Szkítia - Krisztus, Nimród, Buddha - A hunok...

"Mivel minden szakrális, ezért nincs profán valóság,

csupán profán nézőpont lehetséges."

(René Guénon)

6. rész:

Az a véleményünk, hogy a "szkíta" kifejezés eredetileg főleg azoknak a turáni népeknek az összefoglaló neve lehetett, akik nem vándoroltak el a nagy eurázsiai pusztáról, nem alkottak városállamokat, döntő mértékben megmaradtak a szakrális, minden-egység-elvű Ég kultusznál és a lovas-íjfeszítő hagyománynál...
Azonban a szellemiség fáradása, a biztonság-szükséglet túltengése illetve a "dolgok" utáni nem uralt sóvárgás, tehát a test-lélek (kis-én /pszichológiai ego/) trónkövetelése, ekkor is a korábbi városiasodási folyamatokat erősítette a széleken, melyek ön- és köz-ziláló túlzásai viszont, mintegy kiegyensúlyozó jelleggel, jelentős re-szakralizáló mozgalmak megjelenését is kikényszerítették:

Meg kell említenünk a parthúsokat, akik az arámi nyelven beszélő és Szíriához is köthető Krisztusra valószínűleg komoly szellemi hatást gyakoroltak, amire a mondai jászol (az eszme születése) körül bábáskodó "napkeleti bölcsek" alakjai is utalhatnak, de úgy tűnik, hogy az Emberfia az Amon (Amen)-kultusz ihletett ismerője is lehetett, amit nem csak a Szent Család Heródes király elöli Egyiptomba menekülése, a Csecsemővel, sejtet, hanem például a Talmud is megerősít, ami mintegy "kortárs" tanúként - Hillél rabbi és Sámmáj rabbi révén keletkezése valószínűleg az első század kezdetéig nyúlik - egyértelműen az egyiptomi beavatottság lehetőségére tesz utalást, mint ahogy Dimitrij Szergejevics Mereskovszkij "Az ismeretlen Jézus" című művében írja: ""Abban, hogy Jézus gyógyításaival csodákat művelt, a Talmud nem kételkedik: erre a célra állítólag ellopta a jeruzsálemi templomból "A kimondhatatlan Nevet", az egyik mendemonda szerint, - a másik szerint pedig, amely régibb (100 körül), "varázsló tudományt hozott magával Egyiptomból, testére vésve" (tetoválva)."", továbbá Krisztust - szintén a Talmudban - többször nevezik élcelődve "Nimród fiának" valamint "egyiptomi varázslónak", ami nyilvánvalóan nyomatékosítja annak a lehetőségét, hogy a Tanítás kétoldali, egy közvetlen (turáni-szkíta-parthús) és egy áttételes, de egyazon magvú Amon (Amen; Amin) szakrális szellemi hatást szívott magába, amit a fentiek alapján egyáltalán nem tartunk feleslegesen merész következtetésnek, mert ennyi véletlen egybeesésnek a valószínűsége szerintünk csekély (Jézus Krisztus zsidó származásában, a magunk részéről, nem kételkedünk, mert szerintünk e nélkül nem taníthatott volna zsinagógában.).

Nimróddal kapcsolatban az a véleményünk, hogy egy, az aranykori, ősturáni, minden-egység-elvű műveltségre utaló Világkirály jelképről van szó (szellemi tartalmát tekintve például a "Fáraó” /Amon/ is hasonló), melynek kettős - aki sebez és gyógyít - jelentését az ókori modernizmus (ahogy a "sívaizmus" esetében is tapasztalható) pusztán rosszá, negatívvá gyúrt át, amit aztán később, ugyan egy fordított vonatkoztatási rendszerben értve azt, de tulajdonképpen mégis átvett a Káli Júga nagy szakrális vallásaiból kettő, az - eszméiben alapvetően kevésbé újító, hanem sokkal inkább, nagyon is re-szakralizáló - iszlám és kereszténység is, ezzel mintegy összezavarva a képet, tulajdonképpen eltömeszelve az önnön, őseredeti (primordiális) forráshoz vezető ösvényt.

A turáni Nimród, az első szakrális Világkirály.

(Parthus pap csodaszarvas fejékkel.)

Azonban, az imént elemzett folyamattal ellentétben, a Távol-Keleten fennmaradt az eredeti jelentés, ami többek között az égi összhangot-rendet, bölcsességet, a hérakleitoszi értelemben vett Logoszt közvetítő - jóságos és szigorú - Sárkány tiszteletében fejeződik ki (Itt tehát arról a Világkirályról beszélünk, aki még nem "Lucifer", aki még angyali minőséget képvisel, aki még Isten szolgája és nem önjelölt Isten, még nem "nyomorúságos-én", nem Isten majmolója, utánzója, akinél még "helyén van az Ész".). Érdekes, hogy mintegy búvópatakként Nyugaton is fennmaradt az eredeti, magasrendű tartalomra utaló rege alak, az orvosok (Asklepyos-kígyó) és a vadászok vonatkozásában.

A "Fényhozó" minőség bukott angyali jellege ("lét-feledett-Ész" /Bogár László/) , szerintünk legmarkánsabban a Szent Iván éj - ami amúgy, játékosan, kirándulás a tükör túloldalára, a belső és külső feszültségenyhítés céljából -, az úgynevezett nyári napforduló idején domborodik ki, amikor is a túl sok fény (fogalmi ész, kis-én) illetve annak istenítése (abszolutizációja) azzal járhat, hogy a viselkedés (a látásmód) fordítottá és "kettős-fedelűvé" válik (vö.: a hérakleitoszi /apollói/ Tűz és a prométheuszi /hélioszi/ Tűz különbségét), amiből az is következni látszik, hogy talán nem érdektelen odafigyelni az ezen ünnep kapcsán is tapasztalható, sok esetben bizonyára jó szándékú, ám valójában, nézetünk szerint inkább tünetinek mondható átértelmezési törekvésekre...

Az Égtől megfosztott, elvilágiasított-profanizált, megrontott,
vízszintes ember, saját tehetetlen nehézkedése 
folytán,a természet törvényeinek 
megfelelően, inkább előbb, 
mint utóbb,a lefelé húzó 
erők bűvkörébe
jut...

Felmerül a kérdés: Mit lehet kezdeni halál alá rendeltségünkkel? /vö.: A heideggeri "világba vetettség" illetve a "biztos halál tudata" fogalmakkal./ Ha módunkban áll, a harag és a sóvárgás helyett, kezdhetjük a munkát mindjárt önmagunkkal, megkisérelhetünk elindítani egy megismerési-barátkozási folyamatot belső-külső világunk valós helyzetével, elkezdhetjük tiszteletben tartani a saját és mások nyomorúságát...
Mindezeken kívül a fentiekhez tartozónak érezzük még René Guénon eszmefuttatását is, amennyiben a "Világkirály" című művében elmondja, hogy Lucifernek, szellemi (spirituális) elhomályosulásakor leesett "harmadik szeme" smaragddá vált és ebből kovácsolódott a Grál-kehely, hogy a tévelygők számára - minden időkben - a Hazatérés útmutatójául szolgálhasson, amiből szerintünk az a meggondolás is következik, hogy ez a főként iráni eredetűnek ismert, a későbbiekben szarmata-alán (jász) lovagi rege-jelkép - Krisztus vére általi továbbszentelődése révén - egyben szintén egyfajta ép, az őseredeti (primordiális) időkig visszanyúló, töretlen "Szent Fonál" meglétéről is vall...(vö.: a turáni lovag-kultusz rendtartásának /"rita", szkíta kifejezés/ gyökereivel - melynek egyik kiemelkedő példája a kurd (méd) Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb, a keresztesek által is nagyra értékelt, szellemisége - illetve a koponyatetőből /legfelsőbb csakra/ - "pilis"-ből - készített kultikus ivócsésze eurázsiai-pusztai szokásrendszerével.).

