Csiba Zsolt: Dózsa György, Bakócz Tamás és a Fuggerek. III. rész.

A lengyel nagykövet jelentése Budáról Krakkóba, a magyar központi hatalom 1526-os mohácsi csatavesztését követő napokban:

"A magyarok a legnagyobb örömben, szinte újjászületve térnek házukba, hogy megszabadultak az idegen uralomtól." 

Az 1514-es Dózsa György - féle felkelés politikai erőtana: 

A gyanús körülmények között elhunyt Mátyás király után 24 évvel, a korábban erős, gazdag országot tökéletesen szétziláló, tönkretevő Fugger-globalista Udvar párt ráuszította Dózsa Györgyéket (a korabeli "Jobbikot") a nemzeti ellenállás gerincét képező Szapolyaiékra.

(Vö.: Francia Forradalom; Bolsevik Forradalom; Őszirózsás Forradalom)

1521 Szerencsés Imre Budavári palotájában menetrendszerűen dorbézoló globalista Udvar Párt vezető személyiségei nem voltak hajlandóak még kosztot és kvártéjt sem biztosítani a lóhalálában érkező nándorfehérvári segélykérő követnek. A várat védő, a támogatás elmaradására fittyet hányó magyar urak - mind egy szálig - életüket áldozták a hazáért.

                        Vasmarkú Mátyás királyunk 1490-ben bekövetkező halálát követően a neves Jagelló házból való, ám erőtlen II. Ulászló király mögött felsejlő „láthatatlan mozgató” – a gátlástalan Fugger bankház – kifosztja az országot, megrendíti a gazdaságot. 

                            1514-ben az ingatag belpolitikai helyzet és az Országgyűlés határozott tiltakozása ellenére az Udvar párt, Bakócz Tamás vezetésével kierőszakolja a keresztes hadak összehívását. Dózsa György erői fő csapásaikat végül nem a törökre, hanem a Szapolyai János vezette hazafias ellenzék területeire mérik Délkelet-Magyarországon.

                              Máig ívelő benyomásként úgy tűnik, hogy az olyan hamis realistákat, mint Bakócz Tamás, illetve túlfűtött lényeglátókat, mint Dózsa György, imádja megvezetni és kihasználni a „nem létező” háttérhatalom. Bizonyos vélekedések szerint, eme, Bogár László által nemes egyszerűséggel „pusztító világerőnek” nevezett jelenségnek az uralma jelképesen – a középkori pénzügyeket ellenőrző, ám a kamatszedést elutasító, sőt üldöző templomos lovagok vezetőjének – Jacques de Molay nagymesternek koncepciós perre hajazó máglyára küldésével indul Párizsban, 1314 március 18-án. Mindez „Márvány” Fülöp (modernista elbeszélési mód szerint „Szép” Fülöp) francia király, valamint szürke eminenciása – a kamatszedő katar szekta felől érkező egyetemi tanár – Guillaume de Nogaret hathatós előkészítő munkája révén történik. 

                              Sajátos egybeesés, hogy voltaképp ebben az időszakban indul a trecento, a reneszánsz „fejlődés” (szakrális szempontból szellemi hanyatlás) térhódítása is, mely már a modern kornak a beköszöntét jelzi. Szintén ez idő tájt, 1301. január 14-én hal meg a világviszonylatban példátlanul hosszú időn át – majdnem ötszáz esztendőn keresztül – uralkodó Árpád-ház „aranyágacskája”, III. András (Az Anonymus által Szentnek nevezett dinasztiaalapító, Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul 819-ben születik). Nemeskürty István a „Diák, írj magyar éneket” című művében jelzi, hogy XIV. századi irodalmunk első időszakában létezik egy apró, de markáns Csend, egyfajta „fekete lyuk”. Mintha a Szent Korona nemzete megérezte volna, hogy itt valami egészen más kezdődik. Mintha a Nyugat önistenítő mámorában belemasírozott volna az Istennel szembeni lázadás, egyfajta új bűnbeesés prométheuszi fordítottság-világába: A csillagot lehoznám az égről, csak tudnám feledni, hogy utánzó vagyok!

                                Mindazonáltal a quattrocento zűrzavarába született, kimagasló képességekkel rendelkező, lényeglátó-realista Mátyás királyunk (1443–1490) helyreállító jellegű, re-normalizáló tevékenysége, mégis rendezett körülményeket képes teremteni az országban. A kedvező helyzet révén egyre módosabbá váló, szorgalmas és tehetséges jobbágy-paraszti-polgárosodó rétegek, különösen Közép- és Kelet-Magyarországon, például Kecskemét, Cegléd környékén, Tokajhegyalján, a tiszántúli vidékeken azonban rémülten tapasztalják, hogy II. Ulászló uralmának szinte az elejétől komolyan kezdenek visszacsúszni (vö.: Lipusz Zsolt: „Dózsa György, illetve az 1514. évi parasztfelkelés mítosza“). Ekkor értékelődik fel igazán nagy királyunk emléke, és merítenek sokan erőt belőle, amint ez a Jagelló kori Gyöngyösi kódexben található „Néhai való jó Mátyás király!” sorkezdetű versből is érezhető, mely többek között Kátai Zoltán, valamint Béke Csaba énekmondók kiváló előadásában is meghallgatható.

                                  Az augsburgi Fuggerek átütő erejét voltaképp az 1459-ben született Jacob Fugger teljesíti ki, de már 1476-tól mint a Vatikán egyik befolyásos bankháza bukkannak föl. Mátyás halálának évében a Thurzók a trónharcokba keveredő Corvin Jánostól jutányosan megvásárolják annak bányabirtokait. 1493-ban már szerződnek is a Fuggerekkel, így azok betörnek a hazai nemesfémbányászatba, ami a kor Európájában meghatározó jelentőségűnek számít. Az üzleti kapcsolatokat kölcsönös házasságokkal is izmosítják. A Medici bankház mellett a Fuggerek nevéhez kötődik a többszörös könyvelésnek, a hivatásos titkosszolgálatnak és a pénzügyi befolyás politikai tőkére váltásának gátlástalan alkalmazása. A bányákban – a jelentős technikai hozzáadott érték dacára – méltatlan körülmények között, hitvány bérért dolgoztatják az embereket. Nekik köszönhetjük „fukar” szavunkat is. Érzéketlen, telhetetlen kapzsiságuk – a későbbi kíméletlen német parasztháború előtti felálláshoz hasonlóan – Magyarországon is katasztrofális gazdasági helyzetet idéz elő. Háttértevékenységük nem pusztán az 1514-es Dózsa-féle belháborúval, hanem az 1526-os mohácsi csatát övező zűrzavarral is nyilvánvalóan összefüggésbe hozható. 

                        Az 1525-ös Országgyűlésen, a Szapolyai János (1487–1540) körül csoportosuló, hazafias ellenállást képviselő nemesi rendek többek között eképpen követelik az augsburgi bankház befolyásának megtörését: „A Fukkarok és az összes külső nemzetbeliek, kik az ország kincseit nyilván kimerítik és kiviszik, ez országból azonnal kitiltandók és kiküldendők, és helyökbe magyarokat kell tenni.”. 

                                 II. Ulászló (1456–1516) fia és utódja, a Fugger zsoldban álló Brandenburgi György bajor őrgróf által serdülőkorában elkényeztetett - sajnos nem tűnik túlzásnak - mintegy élvhajhász bábfigurává züllesztett II. Lajos (1506–1526), egy kritikus pillanatban kivételesen mégis megembereli magát és lépni próbál, amire válaszul a bankház, közvetlenül a mohácsi csatát megelőzően, részleges fegyverszállítási tilalmat (embargót) szervez Magyarország ellen. „Az mostani országló és egyházbíró fejedelmekkel pokol, nem a mennyország telik el” – írja Karthauzi Névtelen, a Jagelló-kor nagy műveltségű, városlődi illetékességű szerzetes szerzője, az immáron évtizedek óta tartó nemzetközi, mai szóhasználattal élve globalista uralom természetéről.

                                     A vitéz katona, Dózsa György székely lófő (1470–1514) a délvidéki harcok során párbajban legyőz egy török bajnokot. Eötvös József írja: „Dózsa tette nem vala olyas, hogy főképp abban az időben rendkívüli jutalmat vagy bámulást érdemelhetett.“ Váratlanul azonban mégis igen magas figyelemben részesül. Maga a legfelsőbb méltóság, II. Ulászló király is fogadja Budán. Sőt, birtokadománnyal, nemesi címmel és egy nehéz aranylánccal tiszteli meg. Mindez, különösen a legutóbbi ajándék, jókora ámulatot kelt, hiszen az eladósított uralkodó, szorult helyzetében, állítólag amúgy a piaci kolbászosoktól kénytelen kosztolni. Sokak szerint innen a „Laci-konyha” elnevezés, ami jelzi a nyílt rendtartás (hierarchia) tekintélyének alapos lejáratódását a modern kor beköszöntével. Amikor az esztergomi érsek és fényes kísérete megérkezik Rómából a pápai bullával, a nevessé tett végvári tiszt, hogy-hogy nem éppen Budán tartózkodik. „Ki irányíthatta ennek az embernek sorsát? Ki állott mögötte?“ – teszi föl a kérdést Nemeskürty István. A korabeli források szerint Bakócz Tamás egy közismert „forradalmár”, Mészáros Lőrinc ceglédi pap ajánlására nevezi ki Dózsát a keresztes hadak fővezérének. A nagy hatalmú, multimilliárdos esztergomi érsek, hogyan, mi okból keresi a kapcsolatot egy véleményes hírű mezővárosi plébánossal? 

                                    Pap Gábor egyik alapvető lényegiségű előadásában jelzi, hogy valami rettenetesen fontos dolog történik a modern kor eme hajnalán. Többek között Jacob Burckhardt „A reneszánsz Itáliában” című művére hivatkozva, arra hívja fel a figyelmet, hogy tulajdonképpen hosszú évszázadok óta ismét, ekkor lesz a hazugság a nyugati politika intézésének fő-fő tényezőjévé („Bakócz Tamás, Mediciek, Fuggerek,...” – youtube). 

Egy igazi negatív Világképfordulás, a szakrális középkori felfogás szerinti eretnekség, illetve hitetlenség szemléletének hatalomra keveredése. Mindennek jelentőségét a hun (magyar) vonatkozásait bensőségesen számon tartó Johannes Amos Comenius is átérzi: „Az ember behódol a teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik." 

                            A korabeli modernista „új kor” („new age”) kápráztató szemlélete tehát szembefordul az időn / téren túli, nem fejlődő-nem hanyatló, kezdettelen és végtelen – ergo nem evolutív jellegű – Örök Isten középpontú látásmóddal és azt valami evilági istenítésével kívánja helyettesíteni. A reneszánsz esetében élet-természet központúsággal, ikerpárja, a vele egylényegű humanizmus vonatkozásában ember-ész központúsággal. Jellemző módon ezekben az időkben lobban lángra az a fajta modernista szerelem-kultusz is (a Középkor lovagi szerelem-kultuszának szellemi lefelé tükröződése), mely hagymázas öncélúságával alaposan összekuszálja a szakrális hagyomány átadásának szálait. (Manapság talán külön érdemes hangsúlyozni, hogy a szent és a profán együttes középpontba helyezése is elvilágiasít-profanizál, a Mindenség Mozgás arca lecsengés törvényének megfelelően – kozmikus entrópia.) Mivel ez a Világképfordulás óhatatlanul erkölcsi esetlegesedéssel és az „önmagunkat legeltető” hozzáállás felfokozódásával jár, ezért leginkább annak a – mintegy szektás túlbuzgósággal hatalmi hálót szövögető – rejtett-fordított hierarchiának jelent kedvező táptalajt, aminek egyik legkikristályosodottabb megnyilvánulása, leginkább talán a „Fekete Özvegy” tanítása alapján írható le. (Egy pókféleségről van szó, ami előbb elcsábítja a hímet, majd jóízűen elfogyasztja áldozatát.)   

                                  Azonban létezett többek között sumér, óegyiptomi, perzsa, római „reneszánsz haladás”, mint ahogy mindig volt helyreállító jellegű re-szakralizáció is. Az óra körbejár: „A törvény abban a pillanatban sérül, mihelyt az eredetét képező princípiumot megtagadják; megsértői azonban nem tudják a törvényt teljesen megsemmisíteni, és így az ellenük fordul. Ily módon a rendezetlenségből újra rend lesz, amellyel semmi sem képes szembehelyezkedni, hacsak nem látszólag és illuzórikus módon." (René Guénon: „Szellemi tekintély és időbeli hatalom”) A Mindenható Mozgás arcának dialektikáját, a szofisztika és a demagógia fátylai mögé húzódó rejtett-fordított hierarchia, illetve a vele szemben álló – a kiválók (arisztosz) uralmán alapuló – nyílt hierarchia (rendtartás) természetes váltakozása is kifejezi.

                     Az egyébiránt keménykötésű, a lovagi viadalokon személyesen is élenjáró Mátyás királyunknak - bokros uralkodói teendői mellett - még arra is kiterjed a figyelme, hogy rendszeres, odafigyelő támogatást nyújtson az arra méltónak tűnő tehetségeknek. Így figyel fel egy derék kerékgyártó iparos-jobbágy fiára, Bakócz Tamásra (1442–1521). Sokrétű, a lehető legmagasabb színvonalú külföldi és hazai képzésben részesíti, majd komoly feladatokat bíz rá. 

                              Mátyás király gyanús körülmények között bekövetkező bécsi halála nyomán a Fugger bankház – például Habsburg, III. Frigyes német-római császár (1415–1493) képében – elsöprő lendülettel lát hozzá érdekeinek érvényesítéséhez. Az ellenlábas Medici bankház által pártfogolt Beatrix királynőt (1457–1508), II. Ulászló királlyal kötött, hamisított esküvővel megtévesztik, majd 1500-ban, amúgy igen jelentős pénzösszeg kíséretében, eltávolítják az országból. Közben Bakócz Tamás gyanús hirtelenséggel szédületes magasságokba emelődik. Már Mátyás király halálának évében kinevezett főkancellár az új uralkodó szolgálatában. A velencei követek szerint ő „a második király”. Mindez azonban nem akadálya annak, hogy elszabaduljanak a kamatok – heti 2%, félévi 52%; évi 104% (!) – ami miatt 1494-ben és 1496-ban is komoly összetűzések törnek ki Budán. A lázongást mindkétszer Bakócz Tamás csapatai verik le, némi cseh zsoldos palotaőri segedelemmel. Második alkalommal, lovasai három gyermeket halálra taposnak, majd nyilvánosan akasztat is. Egy évre rá, 1497-ben egri püspök, majd még az évben esztergomi érsek, tehát Magyarország prímása. 1500-ban Konstantinápoly névleges pátriárkájává nevezik ki, ami a Pápa utáni legmagasabb egyházi méltóság a nyugati világban. Közben – mai pénzben – dollármilliárdos vagyont halmoz fel. 

                             1513. február 21-én meghal II. Gyula pápa. A Fugger bankház Bakócz Tamást jelöli Szent Péter trónjára, tehát minden ellenkező híresztelés ellenére, nem volt esélytelen. Azonban a fehér füst mégis a Medici bankház családjának tagja Giovanni di Lorenzo de Medici (1475–1521) győzelmét hirdeti. Van olyan vélekedés, mely szerint azért választja a X. Leo nevet, hogy ezzel is kidomborítsa „erényét”, hogy megszabadította a Vatikánt a „vadkeleti” jelölttől, hiszen elődje, I. Leo vette rá Attila hun-szittya uralkodót, hogy ne foglalja el Rómát. (Halkan hozzátennénk, hogy de jure, hiszen, de facto, hatalmas eurázsiai szakrális Napkirályunk, már amúgy is lényegében uralta a Keletrómai és Nyugatrómai Birodalmat.) Még ez évben, 1513-ban – a Magyarország vatikáni követeként, hosszabb időre berendezkedni készülő Bakócz – nagy felhajtással körítve, pápai bullát kap, hogy keresztes hadjáratot vezessen a „hitetlenek” ellen. Mint Pap Gábor az említett előadásában kifejti, talán éppen azért buzgólkodik olyan látványosan X. Leo, hogy egyrészt ellenlábasát minél messzebbre tudhassa, másrészt, hogy egy eléggé kudarcosnak tűnő katonai kalandba ugrassza. A kiválóan értesült Medici nyilván pontosan tisztában van azzal, hogy a magyar gazdasági helyzet és belpolitikai hangulat olyan amilyen, továbbá, hogy éppen három évre szóló békét kötöttünk I. Szelim szultánnal, így ráadásul mi lettünk volna a szerződésszegők. Ám a honi globalista Udvar párt számára mégis megcsillanhatott valami ebben a lehetőségben. Annak ellenére kierőszakolják a pápai felhívás országos kihirdetését, hogy az 1514-es Országgyűlés hazafias köznemessége, Szapolyai János vezetésével, hevesen tiltakozik, és még az is nyíltan kimondatik, hogy a zűrzavaros helyzet okán félő, ebből belháború lesz. Mindazonáltal Bakócz Tamás megkezdi a toborzást és a gyülekezők felfegyverzését. Találkozóhelyül egy jókora mező van kijelölve a pesti oldalon. Jobbára vallási és hazafias buzgalomból, valósággal özönlenek az emberek. Kis idő elteltével azonban önjelöltnek tűnő egyének uszító, „osztályharcos” belpolitikai szónoklatokkal kezdik tüzelni a leendő hadfikat, majd váratlanul ellátási gondok adódnak. Bakócz Tamás mossa kezeit és a nemzeti erőkre mutogat. Bizonyos idő elteltével, a felkavart szívű zöm dél felé indul. Közben a sereg úgy negyvenezer körülire duzzad, ami óriási létszám abban az időben. Végül a főerő lényegében a Szapolyaihoz hű nemesség délkelet-magyarországi hátországára zúdul, ahol lávaszerű rombolásba kezd. Mindez aztán annyira elfajul, hogy az már az Udvar érdekeit is sérti. Az alkoholbeteg, de tapasztalt harcos – a Fuggerektől amúgy suba alatt rendszeres fizetést húzó – Báthori István királyi hadvezér, „a Sánta” is rámozdul Dózsáékra. Meglepetésre azonban viszonylag hamar beszorul Temesvár falai közé. (Ő az, aki majd a mohácsi csatából való menekültében, vészhelyzetre hivatkozva kifosztja a domonkos apácákat. Szerencsétleneket tizenhét évvel később, a Pécset 1543-ban harc nélkül feladó nyugati, kisebb részt hazai zsoldosok csapata is letámadja a Mecsekben. Alig tudják puszta életüket Varasdra menekíteni.) Végül Báthorit – megalázó módon – az ellenzéki Szapolyai menti ki szorult helyzetéből, és a belháborút is lényegében az ő hadainak sikerül megfékezni. 

                           A megtorlás kemény, helyenként brutális, mindazonáltal például az izzó vastrón a költői képzelet szüleményének tűnik, hiszen Petőfi Sándor „A nép nevében” című versében szerepel először. Korábbi nyoma nincs. A tüzes korona viszont valóban a bukott trónkövetelők büntetésének beszédes kelléke a XV–XVI. századi Európában. A német parasztháborúk kapcsán is felbukkanó kegyetlen eljárás, a tettestársak megetetése a kivégzendő vezető testéből levágott darabokkal, pedig az árulók elrettentésének egyik módja azokban az időkben. Az 1479-es kenyérmezei hős, Kinizsi Pál is beveti a Nándorfehérvárt föladni készülő cseh zsoldosokkal szemben, 1494-ben. Összehasonlításul, 1460-ban III. Vlad Tepes, más néven Drakul, havasalföldi vajda az ellene fellépő Hamza béget, valamint mintegy húszezer katonáját élve karóba huzatja Târgovişténél. Pár hónappal később II. Mehmed szultánt, "Tepes erdejének” látványa annyira megrendíti, hogy egy ima-szertartás után, egész egyszerűen visszavonul. (1453-ban Bizáncot nem kis részben egy Orbán nevezetű magyar műszaki feltaláló szokatlanul nagy ágyújának segítségével foglalja el, viszont 1456-ban vereséget szenved a hős hármas, Hunyadi János, Szilágyi Mihály, Kapisztrán János hadaitól Nándorfehérvárott.) Karóbahúzó Vlad Drakul, 1462-ben, Gyurgyevónál még több, harmincnyolcezer török áldozatot követelő tömegmészárlást rendez, továbbá állítólag két követnek a turbánját, fejükbe vert szöggel erősítteti fel, mert nem vették azt le, amikor megjelentek előtte egy meghallgatáson. Ráadásul – mint ahogy ez a korabeli ábrázolásokon is látható – ezen események szemlélése közepette szívesen tálaltatott magának és lakmározott, valamint rendkívüli találékonyságot mutatott további hátborzongató kínzásfajták kieszelésében. Alighanem nem véletlenül emlékeztetnek működésére a különféle Drakula-történetek. Mindazonáltal az is az igazsághoz tartozik, hogy sokan inkább nagy honvédőként, illetve Bukarest alapítójaként emlékeznek rá. Karóbahúzó Vlad egyébiránt egy magyar szálon keresztül szegről-végről rokonságban áll a mai angol uralkodóházzal is. Első felesége ugyanis Báthory lány, az erdélyi fejedelmet és lengyel királyt adó családból. Második neje, Mátyás király édesanyjának közeli rokona, Szilágyi Ilona, akinek halála méltó kiemelkedő származásához. Becsületét féltvén, a közeledő ellenség elől leugrik egy magas hegyoromról. III. Vlad hatalmát, 1462-ben, testvére, Radu dönti meg, török seregek élén. Ekkor szövetségeséhez, Mátyás királyhoz menekül. A brassói szászok viszont kapnak az alkalmon, és korábbi visszaélései miatt feljelentik, amiért négy évre hűvösre kerül. Életének további eseményei voltaképp homályba vésznek. Szabadulása után nem sokkal, állítólag elveszi Uralkodónk egyik unokahúgát, majd Báthory-hadak támogatásával visszatér Havasalföldre. Később, különféle trónharcokban felmorzsolódik. Ami biztosnak tűnik, hogy feje végül Konstantinápolyba kerül, ahol – a sors fintoraként – egy karóra tűzve teszik közszemlére.

                              Lipusz Zsolt is fontosnak tartja, hogy a Dózsa György-féle belháborút követő megtorlás vonatkozásait tovább árnyalja: „A történeti realitás azonban az, hogy az 1514. októberi országgyűlés megtorló intézkedései dacára a hatóságok meglehetősen vontatottan nyomoztak a bűnösök után, s nem fegyverezték le a parasztságot. Semmiféle jel nem mutat ugyanis arra, hogy ezt a törvényt valaha is végrehajtották volna. E tiltást ugyanis a gyakorlatban nem is alkalmazhatták mindaddig, amíg az egyik földesúr által a másik rovására elkövetett ún. hatalmaskodások megszüntetéséről a központi hatalom gondoskodni nem tudott. Az 1514 és 1526 közötti időszak mindennapjai is telve vannak ilyen, néha csak jelképes, de sokszor véres, kegyetlen hatalmaskodási esetekkel. Márpedig a hatalmaskodás, más mozgósítható földesúri erőszakszervezet híján, elképzelhetetlen volt fegyveres paraszti tömegek részvétele nélkül, miként ezt okleveles adatok ezrei bizonyítják. Papíron maradtak azok a törvények is, amelyek eltörölték a szabad költözési jogot és heti 1 napban határozták meg a robotkötelezettséget. A nemesség leginkább az okozott anyagi károk megtérítéséért indított eljárások iránt mutatott érdeklődést, s már csak ezért sem állott érdekében a minél szélesebb körű megtorlás.“ Ehhez kapcsolódó, lényegi történés, hogy Szapolyai nemzeti pártjának kiválósága, a nemzetközi hírű jogtudós Werbőczy István éppen ekkor teszi le hatalmas alkotását a Hármaskönyvet (Tripartitumot) az Országgyűlés asztalára. Jeles szakemberek kiemelt ajánlása által is támogatva ünnepélyesen el is fogadtatik, ám a zűrzavaros körülmények közepette II. Ulászló király mégsem ratifikálja. Ennek ellenére, bár nem hivatalos, mégis hivatkozott és betartott úgynevezett Csendes Alkotmányként védi a nemzetet egészen a XIX. század közepéig. Az a véleményünk, hogy a rendkívüli észbéli képességekkel megáldott szerzőt, művének megalkotására mindenekfelett az indíthatta, hogy valószínűleg érzi: a nyugati világ felforgató eszméi teljesen felboríthatják a társadalmi rendet, végveszélybe sodorhatják ősi, napkeleti forrású kultúránkat és vele népünket. Erre a kihívásra, védelmi célból, a nemzet gerincét alkotó köznemesség jogainak bebetonozásával és – elévülhetetlen érdemként – a Szent Korona Tanra épülő szakrális hierarchia megerősítésével válaszol. Hetven-nyolcvan évvel később, szintén a nyugati fenyegetés hatására vezeti be hasonló felfogású, ám jóval merevebb és szigorúbb intézkedéseit Japánban Tojotomi Hidejosi, majd szilárdítja meg azokat Tokugava Iejaszu. 

                       Mivel ez egy igen fontos kérdés, ezért itt röviden elidőznénk: Az Ég és a Föld között közvetítő Világkirály – náluk a Napkirály Császár, nálunk a Szent Korona – által Isten felé irányuló, piramisszerű társadalmi tagozódás japán és hazai változata között meglévő, jórészt fokozatbéli különbség abból is adódhat, hogy eltérő földrajzi-szomszédsági helyzethez igazodóan kellett kidolgozni a szakrális hagyomány megvédésének lehetséges módozatát. Letisztultabb formájában a hagyományos úr–szolga viszony – mely mindkét kultúránál ugyanabból a forrásból, az ősi turáni hun-szittya íjfeszítő lovas hagyomány törzsi rendszeréből nő ki – kifejezetten patriarchális, családias jellegű, ami az istenfélelmen, a kötelességtudaton, hűségen-becsületen és a kölcsönös tiszteleten alapul. Jól átélhető ennek egy folyománya, a magasrendű, nemes, uradalmi létforma például – az ötvenes évek honi internacionalistái által félholtra vert és utcára hajított – Fekete István „A koppányi aga testamentuma” című ihletett regényének bizonyos részei által. Másik jeles írónk, a szintén üldöztetést szenvedő Wass Albert tanúja, amikor édesapja a nagy megbecsülésnek örvendő cegei gróf, mint Pater Familiaris rendszeres időben fogadja a környék népét, mindenféle ügyes-bajos kérdésben igazságot teremt, segít. A középkori Magyarországon – minden nehézség és egyenetlenkedés ellenére – ez a magasrendű eszmény és létforma, élő szakrális hagyományként tulajdonképpen még általánosnak mondható. A hollywoodi „valósággyár” és Cukorhegy (Zuckerberg) elvtárs háttérhatalmi világhálójának hangulatában felnövekvő nemzedékek számára a középkor tálalásának elengedhetetlen kellékei a varjúkárogás, a sártenger, a buta barbarizmus, valamely hiteltelen, lehetőleg szadista pap felbukkanása, illetve a meg nem értett, jó szándékú, mindenképpen szerelmes, titokban már „felvilágosodott”, ám tehetetlen hős. Mindez halálos járványok elől menekülő, rongyos, éhező koldus tömegekkel övezve. Ha mindennek ellenére valaki mégis kíváncsi a valódi középkor mindennapjainak tiszta, rendezett, felemelő, békés, alapvetően derűs, Isten kebelében élő hangulatára, akkor figyelmébe ajánljuk például Petrás Mária „Madárnyelven” című könyvét (Kairosz Kiadó, 2006). Az ezzel szemben kibontakozó reneszánsz individualizmus és annak további változatai, a „felvilágosodás”, majd a liberalizmus jelenségének ok-okozati láncolatát viszont a következőképpen is megragadhatónak véljük: 

                Szabadság, egyenlőség, testvériség - mindenki haver - minden relatív - nincs bűn - anarchia - a legaljasabb-a legravaszabb, a leggátlástalanabb győz - új barbarizmus. Tehát a modernista eszmeiség, mintha pont annak a folyamatnak a gerjesztője lenne, amivel másokat vádol. 

               További érdekesség, hogy van, aki ezt a lefelé történő önátlépésnek vélhető jelenséget, egyfajta lelki „felszabadulásként” éli meg, amint azt például az éppen szárba szökkenni látszó – egyébiránt eléggé „csináltnak” tűnő –, szivárványos, de legfőképpen zöld „felébredt nemzedék” („woke”) mozgalma is sejtetni engedi. Talán érdemes e tekintetben tanulmányozni napjaink latin (pl., mexikói) világának zűrzavaros viszonyait is, ahol a globalizmussal kapcsolatos kiszolgáltatottság fenyegetése elől, túlnyomórészt mintegy balra tájékozódva keresik a kiutat, fáklyaként mutatva a zsákutcába vezető irányt. (Ez a hozzáállás voltaképp kivasalja, letiltja a minőségi felfelé irányulást, szembefordítja követőit saját nemzeti elitjeivel, és ily módon vízszintesen szétfolyva, védtelenné teszi önmagát, ami miatt érett gyümölcsként hull a rejtett-fordított hierarchiát kifejező örvénylésbe. Ám ez – végső soron – igazából senkinek, még a „nem létező” Mélyállamnak sem jó, csak ezt nehezen tűnik belátni. Valószínűleg nem könnyű kitörni az önistenítés identitásának hübrikus bűvköréből, mivel ezt sokan egyfajta önmegsemmisítésként félik.) Természetesen a másik térfélen, a hagyományos szakrális önazonosságokat tisztelő oldalon is léteznek csapdák, de a valós esély inkább ott kínálkozik a felfelé történő önátlépéshez, amint az Orbán Viktor „keresztény szabadság” eszméjében is megjelenik. Magától értetődő módon mindez egyben a lefelé húzó, gravitatív erővel való szembefordulást is igényli, elsősorban belül (nagy harc), de kívül is (kis harc). E nélkül sajnos hiteltelen (vö.: pacifista farizeizmus, illetve hasznos idiotizmus).

                  Bakócz Tamást mint a rettenetes belháború egyik fő kiváltóját sok szemrehányás éri kortársai részéről – tulajdonképpen erősen népszerűtlen –, ezért politikai tevékenysége visszafogottabbá válik. Bár – talán egyfajta vezeklés szándékától is indíttatva – szamaritánus támogatórendszerét kiterjeszti, mindez azonban fényűző életmódját nem érinti. Az anyagi lehetőségek fenntartása érdekében a milkói érsekséget és a szepességi esperességet az esztergomi érsekség rendelkezése alá helyezi, aminek következtében még fokozottabb érdeklődés indul a szászok körében a reformáció iránt. II. Ulászló király 1516-os halála miatt udvari befolyása tovább gyöngül. Súlyos köszvénnyel bajlódik, majd – egy öncélúságban tévelygő élet és a szétzilált ország terhével a vállán, matuzsálemi korra ítélve – többszöri szélütés következtében meghal. Az esztergomi Bazilikában temetik el, abba a káprázatos kápolnába, melyet maga építtetett.

                             Az ég nélküli földet pokolnak hívják. Bűnbánatunkkal kifelé fordulhatnánk, ha nem Isten felé? Mi másból meríthetnék erőt, mint Isten kegyelméből?

Freud enyhén szólva nem volt a keresztény hit nagy barátja.

Dr. Edward S. Williams: „A keresztyén tanácsadás sötét oldala.”, 
5. fejezet: 
Sigmund Freud – a pszichoterápia alapító atyja.

„Majdnem tűrhetetlennek találtam az emberiség üdvösségének hazugságát, mely oly büszkén veti a fejét a menny irányába.”. (Sigmund Freud)

                         

                                    Az elképzelés, miszerint pszichoterápiára van szükségünk a napi élet problémáinak leküzdéséhez, valójában Sigmund Freuddal jelent meg. Az ő befolyása a nyugati gondolkodásra általánosságban, de főleg a pszichológiai elmélet területén oly hatalmas volt, hogy lehetetlen megérteni a keresztyén tanácsadói mozgalmat anélkül, hogy először meg ne értenénk a freudi megközelítést a pszichoterápiában. Freud elképzelése a tudatalattiról bele van szőve a keresztyén tanácsadás szövetébe. Láttuk már, hogy Larry Crabb készpénznek veszi Freud tanításait a tudatalattiról. Crabb szabadon elismeri, hogy Freud vezette be a pszicho-dinamika elképzelését a modern gondolkodásba. Ezt írja: „Hiszem, hogy az ő [Freud] pszicho-dinamikai elmélete egyszerre kihívó és értékes azon elemek elismerésében az ember személyiségen belül, melyeket sok teológus nem vett észre”.83 Amint majd látjuk a 11. fejezetben, Crabb mélyen elkötelezett a freudi pszichológia iránt. Selwyn Hughes, a brit keresztyén tanácsadó mozgalom doyenje Freudnak a tudatalattiról alkotott elméletét nagyon hasznosnak találta a tanácsadó szolgálatában. Beszél „egy tudatalatti mechanizmusról, mely a lélek ama pusztító érzelmeit hivatott lehűteni, melyek darabokra szaggatnának minket”,84 és megmagyarázza, hogy éveken át „sok időt töltött a leásással az emberek múltjába, hogy magyarázatot találjon a viselkedésükre”.85 Az előző fejezetben láttuk, hogy a Watford Keresztyén Tanácsadó Szolgálat, mely szoros kapcsolatban áll a Londoni Teológiai Iskolával, a tanácsadás integrációs modelljét használja, ami magában foglalja Freud pszicho-dinamikus terápiájának elemeit. A Happiness is a Choice (A boldogság egy választás, 1994) című könyvükben Minirth és Meier keresztyén pszichiáterek elmagyarázzák, hogy a gyakorlatukban látnak embereket, „akik felett a saját tudatalatti ösztöneik, konfliktusaik, indítékaik uralkodnak… A bölcs tanácsadó azonban megpróbál benézni az egyén szívébe – a tudatalatti gondolataiba és érzelmeibe – hogy meglássa: mire képes az illető annak érdekében, hogy felhagyjon a saját leülepedett stresszeinek továbbcipelésével”.86 Hitték, hogy a Jeremiás 17:9 a keresztyén pszichiátria kulcsa: „Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” Azt állítják, hogy „Jeremiás próféta itt azt mondja: mi emberek nem vagyunk képesek kipuhatolni, vagy felfogni, milyen kétségbeejtően bűnösek és csalárdak a szíveink – tudatalatti indítékaink, konfliktusaink, ösztöneink, érzelmeink és gondolataink”.87 Minirth és Meier terápiás megközelítése Freudnak a tudatalattiról alkotott elméletén alapszik.

Sigmund Freud (1856-1939) filozófiája Freud világos célokkal rendelkező ember volt, aki megalapította a pszichoterápia egész világra kiterjedő mozgalmát. A freudi pszichológia mögött meghúzódó lényegi eszme az, hogy az emberi viselkedést nagymértékben a tudatalatti elme irányítja. A pszichoterápia célja a behatolás a tudatalattiba azért, hogy menekülő utat kínáljon a mélyen rejtve lappangó sötét vizekből. Freud terjedelmes írásai hatalmas befolyást gyakoroltak a nyugati gondolkodásra. Átvette az amorális világnézet támogatásának kormánypálcáját Nietzschétől, a filozófustól, aki Isten halálát hirdette. Azt írta, hogy Nietzsche „olyan filozófus volt, akinek a találgatásai és intuíciói néha a legelképesztőbb módon esnek egybe a pszichoanalízis laboratóriumi (83 Larry Crabb, Understanding People, Zondervan, 1987, 215-216. oldal 84 Selwyn Hughes, Christ Empowered Living, 149. oldal 85 Ugyanott, 126. oldal 86 Frank Minirth és Paul Meier, Happiness is a Choice, Fleming H. Revell, 1994. 97. oldal 87 Ugyanott 30) eredményeivel”.88

Freud vonzódott Darwin evolúciós elméleteihez is, „mert ezek reményt keltettek a rendkívüli fejlődést illetően a világ megértésében”.89 Az evolúció tanítása alaposan megváltoztatta az ember uralkodó elképzelését. Az ember bibliai nézete, miszerint Isten képmására teremtetett, és halhatatlan lélekkel rendelkezik, kihívás előtt állt. Az embert most az állatvilág részének tekintették, aki a többi nem emberszabású állattól csak a strukturális összetettség fokában különbözik. Ez tette lehetővé, most először, hogy az embert a tudományos vizsgálatok tárgyaként kezeljék. A pszichológia áltudománya most képes volt megmagyarázni az ember alkatát, s a pszichoterápiára úgy tekintettek, mint a viselkedést fejlesztő hasznos technikára.

Freud azt állította, hogy képes behatolni a tudatalatti elme mélységeibe. Azt is állította, hogy felfedezte az emberi szexuális viselkedés ama titkait, melyek évezredeken keresztül kijátszották az emberiséget. Leírta az Oidipusz-komplexust, ami szexuális állatokként látta a gyermekeket. Freud szerint a fiúk a szexuális vágyaikat az anyjukra összpontosítják, és ellenséges impulzusokat fejlesztenek ki apjuk, mint riválisuk ellen. A lányok hasonlóan viselkednek.

Freud gondolkodásának középpontjában a keresztyén vallással szembeni ellenségessége állt, s ez arra indította őt, hogy az emberi szexualitásra olyan magyarázatot adjon, ami mellőzi a biblikus erkölcsiséget. Freud tanítványokat gyűjtött maga köré, akik elkötelezettek voltak radikális eszméi iránt, és elhatározták, hogy terjeszteni fogják a freudi világnézetet a pszichoanalízis technikáin keresztül. Freud befolyása szerteágazó volt és messzire elhatott.

Freud, a kokain és az ördög.

A népszerű nézet szerint Freud fogadta el az emberi viselkedés tudományos megközelítését. Ami nem széles körben ismert, hogy kokainista volt, és nagyon érdeklődött az okkult iránt. A Sigmund Freud’s Christian Unconscious (Sigmund Freud Keresztyén Tudatalattija) című könyvében Paul Vitz Freud kokainos szokásaival foglalkozik.” Freud 1884-ben kezdett kísérletezni a kábítószerrel, mikor 28 éves volt, abban az időben, amikor a kokain majdnem teljesen ismeretlen volt tudományos körökben. Az 1884-1887 közötti időszakban Freud gyakran fogyasztott kokaint, néha nagy adagokban. Miután bevette magát a kábítószert, s kapott néhány előzetes beszámolót másoktól, Freud ragyogó beszámolókat tett közzé a kokainról.”91

Freud komolyan érdeklődött a Gonosszal kapcsolatos dolgok iránt. A Sigmund Freud and the Jewish Mystical Tradition (Sigmund Freud és a zsidó misztikus hagyomány) című könyvében David Bakan leírja, hogy vette körül magát Freud mindenféle pogány istennel, melyekre csak rátalált. Felvette azt a szokást, hogy elővett egy darabot a gyűjteményéből, és szemmel, s érintéssel vizsgálgatta, miközben a kollégáival beszélt. „Mondhatni tisztán haragból, mélyen megigézve hajszolta ’a bálványokat’ és díszes kellékeiket. Dolgozó- és konzultációs szobája dugig volt velük. Sachs elmeséli, hogy a korai összejöveteleken Freud lakosztályában miképpen ’figyeltünk a merev tekintetű bálványok és állatforma istenek között Freud néhány új cikkére, vagy olvastuk fel és tárgyaltuk meg a magunk alkotásait, illetve csak beszélgettünk a minket érdeklő dolgokról’.”92 Bakan azt állítja, hogy az ördögnek megvolt a maga szerepe Freud fejlődésében. „Az ördög ellenséges a keresztyénségbe is beleszőtt mózesi (88 Sigmund Freud, Standard Edition XX, An Autobiographical Study, Hogarth Press, London 1968. 60. oldal 89 Ugyanott, 8. oldal 90 J. N. Isbister, Freud – An Introduction to his life and work, Polity Press, 1985, 191. oldal 91 Paul Vitz, Sigmund Freud’s Christian Unconscious, The Guilford Press, 110. oldal 92 David Bakan 31) jellemzőkkel. Freud egyszer megjegyezte a munkatársainak: ’Tudjátok, hogy én vagyok az ördög? Egész életemben az ördögöt kellett játszanom annak érdekében, hogy mások képesek legyenek felépíteni a leggyönyörűbb katedrálist az általam gyártott anyagokból’.”93 Peter Swales kutatásai azt sugallják, hogy Freud szövetséget kötött az ördöggel. Vitz szerint: „Nos, az ördög mindebbe belép két tényen keresztül, melyek fontosságát Peter Swales felismerte, és felhívta rá az én figyelmemet is. Így a swalesi elmélet a harmadik közzétett magyarázata az ördöggel kötött freudi szövetségnek.”94 Vitz azzal zárja, hogy „a kokain Freud számára szorosan összekapcsolódott az ördöggel, s valóban, ő a kezdetektől fogva kötődött valamiféle szövetséghez. Így, mikor Freud még fiatal orvos volt, – évekkel a pszichoanalízis kezdete, valamint 10-12 évvel a Bakan által emlegetett pszichológiai „szövetséget” megelőzően – már nagyon szoros kapcsolatban állt az ördöggel. A szövetség pontos természete még mindig nem világos, de úgy tűnik, hogy a fauszti szövetség alapján volt modellezve…”95 Vitz azt állítja, hogy ha visszatekintünk Freud életére, abból meglátszik, hogy a menny, de (főleg) a pokol, az ördög és a kárhozat dolgai mélyen kötődtek a személyes indíttatásához. „Az idézett bizonyíték erős gyanút ébreszt azzal kapcsolatosan, hogy Freud nagyon fontos részben a Sátán mellé állt Isten, a menny és Krisztus ellenében, s csatlakozott az egyház ellenségeihez.”96 Miután elmagyarázta az Antikrisztus jelentőségét, Vitz azt állítja, hogy „annak lehetségességét, hogy Freud önmagát, legalábbis bizonyos vonatkozásokban, az Antikrisztusnak tekintette, komolyan kell venni”.97

Freud elméleteinek megfelelő elemzése során figyelembe kell venni az ő belekeveredését az okkultizmusba, mert ez kétségtelenül befolyással volt az emberi alkatról kialakított nézetére.

Freud tudatalattija

A tudatalatti elképzelése Freud nagy hozzájárulása a pszichológiai elmélethez. Azt állította, hogy az emberek elnyomják a nem kívánatos és fájdalmas emlékeket a tudatalatti emlékezetükben. A tudatalatti titokzatos tartalmának leleplezése és feltárása vált a pszichoanalízis alapjául. A tudatalatti fogalma jórészt ma is ellenőrizetlen, és a pszichoterápiás tanácsadás legtöbb formájának alapját alkotja, s amint majd látni fogjuk, lényeges összetevője a keresztyén tanácsadó mozgalomnak az Egyesült Királyságban, az USA-ban és máshol is. Freud dolgozta ki azt az elméletet, mely szerint az emberi tudattalanság erőteljes meghatározója gondolkodásunknak, érzéseinknek és viselkedésünknek. Úgy látta a tudatalattit, mint állandó raktárát minden érzékelésünknek, tapasztalatunknak, érzelmeinknek, és fejlődésünk elnyomott szakaszainak. Ez alámerült jéghegye a rejtett ösztöneinknek, érzéseinknek, szeszélyeinknek, és eszméinknek, melyek kötődnek az aggodalomhoz, a konfliktushoz és fájdalomhoz. Így annak többsége, amit életünk során megtapasztalunk – a háttér-érzelmek, hiedelmek, érzések, és impulzusok – nem hozzáférhetőek a számunkra a tudatos szinten, mert a legtöbb, ami ösztönzi az emberi viselkedést, a tudatalattinkban van elrejtve. Ezek az érzelmek és gondolatok befolyásolják a cselekedeteinket és szándékos tudatunkat. A tudatalatti tartalma Freud szerint nem tehető szándékosan hozzáférhetővé. Ehhez pszichoanalitikusra van szükség! Freud azt állította, hogy bizonyos tanácsadó technikák használatával, mint amilyen a szabad asszociáció, a hipnózis, az álomfejtés, az emlékek összeszedése, a pszicho-terapeuta feltárhatja és elemezheti a tudatalattit.(93 Ugyanott, 181. oldal 94 Az első kettőt Velikovsky (1941) és Bakan (1958) adták meg. Velikovsky E. „The dreams Freud dreamed” Psychoanalytic Review, 30. 487-511. oldal 95 Paul Vitz, Sigmund Freud’s Christian Unconscious, 113. oldal; Eissler K. R. Talent and genius: The fictitious case of Tausk contra Freud. New York, Quadrangle, 1971 96 Paul Vitz, Sigmund Freud’s Christian Unconscious, 128. oldal 97 Ugyanott, 165. oldal 32)  A terapeuta ezután megmagyarázhatja a neurotikus viselkedés okait, és megszabadíthatja a pácienst a tudatalatti elméjének zsarnoki felügyeletétől. Ebből következik, hogy az egyetlen valódi orvosság az emberi problémákra a tudatalatti alapos elemzése egy pszicho-terapeuta által. Freud elmélete a tudatalattiról rendkívül titokzatos, mert óriási hatalmat ad a terapeuta kezébe, ugyanis csak ő rendelkezik azokkal az ezoterikus ismeretekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy leásson a tudatalatti elménk legmélyebb zugaiba, és értelmezhesse motivációit. S természetesen lehetetlenség bebizonyítani, hogy a tudatalatti nem létezik, mert miképpen bizonyít valaki egy tagadást? Freud elméletének az a következménye, hogy a boldogtalan, nyomorult emberek most a pszicho-terapeuta könyörületére van bízva. 1913-ban Otto Gross, egy osztrák pszichoanalitikus és Freud korai tanítványa, aki később anarchista lett, ezt írta: „A tudatalatti pszichológiája a forradalom filozófiája… Ezt hívjuk segítségül a belső szabadság engedélyezéséhez, ezt hívjuk segítségül, mint készülődést a forradalomra.”98 Az Internet Encyclopedia of Philosophy Freudnak a tudatalattiról alkotott elméletét nagymértékben determinisztikusnak tartja. Ő volt „valószínűsíthetően az első gondolkodó, aki szisztematikusan alkalmazott determinisztikus alapelveket a mentális szférára, és vallotta, hogy az ember viselkedés széles spektruma csak azokból a (rendszerint rejtett) mentális folyamatokból, vagy az azokat meghatározó állapotokból kiindulva magyarázható”. Freud jelentősége tulajdonított a nyelv, vagy a toll elcsúszásainak, a megrögzött viselkedésnek, valamint az álmoknak, mert azok leplezett formában azt tárják fel, amit másként nem lehet megismerni. Azt javasolta, hogy az akarat szabadságát szorosan írjuk körül, mert a választásainkat rejtett mentális folyamatok irányítják, melyekről nem tudunk, s melyeket nem vagyunk képesek irányítani.”99 Meg kell értenünk, hogy a tudatalatti elme egy, Freud újjá nem született sötét képzelete által kifejlesztett konstrukció. A pszichoanalízis a tudatalatti posztulálásától függ, s nélküle az egész építmény összeroskad. De soha nem bizonyítható, vagy cáfolható, sőt még tudományos hipotézisként sem áll meg. Hozzájárulása az emberi állapot megértéséhez valójában értéktelen. A The Memory Wars (Emlékezet-háborúk) című könyvében Frederick Crews professzor meggyőzően rombolja le az egész freudi koholmányt az elejétől a végéig. Miután egykor Freud támogatója volt, leírja a megvilágosodás felé vezető útját. „Csak sokkal később derengett fel a számomra, hogy a pszichoanalízis korunk paradigmatikus áltudománya – olyasvalami, ami rászolgált arra, hogy ne a ’Mit tudunk megmenteni Freudtól’ takarékos lelkületével közelítsük meg, hanem inkább elvi alapokon álló, a téves logikájára, az előállítására, a saját bizonyítékéra és a felnőtt viselkedésére vonatkozó felületes, a megfigyelhetetlen és önkényesen posztulált gyermekkori fantáziára utalva adott magyarázatára irányuló figyelemmel.”100 Crews azt állítja, hogy Freud terápiás sikerei szemlátomást nem is léteztek, egyszerűen csak hazudott róluk. Freud pszichoterápiás mozgalma elsősorban nem úgy viselkedett, mint egy tudományos-orvosi vállalkozás, hanem inkább, mint egy politbüro, mely mindenképpen igyekezett elnyomni minden kritikát. A „tudomány”, amit Freud koholt, „áltudomány volt, és az is maradt abban, hogy egy nem ellenőrzött dogmára támaszkodik, hiányzik belőle minden biztosíték az önkényes következtetések levonásának kivédésére, és különböző módokon vonja ki magát minden normális, ’adok-kapok’ tudományos vita alól”.101 Freud dinamikus tudatalattijáról kiderül, hogy az „az ellentmondások mocsara” tudomány és az orvoslás történetének legtúlértékeltebb figurája – olyasvalaki, aki óriási károkat okozott a hamis kóroktanok, téves diagnózisok és a vizsgálatok gyümölcstelen fajtáinak terjesztésével”.103 . (102 Crews arra a következtetése jut, hogy Freud volt („a 98 Nicholas Sombart, Max Weber and Otto Groß, History of Political Thought 8 (1), 1987 tavasz, 140-141. oldal 99 Az Internet Encyclopedia of Philosophy, Sigmund Freud, (1856-1939) 100 Frederick Crews, The Memory Wars, Granta Books, 1995, 9. oldal 101 Ugyanott, 110. oldal 102 Ugyanott, 298. oldal 33)

Freud és a keresztyénség

Freud egész gondolkodása mögött a keresztyén hittel szembeni mélységes ellenségessége állt. Kollégájának Wilhelm Fliessnek írt levelében leírja, mennyire feldúlta az a keresztyén befolyás, amit a római látogatása során látott. Freudot zavarta a jelentése, és képtelen volt kiűzni az elméjéből a saját maga nyomorúságát, valamint az összes többi nyomorúságot, ami létezésének a tudatában volt. „Majdnem tűrhetetlennek találtam az emberiség üdvösségének hazugságát, mely oly büszkén veti a fejét a menny irányába.”104 A keresztyénség eme heves gyűlölete hozta létre Freudban a belső meggyőződést, „a törekvést, mely életének uralkodó, de leplezett céljává vált – ’az üdvösség hazugságának’ leleplezése, és annak megmutatása, hogy az nem több, mint hazugság”.105 A Freud – An Introduction to his life and work (Freud – bevezetés az életébe és a munkásságába) című könyvében Isbister arra a következtetésre jut, hogy Freud gyűlölte a keresztyénséget, „és mindent, amit jelképezett – az antiszemitizmust, a ’keresztyén’ társadalom képmutatását, erkölcsiségének szigorú követelményeit, s azt az állítását, mely szerint az ember sorsa végső soron örök célokkal kapcsolódott össze. 1900-tól kezdődően a keresztyénséggel szembeni ellenállása, mely addig főleg a leveleiben olvasható csípős megjegyzéseiben látszott, növekvő módon nyilvánult meg az elméleteiben és az azok által elindított mozgalomban… Freud nyilvánvaló céljai lehettek tudományosak – elősegítve a mély pszichológia új tudományát, de leplezett céljai sokkalta kifinomultabbak és összetettebbek voltak – le akarta győzni a keresztyénség forrását, Rómát (aminek ő látta), ami Hannibálnak nem sikerült… küldetésének titkos összetevői egyre világosabbá válnak, ahogyan a pszicho-analitikai mozgalom története feltárja azokat”.106

Végkövetkeztetés

Freud nem volt a keresztyén hit barátja. Valójában a munkája legnagyobb része mögött álló ki nem mondott indítéka az arra irányuló szenvedélye volt, hogy felforgassa a keresztyén evangéliumot. Kétségtelen, hogy az okkult iránti elbűvöltsége befolyásolta a pszichoterápiás modelljének kifejlesztését. A tudatalattiról alkotott elmélete közvetlen ellentétben áll az Isten képmására teremtett és a gondolataiért, szavaiért és cselekedeteiért felelős ember bibliai nézetével. Freud elmélete a tudatalatti elmét tette meg az emberi viselkedés mögött álló hajtóerőnek, áldozati mentalitást hozván ezzel létre, így valamennyien a tudatalatti áldozatai vagyunk. Freud elmélete a tudatalattiról az embert zsarnoki rabszolgaságba veti, mert minket olyan belső erő irányít, aminek nem vagyunk a tudatában, s amit még csak el sem kezdhetünk megérteni. Rossz viselkedésünket és neurotikus tetteinket tudatalatti erők irányítják, s csak annyit tehetünk, hogy hiszünk Freudban és a tanítványaiban. A pszichoanalitikusnak hatalmas a hatalma, mert egyedül ő rendelkezik ezoterikus tudással és jártassággal tudatalatti indítékaink feltárásához és magyarázásához, s egyedül ő képes megnyitni az ajtót a menekülés (103 Ugyanott, 298. oldal 104 Levél Fliessnek, 1901. szeptember 19. 146. szám. The Origins of Psycho-Analysis: Letters to Wilhelm Fliess, Drafts and Notes, 1887-1902, Basic Books, 1954, 335-336. oldal 105 J. N. Isbister, Freud – An Introduction to his life and work, 178. oldal 106 Ugyanott, 179-180. oldal 34) előtt a mély belső fájdalomból, ami a tudatalatti elménkben lappang. S ki kérdőjelezheti meg egy pszicho-terapeuta tanácsait? Az állítás, miszerint a pszicho-terapeuta képes leásni a tudatalatti elménkbe, ellentétes a Szentírással, mert az azt tanítja, hogy egyedül Isten ismeri az ember elméjét. „ Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van?” (1Kor2:11) Salamon király így imádkozott: „egyedül csak te ismered az emberek fiainak szívét” (2Krón6:30). Jézus ismerte a farizeusok gondolatait (Mt9:4). Isten az, aki ellenőrzi az elmét, megfizet mindenkinek az útjai szerint (Jer17:9-10). Isten Ígéje „megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait” (Zsid4:12). A Biblia világos üzenete az, hogy emberi lény számára nem lehetséges megismerni, mi van a másik ember elméjében. Ezért annyira csalárd a pszichoterápia, mert soha nem képes leleplezni az ember valódi gondolatait. „Érzéki ember [ti. a terapeuta] pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.” (1Kor2:14) A terapeuta csak azt tudhatja meg, amiről a kliens úgy dönt, hogy elmondja neki, és semmi módja nincs kipuhatolni, hogy vajon a kliens igazat mondott-e neki, vagy olyan dolgokat mond, amiket a terapeuta hallani akar. Csak Isten ismeri az emberek gondolatait. Az emberi viselkedés freudi elméletének alaphibája az, hogy nem fogja fel a bukott ember valódi természetét. Inkább segít az embernek elkerülni a bűnének következményeit, s a mentális megbetegedés áldozataként megjelölve rögzíti a bűnében. A megtérés és igaz életvitel helyett Freud pszichoanalízise beleás a múltunkba, és áthelyezi a bűnös viselkedésünk szégyenét valaki másra, rendszerint a szüleinkre. Nem nehéz meglátni, hogy Freud pszichoterápiás rendszere közvetlen összeütközésben áll a bibliai igazsággal.

A Biblia azt tanítja, hogy minden ember rabszolgája a bűnnek – nem pedig a tudatalattijaiknak. A bűn, és mindenféle gonoszság az ember szívéből származik, nem a tudatalattijából. A bűnt akkor választjuk, mikor vágyaink és kívánságaink vonnak el minket. Az orvosság Krisztus keresztje, nem pedig a pszichoterápia. A keresztyén Krisztussal egyesül a halálában, „hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek” (Rm6:6). A keresztyén „meghalt a bűnnek, de él az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Rm6:11).

A keresztyén tanácsadó mozgalom, mely szabadon használja a pszichoanalízis technikáit, azt kéri, hogy fogadjuk el Freudnak a pszichológiai igazságon alapuló elméletét a tudatalattiról. Az egyházat arra kezdik ösztökélni, hogy higgyen benne: a keresztyének hasznot húznak Freud tanításainak és a Szentírásnak az integrálásából.

További szakirodalom:
René Guénon: "A pszichoanalízis vétkei."