Csiba Zsolt: Tóth Menyhért, a beszédes némaságtól a csendes végtelenig...

„...anti-emberek árasztották el a világot, 
és ezek ellen csak lírával tudunk küzdeni...” 
(Tóth Menyhért)



Indulása, készülődése kemény. Erőt kovácsol abból, amibe más belebukna. Egyik lába elüszkösödik, levágják, fél szemére megvakul, felsőfokú festőművészeti tanulmányainak éveit egy hajléktalanszállón küzdi végig. Mindenféle méltatlan kihívások érik. Egyszer például arra ébred, hogy valaki falábának bőrborítását fejtegeti egy bicskával...„A művészet ott kezdődik, ahol az elbeszélő elveszti a fonalat…” - mondja Szerb Antal.
Éppen „sötét” korszakát éli – a fekete különböző árnyalatait tanulmányozza – amikor látva növendéktársai mohó sikerhajhászását, aszketikus hallgatási fogadalmat tesz, amit két éven keresztül meg is tart. „Amikor kezet fogtam apámmal, éreztem, hogy Ő megért engem.” - írja.
Kultúránk őseredeti-táltosi egységélményéből, mágikus-misztikus magasságaiból-mélységeiből indulva, az egyedin keresztülvergődve, emelkedik az általánosig, tudva, hogy végső soron minden jelenség az állandóságnak egy –  az érzékszervi káprázatokból fakadó kivetítése - arca, minden ugyanannak a tűznek a szikrája.
Az öregkoráig tartó ismeretlenség, visszhangtalanság és szegénység – melyet Dr. Supka Magdolna, „Supka Manna” tört meg - letisztítják, lényeglátó egyszerűséggé nemesítik festészetét. Hazai és egyetemes művészi rangját, hivatásos mivolta, professzionális képzettsége mellett, kitartó munkálkodása, elmélyült-magasrendű világa és - meg nem alkuvó igazságkereséséből fakadó - hitelessége is tételezi.
Erőteljesen él, figyel. A világgal kapcsolatos együtt-rezgés, beleélés, gömbösödés, áttetszővé válás köreiben, eljut a fogalom-fölöttiig, ahol a Kezdet és a Vég, Fejlődés és Hanyatlás, Siker és Kudarc - a Mindenség vonatkozásában - az elkülönültségben rejlő álomképek csupán.
Utolsó-végső művészi megnyilvánulása: Órákig-napokig ül a tompán csillogó fehér vászon előtt, mintegy mozdulatlanul..., majd ellátja kézjegyével..., és elköszön......"Élete, Tézis – Antitézis – Szintézis – és a szintézisen túli Valóság." - jellemzi a festőt Szári Norbert.
Két alkotását idéznénk föl:
Az egyik a többször átdolgozott "Lenin fej", amely végül, 1977-ben, - a szerintünk élcelődő - "A bölcs / Filozófus" címet kapta. Úgy érezzük, hogy ennél a munkánál egy különlegesen lényegi közvetítéssel találkozhatunk: Az őseredeti, primordiális tökéletes teljességre utaló gömbből kirobbanni készülő Kettő, az önjelölt Isten - a fogalmi ész (pszichológiai ego) - trónkövetelése, az Egyetemes renddel, az alapvető békével való kapcsolat megbomlása, a Paradicsomból való kiűzetés előtti pillanat feszültsége..., egy delejező szempárba sűrűsödve..., mindez egy tükrön át, amibe akár mi is belenézhetünk...

Tóth Menyhért: "A bölcs / Filozófus"

A másik címe "Csirik anyó":
A szomszéd-asszony a ház körüli aprójószágot eteti, akikre oly örömmel-szeretettel tekint, hogy maga is tyúkká válik... Itt, benyomásunk szerint, nem egy természeti jellegű, rousseuisztikus, szelíd "visszaállatiasodásos" süllyedéses-önátlépés, hanem egy természet-feletti jellegű, emelkedéses-önátlépés megtapasztalt láttatása történik, amikor az őszinte érzés tiszta önfeledtsége a test anyag mivoltát is átlényegíti...

Tóth Menyhért: Csirik anyó

Úgy tűnik, hogy Tóth Menyhért a múlt és a holnapután festője az Örök jelenben, tehát azok közé a ma modern embere számára általában érdektelen, unalmas, jobb esetben zavaró, ködszurkáló, "bolond" (túl radikális és túl elvont) "kővendégek" közé tartozik, akik a jelenségvilágba ájulás  - "mert nem ízelték meg az igaz hit gyümölcseit, amiről nem is tudnak" (Rúmi) - az alapvető bizalmatlanság és a mesterkélt, megjátszott boldogság vigasztalannak tűnő korában, képesek az élet/halál fölötti szakrális (Isten-központú) hagyomány látásmódját előbányászni a szemfényvesztő rétegek mögül és hitelesen felmutatni annak lényegiségét, túlemelkedve a hol nyíltan, hol rejtetten fenyegető, lehúzó nehézségek áradatán, így a legnagyobbak, Marija Judina, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, René Guénon, Weöres Sándor, Csontváry Kosztka Tivadar, Boromisza Tibor, Hamvas Béla, Latinovics Zoltán, Sam Peckinpah (főleg a "Pat Garrett and Billy The Kid" nem meghamisított, 2002-ben helyreállított filmjére gondolunk) és a többiek közvetítői magasságában alkotott. Természetesen a közvetlen, figyelmes találkozás a művekkel itt is elengedhetetlennek tűnik, és szerintünk érdemes külön megemlíteni "A képíró bölcs-Tóth Menyhért" című legendás könyv-albumot is, melyben Turai G. Kamil és Pap Gábor írásai találhatóak.
Hogy megkíséreljük tovább árnyalni a "Tóth Menyhért"-ek igazi jelentőségét, úgy érezzük érdemes kitérnünk arra is, hogy Amerópa "vélemény diktátorainak" egyik művelt és kifinomult akadémizmus formájában megnyilvánuló áramlata szerint az emberiség ismét válaszút elé érkezett, ahol döntenünk kell az úgynevezett "új barbárság" valamint egyfajta "új reneszánsz"/"új  humanizmus" között, "vagy-vagy", amivel - mint a kifejtésből kiderül - voltaképpen egy  "immorális" (gátlástalan) és egy "morális" (mértéktartó) modernizmus között törhetünk lándzsát (Vö., a francia sztár-filozófus, Luc Ferry: "Új rend: Az ökológia" című művével.). Mivel ebben a vonatkoztatási rendszerben a kevésbé vonzó "barbárság" és a csábítónak tűnő "reneszánsz" (életizmus) illetve a "humanizmus" (emberizmus) egyaránt világiasság-központú elképzelésre utal, amit az "új" kifejezés használata is fokoz, mert e formában alkalmazva szemben áll az "örök"-kel, így olyan érzésünk van, mintha a - gyakorlatilag vízszintesen zajló, felfelé mintegy záró, ezért a lefelé irányuló vonzásnak kitett - kortárs „együtt gondolkodás” egy olyan labdarúgó mérkőzés képét mutatná, ahol a játékot csupán az egyik térfélen erőltetik, ami kiegészül azzal, hogy a modernista (világiasság-központú) hagyomány csapatának játékosai, látszólag tudomást sem véve a tényleges ellenfélről, egymás között vívják ádáz csatájukat – például a nyugati eszmeiségű egyetemek filozófia és pszichológia szakán komoly formában nem merül fel a metafizika –, és mindez mintegy megfejelődik azzal, hogy mivel a két látásmód ál-spirituális, „New Age”-es, szektás összekeverése is igazából elvilágiasít-vízszintez- lehúz-szétzilál, ezért korunk szellemi helyzete jellemzési kísérletének folytatása gyanánt tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a szakrális mezű csapat játékosainak egy része, az "örök" "neo" váltó-színeinek csillogásától elvarázsolva, jobbára bizonyára szándékolatlanul, lényegében szintén a modernizmus szekerét tolja, holott a labda esetleg már a másik térfélen, az Isten-központú hagyomány még többnyire "galambléptűen" felbukkanó szemlélete által felvetett lehetőségek világában pattog…Ezzel összefüggésben fontosnak érezzük jelezni, hogy a megnyilvánult világ fölött álló birodalom felé irányulás kizárására – „az Ég bedeszkázására” (Czakó Gábor) – vonatkozó amerópai törekvés kevéssé tűnik szerencsétlen félreértésnek, inkább nagyon is tudatosnak és elszántnak, aminek egyik lehetséges okáról Enzo Erra a következőket pendíti meg: „Egyedül annak az elfogadása, hogy valami leválhat és más irányt vehet, összeomlaszthatja az egész építményt, mert magában hordozza az alternatíva lehetőségét, márpedig a modern világ nem ismerhet el semmiféle alternatívát, még hipotézisként sem, az önmagáról mint az emberi fejlődés végső céljáról önmagának alkotott kép megsemmisítése nélkül."
Végül a Mindenség Mozgás arcának eme "labda-játék" hasonlatához annyit fűznénk hozzá, hogy például az érzékszervi világ, a keletkezés vagy az idő/tér abszolutizációjának (amivel valójában a halál hatalmát növeljük önmagunk fölött) ereje - az esetleges jószándékoktól függetlenül, az alapvető megkülönböztetés (principális dualitás) kábító képzeleti játékának mindent elsöpörni látszó, sodró kavargása, az elmúlás fenyegetését ellensúlyozni vágyó, önigazoló, a sokszor szinte mindent felülíró hatalmi erőfeszítések dacára, de legfőképpen az Örök (Ég illetve Víz) és az esetleges (felhő illetve hullám) szemléleti összekeverése okán - legvégül nem „győzhet”, hiszen ""Az igazi eszme nem lehet "új", mivel az igazság nem az emberi elme terméke; tőlünk függetlenül létezik, s a legtöbb amit tehetünk, hogy eljutunk megismeréséhez; ezen a tudáson kívül semmi, kizárólag tévedés lehetséges."" (René Guénon), Istent nem lehet birokra hívni, mert nincs semmi "más" Rajta kívül: "Ezért az embernek minden erejével azon kell lennie, hogy önnönmagát önmagától megszabadítsa, s hogy egyetlen teremtmény se ismerjen más atyát Istenen kívül...Ez az, ami mindenkitől idegen,...s azt szeretném, ha ezt megvalósítanátok." (Eckhart mester)
Menyus bácsi szerint az állatok, de még a növények is emberek szeretnének lenni...Kegyelem folytán félisteneknek születtünk...Vajon mit kezdünk ezzel a kitüntető felelősséggel?...A másik nagy domonkos misztikus, Johannes Tauler írja "A hazatérés útjelzői."-ben - mely Buji Ferenc ihletett tolmácsolásában jelent meg -, hogy ténylegesen életünk délutánján és inkább 50 fölött teremtődhet meg az ember igazi esélye arra, hogy mégse záruljon le az evilági piramis csúcsán - az egyetemes igaz valóságtól viszonyított legtávolabbi képzeleti pontban - hanem tapasztalatai által felvértezve képes legyen kehelyszerűen felfelé öblösödve, megnyitni és kiüresíteni magát... Tóth Menyhért: Létfestő... Életművén végig követhető a stációk íve...a beszédes némaságtól a csendes végtelenig...