„Ha nézzük, mi tartotta fönn a magyarságot ezer évig, kétségtelenül az, amiben különbözik az európai népektől” – Kodály Zoltán.
Elmúlt a nyár, mintha sose lett volna
Süt a nap sugara, de nem elég hiába
Ami csak lehetett, mint szerencse virága
Lábam elé hullott, de nem elég, hiába
Sem a jó, sem a rossz nem történt hiába
Felragyogott a világ, de nem elég, hiába
Az élet szárnya alá vett, óvott, védett
Nem került a szerencse, de nem, elég hiába
Levél nem égetett, ág nem tépett
Napom üveg tiszta, de nem elég, hiába.
“Az archeogenetika legújabb eredményei a szkítáktól és hunoktól a magyarokig érő sztyeppei kulturális folytonosságot igazolnak” - Dr. Makoldi Miklós.
A lovaglás tudománya mintegy 6000 éve jelenik meg az eurázsiai sztyeppén. Három helyen találtak ezzel kapcsolatos, nagyjából egy időben keletkezett leletet. A Don folyó körül, a Dél-kelet Urál tájékán - a mi későbbi őshazánk területén - és Belső-Mongóliában, ami ma Kínához tartozik. Innentől beszélhetünk a szittyák megjelenéséről. Kezdetben jórészt europidok. Később, főleg kínai hatásra válik egy részük mongoloiddá. Például az elő-mongolok csaknem fele-részt még europidok. Mai jellegük Dzsingisz kán idején alakul ki.
Két nagy szittya csoportról beszélhetünk. A “déli” turáni-Irán (indo-iráni), valamint az “északi” turáni-Turán ragozó nyelvű népességről. Az első inkább letelepedett (iráni = ariána = árja = nemes = letelepedett), míg a második pásztorkodó hangsúlyú, de mindegyiknél mindkét életforma megtalálható. Bár a különféle szkíta népeket, illetve birodalmakat általában együtt alkotják, de valamelyikük meghatározó. Ennek nyoma, hogy Iránban 80% iráni és 20% azeri-török, míg a mai Törökországban 80% török és 20% iráni-kurd. Kétségtelenül bonyolítja a fölállást, hogy nem minden turáni szittya, de minden szittya turáni. Például az indiánok a jégkorszak idején, mintegy 12000 éve vándoroltak át Amerikába, a befagyott Bering-szoroson keresztül, míg a finnek, a lappok és az észtek, a turáni ősterülettől elszakadva már 7000-8000 éve északon formálódnak és bár később - például a germánokhoz vagy a szlávokhoz hasonlóan - őket is éri komoly hatás, de valójában mégsem tekinthetők szittyáknak. Mindez azért is lényeges, mert arra utal, hogy a “finn-ugor”, mint gyűjtő-fogalom valójában egy önkényes, zűrzavart keltő elnevezés, mely hamis törésvonalat hoz létre a magyarság (valamint az obi-ugorok) és a török-mongol népek között. Ugyanis a vonatkozó 20 milliós népességből 5 milliót képeznek a turáni, ragozó nyelvű, de nem szkíta finnek, lappok és észtek, míg 15 milliót képezünk mi, az obi-ugorokkal, akik a turáni, ragozó nyelvű szkíták közül szökkentünk szárba. Ebből kifolyólag véleményünk szerint, reánk vonatkoztatva üdvösebb lenne a “magyar-ugor” vagy “szkíta-ugor” kifejezést bevezetni.
A rézkori lovas yamnaya szkíták, már 5400 évvel ezelőtt fölbukkannak a Kárpát-medencében. A Tisza-mentén hatalmas király-sírokat, kurgánokat alkotnak, több száz évvel megelőzve a legkorábbi egyiptomi piramisokat. A Napot egyfajta világkirályi, szakrális közvetítő jelképként tisztelő kultuszukból fakadó arany és réz alkotásaik páratlanok (vö.: Napbaöltözöttség). Ökrös szekereikkel szállítmányozási forradalmat idéznek elő. Hatásukat szinte egész Eurázsiára, sőt a Közel-Keletre is kiterjesztik. A Bronzkorban is több jelentős turano-szittya birodalom virágzik ki szerte Eurázsiában. A bronzöntés művészete például először a Kaukázusban jelenik meg. Mint Dr. Kasler Miklós kimutatta, az árja Turul-ház 4500 éve szökken szárba az indoiráni hangsúlyú BMAC (Baktria-Margiána) kultúrában, mely élénk kapcsolatban áll nem csak az eurázsiai rokonokkal, hanem a hozzánk hasonlóan ragozó nyelvű turano-sumér Gilgames népével is (A sémita akkád I. Sarukin Kr.e. 2350 táján jelenik meg a mezopotámiai térségben). Igen jelentős turano-szittya városállamok bukkannak föl a Dél-Kelet Urál tájékán - a későbbi magyar ősterületen - Szintasta gyűjtőnéven. A pásztorkodás mellett, földet művelnek, elképesztő színvonalú építészeti, ipari kultúrát hoznak létre (például népjóléti célzatú típus-lakásokat, mindegyikben egy kis fém-kohóval!). Föltalálják a harci-kocsit, mely minden későbbi mintája (a hettiták 300, a kínaiak 800 év múltán veszik át ezt a tudást). Magasrendű szakrális arany-réz-bronz tárgyaik lenyűgözőek. Tuva környékén ez idő táján jelenik meg a ragozó nyelvű Okunyev kultúra is, a szarvasos kövek lovas népe, akik Kr.e. e. 1800 körül eljutnak a Kárpát-medencéig. A Szintasta később Andronovó Birodalommá tágul, melynek uralma szinte egész Közép-Ázsiára kiterjed. A kínaiaknál nincs Rézkor. A bronz megmunkálásának tudományát turano-szkíta őseinktől veszik át, így a jáde kőkori megmunkálásának időszaka után, egyből a Bronzkorba ugranak.
Dr. Neparáczki Endre és Dr. Török Tibor archeogenetikusok szerint a magyarság a dél-kelet urali sztyeppén, a ragozó nyelvű turano-szkíták közül virágzik ki, hozzávetőlegesen 3000-3500 éve, a Mezovszkaja kultúra és a szamojédok egymásra hatásának formájában, mintegy átvezető műveltséget képezve az andronovói Bronzkor és a Vaskor között. Az obi-ugorok nagyjából ekkor vándorolnak észak felé. Czakó Gábor írja: „Az ugoroknál a magyar mondavilág töredékei megtalálhatók, a kapcsolat nyilvánvalóan létezett (...) A manysik és a hantik őszinte hálánkat érdemlik, hogy megőrizték a szabírokra vonatkozó emlékeket.”. Az ezt követő évezredek során - egyfajta erős, inkább indoirániaknak tekinthető szarmata hatás mellett - főképpen a türk, mongol előnépekkel együtt formálódunk. Ennek megfelelően nyelveinkben hozzávetőlegesen 1500-2000 közös eredetű szó van, továbbá honalapító őseink legközelebbi genetikai rokonai a baskírok, a tatárok és a kazah madjar törzsek, mely utóbbiak vonatkozásában Dr. Bíró András Zsolt antropológus nevét is meg kell említenünk. Mindebből az is következik, hogy megfigyelői helyünk a Türk Tanácsban jogosnak tűnik, sőt a teljes jogú tagság is indokolt lehetne.
A vaskori lovas turano-szittyák Kr.e. 900-ban bukkannak föl a hatalmas eurázsiai sztyeppe övezet legnyugatibb csücskében, a Kárpát-medencében. Felszerelésük, visszacsapó íjaik, szarvasos, turulos, indás kultúrájuk már Álmos Kende harcosait idézik. A következő nagy hullám 2500 éve, Kr.e. 500 körül érkezik. Ők azok, akik a mai üzbég-kazah határvidéken Temiris (törökösen Demíris) Vas-királynő vezetésével legyőzik II. (Nagy) Küroszt - Babilon elfoglalóját - majd később a Duna mentén megsemmisítik I. Dareiosz bosszúszomjas seregét, amikor is 30000 perzsa marad holtan földünkön (Magyar őseink már mindkét küzdelemben jelen lehettek). A Kárpát-medencei hagyományos turano-szkíta uralmat a keleti sztyeppék felől – a legfrissebb kutatások szerint – már Kr.e. 300 körül fölbukkanó szarmaták viszik tovább (Érdekes módon az időszakos, pár száz éves kelta és germán megjelenés nem hagy túlzottan mély nyomokat a Kárpát-medence lakosságában, a rómaiak pannóniai hatásától eltérően). A következő nagy turano-szittya népmozgás Krisztus idején kerekedik föl Ordoszból és veszi az irányt Nyugat felé. A II.-V. század között e hun népek a Dél-Ural, a Kaspi-tenger és a Kaukázus közötti sztyeppéken megállnak. Békés körülmények közepette fölülrétegzik a helyi rokoni, szkíta (például magyar) lakosságot, majd innen indulnak (indulunk) a Kárpát-medence felé, ahol többek között jelentős számú szarmata és az évezredek során elszkításodott őskárpát-medencei lakos várja őket. Turul-házi Attila nagykirály elhunyta után, a népesség egy része - fehér hun néven - visszatér a Dél-Kelet Urál és Kaukázus közötti területre, ahol a mi szállásaink is vannak. Később dél felé indulva - Észak-Nyugat India táján - létrehozzák (létrehozzuk) a heftalita birodalmat. Ennek meggyengülése után újfent az Ural-hegységtől délkeletre fekvő ősi puszták felé húzódva, vérszerződés révén egyesülnek (egyesülünk) a Mongólia, Burját-föld, Tuva tájai felől érkező lovasíjász törzsekkel. Ezen var-hun testvérszövetség részbeni alkotóiként települ vissza népünk egy része a Kárpát-medencébe. Ott, fölszabadítván a szkíta kultúrájú lakosság tömegeit, megalapítják (megalapítjuk) - a fénykorában Bajorországtól a Fekete-tengerig húzódó - Avar Birodalmat. Mindezek alapján Álmos Kendéék későbbi bevonulását, a zömében elavarosodott lakosság minden bizonnyal örömmel fogadja. Ráadásul jórészt már magyarul kellet, hogy beszéljenek, hiszen honalapítóink 10%-os aránya nyelvünk fönntartásához nem lett volna elegendő, mint ahogyan erre a rokon bolgárok elszlávosodása is utal. Ennek megfelelően nyoma sincs Párducos Árpád legényei és az őslakosság közötti küzdelemnek, arról nem is beszélve, hogy - Dr. Makoldi Miklós régész szerint - a Bodrog-közben és a Zemplén vidékén, legkésőbb már a VIII. században jelen van a magyarság (vö.: László Gyula “kettős honfoglalás” elméletével). Továbbá beszámol egy olyan több generációs avar sírlelet együttesről is, ahol ugyanannak a családnak a tagjai, Árpád megjelenése nyomán magyar ruhában kezdenek el temetkezni.
„Ha nézzük, mi tartotta fönn a magyarságot ezer évig, kétségtelenül az, amiben különbözik az európai népektől” – Kodály Zoltán.
Az Anonymus által Szentnek nevezett Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul (819-895) küldetéstudattal bíró uralkodó, akit Emese álma indít el földi útján. 850 táján a Dél-Kelet Ural és a Kaukázus között legeltető törzseinkből, vérszerződés révén erős testvérszövetséget kovácsol, majd papkirállyá, Kendévé avatják (Első Alkotmányozó Nemzetgyűlés). Mint a Magyarságkutató Intézet tudományos eredményei alapján valószínűsíthető, a kazár területeken való - fegyveres erő felajánlása fejében történő - három éves, viszonylag békés átvonulás (csak a vége felé akad össze a bajusz), illetve a Kárpát-medence, jórészt bennünket váró alaplakosságának felszabadítása valójában egy gondosan megtervezett, alaposan előkészített, mesterien végrehajtott, hozzávetőlegesen 855 - 895 között lezajló katonai művelet. Bíborbanszületett Konstantin császárnak „A birodalom kormányzásáról” című, 950 körül megjelent művében a következőket írja: „A türkök (magyarok) hét törzsből álltak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt (...). Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig.”.
A IX. század második felében sűrűsödő nyugati megjelenéseink valódi célja nem kis részben az igényes felderítés. Seregeinket, 881-ben már Bécs-környéki küzdelmek közepette találjuk, ahol éppen frank szövetségben harcolunk. Z. Tóth Csaba „A másik Közép-Európa” című munkájában írja, hogy 882-ben az éppen Konstantinápolyba igyekvő Metód püspök találkozik a „cselekvő királyi”, tehát még Gyula rangot viselő Párducos Árpáddal: „Midőn pedig a magyar király a dunai részekre érkezett, látni akarta (Metódot). És midőn némelyek mondták, és úgy vélték, hogy ezt nem éli túl kínszenvedések nélkül, elment hozzá. Õ pedig, mint uralkodóhoz illik, azonképpen tisztességgel, fényesen és örömmel fogadta. És beszélgetve vele, miként ilyen férfiaknak illett beszélgetni, megszeretvén, megcsókolván, és nagy ajándékokkal elbocsátotta, mondván néki: emlékezzél meg mindig rólam, tisztelendő atya, szent imáidban.” (Metód-legenda.). Még ugyanebben az évben megvívjuk a varég-viking alapította Kijevet. A Nesztor-krónika szerint Turul-házi Álmos király (és nem fejedelem) egy Magyarnak nevezett dombon állíttatja fel Hármashalom elrendezésű vezéri sátrát, sőt egy Szent Miklósnak felajánlott templomot is építtet a lakosság örömére (Hodinka Antal: „Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai.”). A város mellett lévő IX. századi ősmagyar temetőben, Dr. Türk Attila régész vezetésével igen értékes leletek kerülnek elő. Például egy különleges övcsat, amin egy hosszú szakállú, törökülésben ülő férfi látszik - Világkirály mód ábrázolva - aki valószínűleg nem más, mint a Nagy Edubeli, Emese édesapja (vö.: Demény István Pál: „Emese álma”). Jobb kezének mutató ujja felfelé, a bal keze – valamit éppen róva – lefelé irányul. Az embernek óhatatlanul Weöres Sándor „Szembe fordított tükrök” című verse jut eszébe: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”.
A források szerint Cyrill püspök is találkozott elődjeinkkel. 860 táján éppen a kazárokhoz igyekezett, amikor a Krímtől északra egy magyar portya elfogja, ám a nagy tekintélyű bölcset végül szabadon engedi. A több évtizedes tudatos felderítő munkával, és bámulatos szervezettséggel megalapozott honfelszabadítás biztosítása végett, 894-ben Levente serege - kezdetben bizánci szövetségében - kiűzi a Kárpát-medence keleti területein a század eleje táján megjelenő bolgár hatalom döntő részét és biztosítja, hogy a továbbiakban az Al-Duna felől se érhessen bennünket komoly meglepetés. Mindennek hatására a bosszankodó Simeon bolgár cár felfogadja ellenünk a besenyőket. Azonban - minden ellenkező híresztelés dacára - támadásuk már az utóvéd Kürt és Gyarmat törzseinél elakad, így nincsenek jelentős hatással a folyamatokra (vö.: Dr. Hidán Csaba: „Attilától Árpádig – a népvándorlás kora a Kárpát-medencében”- youtube).
Feltévén a koronát kivételes életművére, Szent Álmos bevonul a Kárpát-medencébe, majd talányos módon távozik az árnyékvilágból.
Álmos Kende Kárpát-medencei vonatkozásai kapcsán ellentmondásosak az utalások. A „Képes Krónika” szerint azért nem tud „Pannónia” (a Dunántúl) földjére lépni, mert „Erdőelvén” (Erdélyben, avagy Kárpátalján) „megölték”. Azonban szerintünk, az elődeink számára amúgy korántsem földbe döngölő hatású kazárok mintájára végrehajtott rituális fejedelem-feláldozás - főleg egy olyan több ezer éves, a hatalmas eurázsiai sztyeppeövezetben Szentként tisztelt uralkodó dinasztia esetében, mint a baktriai, árja Turul-ház - gyakorlatilag teljesen kizárt, különösképpen a régóta áhított, sikeres katonai eseményeket követően. Valamely balul elsült csetepaté megtörténte szintén valószínűtlen, egy lehengerlő katonai erővel rendelkező, messzemenően óvott, idős Kende vonatkozásában. Ismerve azonban uralkodóházunk magas-rendű szakralitását, számunkra nem elképzelhetetlen, hogy a Kárpát-medencébe történő, kiemelkedően ünnepélyes bevonuláskor, az immáron 76 éves Turul-házi Álmos Kende - mint Papkirály - hálaadó, megszentelő áldozatként önkéntes életfelajánlást tesz, hogy ezentúl Isten közeléből segíthesse elő népünk üdvét. Az a véleményünk, hogy minderre az Anonymus által jelzett Ungvár közeli – több napos Nagy Kurultájon bemutatott – Áldomáson kerülhetett sor (Kün=Nap; Kündüm=Napkirály=Kende. Ómagyar-ótörök).
Árpád Kende, Bulcsú Horka és Taksony Kende.
Főerőink érkezése után négy évvel, Arnulf keleti frank uralkodó – józanul mérlegelvén a valós erőviszonyokat – ellenlábasának, az itáliai királynak a szétzúzása fejében valószínűleg mintegy fölkínálja a már aligha tartható Dunántúlt. Nagy taktikai csata és embert próbáló küzdelem eredményeképpen, 899-ben legyőzzük I. Berengár háromszoros túlerőben lévő csapatait a Brenta folyó mentén. Hazafelé jövet bevonulunk Nyugat Magyarországba. A kisebb területekre kiterjedő morva uralmat viszont több irányból, erővel küzdjük le. Pár évvel később azonban Arnulf király elhalálozik és az új frank hatalom, 904-ben „béketárgyalás” címén tőrbe csalja a nyugati területek urát, Kurszán Horkát (Azért nem gondoljuk, hogy Kende lett volna, mert egy Papkirály hagyományosan igen tartózkodó volt az igenekkel történő érintkezések kapcsán. Valamint a szakrális turáni Hármashalom térszemlélet alapján a Horka települt a Dunántúlra, a Gyula Keletre, a Kende pedig középre, hiszen eleink szemében a Nyugat a barbár, a Kelet pedig a magasabbrendű. A meggyilkolt vezér nevének „Kusaj vagy Kusán” változata az avarok egy részét alkotó fehér hun eredetű magyar származásra utal). Az Úr 907-es esztendejében a frankok és szövetségeseik, többszörös túlerővel hazánkra rontanak. Azonban a pozsonyi csatában – elképesztő fölkészültséggel és fáradhatatlan vitézséggel – úgy tönkreverjük őket, hogy több mint százhúsz évig nem tapossa földünket nyugati hódító. Az erőpróba mértékét jelzi, hogy a Dunántúl felől támadó Árpád fia Jutas Horka és öccse Árpád fia Üllő, valamint a Felvidékről lecsapó Árpád fia Tarhos Tárkány tömény parancsnokok életáldozatot hoznak a haza oltáránál. Ezen rendkívüli helytállással a szintén a Felvidéken tartózkodó, már meglett korú Turulházi Árpád Kende is pecsétet üt kimagasló életművére és távozik az árnyékvilágból. Anonymus szerint utódja, legkisebb gyermeke a - későbbi Könyves Kálmán királyhoz hasonlóan – kicsit selypegő Zsolt. Azonban a mindössze tizenegy évesen Középkirállyá emelt ifjú nem tudja igazából kordában tartani az életerős törzseket. Így a X. században három-négy, egymással hol együttműködő, hol versengő hatalmi központ alakul ki (Például a kelet-magyarországi Gyula már a pozsonyi csatában is csak jelképes erővel vesz részt). Olyan leírás is fennmaradt, hogy két tekintélyes magyar sereg teljesen véletlenül találkozik egymással Szászországban. Az egyik dunántúli avar, a másik pedig az ország közepéről való had.
A Nyugat felé történő szerződéses hadjáratok, nem csak honvédelmi indíttatású megelőző csapásoknak, a hadszíntér külföldön tartásának és hírszerzés célú tevékenységnek tekinthetőek, hanem jelentős bevételeket is jelentenek, főleg a kockáztatók számára. Olyannyira, hogy amikor 548-ban Bulcsú Horka Nyugat-Magyarország és Tarhos fia Tormás Közép-Magyarország nevében Bizáncba megy, hogy beszedje az adót, akkor már nem a központi részeket uraló Árpád fia Zsolt Kende családja, hanem a dunántúli Árpád fia Jutas Horka családja adja a Főkirályt, a Kendét, méghozzá fia, Fajsz személyében (930-955), fölborítva ezzel az ősi hatalmi Hármashalom rendet. Mindazonáltal így Bulcsú Horka – követtársánál – kiemeltebb figyelemben részesül. Megkeresztelkedését követően még a tiszteletbeli birodalmi főnemes (patrícius) címmel is kitüntetik (Öt évre rá a kelet-magyarországi Gyula is megjelenik a bizánci udvarban és hazavisz magával egy Hierotheosz nevű görög szerzetest, akit 956-ban a konstantinápolyi pátriárka a „türkök püspökévé” szentel). Mindez valószínűleg hozzájárul ahhoz is, hogy Bulcsú Horka – a X. század egyik, ha nem a legkitűnőbb hadvezére – 954-ben lova fejét nem Dél, hanem Nyugat felé fordítja. Szövetkezik ugyanis I. Otto ellenlábasaival és ötezer kilométeres hadjáratba kezd, melynek során több mint negyven jelentékeny erőket megmozgató győztes csatát vív! Seregével végigvonul Belgiumon, Észak-Franciaországon, Burgundián. A Riviérán haladva átkel az Alpokon, majd megvívja Friaul, Verona és Aquila igen komoly várait, hogy aztán dicsőségben hazatérjen, óriási ünneplést kiváltva országszerte. „Körülbelül 250 éjszakát, 500 étkezést, 500 etetést és itatást jelent 12.000 ló számára. Több nagy folyón keltek át (Enns, Rajna és kétszer a Pó), a kisebbekről nem is beszélve. A kisebb-nagyobb ütközetek számtalanok.” (Dr. Padányi Viktor: „Vérbulcsú”. A kifejezés a vérszerződött voltot jelzi). A következő évben bajor urak segélykérésének eleget téve Augsburg mellett jelenik meg, ahol csapdába csalják és kivégzik. Azonban - minden ellenkező tartalmú elbeszélés móddal szemben - országunk hadászati tekintélye megmarad, hiszen a németek csak nagyjából 75 év múltán, 1030-ban mernek hódító hadjáratot indítani ellenünk, amikor is Szent István kiveri az országból II. Konrád német-római császárt. Mindazonáltal „Augsburgnak” természetesen vannak belpolitikai következményei: Mivel Jutas Horka fia Fajsz Kende katonailag meggyöngül, ezért erővel Zsolt Kende fia Taksonyt emelik Középkirállyá, Kendévé, tehát azonnal helyreállítják az ősi Hármashalom rendet. Helyzetét tovább erősíti későbbi apósa, a népével frissen érkezett Tomuz Apa besenyő (hun-türk) kagán is, aki a XIII. századi Tomaj Dénes nádornak, a muhi csata egyik nagyszerű hősének az őse.
Szent István
Mint Pap Gábor egy a Világhálón föllelhető előadásában kifejti, a dunántúli Koppány vezér (950-997; „Kapgán”, a „Kagán”, a „Kán” avar megfelelője) - a salzburgi érsekség szellemi hatására - római rendtartás szerint, míg a kelet-magyarországi Ajtony és a Gyula Konstantinápoly által keresztelkedik meg (A katolikus egyházszakadás 1054-ben történik). Ebből kifolyólag – minden ellenkező híresztelés dacára – igazából Taksony fia Géza (945-997) és különösképpen az ő fia Vajk, a későbbi Szent István (975-1038) az, aki egyrészt ismét helyreállítja a Középkirály ősi Hármashalom rendjét, másrészt kőkemény lényeglátó-realizmussal megmenti hazánkat a széteséstől (egy Ótrianontól), harmadrészt, lehetőség szerinti függetlenségünket is kiharcolja. Ráadásként elfogadtatja a Pápával, hogy Európában egyedülálló módon Apostoli Király (Papkirály) lehessen. Tehát vízszintesen, mintegy közvetítő Nyugat és a Kelet, függőlegesen pedig - mint Világkirály - az Ég és a Föld között. Ezen magas-rendű szellemi tartalom majd a Szent Korona (Krisztus magyar arca) minőségbe tevődik át és él tovább a szívünkben.
A Kende, Gyula és Horka felfelé irányuló, szakrális Hármashalom-Piramis képlete beolvad a Magyar Apostoli Király középpontiságába.
A X. századi Kárpát-medence napkeleti részein főképpen a Gyula az úr (Jula; Jyla, ótörök-ómagyar), aki “cselekvő királyként” valójában második az ősi rendtartásban. Ibn Fadlán arab utazó szerint a sztyeppei íjfeszítő lovas népek körében létezett egy szokás, amennyiben, a Kagán-bég (Gyula) minden reggel megjelenik a Nagy-kagán (Kende) előtt mezítláb, kezében egy bottal, majd azt meggyújtva a főhely, a trónus jobb oldalán helyezkedik el. Ez a csodálatos turano-szkíta szakrális hagyomány jelzi, hogy tisztában lehettek a nagy hatalmú Gyula helyzetének kényes voltával: Ha a Kende (a Fényhozó-Világkirály) Isten szolgája, akkor „helyén van az Ész”, ha viszont önistenítővé (Luciferré, Isten majmolójává, utánzójává, bukottá) válik, akkor a szellemi tartalom lényegisége lefelé tükröződik és a „lét-feledett Ész” lép működésbe (vö.: „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” Szent Máté 10,34).
A Horka méltóság a harmadik a rangsorban. Az elnevezés egyfajta „főbírói” tisztségre utal, ami általában a hódoltatott vagy csatlakozott népek nagyrésze fölé rendelt vezetőt is jelenti. A középen ülő Főkirály balján foglal helyet (Az ősi rendtartás szerint a Nyugat felé irányulók a fekete-hunok. A Kelet felé a fehér hunok. Az északi irányba a kék-hunok. A Dél felé pedig a vörös-hunok).
Végül mindkét tekintély – a Gyula és a Horka – beolvad a Kende helyébe lépő, keresztény Apostoli király középpontiságába. Azonban, ha a társadalmi egyensúly felborulni látszik, akkor ismét láthatóvá válhat az ősi, összhangot és rendet teremtő, felfelé irányuló Hármashalom-Piramis képlet. Ez történt például 1222-ben, amikor az Aranybulla pecsétjén Árpád-házi II. András, mint Napbaöltözött Középkirály (Kende) jelenítődig meg. Mellett-alatta egy Nap (Gyula), átellenben egy Hold (Horka), aki fölött – kiegészítő jelleggel – egy Csillag, a Tárkány található (A Mindenség, az Atyaisten a Háttér). Mindez jelképesen azt nyomatékosítja, hogy helyreállt az égi rend a földön, a turano-szkíta Öregisten és a keresztény Isten között begyógyult, meggyógyult szellemi folytonosság jegyében (vö.: IsTEN=TENgri)). Hogy ezen legutóbbi tétel nem tekinthető légből kapottnak, azt Magyar Pál (Paulus Hungarus) - a XIII. századi bolognai egyetem rektora - domonkos szerzetes, az első magyar származású hitelv-felelős („inkvizítor”) meglátása is alátámasztja: „Nem vétkezik az, aki áldozati állatok bemutatásával tiszteli a Napot, ha ezt isteni kinyilatkoztatás világosságánál teszi és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert az Istennel azonosítható.”.
Megragadni az emberiség képzeletét és akaratát
2020-ban a davosi fórumon a fórum alapítója, Klaus Schwab és Károly, a walesi herceg új irányvonalat hirdetett az emberiség számára, a Nagy Reset-et.
A terv a walesi herceg szerint öt pontból áll:
Megragadni az emberiség képzeletét és akaratát – a változás csak akkor fog megtörténni, ha az emberek valóban akarják;
A gazdasági fellendülésnek a fenntartható foglalkoztatás, megélhetés és növekedés útjára kell állítania a világot. Újra kell találni azokat a régóta fennálló ösztönző struktúrákat, amelyek torz hatást gyakoroltak bolygónk környezetére és magára a természetre;
A rendszereket és az útvonalakat újra kell tervezni, hogy globálisan előmozdítsák a nettó nulla átmeneteket. A szén-dioxid-árazás kritikus utat jelenthet a fenntartható piac felé;
A tudomány, a technológia és az innováció felfrissítésre szorul. Az emberiség a katalitikus áttörések küszöbén áll, amelyek megváltoztatják nézetünket arról, hogy a fenntartható jövő keretében mi lehetséges és jövedelmező;
A beruházásokat újra egyensúlyba kell hozni. A zöld beruházások felgyorsítása munkalehetőséget kínálhat a zöldenergia, a körforgásos és biogazdaság, az ökoturizmus és a zöld közinfrastruktúra területén.
A „fenntartható” kifejezés a Római Klub legfontosabb fogalmának, a „fenntartható fejlődésnek” a része. Ez az elmélet egy újabb elméleten – a „növekedés határai”-on – alapszik, amely szerint a bolygó túlnépesedése elérte a kritikus pontot (ami a születési ráta csökkentésének szükségességét jelenti).
Világszerte jelentős reakciót váltott ki az a tény, hogy a „fenntartható” szót a Covid-19 világjárvány kapcsán használják, ami egyes elemzők szerint népességfogyáshoz vezethet.
A Great Reset főbb pontjai a következők:
- a köztudat globális szintű ellenőrzése, amely a "törlési kultúra" középpontjában áll - a cenzúra bevezetése a globalisták által irányított hálózatokon (1. pont);
-Átállás az ökológiai gazdaságra és a modern ipari struktúrák elutasítása (2. és 5. pont);
-Az emberiség belépése a 4. gazdasági rendbe (amelynek az előző davosi találkozót is szentelték), azaz a munkaerő fokozatos kiborgokkal való felváltása és a fejlett mesterséges intelligencia globális szintű megvalósítása (3. pont).
A „Great Reset” fő gondolata a globalizáció folytatása és a globalizmus megerősödése sorozatos kudarcok után: az antiglobalista Trump konzervatív elnöksége, a többpólusú világ – különösen Kína és Oroszország – befolyásának növekedése, felemelkedés. az iszlám országok, mint Törökország, Irán, Pakisztán, Szaúd-Arábia és kivonulásuk a Nyugat befolyása alól.
A davosi fórumon a globális liberális elit képviselői kijelentették struktúráik mozgósítását Biden elnöki posztjára és a demokraták győzelmére az USA-ban, amire nagyon vágynak.
Végrehajtás
A globalista napirend jelzője Jeff Smith „Build Back Better” című dala (Joe Biden kampányszlogenje). Ez azt jelenti, hogy egy sor kudarc (például tájfun vagy Katrina hurrikán) után az emberek (értsd: a globalisták) jobb infrastruktúrát építenek vissza, mint korábban.
A "Great Reset" Biden győzelmével kezdődik.
A világ vezetői, nagyvállalatok – Big Tech, Big Data, Big Finance stb. – vezetői összefogtak, és mozgósítottak, hogy legyőzzék ellenfeleiket – Trumpot, Putyint, Hszi Csin-pinget, Erdogant, Hamenei ajatollahot és másokat. A kezdet az volt, hogy új technológiák segítségével elragadják Trump győzelmét – „a képzelet megragadásával” (1. pont), az internetes cenzúra bevezetésével és a levélben történő szavazás manipulálásával.
Biden megérkezése a Fehér Házba azt jelenti, hogy a globalisták a következő lépésekre lépnek.
Ez az élet minden területére hatással lesz – a globalisták visszatérnek arra a pontra, ahol Trump és a növekvő multipolaritás többi pólusa megállította őket. És itt játszik kulcsszerepet az elmekontroll (a közösségi média cenzúrája és manipulálása, teljes körű megfigyelés és mindenki adatgyűjtése) és az új technológiák bevezetése.
A Covid-19 járvány erre ürügy. Az egészségügyi higiénia leple alatt a Great Reset arra számít, hogy drámai módon megváltoztatja a globalista elit irányítási struktúráit a világ lakossága felett.
Joe Biden beiktatása és az általa már aláírt rendeletek (amelyek gyakorlatilag Trump összes döntését hatályon kívül helyezték) azt jelentik, hogy a terv megvalósítása megkezdődött.
Biden az amerikai külpolitika "új" irányvonaláról szóló beszédében a globalista politika fő irányait hangoztatta. Lehet, hogy „újnak” tűnik, de csak részben, és csak Trump politikájához képest. Összességében Biden egyszerűen bejelentette, hogy visszatér az előző vektorhoz:
A globális érdekek előtérbe helyezése a nemzeti érdekekkel szemben;
A világkormányzat és ágai struktúráinak megerősítése globális szupranacionális szervezetek és gazdasági struktúrák formájában;
A NATO-blokk megerősítése és az együttműködés minden globalista erővel és rezsimmel;
A demokratikus változás globális szintű elősegítése és elmélyítése, ami a gyakorlatban azt jelenti:
a kapcsolatok eszkalációja a globalizációt elutasító országokkal és rendszerekkel – mindenekelőtt Oroszországgal, Kínával, Iránnal, Törökországgal stb.
az Egyesült Államok fokozott katonai jelenléte a Közel-Keleten, Európában és Afrikában;
az instabilitás és a "színes forradalmak" terjedése;
A „démonizálás”, „de-platforming” és a hálózati kiközösítés (a kultúra megszüntetése) széles körben elterjedt alkalmazása mindazokkal szemben, akik a globalistától eltérő nézeteket vallanak (mind külföldön, mind magában az Egyesült Államokban).
Így a Fehér Ház új vezetése nemhogy a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatja egyenrangú párbeszédre senkivel, hanem csak saját liberális diskurzusát feszegeti, amely nem tűr semmilyen kifogást. A globalizmus totalitárius szakaszába lép. Ez több mint valószínűvé teszi új háborúk lehetőségét – beleértve a harmadik világháború fokozott kockázatát is.
Az amerikai neokonzervatív körök álláspontját kifejező globalista Alapítvány a Demokráciák Védelméért nemrégiben kiadott egy jelentést, amelyben azt ajánlja Bidennek, hogy Trump néhány álláspontja, mint pl.
növekvő ellenállás Kínával szemben,
fokozott nyomás nehezedik Iránra
- pozitívak, és Bidennek továbbra is ezeken a tengelyeken kell haladnia a külpolitikában.
A jelentés szerzői viszont elítélték Trump külpolitikai lépéseit, mint például:
a NATO felbomlasztásán dolgozik;
közeledés a "totalitárius vezetőkkel" (kínai, KNDK és orosz);
"rossz" alku a tálibokkal;
az amerikai csapatok kivonása Szíriából.
Így a „nagy visszaállítás” a geopolitikában a „demokrácia előmozdítása” és a „teljes körű uralom neokonzervatív agresszív stratégiája” kombinációját jelenti, amely a „neokonzervatív” politika fő vektora. Bidennek ugyanakkor azt tanácsolják, hogy folytassa és fokozza a konfrontációt Iránnal és Kínával, de a fő hangsúlyt az Oroszország elleni harcra kell helyezni. Ehhez pedig meg kell erősíteni a NATO-t, és bővíteni kell az USA jelenlétét a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában.
Trumphoz hasonlóan Oroszországot, Kínát, Iránt és néhány más iszlám országot tekintik a fő akadálynak.
Így párosulnak a környezetvédelmi projektek és technológiai újítások (elsősorban a mesterséges intelligencia és a robotika bevezetése) az agresszív katonapolitika térnyerésével.
Ahhoz, hogy világosan megértsük, mit jelent történelmi léptékben Biden győzelme és Washington „új” irányvonala a „Nagy újraindítás” felé, a liberális ideológia egész történetét kell szemügyre venni, a gyökereitől kezdve. Csak így tudjuk megérteni helyzetünk súlyosságát. Biden győzelme nem véletlen epizód, és a globalista ellentámadás bejelentése nem pusztán egy sikertelen projekt gyötrelme. Ennél sokkal komolyabb a helyzet. Biden és a mögötte álló erők annak a történelmi folyamatnak a csúcspontját testesítik meg, amely a középkorban kezdődött, a modernitásban a kapitalista társadalom megjelenésével érte el érettségét, és amely ma a végső – a kezdetektől felvázolt elméleti – szakaszához ér.
A liberális (=kapitalista) rendszer gyökerei az univerzálékról szóló skolasztikus vitához nyúlnak vissza. Ez a vita két táborra osztotta a katolikus teológusokat: egyesek felismerték a közös (faj, nemzetség, universalia) létezését, míg mások csak bizonyos konkrét - egyéni dolgokban hittek, általánosító elnevezéseiket pedig pusztán külső konvencionális osztályozási rendszerként értelmezték, amely a " üres hang". Azok, akik meg voltak győződve a tábornok, a faj létezéséről, Platón és Arisztotelész klasszikus hagyományából merítettek. "Realistáknak" nevezték őket, vagyis azokat, akik felismerték az "universalia valóságát". A „realisták” legkiemelkedőbb képviselője Aquinói Tamás volt, és általában a domonkos szerzetesek hagyománya volt.
Annak a gondolatnak a híveit, hogy csak az egyes dolgok és lények valóságosak, „nominalistáknak” nevezték, a latin „nómen” szóból. A követelés – „nem szabad szaporítani az entitásokat szükség nélkül” – pontosan a világ egyik legfőbb védelmezőjére nyúlik vissza. „nominalizmus", az angol filozófus, William Occam. Ugyanezeket az elképzeléseket már korábban is védte a Compiègne-i Roscelin. Bár a konfliktus első szakaszát a „realisták" nyerték meg, és a „nominalisták" tanításai anathematizálódtak, később az utak A nyugat-európai filozófia – különösen a New Age – filozófiáját Occam követte.
A „nominalizmus” lefektette a jövő liberalizmusának alapjait, ideológiai és gazdasági szempontból egyaránt. Itt az embereket csak egyéneknek tekintették, semmi másnak, és a kollektív identitás minden formáját (vallás, osztály stb.) el kellett törölni. Ugyanígy a dolgot abszolút magántulajdonnak, konkrét, különálló dolognak tekintették, amely könnyen tulajdonként tulajdonítható ennek vagy annak az egyéni tulajdonosnak.
A nominalizmus elsősorban Angliában érvényesült, a protestáns országokban elterjedt, és fokozatosan a New Age fő filozófiai mátrixává vált - a vallásban (az ember Istennel való egyéni kapcsolatai), a tudományban (atomizmus és materializmus), a politikában (a polgári demokrácia előfeltételei). ), a gazdaságban (piaci és magántulajdon), az etikában (utilitarizmus, individualizmus, relativizmus, pragmatizmus) stb.
A nominalizmusból kiindulva nyomon követhetjük a történelmi liberalizmus teljes útját Roscelintől és Occamtól Sorosig és Bidenig. Az egyszerűség kedvéért osszuk fel ezt a történetet három szakaszra.
Az első szakasz a nominalizmus bevezetése volt a vallás birodalmába. Az egyház kollektív identitását, ahogyan azt a katolicizmus (és még inkább az ortodoxia) értette, a protestánsok váltották fel, mint olyan egyéneket, akik ezentúl kizárólag saját érvelésük alapján és minden hagyományt elutasítva értelmezhetik a Szentírást. Így a kereszténység számos aspektusát – a szentségek, a csodák, az angyalok, a halál utáni jutalom, a világvége stb. – újragondolták és elvetették, mivel nem felelnek meg a "racionális kritériumoknak".
A templomot, mint „Krisztus misztikus testét” elpusztították, helyébe szabad alulról való beleegyezés alapján hobbiklubok léptek. Ezzel számos vitázó protestáns szekta jött létre. Európában és magában Angliában, ahol a nominalizmus meghozta a legalaposabb gyümölcsét, a folyamat némileg visszafogott volt, és a legdühösebb protestánsok rohantak az Újvilágba, és létrehozták ott saját társadalmat. Később, a metropolisz elleni küzdelem után megjelent az Egyesült Államok.
Az egyház, mint "kollektív identitás" (valami "közös") lerombolásával párhuzamosan megkezdődött a birtokok felszámolása. A papok, az arisztokrácia és a parasztok társadalmi hierarchiáját a „burzsoá” szó eredeti jelentése szerint meghatározatlan „városiak” váltották fel. A burzsoázia kiszorította az európai társadalom minden más rétegét. De a burzsoá pontosan a legjobb „egyén” volt, klán, törzs és foglalkozás nélkül, de magántulajdonnal rendelkező polgár. És ez az új osztály elkezdte rekonstruálni az egész európai társadalmat.
Ezzel egy időben a Pápai szék és a Nyugat-Római Birodalom nemzetek feletti egysége is - mint a "kollektív identitás" másik kifejeződése - megszűnt. Helyette szuverén nemzetállamokra épülő rend jött létre, egyfajta „politikai egyén”. A 30 éves háború befejezése után a vesztfáliai béke megerősítette ezt a rendet.
Így a 17. század közepére Nyugat-Európában a polgári rend (vagyis a kapitalizmus) alakult ki a fő jellemzők között.
Az új rend filozófiáját sok tekintetben Thomas Hobbes előre látta, és John Locke, David Hume és Immanuel Kant fejlesztette ki. Adam Smith ezeket az alapelveket alkalmazta a gazdasági téren, ami a liberalizmust mint gazdasági ideológiát hozta létre. Valójában a nominalizmus szisztematikus megvalósításán alapuló kapitalizmus koherens rendszerszemléletű világnézetté vált. A történelem és a haladás értelme ezentúl az volt, hogy „megszabadítsa az egyént a kollektív identitás minden formája alól” a logikai határokig.
A huszadik századra, a gyarmati hódítások időszakára, a nyugat-európai kapitalizmus globális valósággá vált. A nominalista szemlélet érvényesült a tudományban és a kultúrában, a politikában és a gazdaságban, a nyugati emberek és az egész emberiség mindennapi gondolkodásában.
A huszadik században a kapitalizmus új kihívással néz szembe. Ezúttal nem a kollektív identitás szokásos formái - vallási, osztály-, szakmai stb. -, hanem a mesterséges és egyben modern elméletek (mint maga a liberalizmus) utasították el az individualizmust, és a kollektív identitás új formáival állították szembe (koncepcionálisan kombinálva).
A szocialisták, a szociáldemokraták és a kommunisták az osztályidentitású liberálisokkal szembeszálltak, és arra szólították fel a munkásokat szerte a világon, hogy egyesüljenek a globális burzsoázia hatalmának megdöntésére. Ez a stratégia hatékonynak bizonyult, és néhány nagyobb országban (bár nem azokban az iparosodott és nyugati országokban, ahol Marx Károly, a kommunizmus megalapítója remélte) sikerült megnyerni a proletárforradalmakat.
A kommunistákkal párhuzamosan történt, ezúttal Nyugat-Európában, a szélsőséges nacionalista erők hatalomátvétele. A „nemzet” vagy egy „faj” nevében cselekedtek, ismét szembeállítva a liberális individualizmust valami „közösséggel”, valamilyen „kollektív lénnyel”.
A liberalizmus új ellenfelei már nem a múlt tehetetlenségéhez tartoztak, mint a korábbi szakaszokban, hanem magában a Nyugaton kidolgozott modernista projekteket képviselték. De az individualizmus és a nominalizmus elutasítására is épültek. Ezt világosan megértették a liberalizmus teoretikusai (mindenekelőtt Hayek és tanítványa, Popper), akik a "kommunistákat" és a "fasisztákat" a "nyitott társadalom ellenségei" elnevezés alatt egyesítették, és halálos háborút indítottak velük. .
A Szovjet-Oroszország taktikai felhasználásával a kapitalizmus kezdetben sikeresen kezelte a fasiszta rendszereket, és ez volt a második világháború ideológiai eredménye. Az ezt követő hidegháború Kelet és Nyugat között az 1980-as évek végére a kommunisták felett aratott liberális győzelemmel végződött.
Így az egyénnek a kollektív identitás és a liberálisok által értelmezett „ideológiai haladás” minden formája alóli felszabadulása egy másik szakaszon ment keresztül. Az 1990-es években a liberális teoretikusok a „történelem végéről” (F. Fukuyama) és az „egypólusú pillanatról” (C. Krauthammer) kezdtek beszélni.
Ez élénk bizonyítéka volt a kapitalizmus belépésének legfejlettebb szakaszában - a globalizmus szakaszában. Valójában ekkor győzött az Egyesült Államokban az uralkodó elitek globalizmusstratégiája – amit az első világháborúban Wilson 14 pontja vázolt fel, de a hidegháború végén egyesítette mindkét fél – a demokraták és a republikánusok – elitjét. főként a "neokonzervatívok".
Miután legyőzte utolsó ideológiai ellenségét, a szocialista tábort, a kapitalizmus döntő ponthoz érkezett. Globális szinten győzött az individualizmus, a piac, az emberi jogok ideológiája, a demokrácia és a nyugati értékek. Úgy tűnik, a napirend teljesült – az „individualizmust” és a nominalizmust már senki sem száll szembe semmivel, ami komoly vagy rendszerszerű.
Ebben az időszakban a kapitalizmus harmadik szakaszába lép. Közelebbről megvizsgálva, a külső ellenség legyőzése után a liberálisok a kollektív identitás két további formáját fedezték fel. Először is a nem. Hiszen a nem is valami kollektív: vagy férfias, vagy nőies. A következő lépés tehát a gender mint valami objektív, lényeges és pótolhatatlan lerombolása volt.
A nemek eltörlését követelte, csakúgy, mint a kollektív identitás minden más formája, amelyet már korábban is eltöröltek.
Innen ered a genderpolitika, a gender kategóriájának „választhatóvá”, egyéni döntéstől függő átalakítása. Itt is ugyanazzal a nominalizmussal van dolgunk: miért kettős entitások? Az ember mint egyén ember, míg a nemet tetszőlegesen meg lehet választani, ahogy korábban a vallást, hivatást, nemzetet és életmódot választották.
Ez vált a liberális ideológia fő programjává az 1990-es években, a Szovjetunió veresége után. Igen, külső ellenfelek állták a genderpolitika útját – azok az országok, amelyekben még megvoltak a hagyományos társadalom maradványai, a család értékei stb., valamint magán a nyugati konzervatív körök. A progresszív liberalizmus híveinek új célja a konzervatívok és a „homofóbok”, azaz a nemek létezéséről alkotott hagyományos nézet védelmezői elleni küzdelem. Sok baloldali csatlakozott ehhez, és a gender-politikát és a bevándorlásvédelmet korábbi antikapitalista célokkal váltotta fel.
A nemi normák intézményesítésének sikerével és a tömeges migráció sikerével, amely magában atomizálja a lakosságot Nyugaton (ami egyben tökéletesen illeszkedik egy olyan emberi jogi ideológiába, amely az egyénnel operál, függetlenül a kulturális, vallási, társadalmi vagy nemzeti szempontoktól) Nyilvánvalóvá vált, hogy a liberálisoknak még egy utolsó lépést kell megtenniük - az emberek eltörlésére.
Hiszen az ember egyben kollektív identitás is, ami azt jelenti, hogy le kell győzni, el kell törölni, meg kell semmisíteni. Ezt követeli meg a nominalizmus elve: a „személy” csak egy név, egy üres levegő rázás, egy önkényes és ezért mindig vitatható besorolás. Csak az egyén létezik – ember vagy nem, férfi vagy nő, vallásos vagy ateista, ez az ő választásától függ.
Így az utolsó lépés a liberálisok számára, akik évszázadokat utaztak céljuk felé, az, hogy az embereket – bár részben – kiborgokkal, mesterséges intelligencia hálózatokkal és géntechnológiai termékekkel helyettesítsék. Az emberi opcionális logikusan követi a nemet opcionális.
Ezt a napirendet a poszthumanizmus, a posztmodern és a spekulatív realizmus már előrevetíti a filozófiában, technológiailag pedig napról napra reálisabbá válik. A jövőkutatók és a történelmi folyamat felgyorsításának hívei (akcelerációsok) magabiztosan tekintenek a közeljövőbe, amikor a mesterséges intelligencia alapvető paramétereiben összehasonlítható lesz az emberrel. Ezt a pillanatot szingularitásnak hívják. Érkezése 10-20 éven belül várható.
Ez az a kontextus, amelybe Biden USA-beli eladási győzelmét kell helyezni. Ezt jelenti a "Great Reset" vagy a "Build Back Better" szlogen.
A 2000-es években a globalisták számos olyan problémával szembesültek, amelyek nem annyira ideológiai, mint inkább „civilizációs” jellegűek voltak. Az 1990-es évek vége óta gyakorlatilag nem léteztek többé-kevésbé koherens ideológiák a világon, amelyek kihívást jelenthetnének a liberalizmusnak, a kapitalizmusnak és a globalizmusnak. Változó mértékben, de ezeket az elveket mindenki vagy majdnem mindenki elfogadta. Ennek ellenére a liberalizmus és a genderpolitika megvalósítása, valamint a nemzetállamok felszámolása a világkormány javára több fronton is megrekedt.
Ennek egyre inkább ellenállt Putyin Oroszországa, amely nukleáris fegyverekkel és a Nyugattal való szembenállás történelmi hagyományával, valamint a társadalomban megőrzött konzervatív hagyományokkal rendelkezett.
Kína, bár aktívan részt vett a globalizációban és a liberális reformokban, nem sietett alkalmazni ezeket a politikai rendszerben, fenntartva a kommunista párt dominanciáját és elutasítva a politikai liberalizációt. Sőt, Hszi Csin-ping alatt a kínai politika nemzeti trendjei növekedni kezdtek. Peking ügyesen használta fel a "nyitott világot" nemzeti, sőt civilizációs érdekeinek érvényesítésére. Ez pedig nem szerepelt a globalisták tervei között.
Az iszlám országok folytatták a nyugatosodás elleni küzdelmet, és a blokádok és nyomás ellenére fenntartották (a síita Iránhoz hasonlóan) kibékíthetetlenül nyugat- és antiliberális rendszerüket. A nagy szunnita államok, például Törökország és Pakisztán politikája egyre függetlenebbé vált a Nyugattól.
Európában a populizmus hulláma kezdett felerősödni, ahogy a bennszülött európaiak elégedetlensége a tömeges bevándorlással és a nemek közötti egyenlőség politikájával robbanásszerűen megnőtt. Az európai politikai elit teljes mértékben alárendeltje maradt a globalista stratégiának, amint azt a Davosi Fórumon Schwab és Károly herceg tudósításai is láthatták, de maguk a társadalmak is mozgalmakba kezdtek, és olykor közvetlen lázadásba kezdtek a hatóságok ellen – mint például a davosi fórumon. "sárgamellényesek" tüntetések Franciaországban. Egyes helyeken, például Olaszországban, Németországban vagy Görögországban, a populista pártok be is jutottak a parlamentbe.
Végül 2016-ban, az Egyesült Államokban Donald Trumpnak sikerült elnökké válnia, kemény és közvetlen kritikának kitéve a globalista ideológiát, gyakorlatot és célokat. És az amerikaiak körülbelül fele támogatta.
Mindezek az antiglobalista tendenciák maguk a globalisták szemében is baljós képet alkottak: az elmúlt évszázadok történelme a nominalisták és liberálisok töretlennek tűnő fejlődésével megkérdőjeleződött. Ez nem egyszerűen ennek vagy annak a politikai rezsimnek a katasztrófája volt. A liberalizmus mint olyan végével fenyegetőzött.
Még maguk a globalizmus teoretikusai is érezték, hogy valami nincs rendben. Fukuyama például feladta a „történelem vége” tézisét, és azt javasolta, hogy a nemzetállamok továbbra is a liberális elitek uralma alatt maradjanak, hogy jobban felkészítsék a tömegeket a merev módszerekkel alátámasztott végső átalakulásra a poszthumánságba. Egy másik globalista, Charles Krauthammer kijelentette, hogy az "egypólusú pillanatnak" vége, és a globalista elit nem tudta kihasználni azt.
Pontosan ebben a pánik és már-már hisztérikus állapotban töltötték az elmúlt négy évet a globalista elit képviselői. És ezért volt számukra élet-halál kérdése Trump amerikai elnöki posztjáról való leváltásának kérdése. Ha Trump megtartotta volna hivatalát, a globalista stratégia összeomlása visszafordíthatatlan lett volna.
Ám Bidennek sikerült – horoggal vagy csalással – kiszorítani Trumpot és démonizálni a támogatóit. Itt jön képbe a Great Reset. Valójában nincs benne semmi új - a nyugat-európai civilizáció fő vektorának folytatása a haladás irányában, a liberális ideológia és a nominalista filozófia jegyében értelmezve. Nem sok van hátra: meg kell szabadítani az egyéneket a kollektív identitás utolsó formáitól – befejezni a gender eltörlését és elmozdulni a poszthumanista paradigma felé.
A csúcstechnológia fejlődése, a társadalmak társadalmi hálózatokba való integrálása, amelyet – ahogyan most látszik – szigorúan ellenőrzik a liberális elit nyíltan totalitárius módon, valamint a tömegek nyomon követésének és befolyásolásának módozatainak finomítása közelivé teszi a globális liberális cél elérését. kéznél.
De ahhoz, hogy meghozzák ezt a döntő dobást, gyorsított üzemmódban (és már nem arra figyelve, hogy hogyan néz ki) gyorsan meg kell szabadítaniuk az utat a történelem véglegesítése előtt. Ez pedig azt jelenti, hogy Trump ütése a jel, hogy megtámadjon minden más akadályt.
Tehát meghatároztuk helyünket a történelem skáláján. És ezáltal teljesebb képet kaptunk arról, hogy miről is szól a Great Reset. Ez nem kevesebb, mint az „utolsó csata” kezdete. A globalisták a nominalizmusért, a liberalizmusért, az egyéni felszabadulásért és a civil társadalomért vívott küzdelmükben a „fény harcosainak” tűnnek, előrelépést, több ezer éves előítéletektől való megszabadulást, új lehetőségeket – és talán még a fizikai halhatatlanságot és a világ csodáit is. géntechnológia, a tömegek számára.
Mindenki, aki szembeszáll velük, az ő szemükben a „sötétség erői”. E logika szerint pedig a „nyitott társadalom ellenségeivel” a maguk súlyosságában kell bánni. "Ha az ellenség nem adja meg magát, megsemmisül." Az ellenség mindenki, aki megkérdőjelezi a liberalizmust, a globalizmust, az individualizmust, a nominalizmust minden megnyilvánulásában. Ez a liberalizmus új etikája. Semmi személyes. Mindenkinek joga van liberálisnak lenni, de senkinek nincs joga máshoz.
A liberalizmus Ockhamtől Bidenig terjedő általános történetének kereteinél szűkebb kontextusban Trump győzelme a Fehér Házért vívott csatában 2020-2021 telén, amely a demokraták számára olyan fájdalmas volt, mint olyan volt, szintén óriási ideológiai. jelentőség. Ez elsősorban magában az amerikai társadalomban kibontakozó folyamatokhoz kapcsolódik.
A helyzet az, hogy a Szovjetunió bukása és az 1990-es évek „egypólusú pillanata” után a globális liberalizmusnak nem volt külső ellenfele. Legalábbis akkor úgy tűnt, a „történelem végét” jelző optimista várakozással összefüggésben. Bár az ilyen jóslatok korainak bizonyultak, Fukuyama nem egyszerűen azon töprengett, hogy elérkezett-e a jövő – szigorúan a liberális történelemértelmezés logikáját követte, így elemzése – némi kiigazítással – általában helyes volt.
Valójában a liberális demokrácia normái – a piac, a választások, a kapitalizmus, az „emberi jogok” elismerése, a „civil társadalom” normái, a technokratikus átalakulások elfogadása, valamint a csúcstechnológia fejlesztése és megvalósítása iránti vágy – különösen digitális technológia – valamilyen módon az egész emberiségben kialakultak. Ha egyesek továbbra is idegenkednének a globalizációtól, azt puszta tehetetlenségnek tekinthetnénk, mint a liberális haladással való „megáldás” iránti hajlandóságot.
Vagyis nem ideológiai ellenkezésről van szó, hanem csak egy sajnálatos kellemetlenségről. A civilizációs különbségeket fokozatosan el kellett törölni. A kapitalizmus Kína, Oroszország és az iszlám világ általi átvétele előbb-utóbb politikai demokratizálódási folyamatokat, a nemzeti szuverenitás gyengülését vonja maga után, és végül egy bolygórendszer – egy világkormány – intézményéhez vezet. Ez nem ideológiai küzdelem, hanem idő kérdése volt.
Ebben az összefüggésben a globalisták további lépéseket tettek a kollektív identitás minden megmaradt formájának felszámolására irányuló alapvető programjuk előmozdítása érdekében. Ez elsősorban a nemek közötti egyenlőség politikáját érintette, valamint a migrációs áramlások felerősödését, amelyek célja maguknak a nyugati társadalmaknak, köztük az európai és amerikai társadalmaknak a kulturális identitásának tartós erodálására irányult. Így a globalizáció a sajátjaira mérte a fő csapást.
Ebben a kontextusban magán a Nyugaton kezdett kialakulni egy „belső ellenség”, amely mindazok az erők, amelyek nehezményezték a szexuális identitás lerombolását, a kulturális hagyományok maradványainak (migrációval) lerombolását és a középosztály meggyengülését. A közelgő Szingularitás poszthumanista horizontja és az emberek mesterséges intelligenciával való felváltása is egyre aggasztóbb volt, filozófiai szinten pedig nem minden értelmiségi fogadta el a posztmodern és a spekulatív realizmus paradox következtetéseit.
Ezen túlmenően egyértelmű ellentmondás volt a modernitás régi normáinak kontextusában élő nyugati tömegek és a globalista elit között, akik mindenáron igyekeztek felgyorsítani a társadalmi, kulturális és technológiai fejlődést, ahogyan azt a liberális optika értelmezi. Így egy új ideológiai dualizmus kezdett kialakulni, ezúttal inkább a Nyugaton belül, mint azon kívül.
A „nyitott társadalom” ellenségei immár magán a nyugati civilizáción belül jelentek meg. Ők voltak azok, akik elutasították a legújabb liberális célokat, és nem fogadták el a genderpolitikát, a tömeges migrációt vagy a nemzetállamok és a szuverenitás felszámolását.
Ugyanakkor ez a növekvő ellenállás, amelyet általánosan „populizmusnak” (vagy „jobboldali populizmusnak”) neveznek, ugyanarra a liberális ideológiára – a kapitalizmusra és a liberális demokráciára – támaszkodott, de ezeket az „értékeket” és „mércéket” értelmezte. "Inkább a régi, mint az új értelemben.
A szabadságot itt úgy fogták fel, mint bármely nézet megtartásának szabadságát, nem csak a politikai korrektség normáinak megfelelő nézeteket. A demokráciát többségi uralomként értelmezték. A nemváltás szabadságát a családi értékekhez való hűség szabadságával kellett összekapcsolni. Az olyan migránsok befogadására irányuló hajlandóság, akik kifejezték a vágyukat, és bizonyították, hogy képesek beilleszkedni a nyugati társadalmakba, szigorúan elkülönültek attól, hogy mindenkit megkülönböztetés nélkül elfogadjanak, és folyamatos bocsánatkérés kísért minden újonnan érkezőtől gyarmati múltjuk miatt.
Fokozatosan komoly méreteket és nagy befolyást kapott a globalisták „belső ellensége”, a régi demokrácia pedig kihívta az újat.
Ez Donald Trump 2016-os győzelmében csúcsosodott ki. Trump éppen az amerikai társadalom ezen megosztottságára építette kampányát. A globalista jelölt, Hillary Clinton meggondolatlanul Trump támogatóit, azaz „belföldi ellenségnek” nevezte „sajnálatosnak”, vagyis „szánalmasnak”, „sajnálatosnak”. A „sajnálatosak” Trump megválasztásával válaszoltak.
Így a liberális demokrácián belüli szakadás döntő politikai és ideológiai ténnyé vált. Akik a demokráciát „régi módon” (mint többségi uralom) értelmezték, nemcsak az új értelmezés ellen lázadtak fel (a populista álláspontra hajló többség ellen irányuló kisebbségi uralom, tele... nos, igen, persze, „fasizmussal”). " vagy "sztálinizmus"), de sikerült megnyerniük és bevinniük jelöltjüket a Fehér Házba.
Trump a maga részéről kinyilvánította azon szándékát, hogy "lecsapolja a mocsarat", vagyis felszámolja globalista stratégiájában a liberalizmust, és "újra naggyá tegye Amerikát". Jegyezze meg az „újra” szót. Trump vissza akart térni a nemzetállamok korszakába, lépések sorozatát tenni a történelem sodrásával szemben (ahogy a liberálisok megértették). Más szóval, a „régi jó tegnap” szemben állt a „globalista ma” és a „poszthumanista holnap”-val.
A következő négy év igazi rémálom volt a globalisták számára. A globalista irányítású média minden lehetséges bűnnel vádolta Trumpot – beleértve az „oroszoknak való munkát”, mert az „oroszok” is kitartottak a „bátor új világ” elutasítása mellett, szabotálták a nemzetek feletti intézményeket – a világkormányig bezárólag – és a meleg büszkeség felvonulásának megakadályozása.
A liberális globalizáció minden ellenfele logikusan egy csoportba került, nem csak Putyin, Hszi Csin-ping, néhány iszlám vezető, hanem – képzeld ezt! - az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a „szabad világ” első számú embere. Ez katasztrófa volt a globalisták számára. Amíg Trumpot ki nem dobták – a színes forradalmak, a megtervezett zavargások, a korábban csak más országokkal és rezsimekkel szemben alkalmazott csaló szavazat- és szavazatszámlálási módszerekkel –, nem érezték magukat nyugodtan.
A globalisták csak a Fehér Ház gyeplőjének visszaszerzése után kezdtek észhez térni. És visszatértek... a régi dolgokhoz. De esetükben a "régi" (újjáépített) az "egypólusú pillanathoz" - a Trump előtti időkhöz való visszatérést jelentette.
Trump 2016-ban olyan populizmushullámot lovagolt meg, amelyre egyetlen más európai vezetőnek sem sikerült. Trump így a liberális globalizációval szembeni ellenállás szimbólumává vált. Igen, ez nem egy alternatív ideológia volt, hanem csupán kétségbeesett ellenállás a liberalizmus (és nominalizmus) logikájából, sőt metafizikájából levont legújabb következtetésekkel szemben. Trump egyáltalán nem a kapitalizmust vagy a demokráciát vitatta, hanem csak a legutóbbi szakaszukban felvett formákat és azok fokozatos, következetes megvalósítását. De még ez is elég volt ahhoz, hogy az amerikai társadalom alapvető szakadását jelezze.
Így alakult ki a „trumizmus” jelensége, amely sok tekintetben meghaladja Donald Trump saját személyiségének mértékét. Trump a globalizációellenes tiltakozási hullámon játszott. De világos, hogy nem volt és nem is ideológiai figura. És mégis, körülötte kezdett kialakulni az ellenzéki tömb. Az amerikai konzervatív Ann Coulter, az In Trump we Trust című könyv szerzője azóta újrafogalmazta hitvallását: "A Trumpizmusban bízunk".
Nem annyira maga Trump, hanem inkább a globalistákkal szembeni ellenállása vált a trumpizmus magvává. Elnöki szerepében Trump nem volt mindig saját megfogalmazott feladata magaslatán. És még csak a közelébe sem volt képes elérni a "mocsár lecsapolását" és a globalizmus legyőzését. Ám ennek ellenére vonzási központtá vált mindazok számára, akik tisztában voltak a globalista elitből és a Big Finance és a Big Tech tőlük elválaszthatatlan képviselőiből kiáradó veszélyekkel, vagy csak érzékelték.
Így kezdett kialakulni a trumpizmus magja.
Ebben a folyamatban fontos szerepet játszott Steve Bannon, az amerikai konzervatív értelmiségi, aki a fiatalok széles rétegeit és az eltérő konzervatív mozgalmakat mozgósította Trump támogatására. Magát Bannont olyan komoly antimodernista szerzők ihlették meg, mint Julius Evola, ezért a globalizmussal és a liberalizmussal szembeni ellenállásának mélyebb gyökerei voltak.
A trumpizmusban fontos szerepet játszottak a következetes paleokonzervatívok - izolacionisták és nacionalisták -, mint például Buchanan, Ron Paul, valamint az antiliberális és antimodernista (tehát alapvetően antiglobalista) filozófia hívei, mint pl. Richard Weaver és Russell Kirk, akiket az 1980-as évek óta a neokonok (jobbról a globalisták) marginalizáltak.
A „trumpisták” tömeges mozgósításának hajtóereje a QAnon hálózatos szervezet lett, amely összeesküvés-elméletek formájában kritizálta a liberalizmust, a demokratákat és a globalistákat. Vádok özönét terjesztik és feljelentik a globalisták szexbotrányai, pedofília, korrupció és sátánizmus miatt.
A liberális ideológia baljós természetével kapcsolatos valódi megérzéseket - amelyek nyilvánvalóvá váltak az emberiség feletti diadalmas elterjedésének legújabb szakaszaiban - a QAnon támogatói az átlagos amerikai és tömegtudat szintjén fogalmaztak meg, amelyek aligha hajlanak az elmélyült filozófiai és ideológiai irányzatokra. elemzés. Ezzel párhuzamosan a QAnon kiterjesztette befolyását, ugyanakkor groteszk vonásokat adott az antiliberális kritikának.
A QAnon támogatói, mint a tömeges összeesküvés populizmus élcsapata vezették a tüntetéseket január 6-án, amikor Trump hívei az ellopott választásokon felháborodva megrohanták a Capitoliumot. Nem értek el semmilyen célt, csak ürügyet adtak Bidennek és a demokratáknak, hogy tovább démonizálják a „trumpizmust” és a globalizmus minden ellenfelét, minden konzervatívot a „szélsőségességgel” egyenlővé téve. Letartóztatási hullám következett, és a legkövetkezetesebb „új demokraták”. azt javasolta, hogy minden szociális jogot – beleértve a repülőjegyvásárlás lehetőségét is – vegyék el Trump támogatóitól.
Mivel a közösségi médiát a liberális elit hívei rendszeresen figyelemmel kísérik, nem jelentett problémát szinte minden amerikai állampolgárról és politikai preferenciáiról való információgyűjtés. Tehát Biden érkezése a Fehér Házba azt jelenti, hogy a liberalizmus őszintén totalitárius jegyeket öltött.
Mostantól kezdve a trumpizmus, a populizmus, a családi értékek védelme, valamint a konzervativizmus vagy a globalista liberalizmus alapelveivel való egyet nem értés minden jele az Egyesült Államokban szinte egyenértékű a bûnnel – a gyûlöletbeszéddel és a „fasizmussal”.
A trumpizmus azonban nem tűnt el Biden győzelmével. Így vagy úgy, még mindig megvannak azok, akik Donald Trumpra adták voksukat a legutóbbi választásokon – ez pedig több mint 70 000 000 szavazó.
Nyilvánvaló tehát, hogy a „trumizmusnak” semmiképpen sem lesz vége Trumpnál. Az Egyesült Államok lakosságának fele valójában radikális ellenzéki helyzetbe került, és a legkövetkezetesebb trumpisták képviselik a globalizációellenes underground magját magának a globalizmus fellegvárában.
Valami hasonló történik az európai országokban, ahol a populista mozgalmak és pártok egyre inkább tudatában vannak annak, hogy minden joguktól megfosztott disszidensek, és a látszólagos globalista diktatúra alatt ideológiai üldözésnek vannak kitéve.
Bármennyire is akarják az Egyesült Államokban hatalmat visszaszerző globalisták "sajnálatos félreértésként" beállítani az előző négy évet, és győzelmüket a végső "normalitáshoz való visszatérésnek" nyilvánítani, az objektív kép távol áll a megnyugtató varázslatoktól. globalista felső osztály. Nemcsak az eltérő civilizációs identitású országok mozgósítanak ellene és ideológiája ellen, hanem ezúttal saját lakosságának a fele is, fokozatosan ráébredve helyzetének súlyosságára, és elkezdve keresni az ideológiai alternatívát.
Ilyen körülmények között került Biden az Egyesült Államok élére. Maga az amerikai talaj ég a globalisták lába alatt. Ez pedig a „végső csata” helyzetének sajátos, további dimenziót ad. Ez nem a Nyugat a Kelet ellen, nem az USA és a NATO mindenki más ellen, hanem a liberálisok az emberiség ellen - beleértve az emberiség azon szegmensét is, amely maga a Nyugat területén találja magát, de egyre jobban elfordul a sajátjától. globalista elitek. Ez határozza meg ennek a csatának a kiindulási feltételeit.
Még egy lényeges pontot kell tisztázni. Láttuk, hogy a liberalizmus egész története az egyén egymás utáni felszabadulása a kollektív identitás minden formája alól. A nominalizmus e logikailag tökéletes megvalósításának folyamatában a végső megegyezés a poszthumanizmusba való átmenet és az emberiség egy másik - ezúttal poszthumán - gépi civilizációval való felváltása lesz. Ez az, amihez a következetes individualizmus, amelyet abszolútnak tekintünk, vezet.
De itt a liberális filozófia egy alapvető paradoxonhoz jut el. Az egyén emberi identitásától való felszabadulása, amelyre a genderpolitika az emberi lény elvetemült szörnyeteggé való tudatos és céltudatos átalakításával készíti fel, nem garantálhatja, hogy ez az új - progresszív! - a lét egyéniség marad.
Ráadásul a hálózatba kapcsolt számítógépes technológiák, a géntechnológia és maga az objektum-orientált ontológia fejlődése, amely a posztmodern csúcspontját jelenti, egyértelműen rámutat arra, hogy az „új lény” nem annyira „állat”, mint inkább „gép” lesz. Ennek szem előtt tartásával a „halhatatlanság” horizontja valószínűleg a személyes emlékek mesterséges megőrzése formájában kínálkozik (amelyek meglehetősen könnyen szimulálhatók).
Így a jövő egyénje, mint a liberalizmus egész programjának beteljesülése, nem lesz képes pontosan azt garantálni, ami a liberális haladás fő célja volt - vagyis egyéniségét. A jövő liberális lénye még elméletileg sem individuum, valami "oszthatatlan", hanem inkább "dividuum", azaz valami osztható, és pótolható részekből áll. Ilyen a gép – alkatrészek kombinációjából áll.
Az elméleti fizikában már régóta megtörtént az átmenet az "atomok" (azaz "az anyag oszthatatlan egységei") elméletéről a részecskék elméletére, amelyekre nem úgy gondolnak, mint "valami egész részeire", hanem "részecskék nélkül". egész." Az egyed egésze is alkotórészekre bomlik, amelyek újra összeszerelhetők, de össze sem rakhatók, hanem biokonstruktorként használhatók, így a modern fikcióban bővelkedő mutánsok, kimérák és szörnyek figurái a legelképzeltebbeket népesítik be (és ezért bizonyos értelemben a jövő várható, sőt tervezett) változatai.
A posztmodernisták és a spekulatív realisták már előkészítették ehhez a terepet azzal, hogy az emberi testet mint egészet a "szervek parlamentjének" gondolatával (B. Latour) javasolták. Ily módon az egyén - akár biológiai egységként is - valami mássá válna, pontosan abban a pillanatban, amikor eléri abszolút megtestesülését, mutálódik.
Az emberi haladás a liberális értelmezésben elkerülhetetlenül az emberiség eltörlésével ér véget.
Ezt gyanítják, bár nagyon homályosan, mindazok, akik felveszik a harcot a globalizmus és a liberalizmus ellen. Bár QAnon és antiliberális összeesküvés-elméleteik csak eltorzítják a valóságot azáltal, hogy gyanús, groteszk vonásokat kölcsönöznek, amelyeket a liberálisok könnyen megcáfolhatnak, a valóság józanul és tárgyilagosan leírva sokkal ijesztőbb, mint legriasztóbb és legszörnyűbb előérzetei.
A "The Great Reset" valóban az emberiség kiirtásának terve. Ugyanis pontosan ez az a következtetés, amelyhez a liberálisan értelmezett „haladás” vonala logikusan vezet: az egyénnek a kollektív identitás minden formájától való megszabadítására való törekvés nem vezethet az egyén önmagától való megszabadulásához.
Egy olyan tézishez közeledünk, amely a „Nagy Újraindítás” közvetlen ellentéte: a „Nagy ébredés” tézise.
Ezt a szlogent először amerikai antiglobalisták terjesztették elő, mint például az Infowars alternatív tévécsatorna műsorvezetője, Alex Jones, akit Trump elnökségének első szakaszában globalista cenzúrának és a közösségi oldalakról a platformok eltávolításának vetették alá, valamint QAnon. aktivisták. Fontos, hogy ez az Egyesült Államokban történik, ahol keserűség tombol a globalista elitek és a populisták között, akiknek saját elnökük volt, igaz, csak négy évre, adminisztratív akadályok és saját ideológiai látókörük korlátai miatt merevítve.
A komoly ideológiai és filozófiai poggyásztól mentesen az antiglobalisták képesek voltak megragadni a modern világban kibontakozó legfontosabb folyamatok lényegét. A globalizmus, a liberalizmus és a nagy újrakezdés, mint a liberális elit azon elhatározásának kifejeződése, hogy a terveiket minden eszközzel – beleértve a nyílt diktatúrát, a nagyszabású elnyomást és a totális dezinformációs kampányokat – a végsőkig megvalósítsák, egyre növekvő és egyre tudatosabb ellenállásba ütköztek. .
Alex Jones ugyanazzal a gyülekező kiáltással fejezi be programjait: „Te vagy az ellenállás!”. Ebben az esetben magának Alex Jonesnak vagy a QAnon aktivistáinak nincs szigorúan meghatározott világnézete. Ebben az értelemben ők a tömegek képviselői, ugyanazok a "szánalmasak", akiket Hillary Clinton olyan fájdalmasan megalázott. Ami most ébred, az nem a liberalizmus ideológiai ellenfeleinek, a kapitalizmus ellenségeinek vagy a demokrácia ideológiai ellenfeleinek tábora. Még csak nem is konzervatívok. Ők csak emberek – emberek mint olyanok, a leghétköznapibbak és legegyszerűbbek. Hanem... olyan emberek, akik emberek akarnak lenni és maradni, szabadságukat, nemüket, kultúrájukat és életvitelüket megőrizni, konkrét kötődést kapni Hazájukhoz, az őket körülvevő világhoz, az emberekhez.
A Nagy Ébredés nem az elitekről és az értelmiségiekről szól, hanem az emberekről, a tömegekről, az emberekről mint olyanokról.
A szóban forgó ébredés pedig nem ideológiai elemzésről szól. A filozófiában aligha kompetens tömegek spontán reakciója, akik hirtelen rádöbbentek, mint a szarvasmarha a vágóhíd előtt, hogy a sorsukat már eldöntötték az uralkodók, és a jövőben nincs több hely az embereknek.
A Nagy Ébredés spontán, nagyrészt tudattalan, intuitív és vak. Semmi esetre sem alkalmas a tudatosításra, a következtetésekre, a mély történelmi elemzésekre. Amint azt a Capitol felvételein láthattuk, a Trumpista aktivisták és a QAnon résztvevői úgy néznek ki, mint a képregények szereplői vagy a Marvel szuperhősök. Az összeesküvés a globalizációellenesség infantilis betegsége. Másrészt azonban ez egy alapvető történelmi folyamat kezdete. Így alakul ki a liberális értelemben vett történelem menetével szembeni ellentét pólusa.
Éppen ezért a Nagy Ébredés tézisét nem szabad elhamarkodottan megrakni ideológiai részletekkel, legyen szó fundamentális konzervativizmusról (beleértve a vallási konzervativizmust), tradicionalizmusról, marxista tőkekritikáról vagy a tiltakozásért tiltakozó anarchistáról. A Nagy Ébredés valami organikusabb, spontánabb és egyben tektonikusabb. Így világítja meg az emberiséget hirtelen a küszöbön álló vége közelségének tudata.
És ezért olyan komoly a Nagy Ébredés. És ezért jön az Egyesült Államokon belülről, abból a civilizációból, ahol a liberalizmus alkonya a legsűrűbb. Ez egy kiáltás magából a pokol közepéből, abból a zónából, ahová a fekete jövő részben már megérkezett.
A Nagy Ébredés az emberi tömegek spontán válasza a Nagy Resetre. Persze lehet szkeptikus lenni. A liberális elit, különösen manapság, minden nagyobb civilizációs folyamatot irányít. Ők irányítják a világ pénzügyeit, és bármit megtehetnek velük, a korlátlan kibocsátástól a pénzügyi eszközök és struktúrák bármilyen manipulálásáig. Az ő kezükben van a teljes amerikai katonai gépezet és a NATO-szövetségesek irányítása. Biden azt ígéri, hogy megerősíti Washington befolyását ebben a struktúrában, amely az elmúlt években szinte szétesett.
A High Tech szinte mindegyik óriása alá van rendelve a liberálisoknak – a számítógépeket, iPhone-okat, szervereket, telefonokat és közösségi hálózatokat szigorúan ellenőrzi néhány monopolista, akik a globalista klub tagjai. Ez azt jelenti, hogy a Big Datanak, vagyis a Föld gyakorlatilag teljes lakosságára vonatkozó teljes információhalmaznak van tulajdonosa és gazdája.
A technológia, a tudományos központok, a globális oktatás, a kultúra, a média, az orvostudomány és a szociális szolgáltatások teljes mértékben az ő kezükben vannak.
A kormányok és a hatalmi körök liberálisai e bolygóhálózatok szerves alkotóelemei, amelyek mindegyikének ugyanaz a központja.
A nyugati országok hírszerző szolgálatai és ügynökeik más rezsimekben a globalistáknak dolgoznak, akár beszervezett, akár megvesztegetett, együttműködésre kényszerítve vagy önkéntesként.
Az ember elgondolkodik: hogyan lázadhatnak fel ebben a helyzetben a „nagy ébredés” hívei a globalizmus ellen? Hogyan tudnak – mindenféle erőforrás nélkül – hatékonyan szembeszállni a globális elittel? Milyen fegyvereket kell használni? Milyen stratégiát kell követni? És mi több, melyik ideológiára támaszkodjunk? - mert a liberálisok és a globalisták szerte a világon egységesek és közös elképzelésük, közös céljuk és közös irányvonaluk van, míg ellenfeleik nem csak a különböző társadalmakban, hanem egy és ugyanazon belül is eltérnek egymástól.
Természetesen ezeket az ellentmondásokat az ellenzék soraiban tovább súlyosbítja az uralkodó elit, amely az uralkodás érdekében megosztani szokott. A muszlimok szembekerülnek a keresztényekkel, a baloldaliak a jobboldaliakkal, az európaiak az oroszokkal vagy a kínaiakkal stb.
De a Nagy Ébredés nem miatta, hanem mindezek ellenére történik. Maga az emberiség, az ember mint eidos, az ember mint közönséges, az ember mint kollektív identitás, és egyszerre minden formájában, szervesen és mesterségesen, történelmi és újító, keleti és nyugati, lázad a liberálisok ellen.
A Nagy Ébredés csak a kezdet. Még el sem kezdődött. De az a tény, hogy van neve, és hogy ez a név az ideológiai és történelmi átalakulások epicentrumában, az Egyesült Államokban jelent meg Trump drámai veresége, a Capitolium kétségbeesett hatalomátvétele és a növekvő hullám miatt. A liberális elnyomás, mivel a globalisták már nem titkolják elméletük és gyakorlatuk totalitárius jellegét, nagy (talán döntő) jelentőséggel bír.
A Nagy Ébredés a „Nagy Újraindítás” ellen az emberiség lázadása az uralkodó liberális elit ellen. Ráadásul ez az Ember lázadása ősrégi ellensége, magának az emberi fajnak az ellensége ellen.
Ha vannak olyanok, akik a "Nagy Ébredést" hirdetik, bármilyen naivnak is tűnnek a képleteik, az már azt jelenti, hogy nincs minden veszve, hogy a tömegekben érlelődik az Ellenállás magja, hogy kezdenek mozgósítani. Ettől a pillanattól kezdve kezdődik egy világméretű lázadás története, a Nagy Ébredés és annak adeptusai elleni lázadás.
A Nagy Ébredés a tudatosság felvillanása a Szingularitás küszöbén. Ez az utolsó lehetőség alternatív döntés meghozatalára a jövő tartalmát és irányát illetően. Az emberi lények új entitásokkal, új istenségekkel való teljes helyettesítését nem lehet egyszerűen felülről erőltetni. Az eliteknek el kell csábítaniuk az emberiséget, meg kell szerezniük tőle - bár homályosan - némi beleegyezést. A Nagy Ébredés határozott „Nem”-et kér!
Ez még nem a háború vége, még maga a háború sem. Ráadásul még el sem kezdődött. De ez egy ilyen kezdet lehetősége. Új kezdet az ember történetében.
Természetesen a Nagy Ébredés teljesen felkészületlen.
Mint láttuk, magában az USA-ban, a liberalizmus ellenzőiben Trump és a Trumpisták is készek elutasítani a liberális demokrácia utolsó szakaszát, de a kapitalizmus teljes értékű kritikájára még csak nem is gondolnak. Védenek tegnap és ma egy fenyegető, baljós holnap ellen. De hiányzik belőlük a teljes ideológiai horizont. Ugyanannak a liberális demokráciának, ugyanannak a kapitalizmusnak az előző szakaszát próbálják megmenteni annak késői és fejlettebb szakaszaitól. És ez már önmagában is tartalmaz ellentmondást.
A kortárs baloldalnak is vannak korlátai a kapitalizmus kritikájában, egyrészt azért, mert osztozik a materialista történelemfelfogásban (Marx egyetértett a világkapitalizmus szükségességében, amit remélt, hogy majd a világproletariátus legyőzi), másrészt azért, mert a szocialista és kommunista mozgalmak. A közelmúltban liberálisok vették át a hatalmat, és a kapitalizmus elleni osztályháborúról a migránsok, a szexuális kisebbségek védelmére és a képzeletbeli „fasiszták” elleni küzdelemre irányultak.
A jobboldal ezzel szemben nemzetállamaira és kultúráira korlátozódik, és nem látja, hogy más civilizációk népei ugyanilyen kétségbeejtő helyzetben vannak. A modern kor hajnalán kialakult burzsoá nemzetek a polgári civilizáció maradványait képviselik. Ez a mai civilizáció lerombolja és felszámolja azt, amit tegnap maga hozott létre, miközben a nemzeti identitás minden korlátját felhasználja, hogy a széttagolt és konfliktusos állapotban lévő emberiség ne szálljon szembe a globalistákkal.
Ezért van a Nagy Ébredés, de még nincs ideológiai alapja. Ha ez valóban történelmi, és nem egy mulandó és pusztán periférikus jelenség, akkor egyszerűen olyan alapra van szüksége, amely túlmutat a modern időkben magán a Nyugaton kialakult politikai ideológiákon. Ha bármelyikhez fordulnánk, az automatikusan azt jelentené, hogy a tőkeképzés ideológiai fogságában találjuk magunkat.
Tehát, amikor platformot keresünk az Egyesült Államokban kirobbant Nagy Ébredés számára, túl kell tekintenünk az amerikai társadalmon és a meglehetősen rövid amerikai történelmen, és más civilizációkban, mindenekelőtt magának Európa nem liberális ideológiáinak ihletét kell keresnünk. . De még ez sem elég, mert a liberalizmus dekonstrukciójával együtt az emberiség különböző civilizációiban kell támaszt találnunk, távolról sem fárasztja ki a Nyugat, honnan és honnan jön a fő veszély – Davosban, Svájcban! - kihirdették a „Great Reset”-et.
A "The Great Reset" újra egypólusúvá akarja tenni a világot, hogy elmozduljon egy globalista non-polaritás felé, ahol az elitek teljesen nemzetközivé válnak, és lakóhelyük a bolygó egész területén szétszóródik. Ez az oka annak, hogy a globalizmus az Egyesült Államoknak, mint országnak, államnak, társadalomnak a végét hozza. Ezt a Trumpisták és a Nagy Ébredés hívei néha intuitívan érzékelik. Biden egy ítélet az Egyesült Államokban. És az USA-ból mindenki másnak.
Ennek megfelelően az emberek, népek és társadalmak üdvössége érdekében a Nagy Ébredésnek a többpólusúsággal kell kezdődnie. Ez nem csak magának a Nyugatnak a megmentése, de még csak nem is mindenki másnak a nyugattól való megváltása, hanem az emberiség megmentése, mind a nyugati, mind a nem nyugati, a liberális kapitalista elitek totalitárius diktatúrája alól. Ezt pedig a nyugati vagy a keleti emberek nem tudják egyedül megtenni. Itt együtt kell cselekedni. A Nagy Ébredés szükségessé teszi a népek harcának nemzetközivé tételét az elitek nemzetközivé válása ellen.
A multipolaritás a legfontosabb hivatkozási pont és a kulcs a Nagy Ébredés stratégiájához. Csak az emberiség összes nemzetéhez, kultúrájához és civilizációjához fordulva tudunk elegendő erőt összegyűjteni ahhoz, hogy hatékonyan szembeszállhassunk a „Nagy újraindulással” és a Szingularitás felé irányuló irányultsággal.
De ebben az esetben az elkerülhetetlen végső konfrontáció összképe sokkal kevésbé bizonyul kétségbeejtőnek. Ha megnézzük mindazt, ami a Nagy Ébredés pólusaivá válhat, a helyzet némileg más megvilágításban jelenik meg. A Népek Internacionáléja, ha elkezdünk ezekben a kategóriákban gondolkodni, kiderül, hogy sem nem utópia, sem nem absztrakció. Sőt, már most is láthatjuk, hogy óriási lehetőségek rejlenek, és hogyan lehet ezeket kihasználni a „Great Reset” elleni küzdelemben.
Soroljuk fel röviden azokat a tartalékokat, amelyekre a Nagy Ébredés világviszonylatban is számíthat.
Az Egyesült Államokban megvettük a lábunkat a trumpizmusban. Bár maga Trump veszített, ez nem jelenti azt, hogy ő maga mosott kezet, beletörődött az ellopott győzelembe, és hívei - 70 000 000 amerikai - letelepedtek volna, és magától értetődően vették volna a liberális diktatúrát. Nincs nekik. Mostantól magában az Egyesült Államokban is létezik egy erős antiglobalista underground, nagy számban (a lakosság fele!), elkeseredett és a liberális totalitarizmus megvetése miatt. Orwell 1984-es disztópiája nem egy kommunista vagy fasiszta rezsimben testesült meg, hanem most egy liberálisban. De mind a szovjet kommunizmus, mind a náci Németország tapasztalatai azt mutatják, hogy az ellenállás mindig lehetséges.
Ma az USA lényegében polgárháborús állapotban van. A liberális-bolsevikok magukhoz ragadták a hatalmat, ellenfeleik pedig ellenzékbe kerültek, és az illegálissá válás küszöbén állnak. A 70 000 000 fős ellenzék komoly. Természetesen szét vannak szórva, és összezavarhatják őket a demokraták büntető razziái és a Big Tech új totalitárius technológiája.
De még túl korai leírni az amerikai népet. Nyilvánvaló, hogy még mindig van némi erejük, és az Egyesült Államok lakosságának fele kész megvédeni egyéni szabadságát bármi áron. És ma a kérdés pontosan ez: Biden vagy szabadság. Természetesen a liberálisok megpróbálják eltörölni a második kiegészítést, és lefegyverezni a globalista elithez egyre kevésbé lojális lakosságot. Valószínű, hogy a demokraták magát a kétpártrendszert próbálják megölni egy lényegében egypártrendszer bevezetésével, egészen ideológiájuk jelenlegi állása szerint. Ez liberális-bolsevizmus.
De a polgárháborúk soha nem hagyták figyelmen kívül a következtetéseket. A történelem nyitott, és bármelyik fél győzelme mindig lehetséges. Főleg, ha az emberiség rájön, milyen fontos az amerikai ellenzék a globalizmus feletti egyetemes győzelemhez. Nem számít, mit gondolunk az Egyesült Államokról, Trumpról és a Trumpistákról, egyszerűen mindannyiunknak támogatnunk kell a Nagy Ébredés amerikai pólusát. Közös feladatunk, hogy megmentsük Amerikát a globalistáktól, és ezáltal újra naggyá tegyük.
Az antiliberális populizmus hulláma Európában sem csillapodik. Bár a globalista Macronnak sikerült megfékeznie a "sárgamellényesek" heves tiltakozását, az olasz és német liberálisok pedig elszigetelték és meggátolták a jobboldali pártokat és vezetőik hatalomra jutását, ezek a folyamatok megállíthatatlanok. A populizmus ugyanazt a Nagy Ébredést fejezi ki, de csak európai talajon és európai sajátossággal.
Ennek az ellenállási pólusnak az új ideológiai reflexiója rendkívül fontos. Az európai társadalmak ideológiailag sokkal aktívabbak, mint az amerikaiak, így a jobb- és baloldali politika hagyományai – és az ezekben rejlő ellentmondások – sokkal élesebben érezhetőek.
A liberális elit éppen ezeket az ellentmondásokat használja ki, hogy megőrizze pozícióját az Európai Unióban.
A helyzet az, hogy Európában egyszerre nő a liberálisok iránti gyűlölet két oldalról: a baloldal a nagytőke képviselőinek, a tisztességüket elvesztett kizsákmányolóknak, a jobboldal pedig a mesterséges tömeges migráció provokátorainak, az utolsó maradványok pusztítóinak tekinti őket. a hagyományos értékek, az európai kultúra rombolói és a középosztály temetői. Ugyanakkor mind a jobb-, mind a baloldali populisták többnyire félretették a történelmi igényeket már nem kielégítő hagyományos ideológiákat, és új, olykor ellentmondásos, töredezett formákban fejtik ki nézeteiket.
Az ortodox kommunizmus és nacionalizmus ideológiáinak elutasítása általában pozitív; új, sokkal szélesebb bázist ad a populistáknak. De ez a gyengéjük is.
Az európai populizmusban azonban nem annyira ideologizálása a legvégzetesebb, mint inkább a bal- és jobboldal közötti mély, kölcsönös elutasítás, amely a korábbi történelmi korszakok óta fennáll.
A Nagy Ébredés európai pólusának kialakulásához ennek a két ideológiai feladatnak a megoldását kell magában foglalnia: a bal- és jobboldal közötti határ végleges leküzdését (vagyis a kiagyalt „antifasizmus” egyesek és a többiek kötelező elutasítását. mások által kitalált „antikommunizmus") és a populizmus mint olyan - az integrál populizmus - önálló ideológiai modellbe emelése. Jelentése és üzenete a liberalizmus és legmagasabb foka, a globalizmus radikális kritikája legyen, egyben ötvözve a társadalmi igazságosság és a hagyományos kulturális identitás megőrzésének igénye.
Ebben az esetben az európai populizmus mindenekelőtt olyan kritikus tömegre tesz szert, amely végzetesen hiányzik, mivel a jobb- és baloldali populisták időt és energiát pazarolnak az egymás közötti leszámolásra, másodsorban pedig a legfontosabb lesz. a nagy ébredés pólusa.
A Nagy Reset ellenzőinek van még egy jelentős érve: a kortárs Kína. Igen, Kína kihasználta a globalizáció adta lehetőségeket, hogy megerősítse társadalma gazdaságát. Kína azonban nem fogadta el magát a globalizmus szellemét, a globalista ideológia liberalizmusát, individualizmusát és nominalizmusát. Kína csak azt vette el a Nyugattól, ami erősebbé tette, de elutasította azt, ami gyengébbé tette. Ez egy veszélyes játék, de Kína eddig sikeresen megbirkózott ezzel.
Valójában Kína egy hagyományos társadalom több ezer éves történelemmel és stabil identitással. És egyértelműen a jövőben is az kíván maradni. Ez különösen nyilvánvaló Kína jelenlegi vezetőjének, Hszi Csin-pingnek a politikájában. Kész taktikai kompromisszumokat kötni a Nyugattal, de szigorúan követi, hogy Kína szuverenitása és függetlensége csak növekedjen és erősödjön.
Az, hogy a globalisták és Biden szolidárisan lépnek fel Kínával, mítosz. Igen, Trump támaszkodott benne, és Bannon is ezt mondta, de ez a szűk geopolitikai horizont és a kínai civilizáció lényegének mélységes félreértésének az eredménye. Kína követni fogja az ő vonalát, és megerősíti a többpólusú struktúrákat. Valójában Kína a Nagy Ébredés legfontosabb pólusa, amely pont akkor válik világossá, ha a népek nemzetközivé válásának szükségességét vesszük kiindulópontnak. Kína sajátos kollektív identitással rendelkező nép. A kínai individualizmus egyáltalán nem létezik, és ha igen, az kulturális anomália. A kínai civilizáció a klánok, a népek, a rend és a struktúra diadala minden egyéniség felett.
Természetesen a Nagy Ébredés nem válhat kínaivá. Egyáltalán nem szabad egységesnek lennie – minden nemzetnek, minden kultúrának, minden civilizációnak megvan a maga szelleme és saját eidosza. Az emberiség sokszínű. Egységét pedig csak akkor lehet a legélesebben érezni, ha komoly fenyegetéssel szembesül, amely mindannyiukra leselkedik. És pontosan ez a Nagy Reset.
A Nagy Ébredés másik érve az iszlám civilizáció népeihez tartozik. Nyilvánvaló, hogy az iszlám kultúra és maga az iszlám vallás, amelyen ez a kultúra alapul, radikálisan elutasítja a liberális globalizmust és a nyugati hegemóniát. Természetesen a gyarmati időszakban és a Nyugat hatalma és gazdasági befolyása alatt néhány iszlám állam a kapitalizmus pályáján találta magát, de gyakorlatilag az összes iszlám országban tartósan és mélyrehatóan elutasítják a liberalizmust és különösen a modern globalista liberalizmust. .
Ez szélsőséges formákban – az iszlám fundamentalizmusban – és mérsékelt formákban egyaránt megnyilvánul. Egyes esetekben az egyes vallási vagy politikai mozgalmak válnak az antiliberális kezdeményezés hordozóivá, más esetekben pedig maga az állam vállalja ezt a küldetést. Mindenesetre az iszlám társadalmak ideológiailag felkészültek a liberális globalizáció szisztematikus és aktív ellenállására. A The Great Reset projektjei még elméletileg sem tartalmaznak semmit, ami vonzó lehet a muszlimok számára. Ezért képviseli az egész iszlám világ a Nagy Ébredés egyik hatalmas pólusát.
Az iszlám országok közül a síita Irán és a szunnita Törökország ellenzi leginkább a globalista stratégiát.
Sőt, ha Irán fő motivációja a közeledő világvége és az utolsó csata vallási elképzelése, ahol a legfőbb ellenség - Dajjal - egyértelműen a nyugat, a liberalizmus és a globalizmus ismert, akkor Törökországot inkább pragmatikus megfontolások, nemzeti szuverenitásának megerősítése és megőrzése, valamint a török befolyás biztosítása a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti térségében.
Erdogan NATO-tól való fokozatos eltávolodási politikája Kemal Atatürk nemzeti hagyományát ötvözi a szunnita muzulmánok vezetői szerepének vágyával, de mindkettő csak a társadalmak teljes szekularizációját vizionáló liberális globalizációval szemben valósítható meg. a nemzetállamok gyengülése (és határában a felszámolása), valamint a kisebbségi etnikai csoportok átmeneti politikai autonómiája, amely a nagy és meglehetősen aktív kurd tényező miatt pusztító lépés lenne Törökország számára.
A szunnita Pakisztán, amely a nemzeti és az iszlám politika ötvözésének egy másik formáját képviseli, fokozatosan egyre távolabb kerül az Egyesült Államoktól és a Nyugattól.
Bár az Öböl-menti országok jobban függenek a nyugattól, az arab iszlám, és még inkább Egyiptom, amely az iszlám világ másik fontos és független állama közelebbről megvizsgálva feltárja azokat a társadalmi rendszereket, amelyeknek semmi közük a globalista menetrendhez, és természetesen hajlamosak a Nagy Ébredés oldalára állni.
Ezt csak maguk a muszlimok közti ellentétek akadályozzák, amelyeket a Nyugat és a globalista irányítóközpontok ügyesen súlyosbítottak, nemcsak a síita és szunnita, hanem maguk az egyes szunnita államok közötti regionális konfliktusok is.
A Nagy Ébredés kontextusa az iszlám világ egészének egyesítésének ideológiai platformjává is válhat, hiszen a „Nagy Újraindítás” ellenzése szinte minden iszlám ország számára feltétlen kényszer. Ez teszi lehetővé, hogy a globalisták stratégiáját és ezzel szembeni ellenállását vegyük közös nevezőnek. A Nagy Ébredés mértékének tudatosítása bizonyos határokon belül lehetővé tenné a lokális ellentmondások élességének kiküszöbölését, hogy hozzájáruljon a globális ellenállás újabb pólusának kialakulásához.
A Nagy Ébredés másik érve az iszlám civilizáció népeihez tartozik. Nyilvánvaló, hogy az iszlám kultúra és maga az iszlám vallás, amelyen ez a kultúra alapul, radikálisan elutasítja a liberális globalizmust és a nyugati hegemóniát. Természetesen a gyarmati időszakban és a Nyugat hatalma és gazdasági befolyása alatt néhány iszlám állam a kapitalizmus pályáján találta magát, de gyakorlatilag az összes iszlám országban tartósan és mélyrehatóan elutasítják a liberalizmust és különösen a modern globalista liberalizmust. .
Ez szélsőséges formákban – az iszlám fundamentalizmusban – és mérsékelt formákban egyaránt megnyilvánul. Egyes esetekben az egyes vallási vagy politikai mozgalmak válnak az antiliberális kezdeményezés hordozóivá, más esetekben pedig maga az állam vállalja ezt a küldetést. Mindenesetre az iszlám társadalmak ideológiailag felkészültek a liberális globalizáció szisztematikus és aktív ellenállására. A The Great Reset projektjei még elméletileg sem tartalmaznak semmit, ami vonzó lehet a muszlimok számára. Ezért képviseli az egész iszlám világ a Nagy Ébredés egyik hatalmas pólusát.
Az iszlám országok közül a síita Irán és a szunnita Törökország ellenzi leginkább a globalista stratégiát.
Sőt, ha Irán fő motivációja a közeledő világvége és az utolsó csata vallási elképzelése, ahol a legfőbb ellenség - Dajjal - egyértelműen a nyugat, a liberalizmus és a globalizmus ismert, akkor Törökországot inkább pragmatikus megfontolások, nemzeti szuverenitásának megerősítése és megőrzése, valamint a török befolyás biztosítása a Közel-Keleten és a Földközi-tenger keleti térségében.
Erdogan NATO-tól való fokozatos eltávolodási politikája Kemal Atatürk nemzeti hagyományát ötvözi a szunnita muzulmánok vezetői szerepének vágyával, de mindkettő csak a társadalmak teljes szekularizációját vizionáló liberális globalizációval szemben valósítható meg. a nemzetállamok gyengülése (és határában a felszámolása), valamint a kisebbségi etnikai csoportok átmeneti politikai autonómiája, amely a nagy és meglehetősen aktív kurd tényező miatt pusztító lépés lenne Törökország számára.
A szunnita Pakisztán, amely a nemzeti és az iszlám politika ötvözésének egy másik formáját képviseli, fokozatosan egyre távolabb kerül az Egyesült Államoktól és a Nyugattól.
Bár az Öböl-menti országok jobban függenek a nyugattól, az arab iszlám, és még inkább Egyiptom, amely az iszlám világ másik fontos és független állama közelebbről megvizsgálva feltárja azokat a társadalmi rendszereket, amelyeknek semmi közük a globalista menetrendhez, és természetesen hajlamosak a Nagy Ébredés oldalára állni.
Ezt csak maguk a muszlimok közti ellentétek akadályozzák, amelyeket a Nyugat és a globalista irányítóközpontok ügyesen súlyosbítottak, nemcsak a síita és szunnita, hanem maguk az egyes szunnita államok közötti regionális konfliktusok is.
A Nagy Ébredés kontextusa az iszlám világ egészének egyesítésének ideológiai platformjává is válhat, hiszen a „Nagy Újraindítás” ellenzése szinte minden iszlám ország számára feltétlen kényszer. Ez teszi lehetővé, hogy a globalisták stratégiáját és ezzel szembeni ellenállását vegyük közös nevezőnek. A Nagy Ébredés mértékének tudatosítása bizonyos határokon belül lehetővé tenné a lokális ellentmondások élességének kiküszöbölését, hogy hozzájáruljon a globális ellenállás újabb pólusának kialakulásához.
Végül a Nagy Ébredés legfontosabb pólusát Oroszországnak szánják. Annak ellenére, hogy Oroszország részben a nyugati civilizációban, a felvilágosodás kultúráján keresztül a cári időszakban, a bolsevikok alatt, és különösen 1991 után, minden szakaszában - az ókorban és a jelenben is - az orosz társadalom mély identitását. mélységesen bizalmatlan a Nyugattal, különösen a liberalizmussal és a globalizációval szemben. A nominalizmus alapjaiban mélyen idegen az orosz néptől.
Az orosz identitás mindig is a közöst – a klánt, a népet, az egyházat, a hagyományt, a nemzetet és a hatalmat – helyezte előtérbe, sőt, a kommunizmus is képviselte – bár osztályszempontból mesterségesen – a burzsoá individualizmussal szemben álló kollektív identitást. Az oroszok makacsul elutasították és továbbra is elutasítják a nominalizmust annak minden formájában. Ez pedig a monarchista és a szovjet időszak közös platformja.
Az 1990-es években a globális közösségbe való beilleszkedés sikertelen kísérlete után, a liberális reformok kudarcának köszönhetően, az orosz társadalom még inkább meggyőződött arról, hogy a globalizmus és az individualista attitűdök és elvek mennyire idegenek az oroszoktól. Ez határozza meg Putyin konzervatív és szuverén irányvonalának általános támogatottságát. Az oroszok mind jobbról, mind balról elutasítják a „nagy visszaállítást” – ez pedig a történelmi hagyományokkal, a kollektív identitással, a szuverenitás és az állami szabadság legfőbb értékként való felfogásával együtt nem pillanatnyi, hanem hosszú távú. , az orosz civilizáció alapvető jellemzője.
A liberalizmus és a globalizáció elutasítása különösen élessé vált az elmúlt években, mivel maga a liberalizmus is feltárta mélyen visszataszító vonásait az orosz tudat előtt. Ez igazolt bizonyos szimpátiát az oroszok körében Trump iránt, és ezzel párhuzamosan mély undort liberális ellenfelei iránt.
Biden oldalán az Oroszországhoz való hozzáállás meglehetősen szimmetrikus. Ő és a globalista elit általában Oroszországot tekinti a fő civilizációs ellenfélnek, aki makacsul nem hajlandó elfogadni a liberális progresszivizmus vektorát, és hevesen védi politikai szuverenitását és identitását.
Természetesen még a mai Oroszországnak sincs olyan teljes és koherens ideológiája, amely komoly kihívás elé állíthatná a Nagy Reset-et. Ráadásul a társadalom csúcsán megszilárdult liberális elit még mindig erős és befolyásos Oroszországban, és a liberális eszmék, elméletek és módszerek továbbra is uralják a gazdaságot, az oktatást, a kultúrát és a tudományt. Mindez gyengíti Oroszország potenciálját, dezorientálja a társadalmat, és teret ad a növekvő belső ellentmondásoknak. De összességében Oroszország a legfontosabb – ha nem a fő! - a Nagy Ébredés pólusa.
Az egész orosz történelem pontosan ehhez vezetett, kifejezve azt a belső meggyőződést, hogy az oroszok valami nagy és döntő dologgal néznek szembe a végidők, a történelem végének drámai helyzetében. De a Great Reset projekt pontosan ezt a célt jelenti, a legrosszabb változatában. A globalizmus, a nominalizmus győzelme és a Szingularitás eljövetele az orosz történelmi küldetés kudarcát jelentené, nemcsak a jövőben, hanem a múltban is. Hiszen az orosz történelem értelme pontosan a jövő felé irányult, és a múlt csak felkészülés volt rá.
És ebben a most közeledő jövőben Oroszországnak nemcsak az a szerepe, hogy aktívan részt vegyen a Nagy Ébredésben, hanem az is, hogy annak élére álljon, hirdetve a Népek Internacionáléjának imperatívuszát a liberalizmus elleni harcban. , a 21. század pestise.
Mit jelent Oroszország számára ilyen körülmények között „felébredni”? Ez Oroszország történelmi, geopolitikai és civilizációs léptékének teljes helyreállítását jelenti, az új többpólusú világ pólusává válását.
Oroszország soha nem volt „csak egy ország”, még kevésbé „csak egy ország a többi európai ország között”. A görög-római kultúráig visszanyúló gyökereink Európával való egysége ellenére Oroszország történelmének minden szakaszában a maga sajátos útját járta, ami kihatással volt az ortodoxia és általában a bizánciság határozott és megingathatatlan választására is. , amely nagymértékben meghatározta a katolicizmust, majd a protestantizmust választó Nyugat-Európától való elidegenedésünket. A modern korban a Nyugattal szembeni mélységes bizalmatlanság ugyanezen tényezője tükröződött abban, hogy a nominalizmusban nem volt annyira érintett a modernizmus szelleme. , az individualizmus és a liberalizmus. És még akkor is, amikor kölcsönvettünk néhány doktrínát és ideológiát a Nyugattól, azok gyakran kritikusak voltak, pl.
Oroszország identitását nagyban befolyásolta a keleti – turáni – vektor is. Amint az eurázsiai filozófusok, köztük a nagy orosz történész, Lev Gumilev kimutatták, Dzsingisz kán mongol államisága fontos lecke volt Oroszország számára a birodalmi típusú központosított szerveződésben, amely nagymértékben meghatározta a 15. század óta nagyhatalommá való felemelkedésünket. amikor az Arany Horda összeomlott és a moszkovita Oroszország elfoglalta helyét Északkelet-Eurázsia terében. Ez a folytonosság a Horda geopolitikájával természetesen a következő korszakok erőteljes terjeszkedéséhez vezetett. Oroszország minden lépésnél megvédte és érvényesítette nemcsak érdekeit, hanem értékeit is.
Így Oroszország két birodalom örökösévé vált, amelyek megközelítőleg egy időben, a 15. században omlott össze: a Bizánci és a Mongol Birodalomnak. A Birodalom lett a sorsunk. Oroszország még a 20. században is, a bolsevik reformok minden radikalizmusa mellett is birodalom maradt, ezúttal a szovjet birodalom álarcában.
Ez azt jelenti, hogy ébredésünk elképzelhetetlen anélkül, hogy visszatérnénk a történelmi sorsunkban lefektetett birodalmi küldetéshez.
Ez a küldetés szöges ellentétben áll a „Great Reset” globalista projektjével. És természetes lenne azt várni, hogy döntő rohanásukban a globalisták mindent megtesznek, hogy megakadályozzák a birodalmi reneszánsz kialakulását Oroszországban. Ennek megfelelően pontosan erre van szükségünk: birodalmi reneszánszra. Nem azért, hogy orosz és ortodox igazságunkat ráerőltessük a többi népre, kultúrára és civilizációra, hanem identitásunk felélesztésére, megerősítésére és védelmére, és mások megsegítésére saját reneszánszukban, erősítsük és védjük a sajátjukat, amennyire csak tudjuk. Nem Oroszország az egyetlen célpontja a „Nagy újraindításnak”, bár sok tekintetben hazánk jelenti a legfőbb akadályt terveik megvalósításában. De ez a küldetésünk - legyünk a „Katechon”, „az, aki visszatart”, megakadályozva az utolsó gonosz érkezését a világban.
A globalisták szemében azonban más hagyományos civilizációk, kultúrák és társadalmak is leépülnek, újraformálódnak és differenciálatlan globális kozmopolita tömeggé alakulnak, és a közeljövőben új - poszthumán - életformák váltják fel őket. , organizmusok, mechanizmusok vagy hibridjeik. Ezért Oroszország birodalmi ébredése a népek és kultúrák egyetemes felkelésének jelzése a liberális globalista elit ellen. A birodalomként, ortodox birodalomként való újjászületés révén Oroszország példát mutat más birodalmaknak – a kínai, a török, a perzsa, az arab, az indiai, valamint a latin-amerikai, afrikai… és európai birodalmaknak. A Nagy Reset egyetlen globalista „Birodalma” dominanciája helyett az orosz ébredésnek egy sok birodalom korszakának kell kezdődnie,
Ha összeadjuk az amerikai trumpizmust, az európai populizmust (jobb és baloldalt egyaránt), Kínát, az iszlám világot és Oroszországot, és előre látjuk, hogy egy bizonyos ponton a nagy indiai civilizáció, Latin-Amerika és Afrika, amely a dekolonizáció újabb fordulójába lép, és az emberiség összes népe és kultúrája általában is csatlakozhat ehhez a táborhoz, nem pusztán szétszórt és összezavarodott marginálisok próbálnak kifogást emelni az emberiséget a végső mészárlásig vezető hatalmas liberális elit ellen, hanem egy teljes értékű front, amely különböző léptékű szereplőket tartalmaz. a bolygógazdasággal és nukleáris fegyverekkel rendelkező nagyhatalmaktól a befolyásos és számos politikai, vallási és társadalmi erőig és mozgalomig.
A globalisták hatalma ugyanis a célzásokon és a „fekete csodákon” alapszik. Nem valódi hatalom alapján uralkodnak, hanem illúziók, szimulákrák és mesterséges képek alapján, amelyeket mániákusan próbálnak belecsempészni az emberiség tudatába.
Hiszen a Nagy Reset-et egy maroknyi degenerált és lihegő, demencia határán álló globalista ember hirdette (mint maga Biden, a töpörödött Soros gazember vagy a kövér Schwab polgár), valamint egy marginális, elvetemült zsivány, akit a villámlás illusztrálására választottak ki. -gyors karrierlehetőségek minden siralmasnak. Természetesen náluk dolgoznak a tőzsdék és a nyomdák, a Wall Street-i szélhámosok és a Szilícium-völgyi feltaláló drogosok. Nekik vannak alárendelve a fegyelmezett hírszerzők és az engedelmes hadseregtábornokok. De ez elhanyagolható az egész emberiséghez, a munkás és gondolkodó emberekhez, a vallási intézmények mélységéhez és a kultúrák alapvető gazdagságához képest.
A Nagy Ébredés azt jelenti, hogy kitaláltuk a „haladás” végzetes, egyszerre gyilkos és öngyilkos stratégiájának lényegét, ahogyan azt a globalista liberális elit értelmezi. És ha megértjük, akkor képesek vagyunk elmagyarázni másoknak is. A felébredt fel tud és fel kell ébresztenie mindenki mást. És ha ez sikerül, akkor nemcsak a "Nagy Újraindítás" fog kudarcot vallani, hanem igazságos ítéletet hoznak azok felett, akik az emberiség elpusztítását tűzték ki célul, először lélekben, most pedig testben.
