Az elmúlt hetekben sokan, sokféleképp írtak már a hírrel kapcsolatban, miszerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem szükségesnek érezte, hogy ősztől önálló szakon „gondolkodjon a nemi szerepekről”.  Sok büfé-szak megfér a mai felsőoktatás étlapján, mondhatnánk, eggyel több vagy kevesebb, végül is mindegy.
De álljunk meg egy szóra a mesterszak szakigazgatója, Kövér Van-Til Ágnes érvelése kapcsán. Az oktató azt állítja, hogy a gender nem a kisebbségek ügye, „de az emberek száz százalékának életét határozza meg alapvetően”. Hmm.
Ha száz százalék, abba én is beletartoznék, ugyebár. De mi van, ha azt érzem, nincs külön társadalmi nemem, egyszerűen jól érzem magam biológiailag nőként? És nem kívánom az ezzel kapcsolatos „sztereotípiákat” sem megváltoztatni: szeretném, ha továbbra is előre engedne egy férfi az ajtóban és semmi problémám nincs azzal, hogy én varrom fel a gyerekek kabátjáról leszakadt gombot, nem a férjem.
Korántsem gondolnám, hogy valóságos társadalmi igény hívta életre a gendert (az Európa Tanács Isztambuli Egyezménye szerint a „nem” egy szociális konstrukció, amely változó (!) lehet, és amely független a biológiai valóságtól), sokkal inkább felülről jövő kezdeményezés, amit nem a tudomány bölcsője ringatott, hanem tudatos (társadalom)politika vezérelt. Ezért is létezhet az interjúban említett 300 egyetemen „gender szak” - pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálnak tőle bizonyos szellemi-politikai csoportosulások, akik igenis fel kívánják forgatni a hagyományos férfi-nő dinamikára épülő társadalmat.
A gender diskurzusban minden határ elmosódik, a felek pedig ellenfelekké válnak. Egyetlen cél felé mutat mindez, tudatosan kívánja atomizálni a társadalmat, hogy az így kreált, ráadásul sokszor bizonytalan identitású csoportokat bizonyos hívószavak kisajátításával politikailag függőségbe hajthassa. Egybevág mindez az idézett, meglehetősen aggályos Egyezmény célkitűzéseivel, mely szerint annak célja „változásokat elősegíteni a nők és a férfiak társadalmi és kulturális viselkedésmintáiban, és megszüntetni azokat az előítéleteket, szokásokat, hagyományt és más gyakorlatokat, amelyek a nők alsóbbrendűségének gondolatán vagy a sztereotip női és férfi szerepeken alapulnak.” Hogy mik is ezek, nem fejti ki a dokumentum, sokféleképp, sokféle céllal feltölthető.
E manipulatív áltudomány nem egyszerűen felesleges, de mindezek miatt komoly kockázatokat is hordoz, ugyanis a közösségek bomlasztását célozza, metodikailag hasonlóan, mint a marxizmus, ahol nemek helyett osztályok harca dúl.
Értem én, hogy sok a pályázati pénz a téma körül, vonzó lehet a felkínált nagyfokú sajtónyilvánosság is (egy medievisztikával foglalkozó tudósnak, gyanítom, nincsenek efféle lehetőségei), de egy patinás egyetem (ahol immár 122 éve tanulhatnak nők) kívánatosabb lenne, hogy ne hajoljon meg e kétes értékű szellemi presszió előtt – különösen nem közpénzből finanszírozva.
A bölcsészkar egykori hallgatójaként is szomorkodom alma materem (na, tessék, még itt is egy sztereotip kifejezés!) döntése miatt.