"Az ember elgyökértelenedése, amely most játszódik le, ez a vég"
"Minden lényeges és nagy dolog csak abból származott, hogy az embernek volt otthona és gyökeret verhetett egy hagyományban. A mai irodalom például messzemenôen destruktív."
"A filozófia és az egyes ember semmit sem tehetnek azonkívül, hogy készenlétbe helyezzük nyitottságunkat (Sich-Offenhalten) Isten érkezésére vagy távolmaradására."
"...már csak egy Isten menthet meg bennünket..."
"És ki dönthetné el közülünk, vajon Oroszországban és Kínában nem kelnek-e új életre egy napon valamely "gondolkodás" olyan ôsrégi hagyományai, amelyek közrehatnak abban, hogy lehetôvé tegyük az ember szabad viszonyát a technikai világhoz?"
"Meggyôzôdésem, hogy csak a világ ugyanazon helyérôl kiindulva készítheti elô önmagát valamely visszatérés is, ahol a modern technikai világ létrejött; meggyôzôdésem, hogy ez nem a zen-buddhizmus vagy a világra vonatkozó más keleti tapasztalatok átvételével történhet meg. A radikális átgondoláshoz az európai hagyományok segítségére és újabb elsajátításukra van szükség. Gondolkodásunk csak olyan gondolkodás révén alakul át, amely ugyanazon eredettel és meghatározottsággal bír."
SPIEGEL: Heidegger Professzor úr, számtalanszor megállapítottuk, hogy az Ön filozófiai mûvét valamelyest beárnyékolják életének azon nem túl hosszú ideig tartó eseményei, amelyek soha nem kerültek tisztázásra.
HEIDEGGER: 1933-ra gondol?
SPIEGEL: Igen, valamint az elôtte és utána történtekre. Szeretnénk az esetet tágabb összefüggésbe helyezni, és innen néhány olyan kérdéshez eljutni, melyek fontosnak tûnnek, mint esetleg a következô: Milyen lehetôségei vannak a filozófiának arra, hogy hatást gyakoroljon a valóságra, akár a politikai valóságra is?
HEIDEGGER: Már az fontos kérdés, tudok-e mindegyikre válaszolni? De elsôsorban azt kell elmondanom, hogy rektori hivatalom elôtt semmilyen formában nem folytattam politikai tevékenységet. Az 1932/33-as téli szemeszter idején szabadságon voltam, és a legtöbb idôt fenn a menedékházamban töltöttem.
SPIEGEL: Miként került sor akkor arra, hogy Ön a freiburgi egyetem rektora lett?
HEIDEGGER: 1932 decemberében szomszédomat, von Möllendorfot, az anatómia rendes tanárát választották rektorrá. Az új rektor hivatalba lépése április 15-én történt az itteni egyetemen. Az 1932/33-as téli szemeszter idején gyakrabban beszélgettünk a helyzetrôl, nemcsak a politikairól, hanem különösképpen az egyetemekérôl, a hallgatók részben kilátástalan helyzetérôl. Véleményem a következôképpen hangzott: Amennyire meg tudom ítélni a dolgokat már csak az az egy lehetôség marad, hogy az újjáépítést végzô még valóban eleven erôkkel kíséreljük meg elhárítani az eljövendô kibontakozását.
SPIEGEL: Ön tehát összefüggést látott a német egyetem helyzete és a német politikai szituáció között általában?
HEIDEGGER: 1933 januárja és márciusa között mindenesetre figyelemmel kísértem a politikai folyamatokat és alkalomadtán beszélgettem is errôl fiatalabb kollégáimmal. De munkám a preszókratikus gondolkodás terjedelmesebb értelmezéséhez szólított. A nyári szemeszter kezdetén tértem vissza Freiburgba. Idôközben von Möllendorf professzor április 16-án rektorként megkezdte hivatali mûködését. Alig két héttel késôbb az akkori badeni kultuszminiszter felmentette hivatalából. A miniszter ezen döntéséhez feltehetôen kívánatos okot az a tény szolgáltatta, hogy a rektor megtiltotta az úgynevezett zsidóplakát kifüggesztését az egyetemen.
rektorként vitába száll a legfelsôbb SA-vezetéssel
SPIEGEL: Von Möllendorf úr szociáldemokrata volt. Mit tett az elmozdítását követôen?
HEIDEGGER: Von Möllendorf még elmozdításának napján megkeresett és azt mondta: "Heidegger, most Önnek kell elvállalnia a rektori hivatalt." Gondolkodóba ejtett, hogy minden tapasztalatom hiányzott az igazgatási tevékenységet illetôen. Az akkori prorektor, Sauer (teológiai fakultás) azonban hasonlóképpen sürgetett, hogy jelöltessem magam a rektorátus új választásán, mivel fennáll a veszélye, hogy egyébként egy funkcionáriust neveznek ki rektorrá. A fiatalabb kollégák, akikkel több éven át megtárgyaltam az egyetem konstrukciójának kérdéseit, ostromoltak, hogy vállaljam el a rektori hivatalt. Sokáig tétováztam. Végül késznek mutatkoztam elvállalni a hivatalt, kizárólag az egyetem érdekében, amennyiben biztos lehettem a plénum egyhangú hozzájárulásában. Mindeközben fennmaradtak a rektori hivatalra való alkalmasságom iránti kétségeim, úgyhogy még a választásra kitûzött nap reggelén bementem a rektorátusra, és kijelentettem az ott tartózkodó elmozdított kollégámnak, von Möllendorfnak, valamint Sauer prorektornak, hogy nem tudom átvenni a hivatalt. Erre mindkét kollégám azt válaszolta: a választást már annyira elôkészítették, hogy már nem léphetek vissza a jelöltségtôl.
SPIEGEL: Ennek alapján nyilatkozta Ön, hogy végérvényesen határozott. Miként alakult ezután az Ön viszonya a nemzetiszocialistákkal?
HEIDEGGER: A hivatalba lépésem utáni második napon két kísérôjével megjelent a rektorátuson a "diákvezetô", és újból követelte a "zsidóplakát" kifüggesztését. Elutasítottam. A három hallgató azzal a megjegyzéssel távozott, hogy a tilalmat jelenteni fogják a Birodalmi Diákvezetôségnek (Reichsstudenten- führung). Néhány nap múlva távhívás érkezett a legfelsôbb SA-vezetésben lévô SA egyetemi fôosztálytól, egy dr. Baumann nevû SA-Gruppenführertôl. Követelte az említett plakát kifüggesztését, ahogy ezt más egyetemeken már megtették. Megtagadás esetén leváltással, ha ugyan nem az egyetem bezárásával kellett számolnom. Tiltásomhoz megkíséreltem a badeni kultuszminiszter támogatását megnyerni, ô azonban kijelentette, hogy az SA ellen semmit sem tehet. Ennek ellenére nem vontam vissza a tilalmat.
SPIEGEL: Eddig ez így nem volt ismeretes.
HEIDEGGER: Azt a motívumot, amely tulajdonképpen meghatározta, hogy elvállaljam a rektori hivatalt, már 1929-ben megneveztem a Mi a metafizika? címû egyetemi székfoglaló elôadásomban Freiburgban: "A tudományok területei távol fekszenek egymástól. Az a mód, miként tárgyaikat vizsgálják, alapvetôen különbözô. A diszciplínák eme széthullott sokaságát ma már csak az egyetemek és fakultások technikai szervezôdése tartja össze, jelentéssel csak a szakok gyakorlati célkitûzései ruházzák fel. A tudományoknak a maguk lényegi alapjában való gyökerezése ezzel szemben elhalt." Amit hivatali idôm alatt az egyetemek ezen mára idôközben az extremitásig elfajult állapotára tekintettel megkíséreltem, azt ismertettem a rektori beszédemben.
SPIEGEL: Megpróbáljuk kideríteni, vajon egyezik-e és mennyiben ez az 1929-es vélemény azzal, amit 1933-as székfoglalójában rektorként mondott. Itt kiragadunk összefüggésébôl egy mondatot: "A sokat ünnepelt 'akadémiai szabadság' kiutasíttatik a német egyetemrôl, mivel ez a szabadság inautentikus, mert csak tagadó volt." Úgy véljük, feltételezhetjük, hogy ez a mondat kifejezi azon nézeteinek legalábbis egy részét, amelyektôl még ma sem áll távol.
HEIDEGGER: Igen, magam is így gondolom. Végtére is ez az akadémiai "szabadság" túl gyakran csupán negatív volt: azon fáradozástól való szabadság, hogy ráálljanak arra, amit egy tudományos stúdium a gondolkodás és megfontolás terén megkövetel. Egyébként ezt a szövegbôl kiragadott mondatot nem elszigetelten, hanem saját összefüggéseiben kell olvasni, akkor érthetôvé válik, mit akartam, hogy "negatív szabadságon" értsenek.
