Csiba Zsolt: II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem.

Istenért, a Hazáért és a Szabadságért,

„Cum Deo, pro Patria et Libertate.“

Nagyságos Fejedelmünk, a katolikus II. Rákóczi Ferenc, a szent álmosi Világkirály hagyomány egyik legfelemelőbb megnyilvánulása.

1699-ben megköttetik a karlócai béke. Majd az évszázados magyar törvénykezési hagyományt semmibe véve, Bécs ismét erőszakos, elnyomó eszközökhöz nyúl. Hozzávetőlegesen tízezer végvári harcost szélnek eresztenek és mintegy nyolcszáz várat, erősséget, mérnökök és bányászok segítségével felrobbantanak, mint a korabeli Császári Tanács okirataiban olvasható: „a magyarok iránti közös gyűlöletből.“ (vö.: Dr. Hidán Csaba: „Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca.” youtube). Mondvacsinált okokkal, idegeneknek hatalmas területeket adományoztak, a magyar lakosság jórészét földönfutóvá teszik. Emelik az adókat. A „felszabadító“ megszállásához tartozik a Porció törvényi előírása, ami annyit jelent, hogy egy magyar jobbágy családnak négy, azaz négy külföldi zsoldost kellett, esetleg hónapokig teljes ellátásban részesítenie, élelmeznie, elszállásolnia és a többi. Képzelhetjük a részleteket. Ehhez kapcsolódott a Prófunt törvényi előírása, ami az illetők szállításának kívánalmát adta parancsba. Mondjuk, hogy Miskolcról Szegedre kell ingyenesen szekereztetnie, étkeztetnie a zsoldosokat és vissza is kellett valahogy jutni, mely útiköltséget nyilvánvalóan szintén állni kellett valamiből. A főurakat, nemeseket sem kímélték közben. Mindenféle mondvacsinált perekkel fosztogatták a módosabbakat is.

Jó Mátyás királyunk idejében, a XV. század második felében, úgy négy-öt millió magyar élt, a szatmári béke idején (1718) hozzávetőlegesen másfél-két millió. Ma tizenöt millióan vagyunk, ami szép teljesítmény, akárhogy is nézzük és népünk, kultúránk kiapadhatatlan életerejét bizonyítja.

A XVII-XVIII. században három hullámban történt a magyarság tömeges irtása. Az első ütem a tizenöt éves háború, amely protestánsok és katolikusok között kitört harmincéves háború (1618–1648) honi lecsapódása, török részvétellel súlyosbítva. Ez a küzdelem például Németország lakosságának a harmadát pusztította el. Azért volt ilyen hatalmas a veszteség, mert a hadviselők, az akkori szokásoknak megfelelően, szinte minden szükségletüket a lakosság rovására elégítették ki.
A második a Lipót császár - féle (1640-1705) dicsőséges „felszabadítás“ nyomán alakult ki, amikor a külföldi zsoldosok égbekiáltó gaztettek sorozatát követték el ellenünk, azon a címen, hogy nem veszünk részt elég lelkesen a folyamatban.
A harmadik pedig a szintén lipóti tudatos lakosság-csere, amikor a tömegével irtott kuruc magyarok helyére, a mintegy lakatlanná váló vidékekre idegeneket telepítenek szerte az országba. Mindazonáltal a magyar érzelmű németeket sem kímélték, példa erre, Caraffa tábornok, az „eperjesi hóhér“ ténykedése.

II. Rákóczi Ferenc híres 1703-as Kiáltványában a következőképpen foglalja össze a helyzetet:

"Örök emlékezetül.

Ismét kiújultak a dicső magyar nemzet sebei, a nemzet megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben végzetes uralma alatt az ausztriai uralkodó ház az egészséges törzset is, a végső halálos pusztulásba dönti, és azt követeli, hogy karddal vágjuk ki. Oh, kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság!

Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb volt a sorsa a hódító félhold alatt,

az meg okmányokkal igazolható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat is bőségesen elérik.

Nem bízhatunk tovább azokban, akik saját okirataikat annyiszor megsértették. Ezért életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket, szabad akartunkból édes hazánknak, ami mindenkinek a legdrágább, az osztrák iga alóli felszabadítására szenteljük.“

A Nagyságos Fejedelem nem pusztán az egyik legkitűnőbb vezetőnk, hanem elsőrangú teológus, sakkjátékos, az asztalos mesterségben is igen járatos valamint kiváló dalszerző ("Ó, fölséges Isten" címen találkozhatunk egy művével, Zádori Mária és a Vagantes trió "Kurucvilág" című CD-jén).

Szellemiségét jól kifejezi, hogy amikor a keresztúthoz ér - többszörös milliárdosként éljen Bécsben vagy élet-áldozatot hozzon a Hazáért, képes volt bizonyos értékeket a "saját érdeke" fölé - és ezáltal életét Létté – emelni. Ebből kifolyólag kiváló példája az ősi szent álmosi Világkirály eszmények, a papi és harcosi erények ötvöződésének, amikor is a kiteljesedést többek között nem attól várja, hogy "jól érezze magát", hanem legfőképpen attól, hogy Isten érezze jól magát, ha ránéz.

Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc - aki felesége, Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnő révén, rokonságba kerül XIV. Lajos francia királlyal is - édesanyja Zrínyi Ilona, édesapja a fiatalon elhunyt I. Rákóczy Ferenc, mostohaapja Thököly Imre kuruc fejedelem. Az osztrákok, édesanyjától tizenhárom évesen elválasztva valamint anyanyelvi közegéből szándékosan kiragadva neveltetik, azonban mint a Birodalom egyik legnagyobb földbirtokos családjának sarját - például a prágai egyetem jezsuitái - osztályon felüli oktatásban részesítik, amihez kétségkívül az is hozzátartozott, hogy Lipót császár ajánlatára egy évig Olaszországban a művészeteket tanulmányozza.

Mivel azonban a bécsi Udvarnak, minden erőfeszítése ellenére mégsem sikerült magához édesgetnie, léhaságra nevelnie az ifjú magyar főurat - sőt annak kebelében ismét és ismét hazafiúi buzgalom ébred - ezért huszonöt éves korában már abban a bécsújhelyi börtönben várja halálbüntetésének végrehajtását, ahol nagyapját Zrínyi Pétert kivégezték. Innen, Isten különös kegyelméből, a porosz király hívének, a pomerániai származású zsoldos kapitánynak, a Habsburg-kritikus, magyarbarát börtönparancsnoknak, Gottfried Lehmann kapitánynak valamint fiának a közreműködésével tud megszökni - közlegény egyenruhába bújva -, akik rokonszenvből vállalják vele-érte a kockázatot és akiket végül kivégeznek emiatt. Éjszaka, menekülés közben vihar támad és eltéved a rábaközi Hanság mocsaraiban, később Lengyelországban előre nem egyeztetett módon - mintegy véletlenül - fut össze a régi baráttal és hű harcostárssal Bercsényi Miklós gróffal...

A Nagyságos Fejedelem fordulatokban gazdag élete, mely meghaladja a leg-képzeletdúsabb forgatókönyvíró képzelőerejét is, szinte kiált egy TV sorozat és egy méltóságteljes, felesleges tréfálkozástól mentes, komoly és izgalmas film után...

A nyolc éven át tartó szabadságharc hemzseg a felemelő, torokszorító fordulatokban, a kiválóbbnál-kiválóbb, néhol elbukó hősökben. A háború egyik főalakja, Vak Bottyán generális mellett kiemelésre érdemes Ocskay László, a villámlovas, aki üstökösszerű, de ellentmondásos pályát fut be. Végvári vitézként valamilyen oknál fogva átáll a törökhöz, muzulmánná lesz, majd visszatér. Részt vesz a spanyol örökösödési háborúban. Huszárszázadával vakmerő támadással szétveri az ellenséget, majd a végvári szokásoknak megfelelően, több szekér levágott fejjel tér meg a tárborba, ahol az osztrák generális rosszul lesz a látványtól és elájul, így a csapat hazatér Magyarországba. Zólyom alatt, a hatvan éves - az időben még labanc ezredes - Bottyán János párbajra hívja „a legkiválóbb kurucot“. Ocskay áll ki vele. Háromszori lövéspárbajt vívnak, ahol mindketten súlyosan megsebesülnek. Bottyán generális fél évig nyomja az ágyat. Talpra-állása után, Őkelme az egyik legnagyobb kuruc vezérré lesz. Ocskay napokig vért hány, szintén majdnem fél évig betegeskedik, majd felgyógyulván csodát-csodára halmoz. Megesik, hogy társai földdel teli zsákokat szórnak egymásra a ostromlott várfal alá, amin a Ocskay fellovagol és a lőrések mentén haladva kaszabolja felsorakozott osztrákokat. Később a labancok valahogy átcsábítják maguk közé, amiért is volt kuruc testvérei elkapják és lefejezik (vö.: Herczeg Ferenc: „Ocskay brigadéros”; Jókai Mór: „Szeretve mind, a vérpadig.”). 

Isten kifürkészhetetlen akaratából, hasonlóan bukik el a másik rettegett kuruc portyázó Bezerédj Imre is, aki korai halála ellenére jóval több sikeres élet-halál párbajt vívott, mint a híres japán kardforgató művész, Miamoto Musashi. Nagybátyját, a jó vitéz Béri Balogh Ádám brigadérost viszont az osztrákok fejezik le.

„Haj, Rákóczi, Bercsényi, Bezerédi,

Magyar vitézek nemes vezéri.

Hová lettek, hová mentek válogatott vitézi?“

A Nagyságos Fejedelmet, enyhén szólva mozgalmas élete nem akadályozza abban, hogy egész életében komoly vallási gyakorlatot folytasson, amelyet franciaországi száműzetése alatt, két éven keresztül a kamalduli néma-rendben is tovább csiszol.

Életművére a rodostói létmód mesteri megszervezésével tette fel a koronát, amelynek szellemiségéről, tanítványa és hű követője, Mikes Kelemen gróf, "Törökországi levelei"-ben így ír:

"A' való, hogy egy klastromban nincs nagyobb rendtartás, mint a Fejedelem házánál. Ezek pedig azok a rendtartások.

Reggel hatodfél órakor a dobot megütik, akkor a cselédeknek fel kell kelni, és készen kell lenni hat órára. Hat órakor dobolnak és akkor a Fejedelem felöltözik, azután a kápolnába megyen, és misét hallgat; mise után az ebédlőházba megyen, ott kávét iszunk és dohányozunk.

Amikor az óra három fertáj nyolcra, akkor elsőt dobolnak misére, nyolc órakor másodikát, és egy kis idő múltán harmadikat dobolnak. Akkor a Fejedelem misére megyen, mise után a maga házába megyen, és ki-ki oda megyen, ahová tetszik.

Tizenegyfél órakor megütik a dobot ebédre, és tizenkét órakor asztalhoz ülünk, és törvényt teszünk a gyúkokra.

Harmadfél órakor a Fejedelem csak magánosan a kápolnába megyen, és ott vagyon három óráig.

Mikor az óra háromfertáj ötre, akkor az elsőt dobolnak estvéli imádságra, öt órakor másodikát, és egy kevés idő múlva harmadikát. Akkor a Fejedelem a kápolnába megyen, és azután ki-ki eloszlik.

Vacsorára hetedfél órakor dobolnak. A vacsora nem tartván sokáig, nyolc órakor a Fejedelem levetkezik, de leggyakortább le nem fekszik még akkor, és reggel, ha szinte hat órakor öltözik is fel, de éféle után két órakor felkél.

Azt pedig ne gondolja kéd, hogy legkisebb változás is legyen mindezekben, ha szinte a Fejedelem beteg volna is, akkor is mind egyaránt folynak rendek. Hatodfél órakor felkelni nem kicsiny dolog, de el nem mulatom, azért, hogy kedvit találjam, és mindenkor jelen vagyok, mikor öltözik. A hivatalom is azt hozza magával, hogy vigyázzak a cselédekre. Ezek tehát a mi klastrombéli rendtartásaink.

Ami pedig a mulatságot és az időtöltést illeti, a' sokféle, és ki-ki a maga hajlandóságát követi. A Fejedelem minden héten lóra ül kétszer, és estig oda vadászunk, mert igen sok a fogoly és nyúl vagyon, veres fogoly több vagyon, mint szürke. Mikor pedig vadászni nem megyen a Fejedelem, akkor csak a sok írásban tölti az időt. MInk is jobban töltenőnk, ha lehetne, mert az ember nem mehet örökké sétálni, nem lehet mindenkor a mezőn vándorlani."

(37. levél, 1720)

"A mi urunk, arra az Isten ajándéka kévántatik.

Mert ebédig az olvasásban írásban tölté az időt, ebéd után pedig, aki látná, azt mondhatná, hogy valamely mesterember, vagy fúr, vagy farag, vagy az esztergában dolgozik, és az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga is neveti magát, és úgy izzad, mintha munkája után kellene enni kenyerét. Ötet minden csudálja, ő pedig neveti az olyat, aki azon panaszkodik, hogy elunja magát. Ritka, édes néném, aki így tudja az időhöz alkalmaztatni magát, mind pedig, hogy úgy mondjam, az időt magához alkalmazni."

(88. levél, 1734)

"(...) Mit csináltunk volna tehát, hogyha az Isten nem akarván ide való jövetelünket, a török utánunk nem küldött volna oly nagy tisztességgel? Talán hívatlan is ide kellett volna jönnünk, és nem fogadtak volna olyan becsülettel. Itt pedig az urunk nagy becsületben vagyon. Pénzt elegendőt adnak, és annyit, hogy Franciaországban hat esztendeig sem adtak annyit, mint itt esztendőre adnak."

(14. levél, 1718)

(A műnek inkább a régebbi, például a XX. század első felében megjelent változatait tartjuk megbízhatóbbaknak, mert találkoztunk olyan újabb kiadással, amelyből igen fontosnak tűnő részek kimaradtak. Érdeklődésünkre egy szakember ennek okáról azt mondta, hogy az illető könyv voltaképp válogatás, csak ez "nincs feltüntetve".)

A szabadságharcot követően, két ízben is felajánlották számára a lengyel királyi koronát, de mivel ez jelentős mértékben eltávolította volna a magyar ügytől, így - dacára annak, hogy a kezdeményezést az orosz cár is támogatta - végül úgy döntött, hogy nem fogadja el...Halálakor szív-urnáját valamint emlékiratait az általa két évig látogatott és szeretve tisztelt franciaországi Grois Bois-ban (Yerres) lévő néma-kolostorra hagyományozta, melyet évtizedekkel később a feltüzelt "nép" a földig rombolt...

Mit is látott a kortárs szemével William Blake? "A Bibliát most, 1798-ban védelmezni az ember életébe kerülne; a Vadállat és a Szajha minden fék nélkül uralkodik." (Megjegyzendő, hogy évekkel a Francia Forradalom előtt, a már "felvilágosult" vagy éppen, szellemi értelemben, "elhomályosult" II. József - rendeleti úton - többek között nem csak a hazai alapítású pálos, hanem az éppen szárba szökkent és virágozni készülő majki kamalduli rendet is felszámolta.)

Elmondhatjuk, hogy az Égiek bizonyára szeretettel vannak a Nagyságos Fejedelem felől, de földi eredményei is nyilvánvalóan számottevőek, hiszen talán leginkább a kuruc felkelés erejének köszönhető, hogy a szatmári békét követően enyhült a kifosztás mértéke. Mária Terézia - bár az Ő uralkodása alatt történt a fertelmes madéfalvi mészárlás - azért engedte "nőni a birka szőrét", mielőtt lenyírja. Mindamellett ehhez az is hozzájárulhatott, hogy a poroszoktól sok szempontból katonáink vitézsége, például a jászok hősiessége (az örökváltság lehetőségének reményében) mentette meg trónját, "vitam et sanguinem" ("életünket és vérünket")…

A Nagyságos Fejedelem magasrendű létminősége annak példája is, hogy hogyan vonható a szellemi kivirágzás győzedelmes igája alá egy olyan tartósan fennálló helyzet, amibe más alighanem belebukna, mely belső erőnek magasrendű forrását az alábbi keresztény misztikus idézet is megjeleníti számunkra:

„...újjongj és vigadj, én lelkem, és adj hálákat Megváltódnak,

hogy azt mondhatod: többé nem féled és nem szereted e világot..."

(II. Rákóczi Ferenc: Confessio peccatoris.)