A Szemfényvesztő Messiás.

- A Szemfényvesztő Messiás, az önjelölt Isten, Isten majmolója, aki általában az ellenkezőjét cselekszi, mint amit mond. Bukása az, ami naggyá teszi: a gőg, a hübrisz, a mindenek fölé emelt uralomvágy, amit az élet valódi értelmének érzékel, mivel szemlélete principálisan dualista. 

- Voltaképp a Világkirály lefelé tükröződő változatáról van szó, amikor is önmagát "fénynek" érzékeli, akit a rajta kívüli "sötétség" elnyeléssel - önistenítő identitásának felszámolásával - fenyeget. Mivel megvakul Isten látására, ezért bukott angyallá válik. Harmadik szeme smaragd formájában leesik a homlokáról és abból kovácsolják a Grál kelyhet. Az említett, valójában turáni-szittya eredetű jelkép  - ami a kettős értelmű "kupa" szavunkban is megnyilvánul - azt a tanítást rejti magában, hogy miképpen van mód, a reménytelenül a Föld bűvkörében élő (mozgó) ember számára, mindennek ellenére mégis felfelé meghaladni önmagát, reszakralizálódni, renormalizálódni., visszanyerni a kapcsolatot a magasabb  világokkal, az Éggel, ami által megjelenhet a lényeglátó-realista magasabbrendű szempontok alapján cselekvő, a lefelé húzó erővel szembeforduló alakja. (Az "idealizmus" nem szakrális.)

- Az Ég nélküli Földet, az evilágiságot istenítő modernizmus (pl. reneszánsz) örvénylő,- fölfelé vízszintesen záró, lefelé nyitó, burjánoztató - légkörét hívják pokolnak, ahol igazából az ügynökök és a hasznos idióták lila-okkult ködének világa tételeződik.

- Ha az Ész Isten szolgája, akkor beszélhetünk Világkirályról, aki közvetít Ég és Föld között. 

Ha az Ész önjelölt istenné válik, akkor beszélhetünk Luciferről.

- “Az eddigi észrevételek meg fogják. könnyíteni annak megértését, hogy egyáltalán miért jöhet létre egy “ellentradíció”, s hogy az miért nem lehet más sohasem, mint fölöttébb instabil és meglehetősen múlékony, ha ez nem is akadályozza meg abban, hogy – mint korábban mondtuk – léte önmagában véve is az összes lehetőségek legfélelmetesebbike legyen.” (R. Guénon: A tradícióellenességtől az ellentradícionalitásig).