• A nyugati politikai modell nem, hogy Kínában vagy a Közel-Keleten esélytelen, de igazából még Nyugaton sem működik!”-Demkó Attila

  • A New Age-Új Kor (a globalizmus) vallása egyáltalán nem új, az ember bukása óta jelen van.”-R.Coomaraswamy

  • A filozófiai szolipszizmus tiszta szubjektivizmus. Egyszerűbben fogalmazva pedig nárcizmus.”-R.Coomaraswamy

  • A Szemfényvesztő Messiás vizet és tüzet hoz magával, ám ami tűznek látszik majd, az hideg víz lesz, ami pedig víznek látszik, tűz lesz.” – Sahih Al-Bukhári

  • A szeretet (tolerancia) abszolutizálása - az igazság nélkül. Ez nem Krisztus tanítása, tehát ez is egy hamisítás.

  • "Ha nincs bűn, mindent szabad."-Dosztojevszkij




2014. október 26., vasárnap

A háromféle lélek



"Isten országa csak a mindenestül halottak számára áll nyitva."
(Eckhart mester)




A háromféle lélek: A mulandó lélek (emberisten, pszichológiai ego, kis-én)), a halhatatlan lélek (istenember, nagy-én) és a Legfelsőbb Lélek. 
Véleményünk szerint kulcsfontosságú eltűnödni azon, hogy szakrális nézőpont szerint az első kettő, mely egymás tükörképe, a harmadikon belül van, mivel az a benyomásunk, hogy a legtöbb felesleges vita és félreértés a vonatkoztatási rendszerek tisztázatlanságából, keveréséből származik. Úgy tűnik számunkra, hogy az őseredeti (primordiális) Paradicsomból való kiűzetésünk óta - az érzékszervi világon belül - a mulandó lélek központú és a Legfelső lélek központú látásmód tusakodik egymással (vö.: ciklicitás elv), ahol az örökkévaló lélek nem végcél, hanem inkább egyfajta útmutató-segítő szerepet játszik.

A szakrális és a modernista hagyomány látásmódjának összevetése.

A mulandó lelket tekinthetjük egy szárnyalni sóvárgó madárnak, akinek vágya a külső szabadságra irányul, vonzza az idegen, fenyegető közeg, agyának szikráit saját szolgálatába igázná, szabad akaratával a tér uralására tör, az időt a gyorsulással kívánja meghaladni (vö.: Andrej Tarkovszkij "Andrej Rubljov" című filmjének első jelenetével.). Életfája az anyagi világot jelképező sajátos fügefa, aminek érdekessége, hogy a gyökérzete az Égnek mered, ágai pedig lefelé irányulnak, levelei pedig  szent szövegek, amik a felismerés, a Kiút esélye felé vezethetik a szemléleti tótágasban létező tévelygőket 
(vö.: Bhagavad Gítá, XV. ének. A mű "krisnás" változata szerintünk kevésbé javasolható, mert mint ahogy Buji Ferenc, "Az emberré vált ember." című könyvének a "A reinkarnáció hindu és buddhista elmélete."- című fejezetében írja: "Voltaképpen a Krisna-tudat mozgalom szellemisége, "mentalitása" sokkal közelebb áll a legújabb kori neoprotestáns szektákhoz, mint saját anyavallásához, és tanításában is sok tekintetben a nyugati szellemiségnek való behódolás jellemzi. A "mozgalom" által készített Gítá-fordítás - összhangban a Szanáthana Dharmától (Örök Törvénytől) elrugaszkodott szellemiségével és tanításával - feltehetőleg egyedülálló munka abból a szempontból, hogy miképpen lehet rendkívüli filológiai felkészültség mellett ilyen mértékben tendenciózusan félrefordítani egy könyvet."). 
A hagyomány szerint ennek a különös fának a tövébe ült le Szkítiánosz tanítványa, Buda (Buddha) és mozdulatlanságba lassulással meghaladva időt és teret, e helyütt Ébred fel az Alvásból, ami által helyreállt a szemléleti Rend, a "Káoszból csoda született", a mulandó Élet fájából - függőlegesen a helyére fordulván - ismét a halhatatlan élet (Lélek-Lét) fája lett...Ennek a folyamatnak eredménye messzemenő lehet: A madár rájöhet, hogy Ő voltaképp, inkább - nagyon is - egy halhoz, de még inkább egy hullámhoz hasonlítható, mivel a mulandó lelke mellett megjelent halhatatlan lélek rámutat, hogy a valódi lényegisége víz (Legfelsőbb Lélek) természetű, ami valójában teljes mértékben tételezi. Ezért azt is mondhatnánk, hogy az ember minden pillanatban 100%-osan szabad akaratú és 100%-osan meghatározott (determinált), egyszerre, attól függően, hogy az idő/tér (természeti) vagy az isteni (természet-fölötti, metafizikai) vonatkoztatási rendszeren belül gondolkodunk. Ennél a hasonlatnál még az is felmerülhet, hogy ami fönt van az lekerül, ami viszont lent indít, az föl kerül (vö.: A Mahábhárata vége, amikor Judhistira először a mennyben lel rá az ellenfeleire - a mulandó lélek jelképes megnyilvánulásai - és a pokolban az övéire - a halhatatlan lélek kifejezőire -, hogy aztán minden rendeződjön: a tévedés lehulljon, az igazság felemelkedjen.).

Egy másik hasonlattal élve a mulandó lélek (pszichológiai ego) hatalma alatt élő emberként olyanok vagyunk, mint egy idő/tér kalitkába zárt madár. Az első szinten nem látunk rácsot, a tények világa eltakarja a valóságot. Ez az ál-spirituális vallási fanatikus és a konzumidióta világa önmagunkon belül és kívül. A második helyzetben már felismerődik, hogy van rács. Elkezdődik a keresés, a vergődés, de nem találjuk a kiutat. Heidegger ezt nevezi "világba-vetettség" szenvedéssel teli állapotának, mellyel kapcsolatban azt javasolja, hogy a biztos halál tudatában kezeljük a dolgokat a maguk jelentéktelenségének megfelelően. Ez a tartós hiábavalóság érzet (nihilizmus) illetve az ellensúlyozó (kompenztív) tüsténkedés világa. Szerintünk ez egy nagyon fontos, sok mindennel kecsegtető állapot, amiben természetesen elsüllyedni is lehet. Itt voltaképp az emberi lény ráébred saját alaphelyzetének ellentmondásos voltára, amennyiben  egyfelől az Istenek asztaláról eszünk, hiszen felismervén a "világ" létezését, ezáltal teremtjük is azt, másrészt ezzel együttjárva megakapjuk az elmúlás fenyegetését is, amely Damoklesz kardja formájában függ a fejünk fölött ("double bind" helyzet). A harmadik tapasztalati szint, amikor kivirágzik bennünk az isteni mag, a halhatatlan lélek felismerésének segítségével átjuthatunk a hét fátyolon, mely a kijáratot takarja és megízlelhetjük, ráébredhetünk, hogy a kalitkán kívül-fölül is van élet, ami már tulajdonképpen egyfajta  Létérzetnek is nevezhető, de ekkor még a szemlélet otthona  a kalitka. Majd bekövetkezik a (vissza)fordulat (metanoia), amikor a kinti lesz az otthon és a benti a kiránduló hely. Legeslegvégül az is kiderülhet, hogy valójában nincs kalitka...Bizonyára ezen utóbbi kettő megízlelése jelenik meg Epiktétosznál, amikor Szókratész-al mondja: "Anütosz és Melétosz megölhetnek, de ártani nem tudnak nekem." 



Egy harmadik lehetséges megközelítés azzal kapcsolatos, hogy hány fa van a Paradicsom kertjében? Hogy ezek a kérdések mennyire húsba-vágóak, mennyire nem valamiféle öncélú agytornával próbálkozunk, annak érzékeltetésére idézzük Mereskovszkij egy megközelítését: 

"A tudás fája nem az élet fája: aki az elsőből eszik, de nem ízleli meg a másodikat is, az meg fog halni.  A két világrendnek, a lét és a gondolkodás rendjének összeegyeztethetetlensége a Gilgames- és a Faust-tragédia forrása. (...) Egy babiloni pecséthenger házaspárt ábrázol: a férfi és a nő egy gyümölcsfa két oldalán ül, mind a kettő feléje terjeszti kezét, mintha szakítani akarna a gyümölcsből. A nő háta mögött egy kígyó van. "E kert minden fájának gyümölcséből szabadon egyél! De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél! Mert amely napon abból eszel, halálnak halálával halsz meg." (Teremtés könyve 2, 16-17) Hogyan lehetne meg nem halni, hogyan lehetne a tudás fáját az élet fájával egyesíteni? Gilgamestől Faustig ez az egész emberiség kérdése."
(vö.: Madách Imrén és Arany Jánoson kívül, Vitéz Mihály "Csongor és Tünde" és Petőfi Sándor "János vitéz").

A szakrális Szent Kehely (Szent Kiút) szellemi mondanivalójának egy értelmezési lehetősége.
(Eredetileg koponyatetőből /pilis/ készült turáni lovas-nomád, majd turano-ind végül turano-iráni ivócsésze,
ami a szíriai pártusokon és később a Britanniában szolgáló szarmata lovagokon keresztül
a keresztény jelképiség szerves részévé vált.) .

A paradicsomkertben először egy, majd kettő illetve a Kezdet előtt egy fa sem áll (vö.: "Eckhart Mester: Hatvannyolcadik szentbeszéd." Buji Ferenc fordításában ajánljuk.). A tiltott gyümölcs elfogyasztásának - a megkülönböztető tudás elnyerésének hatására - jelenik meg: a második fa, a halhatatlanság fája. A Teremtő (Legfelsőbb Lélek) központú látásmód szerint a feladat leküzdeni a szellemi nem tudást és helyreállítani a viszonyunkat a világegyetem rendjével, ami által - kikerülvén az idő/tér, születés/halál rabságából - eljuthatunk a halhatatlanság fájáig (A Felébredés=spirituális másodszületés lehetősége). Ebben az értelemben a mulandó lélek (pszichológiai ego), tehát a káprázat hatalma az, ami alól fel kell szabadulni, például, ha kikapcsoljuk a "mobil"-t, súlyosabb lesz a csend. Ebből kifolyólag al-Halládzs kijelentése, hogy "Én vagyok Isten" úgy értendő, mint ahogy Szent Pál mondja: "Íme, hát már nem én élek, hanem Krisztus él bennem."  (vö.: youtube: Kingdom of Heaven, Saladin Tribute)
A Teremtés (mulandó lélek) központú látásmód szerint "a "jó és a rossz" tudásának fájáról evéssel elértük a végcélt, hiszen ettünk az istenek asztaláról, mivel a "vagyok én és van a világ" felismerésével mi is teremtjük a világot. A cél leküzdeni, igába fogni a káprázatot, a nem tudást, a Sötétséget, mely elnyeléssel fenyeget, ami abban fejeződik ki, hogy vannak akik a halhatatlanság fájához való törekvés célját tűzik ki maguk elé, ami nyilvánvalóan ostobaság, efelé törkedni tévelygés, súlyos bűn, hiszen az a fa nem is létezik, de ez titkos tanítás (vö.: A káprázat-élmény itt fordított tapasztalati értelemben szerepel valamint a szivárvány összes színének megfelelő különféle magyarázattal lehet találkozni, melyek azonban csak látszólag különböznek egymástól, mondanivalójuk lényegiségében szerintünk nem.). 
A két közbülső szint, amikor mindkét fát létezőnek tekintik, de a halhatatlan lélek hagyománya alapján a halhatatlanság fája - a valódi, szellemi (spirituális) tudás fája - az ami lényegi és a mindennapi (evilági-profán) "tudás" fája az ami esetleges. Itt történik a világképfordulás, a tükör túloldalára pattanás: A mulandó lélek központú látásmód hagyománya esetében, amennyiben mindkét fa létezik, úgy a halhatatlanság fája az esetleges és a mindennapi "tudás" fája a lényegi (vö. például főleg a neo-protestáns szekták által terjesztett -szerintünk ál-szellemi /ál-spirituális/ - "szakrális racionalizmus"-sal.) 

Összefoglalva, 
a mulandó lélek központú szemléleti hagyomány egyfajta jelenségvilágba feledkező "önmegvalósítás" kedvéért, különböző fokozatokban ugyan, de lényegileg nemet mond arra szellemi (metafizikai) önmegvalósításra (öntranszcendciára, felfelé történő önmeghaladásra), amit a Legfelsőbb Lélek központú szemléleti hagyomány fő feladatának tekint. 

Végezetül egy táblázat és egy rövid eszmefuttatás segítségével árnyalnánk tovább a háromféle lélek kérdéskörének taglalását:


                                     Katolikus                         Görög                        Iszlám

Szellem                          Spiritus                           Pneuma                       Ruah
                        (Animus vagy Intellektus)

Lélek                                Anima                         Pszükhé                       Nafsz
                                                                               (psziché)

Test                                 Corpus                         Szóma                         Dzsiszm


Azonban a fenti modell még nem tűnik véglegesnek, mert még pusztán két lélekben gondolkodik. A primordiális szakrális metafizika tovább megy, amennyiben úgy tartja, hogy a Szellem (örökkévaló lélek) valamint a Lélek-Test (mulandó lélek) voltaképp az érzékszervi világ vonatkoztatásai rendszerén belül küzdenek egymással (vö.: Apollón-Hórusz versus Héliosz-Széth), de mindez Istenen (Legfelsőbb Lelken) belül zajlik, annak (Mozgás) arcai, kifejeződései, hiszen a természet-fölötti (a metafizika) területe a természeti-világ (jelenségvilág) vonatkoztatási rendszerén teljesen kívül van (vö.: Guénon, René: A keleti metafizika. /internet/)




Irodalom: 
Bhagavad-Gítá. XV. ének. In.: Bhágávád-Gítá. Vekerdi József szó szerinti fordítása. Terebess, 1997.
Coomaraswamy, Ananda Kentish: Pszichológiai integráció és vallásos szemléletmód. In.: Ars Natutae. II. évfolyam, 3-4. szám. Szeged, 2011.
Eckhart mester. Hatvannyolcadik szentbeszéd. Fordította: Buji Ferenc./internet/
Guénon, René: A keleti metafizika. (internet)



Nincsenek megjegyzések: