A magyarok ezen egykori vezérei és kíséretük az ősmagyar-kutatás – és ma már a genetikai vizsgálatok – alfája és ómegája. Neparáczki Endre genetikus tagja volt annak a tudóscsoportnak, amely ultramodern eszközökkel megvizsgálta a hajdani nagyurak és kíséretük csontvázaiból kinyert örökítőanyagokat. A fiatal egyetemi oktató meglepő következtetésekre jutott, amit nyilvánosságra hozott a doktori értekezésében. 

Ebből többek közt az is kiderül, hogy a genetika igazolta a vérszerződés legendáját.

Varga István (Pesti srácok):

Mikor fogott neki a munkának? Mesélne a kezdeti évekről, amelyek – ahogy hallottam – elég viszontagságosak voltak?

Mikor elvégeztem a biológusképzést, olyan témára szerettem volna szánni a PhD-s éveimet, aminek lesz társadalmi haszna. Ezért kerestem meg Török Tibort, aki az archeogenetikai kutatásokat akarta újraindítani Szegeden. Azért kellett ezt újraindítani, mert a Raskó István vezette kutatócsoport munkáját és forrásait áthelyezték Budapestre. 

Nagyon nehezen indult be a munka, mivel sokáig nem kaptunk forrást, viszont a Genetikai és Embertani Tanszék összefogásának eredményeként

2015-re sikerült létrehoznunk a Szegedi Tudományegyetem Archeogenetikai Laboratóriumát.

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy sokszor mi magunk barkácsoltuk a bútorokat. Mivel egy labor felépítése nem felel meg egy doktori munkának, szerettünk volna eredményeket is felmutatni. Elsőként egy viszonylag kis sírszámú temető teljes leletanyagának vizsgálatát tűztük ki célul. Ez volt a Karos-Eperjesszögi 3. számú temető, amelyben a feltáró régész 19 sírt ásott ki. Amikor 2016-ban először jutottunk forráshoz, kiterjesztettük vizsgálatainkat a népesebb sírszámú Karos-Eperjesszögi 1. és Karos-Eperjesszögi 2. számú temetőkre, valamint néhány további szállási temetőből (Kenézlő-Fazekaszug) és köznépi temetőből (pl. Sárrétudvari-Hízóföld, Szegvár-Oromdűlő) is vettünk mintát.

Legfontosabb eredményünk, hogy sikerült 102 honfoglaláskori lelet anyai vonalát meghatároznunk és ezek között a három karosi temető szinte teljes anyagát feldolgoznunk. Ez azért fontos, mert korábban több temető mindegyikéből csak néhány leletet vizsgáltak, így nem lehetett tudni, hogy az adatok mennyire reprezentálják a teljes népességet.

A karosi temetők adataiból a régészet számra is izgalmas, temetőn belüli rokoni viszonyokra is fény derült. A 3 karosi temető népessége között nem találtunk anyai ági rokonokat, kivéve a két vezért, akik mindketten a Kaukázus vidékéről származó, azonos vonalba tartoztak.

Miként vethetők össze a honfoglalók adatai más leletekével?

A humángenetikának bevett módszerei vannak erre. Az egyének leszármazási vonalait a filogenetika vizsgálja, a teljes népességek hasonlóságát pedig populációgenetikai módszerekkel deríthetjük ki. Hasonlítási alapként pedig az összes ma élő eurázsiai népesség és az eddig ismertté vált archeogenetikai népességek adatait használtuk. A filogenetikai rokonság alapján megállapítottuk az összes vizsgált honfoglaló anyai vonal legvalószínűbb származási helyét.

Az anyai vonalak 30,4 százaléka Kelet-Belső-Ázsiából, 58,8 százaléka pedig Európából eredeztethető, ezen belül a minták 6,9 százaléka mutatott nagy valószínűséggel kaukázusi, közép-keleti származást. Néhány esetben az adatok hiánya vagy ellentmondásos jellege miatt bizonytalanabb volt a földrajzi régió meghatározása, és a minták 10,8 százalékánál ez nem is volt lehetséges a genetikai csoport általános eurázsiai elterjedettsége miatt, bár a legközelebbi egyezések ezek többségénél is ázsiai származást valószínűsítettek.

Egyéni leszármazásokból egyértelműen kirajzolódik, hogy a vizsgált honfoglaló népesség nem volt egységes eredetű, tagjai legalább két távoli régióból eredtek.

Ezt a soron következő populációgenetikai vizsgálatnál úgy vettük figyelembe, hogy az összes lehetséges csoportosításban megvizsgáltuk, hogy az egyes alcsoportok, valamint a teljes mintakészlet eloszlása mely népességekhez hasonlít legjobban.

Végeredményül azt kaptuk, hogy az ázsiai és eurázsiai komponens leginkább a mai közép-ázsiai (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz), tuvai (kazah, üzbég, türkmén, kirgiz) és burját népességre hasonlít, sajnos erről a területről igen kevés archaikus szekvencia ismert. Az európai komponens azonban egyértelműen a bronzkori Szrubnaja-kultúra népességéhez hasonlított legjobban, amely a kelet-európai sztyeppén letelepült, félnomád életformát folytatott, és jellegzetes gerendavázas halomsírokba temetkezett (lásd a térképet).

A szrubnaják elődei az Európa nagy részét is benépesítő jamnaják, míg legismertebb utódaik az európai szkíták és szarmaták. 

A teljes honfoglaló népesség (az európai és ázsiai komponenst egybevéve) a mai volgai tatárokkal mutatta a legnagyobb hasonlóságot, akik történetileg több népcsoport összeolvadásából származtathatók; a VIII. századi volgai bolgárokból, akik a helyi szkíta-finnugor népekkel keveredtek, majd a XIII. században az Arany Horda kipcsák tatárai olvasztották magukba őket.

Vizsgáltak-e avar kori, vagy korábbi temetőket hasonló módszerrel?

Egyelőre a fő csapásirányunk a honfoglaláskori temetők vizsgálata. Most folyó kutatásunk során a köznépi honfoglaláskori temetőket vizsgáljuk nagy mintaszámmal (például Sárrétudvari-Hízóföld, Magyarhomorog, Homokmégy-Székes), de néhány avar kori és V. századi, a Kárpát-medencéből származó leletet is belevettünk a vizsgálatainkba. Mivel a köznépi temetők többségét az Árpád-korban is használták, ezért a korai keresztény korszakra is lesz némi rálátásunk.

A keletről érkezettek mennyien lehettek, és ez miként viszonyult az itt lakók számához?

Az egész honfoglaló népesség keletről érkezett a Kárpát-medencébe. Összegzésként hangsúlyoznunk kell, hogy adataink alapján a vizsgált honfoglalók összes szóba jöhető felmenője – kissé leegyszerűsített fogalommal – a sztyeppei nomád népek között található, ami tökéletesen megfelel régészeti hagyatékuknak.

A genetikai, antropológiai és régészeti adatok szerint azonban a honfoglalók kiemelkedő katonai és államalkotó jelentőségük ellenére csak elenyésző mértékben, körülbelül 5 százalékban járultak hozzá a magyarság embertani képéhez, és igen valószínű, hogy már megjelenésükkor kisebbségben voltak a Kárpát-medencében.

A genetikai adatok szerint valószínűsíthető, hogy eltérő származású népességek keveredéséből származtak, ami megfelel a nomád társadalmakról és a vérszerződésről ismert történeti adatoknak. Ez alapján nem tartom elrugaszkodottnak megkockáztatni azt a hipotézist, hogy a magyar nyelv megjelenése a Kárpát-medencében esetleg nem – vagy nem kizárólag – a honfoglalókhoz köthető.

"A Szent Wandregisilius kolostor évkönyvében, a 877. évnél, ez áll: „Lajos – I. (Jámbor) Lajos fia, Nagy Károly unokája – kapta meg többek között az avaroknak, azaz a hunoknak vagy ungarorumoknak az országát.” Az idézett mondat szerint az avarok, a hunok, és az ungarorum-ok, vagyis magyarok egyazon nép, amely folyamatosan élt a Kárpátok alatt. Árpádék 896-ban lényegében hazatértek és 907-ben, Pozsonynál ősi földjüket védték." (Czakó Gábor.)

Julianus barát baskírjai | Magyar Nemzet

Neparáczki Endre–Török Tibor
A Magyarságkutató Intézet Archeogenetika Kutatóközpontjának és a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének kutatói

A Scientific Reports című lapban észt genetikusok magyar társszerzőkkel megjelent friss tudományos közleménye a mai magyarok és legközelebbi nyelvrokonaink, a hantik és a manysik között kimutatható genetikai kapcsolat van. Ez a kapcsolat egyetlen Y-kromoszómavonalra (N-B539) korlátozódik, amelynek gyakorisága a mai magyarokban kevesebb mint egy százalék, a székelyekben négy százalék, míg a hantikban 7,5 százalék, a manysikban pedig 24 százalék körüli érték. Ugyanezt az apai vonalat számottevő gyakorisággal csak a baskíroknál (15 százalék) és a velük szomszédos volgai tatároknál (hét százalék) találták meg.

Figyelemre méltó, hogy az összes magyar vonal jelentősen közelebbi rokonságot mutat a baskírokkal és a tatárokkal, mint az obi-ugorokkal, ezért az eredményt Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomaként értékelik, akik beolvadtak a baskírokba és a volgai tatárokba. Az eredményről a qubit.hu internetes portál Genetikai bizonyítékot találtak a magyarság ugor eredetére címmel számolt be, mivel az eredmények jól illeszthetők a közismert nyelvi családfamodellhez, és az MTA is érdemesnek tartotta honlapján, valamint MTI-közleményben közzétenni az eredményeket. És a Magyar Nemzet Lugasának június 8-i számában is cikk jelent meg e tárgyban Ötvös Zoltán tollából Genetikai káosz címmel.

Szögezzük le, hogy a lelkesedés helyénvaló, mert az őstörténetünk tisztázását segítő bármely tudományos eredmény üdvözlendő. Mégis elgondolkodtató, hogy a honfoglalók belső-közép-ázsiai kapcsolatait kimutató, szintén nemzetközi tudományos lapban megjelent szegedi genetikai eredmények épp ellenkező reakciókat váltottak ki. Az MTA internetes portálja Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk címmel nyelvész, régész és antropológus közreműködésével sietett összefoglalni a „tudományosan alátámasztott állításokat és tényeket”, miközben genetikus nem kapott szót, az általunk írt archeogenetikai válaszcikk megjelenését pedig visszautasították. Márpedig az egykori népességek archeogenetikai vizsgálata pontos választ ad azok származására, míg a ma élő emberekből a folyamatos keveredések miatt csak bizonytalan következtetések vonhatók le.

Felmerül a kérdés, hogy mennyiben mond ellent egymásnak a kétféle genetikai eredmény. Szerintünk az adatok jól illeszthetők egymáshoz, de azok értelmezése több óvatosságot követel. Az észtek által vizsgált apai vonal az általunk vizsgált honfoglalókban tíz százalékot képvisel, ezért a mai magyarokban fellelt párhuzamaik tényleg származhattak Árpád népétől, ami jól illik a „Julianus keleti magyarjai” magyarázathoz. Azonban a honfoglalók összességéhez leghasonlóbb népességként is a volgai tatárokat és a velük szomszédos baskírokat azonosítottuk, vagyis nem csupán az egyetlen B539 „ugor migrációs marker” vonala mutat a baskírok-tatárok felé, hanem az egész honfoglaló népesség „nem ugor” vonalainak összessége is.

Úgy tűnik, mintha a baskírok jelentős része Julianus keleti magyarjainak leszármazottja lenne, ami már sokkal nehezebben illeszthető a fenti képbe, mert török nyelvükben nem találtak finnugor nyomokat. Ráadásul a baskírok heterogén dél-szibériai, közép-ázsiai származása (altaji, tuvai, mongol, burját, evenk rokonság) is tökéletesen ráillik arra, amit a honfoglalóknál találtunk. Ha a fenti tanulmány történetesen az R1a-Z2124 markert vizsgálta volna, amely szintén egy százalék alatti a mai magyarokban, de hét százalékban mutattuk ki a honfoglalókból, és hasonló gyakoriságú a baskíroknál is, akkor kirgiz, afgán, kaukázusi török kapcsolatot talált volna. Ne is említsük a Q1a apai vonalat, amely Európában jószerével csak a székelyek körében van jelen kis gyakorisággal, de honfoglaló és hun kori mintákból is kimutattuk, a szakirodalom pedig egyértelműen a hunokhoz köti az itteni megjelenését.

Mindhárom fenti vonal a népvándorlás korában került a Kárpát-medencébe, de egyelőre korántsem tisztázott, hogy melyik vonal pontosan mely népességekkel jött, mert ezekről a népekről a honfoglalókon kívül alig van adatunk. A genetikai kép tehát csak akkor fog összeállni, ha a népvándorlás korának mindegyik régészeti kultúráját minél alaposabban megismertük.

Ettől függetlenül az N-B539 tényleg összeköti a magyarokat a baskírokkal, tatárokkal, távolabbról a manysikkal és hantikkal, sőt tudjuk, hogy egy kazah mintában is megtalálták. A honfoglalók eredetének megválaszolásához azonban az összes meglévő adatot figyelembe kell venni, és a modellbe nehezen illeszthetőket sem ildomos félresöpörni. Egy-egy speciális genetikai vonal kiemelése és analízise eleve meghatározza az adott kérdésre adható válaszokat, de az egész képből csak egy icipici töredéket ábrázol, amelyből nem következtethetünk az egészre.

Mint fentebb bemutattuk, ha több komponens filogenetikai kapcsolatát vizsgáljuk, akkor nagyon sok eltérő helyre mutató, sokszor egymásnak ellentmondó rokonsági kapcsolatot is azonosíthatunk, ezért egyetlen vonal analízise félrevezető lehet. Csak az összes genetikai komponens populációgenetikai vagy teljes genomanalízise képes megmondani, hogy milyen mértékű és pontosan kikkel a legszorosabb egy adott népcsoport rokonsági kapcsolata.

Sokakat összezavarhattak az észt közlemény magyar sajtóban félremagyarázott eredményei, amivel zavart keltettek a közgondolkodásban. De továbbra is ez az a tudományág, amely igen vagy nem válaszokat ad a még megválaszolatlan őstörténeti kérdésekre.

Az archeogenetika természetesen önmagában nem tudja megoldani a magyar etnogenezis problémáit, a megoldáshoz csak az összes érintett szakterület párbeszéde vihet közelebb. Bizakodásra ad okot, hogy az észt közlemény magyar társszerzői között nyelvészt is találunk, mert azt jelzi, hogy a magyar nyelvészek is elmozdulnak abból a dogmatikus álláspontból, mely a nyelvészet és genetika viszonyát korábban úgy értékelte, hogy „semmivel sincs több közük egymáshoz, mint a biciklinek a szemüveghez” – ami nemcsak abszurdum, de minden párbeszédet eleve ellehetetlenít

Meg kell őrizni a magyar identitást, a családot és a közösséget. - Kasler Miklós

​

Kásler Miklós: Meg kell őrizni a magyar identitást, a családot és a közösséget

A nyugati államokban az identitás- és értékvesztés, valamint relativizmus hatására minden bizonytalanná vált - tette hozzá.
A balliberális értékrend elhiteltelenedett, de lecsapódik Európán a gyarmatosítás számos következménye is, miközben a hagyományos kereszténység jelentős teret veszített. Mindezek eredménye a bizonytalanság, a szélsőségek megerősödése, ezért a nyugati világ próbálja megtalálni a megfelelő utat, hogy ebből mielőbb kilábaljon - tette hozzá.
A miniszter szerint napjainkban a „napnyugat alkonya mellett keleten kel fel nap”, vagyis a keleti nemzetek gazdasági, tudományos és kulturális téren egyaránt emelkedőben vannak. Úgy vélte, ennek oka az, hogy nincs identitászavaruk, céltudatosak, emlékeznek őseik tetteire és azok következményeire, vannak elképzeléseik a világról, és biztosak cselekedeteikben.

A balos környzetevédelem átverés - Jean-Marie Le Pen

	JEAN-MARIE LE PEN
A baloldali környezetvédelem átverés A környezetvédelem jobboldali érték.

„A 13%-os eredményt elérő Zöldeket győztesként ünnepli a média. Márpedig a baloldali környezetvédelem átverés. A környezetvédelem valójában a természetes egyensúlyok megőrzésének konzervatív értékét jelenti. Jobboldali érték tehát. Tiszta vizet kell önteni a pohárba.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

mandiner.hu

"Az, hogy „minden esetleges (relatív)”; pacifizmus; reneszánsz-életizmus; humanizmus-emberizmus (vö.: a humanista pszichológusok, Fromm- a nemi relativizálásban; Maslow, Rogers páros - az ál-szakrális New Age alapjainak lefektetésében szerepet vállaló tevékenysége); felvilágosodás-Ész kultusz; globalizmus; zöld-mozgalmak; liberalizmus (a Liber kultusz mai kiadása); baloldaliság; feminizmus; stb., - ezek a „Fekete özvegy” tanításai. (A „Fekete özvegy” egy pók féleség, aki előbb elcsábítja a hímet, majd jóízűen elfogyasztja.)

Például a feminizmus azért harcol, hogy a nők férfiak lehessenek, tehát valójában mintha egyfajta nőellenes mozgalom képét mutatná. 

Ezért van az a tragikomikus helyzet, hogy a valódi környezetvédelem voltaképp a zöld-mozgalom, ahogy a női méltóság helyreállítása is voltaképp a feminizmus 
legyőzésével - tágabb értelemben a modernista szemlélet legyőzésével - tehát a feje tetejére állított világ talpra állításával képzelhető el.

A baloldaliság az a vízszintes, ami lefelé vonzódik (a modernizmus, az evilágiság istenítés felé), a jobboldaliság az a vízszintes, ami felfelé vonzódik (Isten felé). Függőlegesen a szakrális és a modernista szemlélet küzd, elsősorban belül. 

Minden pillanatban az a kozmikus kérdés, hogy felfelé (re-normalizáció, re-szakralizáció) vagy lefelé, a szétszórás, kaotizáció felé haladjuk meg önmagunkat." (A newage.kritika blog szerk megj.)

A helyes nevelési elvek.

 XIV 46. 
Jüan Zsang(143) sarkán guggolva várakozott rá, és a mester így szólt hozzá: 
"Fiatal korodban nem tisztelted az idősebbeket, felnövekedvén nem tettél semmi említésre méltót, megöregedvén pedig nem akarsz meghalni. Te rabló!" Azzal botjával a fenekére húzott. 

XIV/36.

Valaki azt kérdezte: "Mit gondoljak arról, ha valaki jósággal viszonozza a rosszaságot?" A mester így felelt: "Akkor mivel fogja viszonozni a jóságot? A rosszaságot egyenességgel [igazsággal] kell viszonozni, a jóságot pedig jósággal."

„Ha összekeverjük a feketét a fehérrel, eltűnik az erkölcs.” - Konfuciusz.