Közvetlenül az észak-indiai övezetre gyakorolt jelentős szittya kulturális hatást mutatja a harcos (ksatria) uralkodó családból származó, szaka-szkíta - ezért hívják Sákjamuninak -  Buddha (Buda) re-szakralizáló fellépése is, akinek egyik legfontosabb mesterét Szkítiánosznak hívják (vö.: Dr. Aradi Éva: "Indoszkíták"). Érdekességképpen említjük, hogy később, a visszaizmosodó hinduizmus gyakorlatilag kiszorítja Indiából a buddhizmust, mely utóbbi inkább keletebbre válik tartósan meghatározóvá és talán itt is érdemes felhívni arra a figyelmet, hogy ezeknek a szakrális tanításoknak az eszmeisége sem tévesztendő össze a manapság népszerű, modernista "nyugati-" vagy más néven "hippi-buddhizmus" valamint "Krisna-tudat" mozgalom illetve a különféle "New Age" elképzelések, látszólag mindenegység-elvű, "monoteista", ám sokkal inkább a relatívot és az abszolútat összekeverő, principálisan dualistának tűnő élet, természet, "teremtő gondolat" kultuszaival (szakrális nézőpontból a valódi Teremtő, az "élet és a halál", a "gondolat és a nem gondolat" fölött áll), melyek kapcsán gyakran tapasztalni, hogy - az önmagában véve elismerésre méltó, de szerintünk elhibázott irányultságú erőfeszítések nyomán - a kis/én felcserélődik egy még nagyobb kis/én-re, amit aztán nagy/én-nek nevezünk el...

Buda (Buddha) a turano-szkíta herceg...

"A neves iráni tudós, Idries Shah, a szellemi hagyományok kutatója írja, hogy az eurázsiai szellemiség ősi központja a szkíta népek lakta Közép- és Belső-Ázsia volt. Szerinte e szellemiség nagyrészt a magyarok közvetítésével eljutott Európa népeihez, valamint az indiánok révén az amerikai földrészre is. Közvetlen és közvetett kisugárzása alapvető hatással volt Eurázsia „peremterületeire”: Kínára, Indiára, Mezopotámiára, Egyiptomra valamint Európa régi földközi tengeri műveltségeire is, és ma is meghatározó erőt gyakorol szinte egész Földünk népeire. Magyar műveltségünk e szellemiségnek a közvetlen örököse." (Csöpel Láma: "A magyar szellemiség eredete.")
Az nem lehetséges, hogy Platon Atlantisza egy aranykori, minden-egység-elvű, szakrális turáni őskultúra "édenkertjének" emlék-álma?


Nem minden hun volt magyar, de minden magyar hun volt. 

"A hunok keleti ágának leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői." (Cering Láma). A nyugati Hun Birodalmat Balambér szervezte meg. Őt Ruga és testvére a Himnuszunkban is szereplő Bendegúz (Mundzuk /török/ "jól lövő"), majd fia, Attila követett. A nagy hun király neve legvalószínűbben "Föld Atyát" jelent, Isten földi helytartója értelemben, ami utalás az ősi, turáni Világkirály felfogásra. Kr.u. 406-ban, Hajdúböszörmény táján született és Kr.u. 453-ban halt meg, valahol Magyarország területén, Cey-Bert Róbert Gyula szerint természetes halállal, a Felső-Tiszavidéken. Az Őt valóban ismerő és nem kifejezetten ellenséges kortársak nemes, nagy uralkodónak említik. Az V. században ha nem is hivatalosan, de gyakorlatilag uralta egész Európát, mind a Kelet, mind a Nyugat Római Birodalmat, szállás-területei egészen a  mai Kazahsztánig, Kaspi-tengerig húzódtak. Bizonyos nyugati és hazai szerzők a három legnagyobb vezér közé sorolják: Nagy Sándor és Julius Cézár mellé. Ezek az egészen különleges eredmények a hatalmas katonai erő mellett - azonban nem lettek volna lehetségesek, ha nem örökölt volna elődeitől komoly államéletet és szervezettséget, amelyeket bizonyára még magasabb szintre emelt. Attila halála után a Birodalom nem "esett szét", "semmisült meg", "tűnt el", hanem a Magyarországon élők többsége, a katonai erőviszonyok alakulása miatt - saját területen belül - visszahúzódott a Fekete-tenger vidékére, de a Kárpát-medencében is jelentős csoportjaink maradtak, legmarkánsabban a székelyek, akik a később visszatérő, rokoni hun (avar) törzsek segítségével egészen Árpád nagyfejedelmünk érkezéséig kitartottak. Az összhunság - folytatva a turáni-szkíta hagyományt - Nyugaton és Bizáncon kívül jelentős hatást gyakorolt Perzsiára, Kínára és Észak-Indiára (vö.: dr. Aradi Éva: "Hunok Indiában."), sőt például a mamelukok révén - akiknek többsége kun vitéz volt - közvetlenül Egyiptomra is...

Utószó:
"A hetedik te magad légy"...

Ha pusztán nyelvédesanyánkat, felfelé egységesítő gyök-nyelvünket/zenénket nézzük, már akkor is minden reggel hálát kellene adnunk felmenőinknek (Vö.: Czakó Gábor - Juhász Zoltán: "Beljebb a magyar észjárásba"). Mindez arra biztat bennünk, hogy megpróbáljuk jól szolgálni az Örököst (Lukács 20.), hiszen Isten előbb vagy utóbb úgyis elkaszálja időbe/térbe vetett lényünket, még akkor is, ha egyfajta elgondolkodtató struccpolitika gyanánt nem akarjuk ezt, esetleg a kis/én (pszichológiai ego) "öröklétét" sóvárogjuk, jóságot-vidámságot utánzunk, néha azt sem tudjuk, hogy fiúk vagyunk-e vagy lányok, 80 évesen úgy öltözködünk, mint egy serdülő és nyáron síelünk... "Isten nélkül az ember nem érdekes" - mondja Vaszilij Rozanov...A nyeremény-kérdés: Hogyan óvhatja meg felfelé irányuló, belső lényegiségét a Csodaszarvas és az Életfa népe, azokban az időkben, melyet az ó-skandináv regék a "Farkasok és Fejszék" korának neveznek? Egy több ezer éves távlatból felénk üzenő turano-ind tanítás szerint az őseredeti összhangból-rendből (Paradicsomból) való kiűzetés óta életünket meghatározó, elsősorban önmagunkon belüli kétféle erő - melyeknek egyaránt van romboló és építő arca - az emberiség kultúrtörténetében, tehát a jelenségvilág területén, a szívek feletti uralom váltakozásának formájában ölt testet (ciklicitás elv), így a szakrális hajlandóságú szemlélet előtt derűs jövő állhat, ha a "világ" sikerrel túljut a különféle kimódoltságok keltette zűrzavar-szenvedés színes, feloldó, örvénylő "szabadságának" - mostanában talán múlni látszó - "aranykorán" illetve amennyiben az emberiség, a "jó" nevében - valamely összkomfortos, chip-beültetős, madáchi Falanszter túlszabályozott álrendje nyomán (amikor például az anyák helyett, egyfajta modernista "papság" gyanánt, a "tudósok" nevelik a gyermekeket)  - nem számolja fel önmagát...A régiek szerint azonban a lepel, előbb vagy utóbb, óhatatlanul, valamely isteni beavatkozás révén - deus ex machina - lehull, mely történés, az emberiség vonatkozásában, ez esetben egy egész húszezer éves ciklus (Manvantara) lezárulása és - ha minden igaz - egy következő kezdete is egyben, ahogy a regényes Dhritarástra király látomása érzékelteti: "A káoszból csoda születik"...
Mivel úgy tűnik, hogy eredet-hagyományunk szellemisége bizonyos vonatkozásokban gyakran félremagyarázott, az ellenkezőjébe fordított, ködösített - néha éppen azok által, akiknek a tisztázás lenne a feladatuk - ezért bizonyos értelemben kényszerűen, de szívesen törekedtünk elmondani véleményünket, mert hiszünk abban, hogy az Igazság teremt megalapozott Békét. Mindehhez őseredeti (primordiális), mindenegység-elvű turáni örök-ségünk fonalát igyekeztünk követni, melynek lényegiségét Hermész Triszmegisztosz többek között a következőképpen hagyományozta ránk: "Ami nem örök, az nem igaz." ...
A magunk dolgában, ha nem törekszünk, akkor kire, kikre kellene várnunk, ha nem mi tartunk, mondjuk komondort, akkor ki tartson? Talán kevésbé "megújulásról" van szó - amivel kapcsolatban néha olyan érzésünk van mintha az ép gyökerek érzéstelenített eltávolításán való fáradozás fedőszava volna - hanem emelkedésre igyekvő jövőalkotásról a jelenben, tévelygésünkből való hazatérésről, elsősorban belső vissza-régiesedésről (Bogár László nyelvleleménye), öngyógyításként visszanyerve a kapcsolatot azzal - a magasan fölöttünk álló által tételezett - szakrális talapzattal, ami akkor is velünk van, ha ezt nem érzékeljük..., dicsőség a Mindenség Urának, a Mindenhatónak és a Könyörületesnek...


A Mindenható Isten adja, hogy egész életünk törekvése áldott legyen, a feltámadásunk pedig fenséges ünnepnap reggele. Ámon-Ámen-Amin.






Irodalomjegyzék:

Dr. Aradi Éva: Hunok Indiában. Hun-idea. Budapest. 2011.
Dr. Aradi Éva: Indoszkíták. Hun-Idea. Budapest. 2012.
Az orosz vallásbölcselet virágkora (Tolsztojtól Bergyajevig). I-II. Vigília. Budapest.1988. Válogatta és a bevezetőket írta: Török Endre.
Baktay Ervin: Kőrösi Csoma Sándor. Talentum. Budapest. 2006.
Baktay Ervin: Mahábhárata. Szukits. Debrecen. 2003.
Bogár László: Magyarország és a globalizáció. Osiris. Budapest. 2003.
Bohács Zoltán: Magánvállalkozó a világ élén. (internet)
Brockington, John L.: A Szent fonál. General Press. Budapest. 1996.
Buji Ferenc: A gondolkozás szerepe a spiritualitásban. Axis Polaris. X. szám. Stella Maris. Budapest. 2013.
Buji Ferenc: Az emberré vált ember. Kairosz. Budapest. 2009.
Buji Ferenc: Isten halálától az ember haláláig. (internet)
Cey-Bert Róbert Gyula: Atilla, a hun üzenet. Püski. Budapest. 2012.
Coomaraswamy, Ananda K.: Önmegsemmisítés. Camelot. Budapest. 2000.
Coomaraswamy, Rama P.: A hinduizmus deszakralizálása nyugati fogyasztásra. In.:Tradíció Évkönyv. MMV. Kvintesszencia. Debrecen. 2005.
Csöpel Láma: A magyar szellemiség eredete. (internet)
Csöpel Láma -Kovács Imre Barna: Titkos tanítások magyar mesékben. Belső ösvény. Magánkiadás. 2006.
Csöpel Láma: Szkíta-hun-magyar buddhizmus. (internet)
Czakó Gábor-Juhász Zoltán: Beljebb a magyar észjárásba. Cz.Simon Bt. Budapest. 2010.
Dosztojevszkij, Fjodor M.: Karamazov testvérek. I-II. Jelenkor. Budapest. 2004.
Dosztojevszkij, Fjodor M.: Ördögök. Jelenkor. Budapest. 2005.
Dugin, Alexander: A türkök ökumenéje és a sámánizmus. Északi Korona, 5. sz. Arcticus. Budapest. 2007.
Eckhart mester: Beszédek. Paulus Hungarus-Kairosz. Budapest. 2003.
Evola, Julius: A hermetikai tradíció. Arcticus. Budapest. 2007.
Evola, Julius: Meglovagolni a tigrist. Persica. Budapest. 2009.
Florenszkij, Pavel: Az ikonosztáz. Typotex. Budapest. 2005.
Freud, Sigmund: Mózes, az ember és az egyistenhit. In.: Mózes, Michelangelo Mózese. (Két tanulmány). Európa. Budapest. 1987.
Jamamoto Cunetomo: Hagakure. Szenzár. Budapest. 2011.
Grandpierre Attila: Királyi mágusok ősnépe a magyar. Hun-idea. Budapest. 2013.
Guénon, René: A modern világ válsága. Kvintesszencia. Debrecen. 2008.
Guénon, René: A szimbólumok megfordítása. In.: A mennyiség uralma és az idők jelei. Kvintesszencia. Debrecen. 2006.
Guénon, René: A Világkirály. www.terebess.hu
Guénon, René: Monotheizmus és angelológia. Axis Polaris. II. szám. Stella Maris. Budapest.
Guénon, René: Szellemi Tekintély és Időbeli Hatalom. Kvintesszencia. Debrecen. 2012.
Hamvas Béla: A tűz filozófusa (Hérakleitosz). In.: Anthologia Humana. Ötezer év bölcsessége. Medio. 1996.
Hamvas Béla: A kereszténységről. In.: Scientia Sacra. III. 10. kötet. Medio. 2006.
Heidegger, Martin: Lét és Idő. Osiris. Budapest. 2007.
Herczeg Ferenc: Pogányok. Kriterion-Polis. 1994.
Herczeg Ferenc: Pro Libertate! Szépirodalmi Könyvkiadó. Budapest. 1984.
Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Európa Könyvkiadó. Budapest.1989.
Huszka József: A magyar turáni ornamentika története. Nyers Csaba magánkiadása. Budapest. 1996.
Kajguszuz Abdál: Bolondok könyve. Terebess. 2003. Fordította és az Utószót írta Sudár Balázs.
Kerényi Károly: Az olvasóhoz. In.: Epiktétos kézikönyvecskéje. Gladiátor. Budapest.
Kovács Andrea-Medgyesy S. Norbert: Énekek Szent László király tiszteletére. + CD. Magyar Napló. 2012.
Lakatos István-Vekerdy József: A Magasztos Szózata. Európa. 1987.
László András: Szellem, jobboldaliság, tradíció. Jegyzetek rész. (internet)
Lükő Gábor: A magyar lélek formái. (reprint) Pannónia Könyvek. Budapest. 1987.
Makkai László: Bethlen Gábor emlékezete. Európa. Budapest.1980.
Mereskovszkij, Dmitrij Sz.: Az ismeretlen Jézus. Athenaeum. Budapest.1999.
Mereskovszkij, Dmitrij Sz.: Kelet titkai. Holnap. Budapest. 1992.
Mikes Kelemen törökországi levelei. Franklin Társulat. Budapest.
Mutti, Claudio: Eurázsia és Magyarország. (internet)
Orwell, George: Állatfarm. Európa. Budapest. 2013.
Padányi Viktor: Vérbulcsu. (ausztráliai magánkiadvány)1955.
Platón: Válogatott művei. I-II. Fapados. Budapest. 2012.
Plótinosz: Az Egyről, a szellemről és a lélekről. Európa. Budapest. 1986.
II. Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Magyar Remekírók sorozat. Budapest. 1979.
Rozanov, Vaszilij: "A kereszténység helye a történelemben" 1890. Fordította: Mayer Erzsébet.
Rozanov, Vaszilij: Korunk Apokalipszise. In.: Apokalipszis-1917. Európa, 1997.
Schuon, Frithjof: Az emberi állapot gyökerei. Arcticus. Budapest. 2001.
Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete. Főnix. Debrecen. 2003.
Szatmári István: Mi történt Mohács után? (internet)
Takáts Sándor: Bajvívó magyarok. Corvina. Budapest. 2000.
Trubeckoj, Nyikolaj: Dzsingisz kán hagyatéka. Attraktor. Máriabesnyő. 2011.
Varga Csaba: A kőkor élő nyelve. Fríg. Budapest. 2003.
Weil, Simone: Ami személyes és ami szent. Vigília. Budapest. 1983.
Weil, Simone: Izrael. Északi Korona. Corona Borealis. XIX. szám. Budapest. 2006.
Weininger, Otto: Nem és jellem. Kvintesszencia. Debrecen. 2010.
Weöres Sándor: A teljesség felé. Tericum. Budapest. 2000.
Weöres Sándor: Gilgames. (internet)
Zelnik József: A kehely. Ökotáj. 41–42. sz. Budapest. 2009.



Film

Bayer Zsolt-Bogár László-Boros Imre: A pénz ideje. Háttér-Kép. Echotv.
Nacer Khemír: Bab' Azíz, a sivatag hercege.
Brook, Peter: Mahábhárata. I-II.
Bogár László: Az alkotmányreformról. 2/1. youtube. com
Bogár László-Szaniszló Ferenc: Cum Deo pro Patria et Libertate. Világ-Panoráma. Echotv.
Fellini, Federico: Satyricon.
Gosha Hideo:  Az éjszakai vadász.
Szomjas György: Talpuk alatt fütyül a szél.



CD:

Kobzos Kiss Tamás - Erdal Salikoglu: Asik Veysel, Szívetekben őrizzetek. Dostlar beni hatirlasin. Etnofon. 2002.
Kobzos Kiss Tamás - Erdal Salikoglu: Junus Emre, Lásd, mit mível a szerelem. Gel gör beni ask neyledi. YBM. Prodüksyon, Istambul.
II. Rákóczi Ferenc: Ó, fölséges Isten. In.: Zádori Mária és a Vagantes trió: Kurucvilág. A Rákóczi-kor énekei. Monk. 2003.