SPIEGEL: Igen, ez érthetô. Rektori beszédében azonban új hangnemet vélünk észrevenni, amennyiben ott, négy hónappal Hitler birodalmi kancellárrá történt kinevezése után, mintegy "ezen ébredés nagyságáról és pompájáról" szól.
HEIDEGGER: Igen, errôl is meg voltam gyôzôdve.
SPIEGEL: Megmagyarázná ezt némiképp?
HEIDEGGER: Szívesen. Akkoriban egyetlen más alternatívát se láttam. Arról volt szó, hogy a nézetek és a 22 párt politikai tendenciáinak általános összekuszálódása közben találjunk egy nemzeti és mindenekelôtt szociális beállítottságot, mintegy Friedrich Naumann kísérletének értelmében. Csak a példa kedvéért, itt Eduard Spranger egy tanulmányát idézhetném, amely messze túlmegy az én rektori beszédemen. (2)
SPIEGEL: Mikor kezdett foglalkozni a politikai viszonyokkal? Hiszen a 22 párt régóta létezett, és a munkanélküliek milliói is jelen voltak már 1930-ban.
HEIDEGGER: Abban az idôben még teljesen azok a kérdések kötöttek le, amelyek a Lét és idôben (1927) és a következô évek írásaiban, elôadásaiban alakultak ki, a gondolkodás alapkérdései, amelyek közvetve nemzeti és szociális kérdéseket is érintettek. Egyetemi oktatóként a tudományok értelmére (Sinn) vonatkozó kérdés, és ezzel együtt az egyetem feladatának meghatározása lebegett közvetlenül a szemem elôtt. Ez az igyekezet megfogalmazódott rektori beszédem címében is: A német egyetem önmegnyilatkozása. Abban az idôben egyetlen rektori beszédben sem kockáztattak meg ilyen címet. De végigolvasta-e alaposan, átgondolta-e, és az akkori szituációból kiindulva interpretálta-e ezt a beszédet bárki is azok közül, akik polemizálnak vele?
SPIEGEL: Ilyen háborgó világban az egyetem önmegnyilatkozásáról beszélni nem hat ez kissé helytelennek?
HEIDEGGER: Hogyan? A német egyetem önmegnyilatkozása az úgynevezett "politikus tudomány" ellen irányul, amit akkoriban már a párton belül és a nemzetiszocialista diákság részérôl is követeltek. Ez az elnevezés akkoriban egészen más értelemmel bírt; nem politológiát jelentett, mint ma, hanem a következôket: A tudomány mint olyan, értelme és értéke, a nép számára való tényleges hasznossága szerint kerül megítélésre. A tudomány ezen átpolitizálásával történô szembenállás külön megfogalmazódik a rektori beszédben.
SPIEGEL: Helyesen értjük Önt? Belevonta az egyetemet abba, amit akkoriban ébredésnek (Aufbruch) érzett, így akarván megtartani az egyetemet, egyébként talán olyan nagyhatalmú áramlatokkal szemben, amelyek már nem hagyták volna érvényesülni sajátszerûségét?
HEIDEGGER: Bizonyára, de az Önmegnyilatkozásnak egyúttal azt a feladatot is ki kellett tûznie, hogy a nyugat-európai gondolkodás hagyo-mányának megfontolásából az egyetem pusztán technikai szervezôdésével szemben új értelmet nyerjen.
SPIEGEL: Professzor úr, úgy értsük ezt, hogy akkoriban a nemzetiszocialistákkal együtt vélte elérhetônek az egyetem gyógyulását?
HEIDEGGER: Ez helytelen kifejezés. Nem a nemzetiszocialistákkal együtt, hanem saját megfontolásából az egyetemnek kellett magát megújítania, és ezáltal szilárd pozíciót szereznie a tudomány elôbbi értelemben vett átpolitizálásának veszélyével szemben.
SPIEGEL: Emiatt proklamálta Ön rektori beszédében a következô három pillért: a "munkaszolgálatot", a "honvédelmi szolgálatot" és a "tudásszolgálatot". A "tudás-szolgálatnak" ezáltal kellett, vélte Ön eszerint, olyan egyenrangú pozícióba emelkednie, melyet a nemzeti-szocialisták nem engedélyeztek?
HEIDEGGER: Pillérekrôl nincs szó. Ha figyelmesen olvassa: A tudásszolgálat a felsorolásban ugyan a harmadik helyen áll, de értelme szerint az elsô helyre tettem. Továbbra is megfontolandó, hogy a munka és a honvédelem, mint minden emberi tevékenység, valamilyen tudáson alapul és általa nyer megvilágítást.
SPIEGEL: Itt azonban még egy mondatot kell említenünk ezzel rögtön be is fejezzük ezt a nyomorult idézgetést , amelyrôl nem tudjuk elképzelni, hogy még ma is aláírná. 1933 ôszén mondta a következôket: "Létetek szabályai ne tantételek és eszmék legyenek. A Führer maga és csakis ô a mai és az eljövendô német valóság és annak törvénye."
HEIDEGGER: Ezek a mondatok nem a rektori beszédben találhatók, hanem csak a helyi, freiburgi diáklapban, 1933/34 téli szemeszterének kezdetén. Amikor a rektorátust átvettem, meg voltam gyôzôdve arról, hogy kompromisszumok nélkül nem boldogulok. Az említett mondatokat ma már nem írnám le. Hasonlókat már 1934-ben sem mondtam.
szemrehányások a nemzetiszocialistákkal való együttmûködés miatt.
SPIEGEL: Feltehetünk ismét egy közbevetett kérdést? Ebben a beszélgetésben eddig érthetôvé vált, hogy 1933-ban az Ön magatartása két pólus között mozgott. Elôször: Egyet-mást ad usum Delphini kellett mondania. Ez volt az egyik pólus. A másik pólus azonban mégiscsak pozitívabb; ezt Ön így fejezi ki: Az volt az érzésem, valami új, valamilyen ébredés (Aufbruch) jött el.
HEIDEGGER: Így van. Nem arról volt szó, hogy pusztán látszatra beszéltem volna ilyen módon, hanem ezt valóban egy lehetôségnek tekintettem.
SPIEGEL: Tudja, hogy ezzel összefüggésben olyan szemrehányásokat tesznek Önnek, amelyek a Nemzetiszocialista Német Munkás- párttal illetve csoportjaival történt együttmûködését érintik, és a nyilvánosság elôtt még mindig meg nem cáfoltnak minôsülnek. Többek között a szemére vetették, hogy részt vett a diákság vagy a Hitlerjugend könyvégetésein.
HEIDEGGER: Betiltottam azt a tervezett könyvégetést, amelynek az egyetem épülete elôtt kellett volna megtörténnie.
SPIEGEL: Szemére vetik, hogy az egyetem könyvtárából vagy a filozófiai szemináriumból eltávolíttatta a zsidó szerzôk könyveit.
HEIDEGGER: A szeminárium igazgatójaként csak ennek könyvtára fölött rendelkezhettem. A zsidó szerzôk könyveinek eltávolítására vonatkozó ismételt felszólításnak nem tettem eleget. Gyakorlataim korábbi résztvevôi ma tanusíthatják: nemhogy a zsidó szerzôk egyetlen könyvét sem távolították el, hanem ezeket a szerzôket, mindenekelôtt Husserlt, éppúgy idéztük és tárgyaltuk, mint 1933 elôtt.
"az ellenem irányuló polémiák állandóan fellángolnak"
SPIEGEL: Hogyan magyarázza meg magának az ilyen híresztelések létrejöttét? Ez rosszindulat?
HEIDEGGER: A források ismerete alapján szeretném ezt feltételezni; de a rágalom indítékai mélyebben rejlenek. A rektorátus átvétele feltehetôen csak alkalom, nem a meghatározó ok. Feltehetôen ezért fog mindig fellángolni a polémia, ha alkalom kínálkozik.
SPIEGEL: 1933 után is voltak zsidó hallgatói. Kapcsolata ezen zsidó hallgatók némelyikével állítólag szívélyes volt.
HEIDEGGER: Magatartásom 1933 után is változatlan maradt. Legidôsebb és legtehetségesebb hallgatóim egyike, Helene Weiß volt, aki késôbb Skóciába emigrált. Miután az itteni karon promoválására már nem volt lehetôség, Baselben promovált írásával, amelynek Az okság és a véletlen Arisztotelész filozófiájában címet adta, és amit 1942-ben ki is nyomtattak Baselben. A szerzô a következôket írja az elôszó végén: "A fenomenológiai interpretáció azon kísérlete, melyet a mû elsô részében mutatunk be, lehetôségét M. Heidegger görög filozófiára vonatkozó kiadatlan interpretációinak köszönheti."
Itt látnak egy példányt a szerzô saját ajánlásával. Dr. Weiß Asszonyt halála elôtt még többször meglátogattam Brüsszelben.
SPIEGEL: Ön régóta barátságban állt Jaspersszel. 1933 után ez a kapcsolat kezdett zavarossá válni. A fáma szerint, a zavar azzal függ össze, hogy Jaspersnek zsidó felesége volt. Szeretne ehhez valamit hozzátenni?
HEIDEGGER: 1919 óta álltam barátságban Karl Jaspersszel; 1933 nyári szemesztere alatt meglátogattam ôt és feleségét Heidelbergben. 1934 és 1938 között Karl Jaspers minden publikációját "szívélyes üdvözlettel" küldte meg nekem.
SPIEGEL: Ön tanítványa volt zsidó elôdjének, Edmund Husserlnek a freiburgi egyetem filozófia tanszékén. A kar számára utódjaként ajánlotta Önt a tanszéken. Kapcsolata Husserllel nem lehetett hála nélküli.
HEIDEGGER: Hiszen ismerik a Lét és idô ajánlását.
SPIEGEL: Természetesen. Ámde késôbb zavar keletkezett a kapcsolatban. Meg tudja és meg akarja nekünk mondani, hogy mire volt ez visszavezethetô?
HEIDEGGER: Tárgyi szempontból élezôdtek ki a különbségek. A harmincas évek elején Husserl nyilvánosan leszámolt Max Schelerrel és velem, amelynek érthetôsége semmi kívánnivalót nem hagyott maga után. Nem tudtam meg, mi bírta rá Husserlt, hogy ilyen nyilvánosan szakítson gondolkodásommal.
SPIEGEL: Milyen alkalomból történt ez?
HEIDEGGER: Husserl hallgatók elôtt beszélt a berlini sportpalotában. Erich Mühsam tudósított róla az egyik nagy berlini újságban.
SPIEGEL: Az általunk vizsgált összefüggésben a vita mint olyan nem érdekes. Csupán az az érdekes, hogy nem pont olyan vita, amelynek köze volt az 1933-as évhez.
HEIDEGGER: Nem, semmi sem.
SPIEGEL: Szemére vetették Önnek, hogy 1941-ben, a Lét és idô ötödik kiadásának megjelenésekor kihagyta a Husserlnek szóló eredeti dedikációt.
HEIDEGGER: Ez igaz. Útban a nyelvhez címû könyvemben megvilágítottam a valóságos tényeket. Ott a következôket írtam: "Azért, hogy a többszörösen terjesztett téves állításokra válaszoljak, álljon itt az a kifejezett megjegyzés, hogy a Lét és idônek, a beszélgetés szövegében a 92. oldalon említett ajánlása, a könyv 1935-ös negyedik kiadásában is a mû elején szerepelt. Amikor a kiadó veszélyeztetve látta az 1941-es ötödik kiadás kinyomtatását, illetve a könyv betiltását gyanította, akkor Niemeyer3 javaslatára és kívánságára végül abban egyeztünk meg, hogy ebben a kiadásban elhagyjuk az ajánlást, azzal az általam szabott feltétellel, mely szerint ezen kiadásban is megmarad az a 38. oldalon található lábjegyzet, amely az említett ajánlást tulajdonképpen nagyonis indokolta, és ami így szólt: 'Ha a következô vizsgálódás néhány lépéssel tovább megy "maguknak a dolgoknak" a feltárásában, akkor ezt a szerzô elsôsorban E. Husserlnek köszönheti, aki ôt freiburgi tanulóévei alatt beható személyes irányítással és még publikálatlan vizsgálódások nagyvonalú átengedésével a fenomenológiai kutatás legkülönfélébb területein tette járatossá.'"
husserl halála kapcsán heidegger megvallja emberi gyengeségét
SPIEGEL: Ezekután csaknem teljesen szükségtelen már feltennünk azt a kérdést, vajon igaz-e, miszerint Ön a freiburgi egyetem rektoraként megtiltotta a nyugalmazott Husserl professzornak, hogy használja az egyetemi vagy a filozófiai szeminárium könyvtárát, illetve oda belépjen.
HEIDEGGER: Ez rágalom.
SPIEGEL: És olyan levél sem létezik, amelyben kimondatik ez a tilalom Husserllel szemben? Hogyan keletkezett alkalmasint ez a híresztelés?
HEIDEGGER: Ezt sem tudom, semmilyen magyarázatot nem találok rá. Olyasmivel demonstrálhatom az egész ügy lehetetlenségét Önöknek, ami szintén nem ismert: Rektori hivatalom alatt Thannhauser professzort, az orvosi klinika igazgatóját és a késôbbi Nobel-díjas von Hevesyt, a fizikai kémia professzorát mindkettô zsidó származású , akiknek az elbocsátását a minisztérium követelte, a miniszternél való közbenjárás révén sikerült állásukban megtartanom. Mármost, hogy ezt a két embert megtartottam, és ugyanakkor saját tanítómmal, az emeritált Husserllel szemben a kolportált módon jártam volna el ez egyszerûen abszurd. Azt is megakadályoztam, hogy hallgatók és docensek demonstrációt szervezzenek Thannhauser professzor ellen. Akadtak akkoriban hoppon maradt egyetemi magántanárok, akik úgy gondolták: Itt az idô valakinek a helyébe lépni. Ha ezek az emberek meglátogattak, mindegyiküket visszautasítottam.
SPIEGEL: 1938-ban Ön nem vett részt Husserl temetésén.
HEIDEGGER: A következôket szeretném ehhez hozzáfûzni: Alaptalan az a szemrehányás, miszerint megszakítottam volna kapcsolataimat Husserllel. Feleségem 1933 májusában, mindkettônk nevében levelet írt Husserl feleségének, amelyben tanúsítottuk változatlan hálánkat, és ezt a levelet egy virágcsokor kíséretében elküldte Husserlnek. Husserl felesége röviden, formális köszönettel válaszolt, és azt írta, hogy családaink között megszakadtak a kapcsolatok. Az, hogy Husserl betegágyánál és halálakor nem fejeztem ki még egyszer köszönetemet és tiszteletemet, az emberi gyengeség (Versagen), amiért levélben bocsánatot kértem Husserl feleségétôl.
SPIEGEL: Husserl 1938-ban hunyt el. Ön pedig már 1934 februárjában lemondott a rektorátusról. Hogyan jutott erre az elhatározásra?
HEIDEGGER: Itt régebbrôl kell kezdenem. Azzal a szándékkal, hogy az egyetem technikai szervezôdését meghaladjuk, azaz a karokat belülrôl, tárgyi feladataikból kiindulva újítsuk meg, az 1933/34-es téli szemeszterre javasoltam fiatalabb és mindenekelôtt a szakterületükön kiemelkedô kollégák dékánná történô kinevezését az egyes karokon, mégpedig pártállásukra való tekintet nélkül. Így lett a jogi kar dékánja Erik Wolf professzor, a bölcsészettudományi kar dékánja Schadewaldt professzor, a természet- tudományi kar dékánja Soergel professzor, az orvostudományi kar dékánja, von Möllendorf professzor, akit tavasszal mozdítottak el rektori hivatalából. De már 1933 karácsony táján világossá vált számomra, hogy az egyetem elôttem lebegô megújítását se a kollégák részérôl megnyilvánuló ellenállással szemben, se a párttal szemben nem tudnám keresztülvinni. A kollégák például rossz néven vették tôlem, hogy a hallgatókat bevontam az egyetem felelôs irányításába éppúgy, ahogy ma történik. Egy napon Karlsruhéba hivattak, ahol a miniszter miniszteri tanácsosán keresztül a körzeti diákvezetô jelenlétében azt követelte, hogy a jogi és az orvostudományi karok dékánjait más, a pártnak tetszô kollégákkal váltsam fel. Ezt a sértô kívánságot elutasítottam, és kilátásba helyeztem lemondásomat a rektori hivatalról, ha a miniszter ragaszkodik követeléséhez. Ez történt. Ez 1934 februárjában volt. Tíz hónapi hivatali idô után mondtam le, miközben a rektorok akkoriban kettô vagy több évig maradtak hivatalukban. Amíg a bel- és külföldi sajtó a legkülönbözôbb módon kommentálta a rektori hivatal átvételét, lemondásomat elhallgatták.
a szemináriumon a párt besúgója is részt vett
SPIEGEL: Adódott Önnek lehetôsége akkoriban, hogy az illetékes birodalmi miniszternek elôadja gondolatait az egyetemi reformról?
HEIDEGGER: Mikor "akkoriban"?
SPIEGEL: Még mindig szó van arról az utazásról, amit Rust 1933-ban ide Freiburgba tett.
HEIDEGGER: Két különbözô eseményrôl van szó. Egy Schönau im Wald-ban tartott Schlageter ünnepség alkalmából történt, hogy rövid, formális köszöntéssel üdvözöltem a minisztert. Másodszor 1933 novemberében, Berlinben beszéltem vele. Elôadtam neki a tudományra és a karok lehetséges átalakítására vonatkozó felfogásomat. Mindent figyelmesen tudomásul vett, úgyhogy reménykedtem: az elôadottak megtehetik hatásukat. De semmi nem történt. Nem látom be, miért tesznek nekem szemrehányást az akkori birodalmi nevelésügyi miniszterrel folytatott tárgyalás miatt, miközben ugyanabban az idôben minden külföldi kormányzat sietett Hitlert elismerni, és vele szemben a nemzetközileg szokásos tiszteletet kimutatni.
SPIEGEL: Megváltozott az Ön viszonya a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal, miután lemondott a rektori hivatalról?
HEIDEGGER: A rektori hivatalról történt lemondás után oktatói feladatomra korlátoztam tevékenységemet. 1934 nyári szemeszterében a Logikát adtam elô. A következô szemeszterben, 1934/35 telén tartottam az elsô Hölderlin-elôadást. 1936-ban kezdôdtek a Nietzsche-elôadások. Mindazok, akik hallhatták, hallották, hogy ez harc a nemzetiszocializmussal.
SPIEGEL: Hogyan játszódott le a hivatal átadása? Ön nem vett részt az ünnepségen?
HEIDEGGER: Igen, elutasítottam a rektori hivatal ünnepélyes átadásán való részvételt.
SPIEGEL: Elkötelezett párttag volt az utódja?
HEIDEGGER: Jogász volt; a Der Alemanne pártújság rektorrá történt kinevezését a következô vastagon szedett címmel adta hírül: "Az egyetem elsô nemzetiszocialista rektora".
SPIEGEL: Hogyan viszonyult Önhöz a párt?
HEIDEGGER: Állandóan felügyelet alatt álltam.
SPIEGEL: Ön észrevette ezt?
HEIDEGGER: Igen, a Dr. Hankéval történt esetben.
SPIEGEL: Miként jött rá?
HEIDEGGER: Ô maga jött oda hozzám. Már promovált az 1936/37-es téli szemeszterben, és mégis részt vett az 1937-es nyári szemeszteremen. Az SD küldte, hogy engem szemmel tartson.
SPIEGEL: Hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy hirtelen odamenjen Önhöz?
HEIDEGGER: Az 1937-es nyári szemeszter során tartott Nietzsche-szemináriumaim és annak alapján, ahogy közben a munka zajlott. Bevallotta nekem, hogy az ellenôrzésemre vonatkozó megbizatást nem tudja tovább vállalni, és további oktatói tevékenységemre való tekintettel tudomásomra akarta hozni ezt a helyzetet.
SPIEGEL: A párt tehát éber szemmel figyelte Önt?
HEIDEGGER: Csak azt tudtam, hogy írásaimat nem volt szabad ismertetni, mint például a Platón tanítása az igazságról címû tanulmányomat. Az 1936 tavaszán, Rómában a Germán Intézetben tartott Hölderlin-elôadásomat csúnyán megtámadták a Hitlerjugend Wille und Macht címû folyóiratában. Az 1934 nyarán E. Kriecks Volk im Werden címû folyóiratában ellenem induló polémiát az érdeklôdôknek utólag el kellene olvasni. Német oldalról nem delegáltak az 1934-es prágai Nemzetközi Filozófuskongresszusra. Ugyanígy a mellôzés volt a sorsom az 1937-es párizsi Descartes-kongresszus esetében. Ez olyan megütközést keltett Párizsban, hogy a kongresszus vezetése Bréhier professzor a Sorbonne-ról saját kezdeményezésre tudakozódott nálam, miért nem tartozom a német delegációhoz. Azt válaszoltam, hogy a kongresszus vezetése tudakozódjon az eset felôl a Birodalmi Nevelési Minisztériumban. Némi idô múlva Berlinbôl felszólítást kaptam, hogy utólag csatlakozzam a delegációhoz. Ezt elutasítottam. A Mi a metafizika? és Az igazság lényegérôl címû elôadások cím nélküli borítóval pult alatt kerültek árusításra. A párt kezdeményezésére a rektori beszédet 1934 után csakhamar kivonták a kereskedelmi forgalomból.
SPIEGEL: Késôbb még rosszabb lett?
HEIDEGGER: A háború utolsó évében a legjelentôsebb tudósok és mûvészek közül ötszázat felmentettek mindenfajta hadiszolgálat alól. Nem tartoztam a felmentettek közé, ellenkezôleg, 1944 nyarán sáncmunkára parancsoltak a Rajnán túlra.
SPIEGEL: A másik, a svájci oldalon Karl Barth végzett sáncmunkát.
HEIDEGGER: Érdekes, mindez hogyan zajlott le. A rektor összehívta az egész docensi kart, és rövid beszédet tartott az alábbi tartalommal: Amit most mond, az a nemzetiszocialista körzet- és kerületvezetôvel kötött megállapodás. Most az egész docensi kart három részre osztja: az elsô a teljesen nélkülözhetôk, a második a félig nélkülözhetôk és a harmadik a nélkülözhetetlenek csoportja. A teljesen nélkülözhetôk csoportjának elsô tagjaként megnevezett személy: Heidegger, a továbbiakban pedig G. Ritter4 Az 1944/45-ös téli szemeszterben, a rajnai sáncmunkák befejezôdése után, Költészet és gondolkodás címmel tartottam elôadást, ami bizonyos értelemben Nietzsche-elôadásom, azaz a nemzetiszocializmussal fennálló konfliktus folytatása. A második óra után behívattak a Volkssturmba, ahol én voltam a legidôsebb a tantestület behívott tagjai között.
SPIEGEL: Talán összefoglalhatjuk: 1933-ban szûkebb nem tágabb értelemben vett apolitikus emberként került az említett vélt ébredés (Aufbruch) politikai életébe...
HEIDEGGER: ... az egyetem útján...
melyek a technikai világ politikai rendszerei?
SPIEGEL: ...az egyetemen át vezetô úton került ezen vélt ébredésbe. Körülbelül egy év múlva pedig le is mondott az ebben vállalt funkciójáról. De: Ön a következôket mondta egyik 1935-ös elôadásában, amely 1953-ban Bevezetés a metafizikába címmel jelent meg: "Amit ma" tehát 1935-öt írtak "a nemzetiszocializmus filozófiája- ként kínálnak körülöttünk, de aminek ezen mozgalom igazságához és nagyságához (tudniillik a planetáris meghatározottságú technika és az újkori ember találkozásához) a legcsekélyebb köze sincs, mindez az 'értékek' és 'teljességek' eme zavaros vizében való halászás." A zárójelekben lévô szavakat csak 1935-ben, tehát a nyomtatáskor fûzte a szöveghez netán megvilágítandó az 1953-as olvasónak, hogy 1935-ben miben látta "ezen mozgalom" tehát a nemzetiszocializmus "belsô igazságát és nagyságát" , vagy a magyarázó zárójelek már 1935-ben is benne voltak?
HEIDEGGER: Ez benne volt a kéziratomban, és pontosan megfelelt a technikáról alkotott akkori felfogásomnak, de még nem vágott egybe késôbbi, a technika lényegét "áll-vány"-ként (Ge-Stell) felfogó értelmezésemmel. Ezt a szövegrészt azért nem adtam elô, mert meg voltam gyôzôdve hallgatóim helyes értelmezésérôl; az ostobák, a besúgók és a szaglászók másként értették a mondottakat másképp is akarták érteni.
SPIEGEL: Biztosan ide sorolná a kommunista mozgalmat is?
HEIDEGGER: Igen, mint a planetáris technika által meghatározott mozgalmat, feltétlenül.
SPIEGEL: Az amerikanizmust is?
HEIDEGGER: Igen, arra is ezt mondanám. Közben az elmúlt harminc év alatt alighanem világosabbá vált, hogy az újkori technika planetáris mozgalma olyan hatalom, melynek történelemformáló nagyságát alig lehet túlbecsülni. Számomra ma az a döntô kérdés, hogyan rendelhetô hozzá egyáltalán valamely és melyik politikai rendszer a technikai korszakhoz. Nem tudom a választ erre a kérdésre. Nem vagyok róla meggyôzôdve, hogy ez a demokrácia.
SPIEGEL: Nos "a" demokrácia csupán gyûjtôfogalom, nagyon különbözô elképzelések sorolhatók alá. Az a kérdés, lehetséges-e még ezen politikai forma átalakítása. Ön 1945 után nyilatkozott a nyugati világ politikai törekvéseirôl, és ennek során a demokráciáról, a politikailag megfogalmazott keresztény világnézetrôl és a jogállamiságról is beszélt és mindezen törekvéseket "felemásságoknak" (Halbheiten) nevezte.
HEIDEGGER: Kérem, mindenekelôtt azt mondja meg, hol beszéltem a demokráciáról és arról, amit utána idéz. Egyébként valóban felemásságoknak is nevezném ezeket, mivel nem látok bennük valódi harcot a technikai világgal, mivel nézetem szerint még mindig az a felfogás áll mögöttük, hogy a technika, lényegét tekintve olyan valami, amit az ember a kezében tart. Véleményem szerint ez nem lehetséges. A technika, lényegét tekintve olyan valami, amit az ember önmagából kiindulva nem gyôz le.
SPIEGEL: A most vázolt áramlatok közül, nézete szerint, melyek itt a legidôszerûbbek?
HEIDEGGER: Ezt nem látom. De látok itt egy döntô kérdést. Elsôsorban azt kellene megvilágítani, mit értenek idôszerûn, mit jelent itt az "idô". Továbbá rá kellene még kérdezni, vajon az emberi cselekvés "belsô igazságának" az idôszerûsége-e a mérték, vajon minden egyes fordulat befeketítése ellenére nem a gondolkodás és a költészet-e a mértékadó cselekvés?
SPIEGEL: Itt azonban szembeötlô, hogy az ember sohasem bánik el a munkaeszközével (Werkzeug), lásd a bûvészinast. Nem hangzik itt túl pesszimistán, ha azt mondjuk: nem bánunk el a modern technikával, ezzel a bizonyára jóval nagyobb munkaeszközzel?
HEIDEGGER: Pesszimizmus? Nem. A pesszimizmus és az optimizmus a most próbált megfontolás határán belül találhatók; olyan állásfoglalások ezek, melyek nem vezetnek messzire. De mindenekelôtt a modern technika nem "munkaeszköz", és már semmi köze a munkaeszközökhöz.
"az az ijesztô, hogy minden funkcionál"
SPIEGEL: Miért kellene, hogy a technika ennyire legyûrjön bennünket...?
HEIDEGGER: Nem azt mondom, hogy legyûrjön. Azt mondom, még nincs olyan szemléletünk, amely a technika lényegének megfelel.
SPIEGEL: De a következô, egészen naív ellenvetést tehetnék Önnek: Mit kell itt legyûrni? Hiszen minden funkcionál. Egyre több villamoserômû épül. Egyre többet termelünk. A föld ezen részén, a magas szintû technika révén jó az emberek ellátása. Jólétben élünk. Mi hiányzik itt tulajdonképpen?
HEIDEGGER: Minden funkcionál. Éppen az az ijesztô, hogy funkcionál, és a funkcionálás egyre további funkcionálásra törekszik, és hogy a technika egyre jobban elszakítja az embert a földtôl és gyökértelenné teszi. Nem tudom, Önöket megrémítette-e, engem mindenesetre igen, amikor minap a Holdon készített felvételeket láttam a Földrôl. Atombombára sincs szükségünk, az ember elgyökértelendése már bekövetkezett. Már pusztán csak technikai kapcsolataink vannak. Ez már nem is a Föld, amelyen az ember ma él. Nemrég hosszasan elbeszélgettem René Charral Provence-ban. Mint tudják, költô és részt vett az ellenállásban is. Provence-ban most rakétakilövô állomások létesülnek, és elképzelhetetlenül tönkreteszik a vidéket. A költô, aki semmiképpen sem gyanúsítható szentimentalizmussal vagy valamilyen idilli állapot magasztalásával, azt mondta nekem, hogy az ember elgyökértelenedése, amely most játszódik le, ez a vég; hacsak a gondolkodás és a költészet nem jut erôszakmentes hatalomra.
"gondolkodásunkkal nem vagyunk képesek Istent megidézni, csak a várakozást ébreszthetjük fel"
SPIEGEL: Azt kell mondjuk, mi ugyan inkább itt vagyunk, és a mi idônkben bizonyára már nem is szükséges elmennünk innen; de ki tudja, az e az ember rendeltetése, hogy ezen a Földön éljen? Elgondolható lenne, hogy az embernek egyáltalán nincs rendeltetése. De mindazonáltal abban is láthatnánk az ember egyik lehetôségét, hogy errôl a Földrôl más bolygókra jut el. Ez sokáig még biztosan nem lesz így. Csak, hol van az megírva, hogy az embernek itt a helye?
HEIDEGGER: Amennyire mindenesetre tájékozódtam, emberi tapasztalatunk és történelmünk szerint, úgy tudom, minden lényeges és nagy dolog csak abból származott, hogy az embernek volt otthona és gyökeret verhetett egy hagyományban. A mai irodalom például messzemenôen destruktív.
SPIEGEL: A "destruktív" szó azért is zavar itt bennünket, mert a "nihilista" megfelelôjeként éppen Ön, illetve az Ön filozófiája által kapott egészen átfogó jelentésösszefüggést. Megdöbbent minket a "destruktív" szónak az irodalomra vonatkoztatása, amit Ön nagyon is ezen nihilizmus részeként láthatna vagy kellene látnia.
HEIDEGGER: Azt szeretném mondani, hogy az, amit most "irodalom" alatt értettem, nem nihilista az általam gondolt jelentésben.
SPIEGEL: Nyilvánvalóan látja, hogy így azt a világméretû mozgalmat is megfogalmazta, amely létrehozza vagy már létrehozta az abszolút technikai államot?
HEIDEGGER: Igen!
SPIEGEL: Jó. Most természetesen adódik a kérdés: Az egyes ember képes-e még egyáltalán befolyásolni ezeket az egymásbafonódó kényszermozgásokat, vagy pedig a filozófia, vagy a kettô együtt képes ezt befolyásolni azáltal, hogy a filozófia az egyént vagy több embert meghatározott akcióra irányít?
HEIDEGGER: Ha megengedik, röviden és talán kissé tömören, de hosszas megfontolás alapján válaszolnék erre a kérdésre: A filozófia nem képes véghezvinni a jelenlegi világhelyzet közvetlen megváltoztatását. Ez nem csupán a filozófiára érvényes, hanem minden merôben emberi elmélkedésre és törekvésre. Már csak egy Isten menthet meg bennünket. Egyetlen lehetôségünk az marad, hogy a gondolkodás és a költészet terén készenlétbe helyezzük magunkat Isten megjelenésére, avagy Isten távollétére a pusztulásban; hogy Isten távolléte láttán elpusztulunk.
SPIEGEL: Van összefüggés az Ön gondolkodása és ennek az Istennek az eljövetele között? Nézete szerint, létezik itt oksági összefüggés? Úgy véli, képesek vagyunk Istent megidézni?
HEIDEGGER: Gondolkodásunkkal nem idézhetjük meg Istent, legfeljebb a várakozás készenlétét ébreszthetjük föl.
SPIEGEL: De segíthetünk?
HEIDEGGER: Az elsô segítség valószínûleg a készenlétbe helyezés. Sem az ember által, sem az ember nélkül nem lehet a világ az, ami, és olyan, amilyen. Nézetem szerint ez azzal függ össze, hogy az, amit én egy régrôl ránk hagyományozott, sokrétû és most lejáratott kifejezéssel "a lét"-nek nevezek, az kinyilatkozásához, megôrzôdéséhez és kialakulásához rászorul az emberre. A technika lényegét abban látom, amit gyakorta nevetséges és talán esetlen kifejezéssel "áll-vány"-nak (Ge-Stell) nevezek. Az áll-vány mûködése a következôt jelenti: Az embert olyan hatalom állítja maga elé, veszi igénybe és provokálja, amely a technika lényegében nyilatkozik meg, és amit az ember nem ural. A gondolkodás nem is kíván többet, csak ehhez a belátáshoz hozzásegíteni. A filozófia halálán van.
SPIEGEL: A korábbi idôkben és nem csupán a korábbi idôkben mindazonáltal úgy gondolták, hogy a filozófia közvetve nagy hatást gyakorol; közvetlenül ugyan ritkán, de közvetve sokszor kieszközölte új áramlatok érvényre jutását. Ha csupán a németeknél a következô nagy nevekre gondolunk: Kant, Hegeltôl Nietzschéig, Marxot nem is említve, akkor bizonyítható, hogy kerülô útakon a filozófia roppant hatást fejtett ki. Úgy véli, a filozófia ezen hatásának vége? És amikor azt mondja, hogy a régi filozófia halott, már nincs többé, akkor ebbe az is beleértendô, hogy a filozófia ezen hatása, ha valaha létezett is, ma legalábbis már nem létezik?
HEIDEGGER: Közvetett hatás lehetséges egy másfajta gondolkodáson keresztül, de közvetlen hatás, úgy, mintha a gondolkodás kauzálisan változtatná meg a világhelyzetet, semmiképpen sem.
SPIEGEL: Bocsásson meg, nem akarunk filozofálni, ahhoz nem vagyunk elég képzettek, de hisz itt van a politika és a filozófia közötti érintkezési pont, ezért engedje meg nekünk, hogy egy ilyen beszélgetésbe vonjuk itt bele. Éppen az imént mondta: a filozófia és az egyes ember semmit sem tehetnek azonkívül, hogy...
HEIDEGGER: ...hogy készenlétbe helyezzük nyitottságunkat (Sich-Offenhalten) Isten érkezésére vagy távolmaradására. A távolmaradás tapasztalatát sem lehet semminek venni, hanem az az ember megszabadítása attól, amit a Lét és idôben a létezôk szintjére való visszaesésnek neveztem. Az említett készenlét elôkészítéséhez tartozik, hogy megfontoljuk azt, ami ma van.
SPIEGEL: De hiszen akkor valóban szükség lenne még arra a híres külsô indításra (Anstoß), egy Istenre vagy másvalakire. Tehát akkor a gondolkodás ma már semmilyen hatást nem fejthet ki önmagából kiindulva és önmagának elégséges módon? A kortársak, és azt hiszem, a mi véleményünk szerint is, ez a hatás korábban létezett.
HEIDEGGER: De nem közvetlenül.
a filozófiát a kibernetika váltja fel
SPIEGEL: Kantot, Hegelt és Marxot mint jelentôs újítókat (Beweger) már megneveztük. De Leibniztôl is indultak kezdeményezések a modern fizika fejlôdésére, és ezzel a modern világ létrejöttére nézve egyáltalán. Azt hiszem, az elôbb említette, hogy ma már nem számol ilyen hatással.
HEIDEGGER: A filozófiát tekintve már nem. Az eddigi filozófia szerepét ma a tudományok vették át. A gondolkodás "hatásának" kielégítô tisztázásához mélyrehatóbban ki kellene fejtenünk, mit nevezhetünk hatásnak és odahatásnak. Ha az alap tételét (Satz vom Grund) kielégítôen kifejtettük, akkor alaposabb különbségtételre lenne szükség az indítóok (Anlaß), az indítás (Anstoß), az elômozdítás (Förderung), a támogatás (Nachhilfe), az akadályozás (Behinderung) és a közremûködés (Mithilfe) között. A filozófia szaktudományokra bomlik: pszichológiára, logikára, politológiára.
SPIEGEL: És mi tölti be most a filozófia helyét?
HEIDEGGER: A kibernetika.
SPIEGEL: Vagy a jámbor ember (Fromme), aki nyitottságban tartja magát (sich offenhält)?
HEIDEGGER: De ez már nem filozófia.
SPIEGEL: Akkor hát mi?
HEIDEGGER: Másféle gondolkodásnak nevezném.
SPIEGEL: Ön ezt másféle gondolkodásnak nevezi. Megfogalmazná ezt kissé világosabban?
HEIDEGGER: Gondoltak a Die Frage nach der Technik címû elôadásom záró mondatára: "A kérdezés a gondolkodás jámborsága (Frömmigkeit)"?
SPIEGEL: Az Ön Nieztsche-elôadásaiban találtunk egy számunkra megvilágosító mondatot. Ott azt állítja: "Mivel a filozófiai gondolkodásban a lehetô legmagasabb szintû kötöttség (Bindung) uralkodik, ezért minden nagy gondolkodó ugyanazt gondolja. Ez az ugyanaz azonban olyan lényegi és gazdag, hogy soha nem meríti ki egyikük sem, hanem mindegyikük mindegyiket csak erôsebben köti." Az Ön véleménye szerint azonban úgy látszik, hogy éppen ez a filozófiai építmény ért bizonyos módon véget.
HEIDEGGER: A filozófia építménye befejezôdött, de számunkra mégsem vált semmissé, mert éppen a párbeszédben újra jelenvalóvá lesz. Az elmúlt harminc évben, az elôadásokon és a gyakorlatokon egész munkásságom lényegében csak a nyugati filozófia értelmezésére irányult. A gondolkodás történeti alapjaihoz való visszatérés, a görög bölcselet óta fel nem tett kérdések átgondolása, mindez semmiképpen sem elszakadás a hagyománytól. De állítom, hogy az áthagyományozott metafizika gondolkodásmódja, amely Nietzschével lezárult, semmilyen lehetôséget nem nyújt már a most még csak kezdôdô technikai világkorszak alapvonásainak gondolkodva történô megtapasztalására.
"megóvni a gondolkodást attól, hogy olcsón kiárusítsák"
SPIEGEL: Körülbelül két évvel ezelôtt, egy buddhista szerzetessel folytatott beszélgetés során, "a gondolkodás egészen új módszerérôl" beszélt, és azt mondta, hogy a gondolkodásnak ezt az új módszerét "egyelôre csak kevés ember mûvelheti". Azt akarta ezzel kifejezni, hogy csupán igen kevés ember rendelkezhet azokkal a belátásokkal, amelyek lehetségesek és szükségesek az Ön nézete szerint?
HEIDEGGER: "Rendelkezni valamivel" (Haben) abban az egészen eredeti értelemben, hogy ôk bizonyos tekintetben ki is tudják fejezni ezeket a belátásokat.
SPIEGEL: Igen, de a módszer megvalósítására irányuló transzmisszió, látható módon nem került bemutatásra az Ön részérôl a buddhistával folytatott ezen beszélgetésben sem.
HEIDEGGER: Azt nem is tudom láthatóvá tenni. Semmit sem tudok arról, hogyan "hat" az ilyen gondolkodás. Az is lehetséges, hogy valamely gondolkodás útja ma a hallgatáshoz vezet, mert csak így óvhatjuk meg attól, hogy egy év leforgása alatt olcsón kiárusítsák. Az is lehetséges, hogy 300 évre lesz szüksége ahhoz, hogy "hasson".
SPIEGEL: Igen, ezt értjük. De minthogy nem 300 év múlva élünk, hanem itt és most, ezért a hallgatás nekünk nem adatik meg. Nekünk politikusoknak, félig politikusoknak, állampolgároknak, újságíróknak stb., nekünk szakadatlanul valamilyen döntést kell hoznunk. Be kell rendezkednünk abban a rendszerben, amelyben élünk, keresnünk kell a megváltoztatás módját, kutatnunk kell a reform szûk, és a forradalom még szûkebb kapuját. Segítséget a filozófustól várunk, még ha természetesen csupán közvetett segítséget is, kerülô utakon érkezô segítséget. És akkor most azt halljuk: Nem tudok segíteni nektek.
HEIDEGGER: Nem is tudok.
SPIEGEL: Ez kedvét kell szegje azoknak, akik nem filozófusok.
HEIDEGGER: Nem tudok segíteni, mivel olyan súlyosak a kérdések, hogy a gondolkodás elôbbi feladatának értelme ellen való lenne mintegy nyilvánosan föllépni, prédikálni és morális osztályzatokat osztogatni. Talán meg szabad kockáztatni a következô tételt: A technika el nem gondolt planetáris túlerejébôl adódó titoknak azon gondolkodás ideiglenessége és homályossága felel meg, amely megkísérel elgondolkodni ezen elgondolatlanon.
SPIEGEL: Ön nem számítja magát azokhoz, akik, ha csupán hallanák ôket, máris utat tudnának mutatni.
HEIDEGGER: Nem! Semmilyen utat nem ismerek a jelenlegi világhelyzet közvetlen megváltoztatására, föltéve, hogy ilyen emberileg egyáltalán lehetséges. Azonban nekem úgy tûnik, hogy a megkísérelt gondolkodás képes lenne a már említett készenlétet fölébreszteni, tisztázni és megszilárdítani.
SPIEGEL: Ez világos válasz. De mondhatja-e, és szabad-e egy gondolkodónak azt mondani: Csak várjatok, 300 éven belül bizonyára eszünkbe jut majd valami?
HEIDEGGER: Nem arról van szó, hogy csak várjunk, amíg az embernek 300 év múlva eszébe jut valami, hanem arról, hogy a jelenlegi világkorszak alig átgondolt alapvonásaiból az eljövendô idôkre, prófétikus igények nélkül, elôre gondoljunk (vorzudenken). A gondolkodás nem tétlenség, hanem önmagában az a cselekvés, amely párbeszédben áll a világ sorsával. Úgy tûnik számomra, hogy a teória és a praxis metafizikából származó megkülönböztetése, és a közöttük lévô transzmisszió képzete eltorlaszolja a belátás útját ahhoz, amit én gondolkodáson értek. Talán szabad itt utalnom azokra az elôadásaimra, amelyek 1954-ben jelentek meg, Mit jelent gondolkodni? címen. Talán az is korunk egyik jellemzôje, hogy összes írásom közül éppen ez a legkevésbé olvasott.
SPIEGEL: Térjünk vissza elsô témánkhoz. Az nem gondolható el, hogy a nemzetiszocializmust egyrészt úgy tekintsük mint az említett "planetáris találkozás" megvalósulását, másrészt mint a "planetáris meghatározottságú technika" és az újkori ember ezen találkozásával szembeni végsô, legádázabb, legerôteljesebb és egyúttal legtehetetlenebb tiltakozást? Ön nyilvánvalóan egy ellentétet hordoz saját személyében, úgyhogy mûködésének sok mellékterméke tulajdonképpen csak azáltal nyer magyarázatot, hogy lényének különbözô részeivel, melyek a filozófiai magot nem érintik, szilárdan megkapaszkodik sok olyan dologban, amelyekrôl filozófusként tudja: nincs tartós fennállásuk például olyan fogalmakban, mint a "szülôföld" (Heimat), a "meggyökeresedés" (Verwurzelung) vagy hasonlók. Hogyan illenek ezek össze: planetáris technika és szülôföld?
HEIDEGGER: Ezt nem mondanám. Úgy tûnik számomra, túlságosan abszolút módon ragadják meg a technikát. Jómagam nem kibogozhatatlan és elkerülhetetlen végzetnek tekintem a planetáris technika világában élô ember helyzetét, hanem a gondolkodás feladatát éppen abban a saját határai között maradó közremûködésben látom, mellyel az embert hozzásegíti ahhoz, hogy elôször is egyáltalán kielégítô viszonyt alakítson ki a technika lényegével. A nemzetiszocializmus ugyan ebbe az irányba haladt; ezek az emberek azonban a gondolkodást illetôen túlontúl igénytelennek mutatkoztak valóban explicit viszonyt teremteni mindahhoz, ami manapság történik és úton van három évszázad óta.
SPIEGEL: Ez az explicit viszony netán az amerikaiaknál található meg manapság?
HEIDEGGER: Náluk sem; ôk egyelôre még olyan gondolkodásba bonyolódtak bele, amely pragmatizmusként ugyan elômozdítja a mûszaki tevékenységet és manipulálást, de egyúttal a modern technika különösségére vonatkozó megfontolás útjában is áll. Eközben az Amerikai Egyesült Államokban felbukkannak itt-ott próbálkozások, hogy eloldozzák magukat a pragmatista-pozitivista gondolkodástól. És ki dönthetné el közülünk, vajon Oroszországban és Kínában nem kelnek-e új életre egy napon valamely "gondolkodás" olyan ôsrégi hagyományai, amelyek közrehatnak abban, hogy lehetôvé tegyük az ember szabad viszonyát a technikai világhoz?
SPIEGEL: Ha ezzel egyikük sem rendelkezik, és hát a filozófus sem tudja számukra nyújtani...
HEIDEGGER: Nem rajtam áll eldönteni, milyen messzire jutok a gondolatkísérletemmel, és a jövôben azt milyen módon fogják még fel, illetve milyen módon kerül termékeny átalakításra. Legutóbb 1957-ben, a freiburgi egyetem jubileuma alkalmából Az azonosság tétele címmel tartott ünnepi elôadásban kockáztattam meg bemutatni néhány gondolati lépésben, hogy a modern technika különösségének alapját illetô, gondolkodó tapasztalás számára menynyiben tárul fel annak lehetôsége, hogy a technikai világkorszak embere megélje egy olyan követelményre való vonatkoztatottságát, amely követel-ményt nem csupán meghallani képes, amelybe sokkal inkább maga is beletartozik. Gondolkoldásom elkerül- hetetlen kapcsolatban áll Hölderlin költészetével. Hölderlint nem akármilyen költônek tartom, akinek alkotásával az irodalomtörténészek sok egyéb mellett szintén foglalkoznak. Hölderlin számomra az a költô, aki a jövôbe mutat, aki Istent várja, és aki ennél fogva nem rekedhet meg a Hölderlin-kutatás tárgyaként az irodalomtörténet fogalmaiban.
mi a németek különös feladata?
SPIEGEL: Apropó Hölderlin! (Az ismételt felolvasásért elnézést kérünk.) Nietzsche-elôadásában Ön azt állította, hogy "a dionüszoszinak és az apollóninak, a szent szenvedélynek és a józan ábrázolásnak a különbözôképpen ismert ellentmondása a németek történelmi rendeltetésének rejtett stílustörvénye, és bennünket egy napon késznek és felkészültnek kell találnia megformálására. Ez az ellentét nem olyan formula, amelynek segítségével csupán 'kultúrát' szabadna írnunk. Hölderlin és Nietzsche kérdôjelet állítottak fel ezzel az ellentmondással a németek azon feladatát illetôen, hogy lényegüket történelmileg találják meg. Megértjük majd ezeket a jeleket? Egyvalami bizonyos: Ha nem értjük meg, a történelem megbosszulja magát rajtunk." Nem tudjuk, mindezt melyik évben írta; úgy gondoljuk, 1935-ben.
HEIDEGGER: Az idézet feltehetôen az 1936/37-es, A hatalom akarása mint mûvészet címû Nietzsche-elôadásban található. De mondhattam a rákövetkezô években is.
SPIEGEL: Nos, megvilágítaná ezt valamelyest? Hiszen ez az egyetemes útról a németek konkrét rendeltetéséhez vezet bennünket.
HEIDEGGER: Így is mondhatnám az idézetben kifejtetteket: Meggyôzôdésem, hogy csak a világ ugyanazon helyérôl kiindulva készítheti elô önmagát valamely visszatérés is, ahol a modern technikai világ létrejött; meggyôzôdésem, hogy ez nem a zen-buddhizmus vagy a világra vonatkozó más keleti tapasztalatok átvételével történhet meg. A radikális átgondoláshoz az európai hagyományok segítségére és újabb elsajátításukra van szükség. Gondolkodásunk csak olyan gondolkodás révén alakul át, amely ugyanazon eredettel és meghatározottsággal bír.
SPIEGEL: Úgy véli, hogy éppen ezen a helyen, ahol a technikai világ létrejött, szintén itt kell ennek...
HEIDEGGER: ...hegeli értelemben megszüntetve-megôrzôdnie, nem megszûnnie, hanem megszüntetve-megôrzôdnie, de nem csak az ember által.
SPIEGEL: Ön speciálisan a németeknek tulajdonít különleges feladatot?
HEIDEGGER: Igen, a Hölderlinnel való párbeszéd értelmében.
SPIEGEL: Úgy hiszi, hogy a németeknek különleges minôsítésük van ezen visszatérést illetôen?
HEIDEGGER: A német nyelv, valamint a görögök nyelve és gondolkodása között fennálló különleges, bensô rokonságra gondolok. Manapság a franciák igazolják ezt számomra újra meg újra. Ha gondolkodni kezdenek, németül beszélnek; biztosak benne, hogy saját nyelvükkel nem boldogulnának.
SPIEGEL: Ezzel magyarázza, hogy az Ön gondolatainak a neolatin országokban, kiváltképp a franciáknál olyan erôs hatása volt?
HEIDEGGER: Minthogy ôk látják, a mai világban már nem boldogulnak saját, igen erôteljes racionalitásukkal, amennyiben arról van szó, hogy ezt a világot saját lényegük eredetében értsék meg. Valamely gondolkodást éppoly kevéssé lehet lefordítani, mint a költeményeket. Ezeket jobb híján körülírni lehet. Mihelyt szószerinti fordításba fogunk, minden megváltozik.
SPIEGEL: Ez kellemetlen gondolat.
HEIDEGGER: Jó lenne, ha ez a kellemetlenség nagy mértékben komoly lenne, és fontolóra vennék végre, hogy a görög gondolkodás milyen súlyos következményekkel járó változást szenvedett a római kor latin nyelvére történt átültetésével, fontolóra vennék ezt az eseményt, amely még ma is akadályt jelent számunkra a görög gondolkodás alapvetô kifejezéseinek elégséges átgondolása tekintetében.
"túl nagy az elgondolandó nagysága"
SPIEGEL: Professzor úr mi tulajdonképpen mindig abból az optimista álláspontból indulnánk ki, hogyha valami közölhetô, az le is fordítható, mert ha megszûnik az az optimizmus, miszerint a gondolati tartalmak a nyelvi határokon túlmenôen is közölhetôk, akkor a provincializálódás veszélye fenyeget.
HEIDEGGER: "Provinciálisnak" neveznék a görög gondolkodást a római világbirodalmon belüli ábrázolási módokhoz képest? Az üzleti levelek minden nyelvre lefordíthatók. A tudományok, azaz a ma már számunkra is természettudománynak minôsülô szaktudományok, a matematikai fizikával mint alaptudománnyal együtt, szintén lefordíthatók minden világnyelvre, pontosabban szólva: ezeket nem fordítják le, hanem ugyanazt a matematikai nyelvet beszélik. Tágas és nehezen felmérhetô területet érintünk itt.
SPIEGEL: Talán a következôk is ehhez a témához tartoznak: Pillanatnyilag, ezt túlzás nélkül állíthatjuk, a demokratikus-parlamentáris rendszer válságát éljük. Már régóta. Különösen Németországban, de nem csak Németországban. Ez a rendszer válságban van a demokrácia klasszikus országaiban is, Angliában és Amerikában. Franciaországban ez már nem is válság. A kérdés most az: Nem érkezhetnek-e mégis, felôlem akár melléktermékként is, olyan útmutatások a gondolkodók részérôl, amelyekbôl kiderül, hogy vagy ezt a rendszert kell felváltania egy újnak, és az milyen legyen, vagy útmutatások arra nézve, hogy lehetôvé kell váljon egy reform, és arra nézve is, miként volna ez lehetséges. Egyébként maradunk annál az álláspontnál, miszerint a filozófiailag iskolázatlan ember és ô normális esetben olyan ember lesz, aki kezében tartja a dolgokat (habár nem határozza meg ôket), és egyúttal a dolgok kezében van , hogy ez az ember téves következtetésekhez, sôt talán borzasztó rövidzárlatokhoz jut. Tehát: Nem kellene-e a filozófusnak mégis késznek mutatkoznia arra, hogy gondolatokat fogalmazzon meg azt illetôen, miként szabályozhatják az emberek együttélési viszonyaikat ebben az önmaguk által technicizált világban, amely talán túlerôben van velük szemben? Nem várjuk-e mégis joggal a filozófustól, hogy útmutatásokat nyújtson, miként képzel el valamely életlehetôséget, és nem hibázza-e el a filozófus egy részét, felôlem akár csak egy kis részét is, a hivatásának és a elhivatottságának, ha erre nézve semmit sem közöl.
HEIDEGGER: Amennyire én látom, gondolatilag senki sem képes a világot egészében úgy kiismerni, hogy gyakorlati útmutatásokat adhatna, különösen, ha szembenéz a saját feladatával is, miszerint elôször ismét a gondolkodás alapját találja meg. Amíg a jelentôs hagyományok láttán a gondolkodás komolyan veszi önmagát, addig túl sokat követelnek tôle, ha útmutatásokat is neki kell adnia. Milyen felhatalmazás alapján történhetne mindez? A gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások. A gondolkodás egyetlen mércéje magából az elgondolandó dologból következik. Azonban éppen ez az, ami minden másnál kérdésesebb. Ahhoz, hogy belássuk ezt a tényállást, mindenekelôtt a filozófia és a tudományok közötti kapcsolat kifejtésére lenne szükség. A tudományok technikai-gyakorlati sikerei ma egyre inkább fölöslegessé teszik a filozófiai értelemben vett gondolkodást. Az a súlyos helyzet, amibe a gondolkodás saját feladatát tekintve került, megfelel annak a gondolkodással szemben táplált megütközésnek, amit éppen a tudományok hatalmi helyzete idézett elô. A gondolkodásnak meg kell tagadnia, hogy naprakész válaszokkal szolgáljon gyakorlati-világnézeti kérdésekre.
SPIEGEL: Professzor úr, a gondolkodás területén nincsenek tekintélyen alapuló állítások. Így tulajdonképpen az sem lehet meglepô, hogy a modern mûvészetnek is nehéz tekintélyen alapuló állításokat tennie. Ön ezt mégis "destruktív"-nak nevezi. A modern mûvészet gyakran kísérleti mûvészetként értelmezi magát. Mûvei kísérletek...
HEIDEGGER: Szívesen hallgatok az okos szóra.
SPIEGEL: ...kísérletek az ember és a mûvész elszigetelôdésének szituációjából kiindulva, és 100 kísérlet közül olykor-olykor egy ha talál.
HEIDEGGER: Éppen ez a nagy kérdés: Hol áll a mûvészet? Melyik a mûvészet helye?
SPIEGEL: Jó, de a mûvészettôl Ön valami olyasmit követel itt, amit már a gondolkodástól sem.
HEIDEGGER: Semmit sem követelek a mûvészettôl. Csupán azt mondom, az a kérdés, melyik helyet foglalja el a mûvészet.
SPIEGEL: Ha a mûvészet nem ismeri a maga helyét, akkor ezért destruktív?
HEIDEGGER: Jó, ezt húzzák ki. De azt szeretném rögzíteni, hogy nem látom a modern mûvészet útjelzôjét, mivel homályban marad, hogy miben pillantja meg vagy keresi legalább a modern mûvészet a mûvészet sajátos mivoltát.
SPIEGEL: A mûvésznek sincs kötelezettsége a hagyománnyal szemben. Szépnek találhatja és egyúttal azt mondhatja: Nos, így szerettek volna festeni 600 vagy 300 évvel, vagy még 30 évvel ezelôtt is. Igen ám, de most már ezt nem lehet így csinálni. Még ha akarná, akkor se tudná. A legnagyobb mûvész akkor Hans van Meegeren volna, a zseniális hamisító, aki aztán "jobban" tudna festeni mint a többiek. Tehát így a mûvész, az író, a költô hasonló szituációban van, mint a gondolkodó. Mégis hányszor kell azt mondanunk: Hunyd be a szemed!
HEIDEGGER: Amennyiben a mûvészet, a költészet és a filozófia egymáshoz rendelésének kereteként a "kultúrüzem"-et (Kulturbetrieb) vesszük, akkor jogos az összehasonlítás. De ha nem csupán a mûködés kérdéses, hanem az is, mit jelent a "kultúra", akkor e kérdésességre vonatkozó megfontolás is azon gondolkodás feladatkörébe kerül, amelynek szorult helyzete alig gondolható el. A gondolkodás legnagyobb ínsége azonban abban áll, hogy manapság, már amennyire én ezt láthatom, még egyetlen gondolkodó sem szólalt meg, aki elég "nagy" lenne ahhoz, hogy a gondolkodást közvetlenül és megformált alakjában saját ügyévé tegye, és ezzel a saját útjára vezesse. Nekünk, mai embereknek túlságosan nagy az elgondolandó nagysága. Azon fáradozhatunk talán, hogy valamely átmenet keskeny és messzire nem nyúló hídjait építsük.
SPIEGEL: Heidegger Professzor úr köszönjük a beszélgetést.
fordította: Krémer Sándor
Jegyzetek
* Az interjú magyar nyelvre történt átültetésénél Fehér M. István, Fila Béla és Vajda Mihály Heidegger-fordításaira támaszkodtam. K. S.
1 Martin Heidegger akarata alapján az interjút nem hozhattuk nyilvánosságra élete során. Az volt a kívánsága, hogy az interjúban válaszolhasson azokra a szemrehányásokra, amelyek a Harmadik Birodalomban tanúsított magatartása miatt érték.
2 A tanulmány megjelent az A. Fischer, W. Flitner, Th. Litt, H. Nohl és E. Spranger által kiadott, Die Erziehung címû folyóiratban (1933, 401. oldal).
3 Heidegger akkori kiadója.
4 Dr. Gerhard Ritter professzort (a Carl Goerdeler és a német ellenállási mozgalom szerzôjét), akkoriban az újkori történelem egyetemi rendes tanára a freiburgi egyetemen, a Hitler elleni 1944. július 20-i merénylettel összefüggésben tartóztatták le 1944. november 1-én, és csak a szövetséges csapatok szabadították ki 1945. április 25-én. A történészt 1956-ban nyugdíjazták és 1967-ben halt meg.
Der Spiegel. 1966. szeptember 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése