A minap egy rendkvüli, felemelő kiállítást láthattam a budapesti Műcsarnokban, Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor erőteljes munkáit, melyekkel való közvetlen találkozás elengedhetetlennek tűnik...
"Virág nyílott, kopár a hegy.
Ki nevetett, ki fog..., talán...
Remélhetsz még, de egyre megy.
Szívetekben őrizzetek.",
indul meg bennünk, a vak török vándorénekes, Asik Veysel dala...
Az emberiség világában - a Paradicsomból való kiűzetésünk óta - valójában mindig is a szakralitás és a deszakralitás erői csaptak és csapnak össze... A felemelt Élet fájának ősi tanítása, hogy a gyökerek, a saját szakrális-kulturális hagyomány tisztelete nélkül igazából nem lehet eljutni az üdvösséghez. Mint Bánhegyi Jób bencés szerzetes-tanár mondja: "A Fehér Ló taposta ki őseink számára a Krisztushoz vezető utat."
Amiből az is következik, hogy a lélektani (pszichológusi) agytrösztök által is megmunkált, úgynevezett "nemzetköziség" szemlélete - amely voltaképp egyfajta feje tetejére állított Életfához hasonlítható - igazából nem segíti, hanem éppen ellenkezőleg, egyenesen gátolja az egyetemes látásmód felé emelkedés lehetőségét. Amikor az emberi világban "mindenki aranyos", amikor nincs Határ, nincs Bűn, akkor mindent szabad (vö.: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: "Karamazov testvérek"). Akkor a legátlástalanabb, legszervezettebb, legerősebb, legkörmönfontabb "győz" és előállhat az a helyzet, hogy a jó nevében felszámoljuk a jót, a művészet nevében felszámoljuk a művészetet, önmagunk nevében felszámoljuk önmagunkat, a nép nevében felszámoljuk a népet, a szeretet nevében felszámoljuk a szeretetet, a béke nevében felszámoljuk a békét... Mondják: "Haladni kell a korral! Micsoda fejlődés! A világban, hogy felgyorsultak az események!"... Azonban a fizikában ez inkább a zuhanás kísérőjelensége, míg az emelkedésé a lassulás..."Most azonban eljutott a művészetnek nevezett valami oda, hogy immár embertelenné vált. Nem szolgálja azokat a nemes emberi célokat, amelyeket hosszú évezredeken keresztül szolgált. Ezért születnek ma ún. művek tartalom, gondolat és szellemiség nélkül, anyagtalan anyagokból (...) minden erőmmel azon vagyok, hogy helyre billentsem a rendet az értékek mentén..." (Szervátiusz Tibor).
Magyar önazonosságtudatunk - főleg 500 év óta - komoly nyomás alatt áll.... Elhallgatás, félremagyarázás, rágalmazás, tiltás, megfélemlítés, kifigurázás, hamis törésvonalak, divatbahozott ál-önazonosságok mentén való kikristályosítás, szétszórakoztatás, függésbe hozás, az "egyéniség" kultusz révén történő önzésre nevelés, altatás, elkedvetlenítés és manapság - nem utolsó sorban - a "Harry Potter" féle "fordítottság művek" jelzésértékű felbukkanása az ajánlott olvasmányok között....Esetleg eltöprenghetnénk azon is, hogy miért is mondta Misima Jukio a következőket: "Amikor összeomlik az erkölcs, az elnézés és a szemet hunyás kegyetlen bűnné válik."...
Az a véleményünk, hogy korunk világméretekben hódító, természetellenes ábrándjainak kipukkanása - és a tanulópénz lerovása - után, az emberiség óhatatlanul visszarendeződik majd a maga természetes létmódjába, a népek-nemzetek-családok, szakrális alapú - nemes formájában, a gyengébbeket nem megvezetni-kihasználni, hanem őszintén védelmezni igyekvő -, hierarchikus világába, amiben emelkedettebb időszakaiban élt. Mindez azonban nem tévesztendő össze, a szakrális társadalomszervező eszmények lefelé tükröződő, kényszeres műpontossággal megszerkesztett kortárs vízfényével, a kimódolt "ember- és környezet-barát" felszín alatt felsejlő - a saját létezését homályban tartó, ezért mintegy számonkérhetetlen, mindazonáltal tulajdonképpen önsebzően is öncélú - hatalmi rendszerének fordított hierarchiájával (vö.: Bogár László: "Magyarország és a globalizmus" illetve "Hálózatok világuralma.").
Másképp fogalmazva, úgy tűnik, hogy a deszakralizáló-modernista francia forradalom hatása alatt álló Mihail Jurjevics Lermontov elragadó, magával sodró dionüsszoszi (hélioszi) kiváncsisága, heve - "Az égi szépség nem ejtett rabul: A földi mámor vágya fűti lelkem. (...) Mint hullámverte víz. Fényével az örvénybe int. Fut már a napvilág elől.." - mára egyre nyilvánvalóbban, egyfajta "hideg dal"-ba (Henry Purcell: "Artúr király") látszik torkollani az emberi szívekben, bizonyos értelemben talán önellentmondásos módon, ám alighanem a Mindenség Rendjének megfelelően...
Majd, esetleg éppen - a "boldogító" hamisság világa okozta nihilista kiüresedés kínja által is kikényszerítve - az újra felfedezett apollóni Tűzkapun át, ismét ráhangolódhatunk Csontváry Kosztka Tivadar turáni ihletettségű Napútjára, ami által hazatérhetünk...
Hiszen, bár a Felhő ugyan betakarhatja - időlegesen - a Földet, de az Eget soha sem tudja legyőzni...
Azonban ehhez - nyilván - nekünk is törekednünk kell megtenni azt, ami rajtunk múlik: Ha volt Kor, amikor létkérdésnek tűnik szert tenni arra a képességre, hogy a konkolyt el tudjuk választani a búzától, akkor az most van. Amennyiben képtelenek vagyunk a lehúzó, szétziláló erőt beazonosítani és azzal - elsősorban belül - szembefordulni, akkor átadjuk magunkat neki. Alighanem mindenért úgyanúgy meg kell küzdenünk ma is, amint őseink tették, hiszen nemzetünk ismét hosszútávra kiható sorskérdésekhez érkezett....."A globalizmus nemcsak a művészetben, de mindenben arra törekszik, hogy romboljon. Erkölcsöt, értéket, szellemet, mindent. A politikában, a gazdaságban, így a művészet minden ágában is. E nem vezet sehová., illetve oda ahová már részben vezetett is. A semmihez, a nihilhez. Ez szerintem nem tartható tovább, vissza kell találni arra az útra, amely az értékeket képviseli, a művészetben pedig az örök értékekre kell rátalálni újra." (Szervátiusz Tibor).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése