dr. Hidán Csaba: Szent László-A hon védelmezője.

A Notre Dame tragédiája és a "Mindenki Temploma" globalista elképzelés diszkrét bája...

"A Nyugat népe a szisztematikus elhülyítésnek már azon a szintjén van, ahol tökéletesen reménytelen a lényeg megértése." (Bogár László)
"Ádám: Mi eszme az ami e széles világot eggyé olvasztja?" 
(Madách Imre, "Phalanster" szín)

"A hamis spiritualitás valójában a “spirituális megújulással"azonosítható, amelynek közeli eljövetelét kitartóan hirdetik azok, akik egyébként semmilyen mértékben nincsenek tudatában voltaképpeni természetének; továbbá a hamis spiritualitás az az “új kor", amelybe minden elképzelhető eszközzel hajtják az emberiséget.
(R. Guénon: "A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás")

Emmanuel Macron a France24-nek a következőket nyilatkozta: A Notre-Dame-ot „a modern, sokszínű nemzetünkkel összhangban” építjük újjá:

The House of One in Berlin: "társadalom"-"vallás"-"elfogadás" ("tolerancia")

A kereszténység és az iszlám "szeretetteljes" körülmények közötti önfelszámolása:
Képzeljünk el egy akváriumot, amibe három növényevő halat helyezünk el.  Az egyikről azonban kiderül, hogy minden látszat ellenére valójában húsevő. Melyik hal marad életben?.

A magyarországi  Úny  község Mindenki Templomában - melyet a R. Steiner féle, nemzetközi Rózsakeresztes mozgalom üzemeltet - együtt ünneplik a Hanukát és a Karácsonyt. A budapesti Kőbányán a török Gülen hálózat működtet egy általános iskolát, Orchidea néven, hasonló szellemben (A Gülen és a Soros szervezetek a Párbeszéd Platform keretein belül működnek hivatalosan együtt hazánkban.).

Megfelel-e Krisztus tanításának ez az elgondolás?

A Karácsony

a Fény, amely legyőzi az ördögi Sötétséget - így Világkirállyá válva - a Fény-Sötét fölötti Világosság (Isten) felé közvetít. 
(A Lényegben-Princípiumban együttműködő, 
a megnyilvánulásban-manifesztációban alapvetően versengő látásmód).

A Hanuka

a Fény, mint "Isten" győzelmének ünnepe az "örök" ellenlábas, az "ördögi" Sötétség felett. 
(A Lényegben-Princípiumban versengő = principálisan dualista, 
a manifesztációban-megnyilvánulásban alapvetően "együttműködő" látásmód.)

Megfelel-e Mohamed tanításának ez az elgondolás?

"Végül, íme az első mondat slusszpoénja: az iszlám és a demokrácia összeegyeztethető. Ez a mondat körülbelül annyira értelmes, mintha azt állítanánk, hogy a szakralitás és az azt felszámolni igyekvő deszakralitás harmonikusan illeszthető egymáshoz." 
(Bogár László: (A)rab nemzetek?)

Süleyman Bag ambassador for The House of One in Berlin. 
(A Gülen hálózattal összefüggésbe hozott török Zaman újság - az Erdogan elnök elleni sikertelen puccs  nyomán - Németországba menekült főszerkesztője.)

A kereszténység és az iszlám egyes kocka. A "Mindenki Temploma" kezdeményezés hármas kocka=principális dualizmus.

Architect Wilfired Kuehn holds the model of House of One.

Ha az egyik fél együttműködik, míg a másik verseng, akkor a versengő maximalizálja a "hasznot"... 

Ha a farkasbőrbe bújt bárány "érdeke", nincs megkülönböztetve a báránybőrbe bújt farkas "érdekétől", melyik "nyeli el" a másikat?.

Egy modernista ősember-kutató mondta a rádióban: 

"Mi sokkal, de sokkal intelligensebbek voltunk a meandervölgyieknél. Odahívtuk magunkhoz és úgy ettük meg őket."
Képzeletbeli szakrális riporter: 

"Lehet, hogy még ennél is sokkal intelligensebbek voltunk. Oda hívtuk magunkhoz, és nem ettük meg őket."

A woman holds a model of the House of One, honor for the Stormclouds.

Placid atya: A túlélés négy szabálya...

Dr. Olafsson Károly Placid (Placid Atya):

Én is ott kezdtem a mostani Terror Házban a börtönéveimet, meg is néztem azt a cellát, ahol voltam. Megtaláltam, de hamisítás van benne, mert van benne egy rongyos szalmazsák. Amikor én ott voltam, akkor nem volt ott rongyos szalmazsák. A földön kellett feküdni, sőt, éjjel kihallgatások voltak, nappal meg nem szabadott nekünk pihenni. Három lépés oda, három vissza. Akkor tanultam meg azt, hogy meg kell becsülni a szentolvasót. Ha egész éjszaka kihallgatják az embert, akkor olyan fennkölt elmélkedésekre nem képes nappal. Imádkoztam szépen a rózsafüzért és az engem életben tartott. Az volt a kérésem, hogy „édes jó Istenkém, mondd meg, hogy most mi az akaratod.”
(...)
A túlélésnek négy szabályát állítottuk föl a tíz esztendő alatt, azt minden fogolytársunktól meg lehet kérdezni, mert ez a négy szabály tartott minket életben. A poklot túl akartuk élni. Nem voltam hős, nem voltam vértanú, egy egyszerű emberke voltam. Túl akartam élni, túl kellett élni azt a poklot, és ennek a négy szabályát hadd szabadjon elmondanom, mert ez azért a mostani életünkre is biztos, hogy áll.
Első szabály: 
A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van. Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról.
A második szabály: 
Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre. Nem volt könynyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei. Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. Csak egy példát mondok, mert mindig a szemembe vágják, micsoda örömök lehettek ott. Mínusz húsz fokban erdőirtás volt. Kimentünk az erdőre dolgozni, de bennünket örökké motoztak, mert a kék parolis belső őrök átadtak a piros parolis külső őröknek, és akkor megmotoztak. Ilyenkor a pufajkánkat szét kellett tárni, megtapogattak, hogy sugárhajtású repülő, vagy atombomba nincs-e a hónunk alatt. De ha a katona elfelejtette levenni a vattasapkámat, micsoda öröm volt, mert mire ő azt kikutatta volna, addigra én megfáztam volna. Észre kell venni az élet apró örömeit.
Most jön a harmadik szabály: 
Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos. Ez mozgósítja az energiákat. Szabad legyen egy példát mondanom erre, mindjárt világos lesz.
A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést. Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt. Szabadjon példát mondanom.
Egy papi embernek a napi szentmise rengeteget jelent. Hogy nekem tíz évig ne legyen szentmisém, az valami szörnyűség. Úgyhogy mindenképpen iparkodtam.
Most azt szeretném elmesélni, hogy micsoda stiklijei voltak az Úristennek, hogy milyen firkás volt a Jóisten, hogy misézni tudjak. Mert a két kezemen meg tudom számolni, hogy az utóbbi 8 évben hány éjszaka nem miséztem. Hozzá kell persze tenni, hogy 2 és 3 között, mert ilyesmire gondolni sem lehetett. Ez nem hadifogság volt. A hadifogságban a tábori lelkészeknek misézniük lehetett. Nálunk ez nem ment, mert mi politikai foglyok voltunk. Hozzá kell tennem, hogy vekkerórám nem volt, este 2 pohár vizet megittam, és az ember ettől kettőkor felébred.


"Keresztény vagy-e? 
Igyekszem, de nem mindig sikerül."

TURÁNI ÁLDÁS

Honnan jön az élelem?
Először terjedjen ki hálám mindarra, ami ehhez hozzájárult.
Másodszor, elismerem tökéletlenségeimet.
Elengedni a dühöt, a sóvárgásokat és a félelmet, ez az igazi vallás.
Felajánlom ezt az elmélyülést a családnak, a hazának és Istennek,
az ártatlanoknak és azoknak, akik nem tudnak magukon segíteni.
Felajánlom minden halottnak,
hogy mindannyiunknak megelégedésére szolgáljon

(Egy japán ima nyomán)

Bírálat a "New Age"-es reinkarnáció kapcsán

"A reinkarnációba vetett hit is jellemző a New Age-re – itt a reinkarnáció az ego vagy az alacsonyabb én újjászületése egy másik testben, akár emberiben, akár ember alattiban. Az elképzelés lényege az, hogy ha az ember elmulasztja tökéletesíteni egóját vagy alacsonyabb énjét ebben az életben, újabb esélyt kaphat. Sőt, ez a második vagy akár hétszázadik esély része annak az evolúciós folyamatnak, amelynek minden egyén állítólag végighalad – nem Isten vagy a végső valóság realizálásáig, hanem az „Eggyel” vagy a „Szupertudattal”  való egybeolvadásáig valamilyen Theilard – féle „ómega-ponton”. Azonban elfelejtkeznek arról, hogy a reinkarnáció mint olyan nem a hinduizmus tanítása, hanem inkább a teozófiáé, és ha a reinkarnáció valóban megtörténhetne, akkor az a hinduizmus szempontjából kudarcnak minősülne. A hinduizmus nézőpontja szerint az élet célja nem  újjászületni és újabb esélyt kapni a szenvedélyek kielégítésére, hanem inkább megszabadulni a létesülés folyamatának egészéből."
(Rama P. Coomaraswamy: "A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra.")

A modernista "krisnások" illetve nyugati buddhisták (hippibuddhisták) arra vágynak, amitől a szakrális hinduizmus valamint szakrális buddhizmus meg akar a szabadulni.

"Amíg "magunkat" szeretjük, és az "önmegtagadást" csak az "altruizmus" értelmében fogjuk fel, vagy ameddig önmagunk vagy mások "személyes" halhatatlanságához ragaszkodunk, még egyetlen lépést sem tettünk. De máris komoly haladást könyvelhetünk el, ha megtanuljuk pozitívumként elfogadni az én megsemmisítésének gondolatát, bármennyire is ellenkezzen ez természetes "vágyunkkal", s bármennyire is ez az, ami "mindenkitől idegen"  ("allen menschen fremde", Eckhart mester) ez." (Ananda K. Coomaraswamy: "Akimcanna: Önmegsemmisítés")

Niszargadatta Maharádzs: "Ami születik, annak meg is kell halnia.".

Történelmi pillanatok: Donald Trump at Al Smith charity dinner

Antimodernista eskü. (X. Pius pápa)

„Aki bármely halandót Krisztus mellé vagy fölé

vagy ellene merészel állítani,

arról azt kell mondjam, hogy hamis próféta”

(halandó: az élet, az ember, az ész, a szerelem, az emberiség, a győzelem-vereség, a tudomány, a természet...)

Az antimodernista eskü
Bevezetés

Semmi nem új a nap alatt, még az eretnekségek sem. Nincs korunknak egyetlen olyan extravagáns, ultramodern tanítása sem, amit valahol, valaki, valamikor ne talált volna már ki, és ne próbált volna meg terjeszteni. Mégis vannak korunknak olyan egyedülálló, eddig soha nem volt speciális jelenségei, melyek a kizárólag ezeken a kérdéseken rágódó katolikus hívőket könnyen a kétségbeesésbe, sőt, szinte a meghasonulásba kergethetik. Mindannyian ismerjük e jelenségeket, nem is ezeket akarjuk itt felsorolni. Mindössze arra szeretnénk emlékeztetni, hogy korunk modernizmusa sem a II.Vatikáni Zsinat után keletkezett, hanem olyan tanítás, amit a pápák már csaknem 100 évvel ezelőtt lelepleztek és elítéltek.
IX. Pius és XIII. Leó pápa után Szent X. Pius pápa harcolt a legelszántabban e tévtan ellen. E harc részét képezte az az antimodernista eskü is, melynek szövegét az alábbiakban közöljük, s amelyet a II. Vatikáni Zsinatig minden nyilvánosan szereplő egyházi személynek le kellett tennie.

Gondoljuk csak meg, minden 1965 előtt felszentelt pap köteles volt ezt az esküt letenni!

Az eskü szövegének ismertetése után Tóth Tihamér munkáját közöljük majd, amivel ő az antimodernista esküt bíráló liberális sajtótermékekre reagált. E cikk 1911-ben jelent meg – mégis, ami az Egyház ellenségeinek reagálását és a modernista vallás bemutatását illeti, akár íródhatott volna ma is. Tóth Tihamér írásából kiviláglik, mily eredménytelen volt utolsó szent pápánknak az az erőfeszítése, amellyel az Egyház belsejét rohasztó eme tévtannak akart gátat vetni.

Iusiurandum contra errores modernismi

(Az antimodernista eskü)

      Én, N.N., szilárdan hiszek és elfogadok minden tanítást és minden egyes tant, melyet az Egyház tévedhetetlen tanítóhivatala megállapított, felállított és kijelentett, különösen a tanok azon fő részeit, melyek e kor eretnekségeinek ellentmondanak.

      Először: Vallom és hiszem, hogy Isten, minden dolgok kezdete és vége, az értelem természetes világánál, azaz „a világ teremtése óta művei alapján értelemmel felismerhető” (Róm 1,20), vagyis hogy Isten a teremtés látható művei által, mint e teremtés oka bizonyossággal felismerhető és bizonyítható.
      Másodszor: Elismerem és elfogadom a kinyilatkoztatás külső bizonyítékait, vagyis Isten tetteit, elsősorban a csodákat és próféciákat, mint a keresztény vallás isteni eredetének szilárd és biztos jeleit és kijelentem, hogy ezek minden időben, így a jelenlegiben is, minden ember értelmének a legjobban megfelelnek, ahhoz a legjobban alkalmazkodnak.
      Harmadszor: Ugyanilyen szilárdan hiszem, hogy az Egyházat, a kinyilatkoztatott Ige őrzőjét és tanítóját, maga az igaz és történelmi Krisztus közvetlenül és direkt alapította köztünk leélt földi életében, és azt Péterre, az apostoli hierarchia fejedelmére és a késői korokban az őt követő utódaira építette.
      Negyedszer: Az apostoloktól az egyházatyákon keresztül mindig ugyanabban az értelemben és ugyanazzal a jelentéssel korunkig áthagyományozott hitvallást feltétel nélkül elfogadom; ezért a legteljesebb mértékben elvetem a dogmák fejlődéséről szóló eretnek koholmányt, mely szerint ezek értelmezése a kor szerint változhat, s eltérhet attól, amit az Egyház azelőtt megfogalmazott. Ugyancsak elvetek minden tévtant, mely a Krisztus menyasszonya által hirdetett és általa hűen megőrzött tudást egy filozófiai koholmánnyal vagy az emberi tudat egy másik termékével – mely emberi igyekezettel folyamatosan alakul ki és a jövőben is végtelen fejlődésen megy át – akarja helyettesíteni.
      Ötödször: Abszolút igaznak ismerem el, és őszintén vallom, hogy a hit nem vak vallási érzület, mely a tudatalatti egyik rejtekéből a szív vágyától és az erkölcsileg formált akarat hajlamaitól hajtva tör elő, hanem az igazságnak a „hallás útján” (lásd: Róm 10,17) az értelemmel való valóságos elfogadása, mely által mi Isten, a Legigazabb tekintélye alapján igaznak tartjuk azt, amit nekünk a személyes Isten, Teremtőnk és Urunk mondott, kijelentett és kinyilatkoztatott.

      Mélységes tisztelettel alávetem magam, és tiszta szívből csatlakozom minden elítéléshez, kijelentéshez és előíráshoz, melyek a „Pascendi” enciklikában és a „Lamentabili” dekrétumban szerepelnek, különösképpen azokhoz, melyek az ún. dogma-fejlődésre vonatkoznak. Egyúttal elvetem azoknak a tévtanát, akik azt állítják, hogy az Egyház által képviselt hit a történelemnek valaha is ellent mondhat, és hogy a katolikus dogmák abban az értelemben, ahogy őket eddig magyarázták, nem hozhatók összhangba a keresztény vallás valódi alapjaival.
      Elítélem és elvetem ezenkívül azoknak az álláspontját is, akik azt mondják, hogy egy képzett kereszténynek kettős személyisége van, egy hívő és egy történész, mint ha a történésznek megengedhető lenne, hogy olyasmit állítson, ami a hívő hitével ellenkezik vagy olyan feltevésekkel álljon elő, melyekből az következik, hogy a dogmák tévesek vagy kétségesek, még ha direkt nem is tagadja őket.
      Továbbá elvetem a Szentírás magyarázatának és értelmezésének azt a módját is, mely az Egyház hagyományának, a hit és az Apostoli Szék normáinak mellőzésével a racionalisták kitalálásaihoz csatlakozik, és az éppoly szabados mint céltalan szöveg-kritikát az egyetlen és legfőbb szabálynak kiáltja ki.
      Azoknak a véleményét is elvetem, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a teológia-történet tanárának elsőként el kell vetnie minden olyan véleményt, mely a katolikus hagyomány természetfeletti eredetét vallja vagy azt, mely szerint az Egyház ígéretet kapott, hogy minden egyes kinyilatkoztatott igazság mindenkori megőrzéséhez isteni segítséget kap; ezután a tanár minden egyes atya írását tisztán tudományos szempontok szerint kell interpretálnia tekintet nélkül bármely megszentelt tekintélyre, és véleményét olyan szabadsággal kell megalkotnia, mint bármely más profán tárgyról.

      Végezetül általánosságban vallom, hogy oly messze állok, ahogy csak lehet attól a téveszmétől, mely a modernistákat arra az állításra ösztönzi, miszerint a szent hagyomány semmilyen isteni dolgot nem tartalmaz, vagy ami még ennél is rosszabb, hogy azt panteista módon értelmezzék, úgy, hogy végezetül nem marad más a hagyományból, mint a történelem közönséges eseményeinek puszta leírása vagyis olyan emberek története, akik a Krisztus és apostolai által megkezdett iskolát az elkövetkezendő századokban saját szorgalmukból, ügyességükből és elképzelésükből folytatták.
      Ezért a legnagyobb eltökéltséggel életem utolsó leheletéig szilárdan fogom magam tartani az atyák hitéhez, az igazság biztos karizmájához, mely a püspöki hivatal apostoli utódlásában (in episcopatus ab Apostolis successione, lásd: Szent Ireneus) van, volt és lesz mindig; és nem azt vallom, ami a különböző korok képzettségének megfelelően jobbnak és alkalmasabbnak tűnhetne, hanem az atyák hitéhez ragaszkodom, melyet „soha más módon nem fogok hinni, soha más módon nem fogok értelmezni” (lásd: Tertullian), mint a kezdetektől fogva az apostolok által prédikált abszolút és változtathatatlan igazságot.

      Fogadom, hogy mindezt hűségesen, csorbítatlanul és őszintén megtartom és sértetlenül megőrzöm, és ettől soha, se tanításban, se szóban vagy írásban el nem térek. Ezt fogadom, erre esküszöm, Isten és Isten Szent Evangéliuma engem úgy segéljen!

katolikus-honlap/könyvtár/Antimodernista eskü